Világgazdaság, 2003. szeptember (35. évfolyam, 169/8678-190/8699. szám)
2003-09-22 / 184. (8693.) szám
6 VILÁGGAZDASÁG 2003. szeptember 22., hétfő VÁLLALATOK ÉS PIACOK Dupláznak a befektetők Baranyában? KASZÁS ENDRE____ Pécs Négy-öt, egyelőre nem nevesített beruházói program közeli megvalósulásának lehetőségét jelentette be az ITDH pécsi irodájának ünnepélyes megnyitóján Lednitzky Péter, a szervezet vezérigazgatója. A gyors realizálásra a legnagyobb esélye egy nemzetközi telefonos ügyfélszolgálati szolgáltató centrumnak van, amelyben több száz, nyelveket beszélő és számítástechnikai ismeretekkel rendelkező fiatal foglalkoztatása válna lehetővé. Elhangzott, hogy az ITDH közreműködésével az elmúlt időszakban öt nagy beruházás - közöttük az Elcoteq zöldmezős fejlesztése -valósult meg, amelyek együttes értéke meghaladta a 68 millió eurót. Az európai országokból és az Egyesült Államokból most a térségre irányuló befektetői érdeklődés további 72 millió eurónyi fejlesztést és mintegy hatszáz munkahely teremtését eredményezheti. Lednitzky Péter KARRIERVONAL Új elnök a Hajdú-Bét Rt.-nél Nagy Györgyöt (38), a Hajdú-Bét Rt. elnökét, a Wallis Rt. alelnökét választotta vezetőjének legutóbbi közgyűlésén a Baromfi Terméktanács közgyűlése. Az országos szervezet új elnöke 1989-ben, a moszkvai nemzetközi kapcsolatok egyetemén szerezte diplomáját, majd a Wallis Rt. alapítójaként 1989-től 2000 januárjáig a vállalatcsoport vezérigazgatója volt. Elnöksége alatt a cég aktívan részt vett a Hajdú-Bét Rt. reorganizációjában, és az elmúlt években sikeres konszolidációt hajtott végre. (FI) Felkai György a Pannonnál Felkai György mától a Pannon GSM Mobil Rt. új kommunikációs igazgatója. A közgazdász, újságíró karrierjét rádiósként kezdte, később kommunikációs területen több nemzetközi vállalat magyarországi cégénél dolgozott. Legutóbb a legnagyobb hazai olajcég, a Mal Rt. kommunikációs igazgatója volt. (VG) Szerkeszti: Sági Gyöngyi, e-mail: sagi@vg.hu Boeing-Airbus párbaj Kínában is A felső középkategóriájú utasszállítókra van a legnagyobb kereslet Élesedik a küzdelem a Boeing és az Airbus között a kínai piac meghódításáért. Egy legutóbbi pekingi bejelentés szerint közel kétezer járművet akarnak venni az ázsiai államban működő légitársaságok, s ez 200 milliárd dolláros üzlet. VG-ÖSSZEFOGLALÓ A növekvő igények miatt a kínai légitársaságok 1900 darab repülőgépet vásárolnak majd 2020-ig - írta a China Daily című pekingi lap kínai kormányzati forrásokra hivatkozva. Piaci elemzők szerint a világ legnépesebb országában működő cégeknek 2400 járműre lenne szükségük az adott időszakban, s ezek értéke csaknem 200 milliárd dollár. Nem csoda, ha a világ két vezető repülőgépgyártója már jó ideje kettőzött erővel igyekszik újabb megrendeléshez jutni Kínában. E piacon a Boeing játssza a fő szerepet, ám az európai vetélytárs Airbus az elmúlt nyolc évben 6-ról 22 százalékra emelte részesedését. Jelenleg 193 Airbus-gépet üzemeltetnek különböző kínai légitársaságok. A Boeing elemzői szerint a belföldi forgalomban legalább 1960, a külföldiekben pedig 440- et meghaladó számú új repülőgépet kell forgalomba állítani ahhoz, hogy minden utast elvihessenek. Márpedig a kínai légipiac a világátlagnál nagyobb ütemben, legalább 7,1 százalékkal lesz nagyobb évente a következő húsz esztendőben. Amennyiben ez megvalósul, akkor a mostani hatodik helyről a harmadikra ugrik fel a kínaiak részesedése a világpiacból. A piackutatások nyomán kiviláglott, hogy leginkább a felső középkategóriájú (180-250) utas befogadására alkalmas, rugalmasan variálható modellekre van a legnagyobb szükség. Az európai és ázsiai országokba irányuló kínai turistaforgalom várható megugrása mellett a nagy kategóriában (300-500 személyes) is kiváló lehetőségek mutatkoznak. A kínai légitársaságok részben arra alapozzák dinamikus növekedési terveiket, hogy a kormányzat fokozatosan egyre több országot vesz fel az állampolgárok által szabadon látogathatók közé, legutóbb Magyarország került fel erre a listára. Közvelen járatot nem üzemeltet egyetlen kínai légitársaság sem Közép-Európába. Egyelőre a Malév sem állította vissza pekingi járatát, nem dőlt el önállóan repülhet-e kínai városokba, vagy valamelyik kínai légitársasággal közösen üzemeltetnek egy járatot. A kínai megrendelőknek átadott Boeing gépek 2003-ban* ■ China Southern Airlines Hainan Airlines * Összesen 186 gépet adtak át. (augusztusig, darab) Shanghai Airlines Air China ■ China Airlines VG-GRAFIKA Forrás: Boeing Jégkrémgyár Kaposvárott A hét végén adták át Kaposvárott a Finomságok Fagylalt- és Jégkrémgyártó Kft. új, 320 millió forintos ráfordítással létrehozott gyárát. Nagy Jenő ügyvezető igazgató a Világgazdaság érdeklődésére elmondta: a létesítmény gyártói kapacitása idővel eléri az évi 6 millió litert, a nagykanizsai üzemé 3 millió liter volt. A fejlesztéshez 107 millió forintot különböző pályázatokon nyertek el. Az üzem indulásakor 30 embernek ad munkát, a jégkrémgyártás szezonjában pedig 75-80 alkalmi munkásnak adnak kereseti lehetőséget. A cég piaci részaránya tavaly mennyiségben 15, értékben 10 százalék volt. Jelenleg mintegy 1500 üzlet árusítja termékeiket. Ezek száma tavaly növekvő volt, legfontosabb vevőik, a Plus, az Auchan, a Tesco és a Family Frost is egyre több árut kért tőlük. Az üzem átadása az export növelését is lehetővé teszi. A külpiacokról eddig bevételük mindössze 1 százaléka származott. Főként Horvátországba, Jugoszláviába, Romániába, illetve néhány uniós államba szállítottak. Az exportbevételt néhány éven belül 8-10 százalékra akarják növelni. (VG) ÁRBEVÉTEL-ALAKULÁS (millió forint) 1998 1999 2000 2001 2002 2003 * Tervezett: 69 146 237 342 532 725* Forrás: Finomságok Kft. Észak-alföldi régió: „Rabul ejtő szabadság!” Gyógyító erejű vizek, szórakozásra csábító élményparkok, Hortobágy mint világörökség, romantikus Tisza-vidék, érintetlen természet, egyedi kultúra, máig élő hagyományok, finom vidéki ízek, felejthetetlen vendégszeretet, ízelítő az észak-alföldi régió turisztikai kínálatából. A régió kiemelkedő kincse, sajátos vonzereje a gazdag gyógy- és termálvízkészlet, amire híres gyógyfürdői települtek. Hajdúszoboszló, a 25 ezer lakosú mediterrán hangulatú fürdőváros hét évtizede vonzza a gyógyulni, pihenni, szórakozni vágyó vendégeket. A várost az egész világon a reumások Mekkájaként emlegetik. A strandfürdő 30 hektáros fürdőparkkal, csónakázótóval, óriás csúszdával, hullám- és pezsgőmedencével, strandröplabdapályával, 50 méteres úszómedencével, vízi szórakoztató centrummal, az aquaparkkal és színes strandprogramokkal áll a fürdőzők rendelkezésére. Nagy szenzációnak örvend a pálmafákkal övezett mediterrán tengerpart. A kristálytiszta, hullámzó vizű óriás medence homokos partján kalózhajó és világítótorony nyújt egyedülálló élményt. Debrecen az ország második legnagyobb települése. A várost északról határoló Nagyerdőben található az ország legrégebbi természetvédelmi területe, amely egyben kedvelt kirándulóhely és szórakoztató központ. Itt kap méltó helyet tágas fürdőkomplexum formájában a város gyógyító hévize, melynek hatását fokozza a Nagyerdő kristálytiszta levegője. A gyógy- és strandfürdő mellett a 2003. év újdonsága, a mediterrán Aquaticum nyújt kikapcsolódást télen-nyáron, kicsiknek-nagyoknak egyaránt. A csaknem 5 ezer négyzetméteren kialakított élményközpont hullám-úszójátszó medencetérrel, pezsgőfürdővel, dögönyöző vízsugárral, sodrómedencével, barlangfürdő vízeséssel,sodróbarlangfürdővel, víz alatti masszázssal, 11 gyermekcsúszdával, öt csobbanómedencével várja a vendégeket. Az Aquaticum összekötő folyosó segítségével egységet alkot a gyógyfürdővel, így a szállodai, a gyógyászati és a fürdőszolgáltatások könnyen ,és gyorsan elérhetők minden generáció számára. Az ország legnaposabb térségében a 2500- as lélekszámú és ugyanennyi üdülőlakosú Cserkeszőlőn található az ország legmelegebb gyógyforrása. A gyógyvizű medencék mellett új élménymedence, gyermek-, úszómedence és hullámfürdő várja a kikapcsolódni vágyókat. Nyíregyháza Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 120 ezer lakosú székhelye. Nyíregyháza- Sóstófürdő fő vonzereje a tó, amely a várost a gyógyulni és pihenni vágyók számára is kedvelt úti céllá tette. Kiváló hatású, 998 méter mélyről feltörő 50 fokos gyógyvize igen gazdag kloridokban és karbonátokban. A fürdőhely határában található Sóstói Múzeumfalu Magyarország legnagyobb regionális szabadtéri néprajzi múzeuma. A sóstói tölgyeserdő mélyén 24 hektáros állatpark található, amely a budapesti után a legnagyobb az országban, hiszen öt kontinens több mint 150-féle állatfajának közel ezer egyede él itt, természetes élőhelyüknek megfelelő környezetben. A tropikárium és a sarkvidéki panoráma igazi kuriózumnak számít. A Hortobágyi Nemzeti Park Magyarország első és legnagyobb területű nemzeti parkja (80 000 hektár), amely páratlan érdekességeket és értékeket őriz. A Hortobágy az ember és a természet tartós együttélésének kiemelkedő példájaként kapta meg az UNESCO világörökség része címet 1999 decemberében. Természetes eredetű szikes pusztáin legelésző ősi háziállatfajták, a szürkemarha és a rackajuh állománya különleges látványt nyújt. A régi pásztorvilág értékeit ma inkább múzeumok és csárdák őrzik, lenyűgöző a délibáb, a csikósok és a gulyások tudománya, a pacsirták éneke, a slambuc íze, no és a hídi vásár forgataga. A Közép-Tisza-vidék természeti szépségeinek kincsesháza a tiszakürti arborétum. Az évszázados tölgyek, platánok, kőrisek, mocsári ciprusok között fafaragványokat találunk. A tavasztól késő őszig nyitva tartó arborétum szép programot ígér a látogatóknak. A Tisza és mellékfolyói, valamint a holtágak a vizek szerelmeseit várják horgászati, sportolási és fürdőzési lehetőségekkel. Festői szépségű partszakaszokkal, kerékpárutakkal, kicsinosított szabadstrandokkal, s különösen a Tisza mentén aprócska falvakkal találkozhat a régiót felkereső turista. Az érintetlen természet, a táj romantikája, ez, amit még ma is megkap a turista. Évente több száz vízitúra indul Tiszabecsről. A vízitúrák kikötőhelyein pezsgő élet folyik. Vásárosnamény-Gergelyiugornyát, ahol a legszélesebb homokföveny található, szinte tengerparti hangulat jellemzi, és Tiszaparti Nyár rendezvénysorozat garantálja a nyári szórakozást. A Felső-Tisza vidéken érdemes felkeresni Tarpán az egykor állati erővel működtetett szárazmalmot, amely ipartörténeti műemlék. A Tisza mente egyik gyöngyszeme, a 18. századi túristvándi vízimalom, mely még most is működőképes. Csaroda XIII. századi késő román stílusú templomával és fa harangtornyával idézi elénk a középkor falusi építkezését. A parasztbarokk, illetve a népi építészet különlegessége a 18. századi paticsfalu, Tákos festett famennyezetes, döngölt padlójú református temploma. Európa-szerte egyedülálló a szatmárcsekei „csónakos” fejfás református temető, ahol csaknem 600 embermagasságú, csónak alakú, arcot formázó tölgyfából faragott fejfa őrzi az eltávozottak álmát. A temető közepén áll az 1823-ban elhunyt Kölcsey Ferenc síremléke, Debrecen méltán híres egyedi kulturális értékeiről is. Péchy Mihály munkáját dicséri a város szívében álló, 1538-ban alapított református kollégium, amelynek falai között a nemzet történelmének számos nagy eseménye zajlott. Itt található az ország legnagyobb egyházi könyvtára is. Félmillió kötetes gyűjteménye 39 kódexet és a könyvnyomtatás hőskorából származó másfél száz világritkaságot is tartalmaz. Az épület szomszédságában, a megújult főtéren áll a Debrecen szimbólumaként számon tartott református Nagytemplom, ahol 1849-ben kihirdették a Habsburgház trónfosztását. A Déry Múzeumban tekinthető meg az egyedülálló Munkácsy-trilógia. Rangos sportesemények kedvelt helyszíne a Főnix Csarnok, amely az ország legmodernebb rendezvénycsarnoka. Szolnok a Tisza és a Zagyva folyó találkozásánál fekszik. A vízparti város kellemes, megújult strandokkal, a Holt-Tisza partján nemzetközi kajak-kenu pályákkal, valamint a körgáttal védett Tiszaligettel várja vendégeit. A patinás Tisza Szálló gyógyfürdője törökfürdőre emlékeztet kör alakú kupolacsarnokával. Az Észak-Alföld népművészete gazdag és változatos. Mezőtúron a 16. század óta készülnek a jellegzetes színvilágú cserépedények. A híres mázatlan fekete edényeket az alföldi fekete kerámia fellegvárában, Nádudvaron készítik. Debrecenben és Hajdúböszörményben ma is dolgoznak a mézeskalács-készítők, Hajdúnánáson és Törökszentmiklóson pedig a szalmafonás hagyományai élnek tovább. Az alföldi pásztorok kultúrájának ősi, sajátos jellegét a fafaragások és a bőrből szaruból készült tárgyak őrzik. Híres a kézművesség, a beregi keresztszemes hímzés, a balmazújvárosi kalapkészítés. Jelentős szerepet töltenek be gasztronómiai hagyományaink, ételspecialitásaink: a tiszai halászlé, a hortobágyi húsos palacsinta, a debreceni töltött káposzta, a bográcsgulyás, a szabolcsi alma, az aszalt szilva, a milotai dió, a nagydobosi sütőtök. Országos és nemzetközi rendezvényeket kínálunk: szolnoki gulyásfesztivál, gyümölcskarnevál nyíregyházán, milotai diófesztivál, nemzetközi szilvalekvárfőző-verseny. A szálláshelyek egyre bővülő választéka minden igényt kielégít. Az ide érkező vendég egyaránt megtalálhatja a magas színvonalú szállodát, a hangulatos kastélyszállót és a takaros falusi portát. Szeretettel várjuk az észak-alföldi régióban! Aki bővebben szeretne megismerkedni az észak-alföldi régióval, látogasson el a www.eszakalfoldi.hu és a www.itthon.hu oldalakra. A Tourinform telefonos szolgálata: (06) 1 438-8080 0 * Aquaticum Debrecen