Világgazdaság, 2005. szeptember (37. évfolyam, 170/9182-191/9203. szám)
2005-09-21 / 184. (9196.) szám
2005. szeptember 21., szerda VILÁGGAZDASÁGI VÁLLALATOK ÉS PIACOK Új bérlő a Skála Metróban Rövidesen lezárulhat a Skála-Coop ingatlanhasznosítóvá alakulása A végéhez közeledik a Skála- Coop Rt. profilváltása: a kiskereskedelmi üzletláncból ingatlanhasznosítóvá átvedlett társaság mostanra csaknem öszszes áruházát bérbe adta. A Nyugati téri Skála Metrót nemrég a győri Intertex 2001 Kft. vette bérbe öt évre, a vidéki egységeket pedig egy kínai tulajdonú cég bérli. MUNKATÁRSUNKTÓL Gyakorlatilag minden maradt a régiben, az osztályok beosztását és a beszállítói kört megtartottuk, csupán az árszint csökkent - illusztrálja a Skála Metróban tapasztalható változásokat Samu Józsefné, a női-férfi konfekcióval és textil-nagykereskedelemmel foglalkozó Intertex 2001 Kft. ügyvezető igazgatója. A győri cég a Skála Metro földszintjét, galériáját és első emeletét - öszszesen 4500 négyzetmétert bérli, szerződése öt évre szól. A társaság az egykori skálás dolgozókból 55-öt átvett (ma már 67- en dolgoznak az áruházban). A Skála Divatház Rt. (a Skála- Coop csoport kereskedelemmel foglalkozó tagja) július végén vonult ki az áruházból, az Intertex pedig - rögtön nyári vásárral - augusztus elsején kezdte meg a munkát. Noha az üzemeltetőváltás után több cég is bérelt volna területet, Samu Józsefné nem akarta felaprózni az eladóteret, ezért csak a korábbi bérlők - ékszerész, kávézó - maradtak meg. Az ügyvezető igazgató klasszikus áruházat akar, ahol a fehérneműtől az öltözékkiegészítőkön, a gyermek-, férfi- és női sportöltözékeken, a lakástextileken át az illatszerekig széles választékot kínálnak. Az új üzemeltető mellett szól a jó minőséggel párosuló közepes árfekvés; utóbbit jobbára úgy éri el a cég, hogy nem kér vissza pénzt a beszállítóitól, mert az emelné a fogyasztói árat. Értesüléseink szerint korábban - a többi kereskedelmi hálózathoz hasonlóan - a Skála marketinghozzájárulást, forgalmi bonuszt és egyéb költségtérítést kért - ezek a beszállítóknak akár 20 százalékos terhet is jelentettek. Adott a vásárlóközönség is: a Nyugati téren a pályaudvar révén nagyon sok a vidéki vásárló. Az indulás ennek megfelelően jó volt: csak az első héten 500 törzsvásárlói kártyát adtak ki. Az egykor a Rábakernél dolgozó Samu Józsefné a cég megszűnése után, 1996-ban vágott bele a ruha-nagykereskedelembe és -gyártatásba. Az Intertexet négy éve hozta létre hárommillió forint alaptőkével. Továbbra is megmarad a győri nagykereskedelmi raktáruk, ahonnan körülbelül ötven szaküzletbe és hipermarketbe szállítanak. A csoport, amely szeptember végétől másfél évig 600 négyzetméteres férfikonfekció-osztályt indít a Skála Buda áruházban, évente mintegy 70 ezer ruhát gyártat Magyarországon, forgalma egymilliárd forint. A Skála Metróhoz hasonló üzemeltetési és üzleti modell valósul meg - a szintén a Skála-Coop csoporthoz tartozó - Luxus Áruházban is, ahol a HVG információi szerint az ugyancsak győri Excellent Ipari és Kereskedelmi Kft. lett a főbérlő. Érdekesség, hogy az Excellent tulajdonosa, Balogh Imre egykor közös munkahelyen dolgozott Samu Józsefnéval. A HVG-nek egyébként mindketten úgy nyilatkoztak, hogy ruházati nagykereskedésükre építve ezen az üzleten csak nyerni lehet A vidéki Skálák esetében az átalakulás előbb lezajlott: információink szerint a dunaújvárosi áruházat 2001-ben, az ózdi, a gyöngyösi és a szolnoki egységet pedig 2003-ban szerezte meg egy kínai befektetői csoport. Azóta átadták a nyíregyházi, a székesfehérvári, a győri, a miskolci és az egri áruház üzemeltetését is. A fővárosban a Corvin Áruházat egy magyar nagykereskedelmi cég szerezte meg, a budai Skála pedig az ING csoporthoz került. A HVG úgy tudja, valószínűleg rövid időn belül vevőre talál az Otthon Áruház is, a kispesti Centrum Áruházat pedig várhatóan egy kínai társaság vásárolja meg. Törasikala Skála-Coop Rt. (millió forint) 2003 2004 ■ árbevétel 1 588 467 üzem eredmény 931 096 152313 ■ adózott eredmény 3 855 696141 604 ■ saját tőke 8 865 114 852350 hosszú lel. köt. 3 714108 Forrás: emmztés Soron kívüli tájékoztatás BorsodChem Rt. A BorsodChem Rt. ezúton tájékoztatja befektetőit és a tőkepiac további szereplőit, hogy a FIRTHLION LIMITED a Társaság Igazgatóságához az alábbi közleményt juttatta el: „A FIRTHLIOM LIMITED (székhely: Queens House, 180 Tottenham Court Road, London WIT 7PD, UK reg. sz.: No. 3760112) eleget téve a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. tv. 67. §-ában megállapított kötelezettségének bejelenti, hogy a 2005. 09. 16-án megkötött adásvételi szerződéssel, 2005. 09. 21-i értéknappal 408 700 db., azaz négyszáznyolcezer hétszáz darab BorsodChem Rt., (3700 Kazincbarcika, Bolyai tér 1., Cg.: 05-10-000054) törzsrészvényt szerzett. A tranzakció eredményeként a FIRTHLION LIMITED összesen 4 155 596 db, azaz négymillió-százötvenötezer-ötszázkilencvenhat darab BorsodChem Rt.-részvénnyel rendelkezik, amely 5,11%-os közvetlen befolyást eredményez a BorsodChem Rt-ben. A FIRTHLION LIMITED bejelenti, hogy a BorsodChem Rt. fejlődésének perspektívája függvényében befolyásának további növelését tervezi. Tekintetbe véve a KAFIJAT Kereskedelmi és Consulting Kft. (székhely: 1023 Budapest, Felhévizi u. 24., Cg.: 01-09-466737, a továbbiakban KAFIJAT Kft.) tulajdonában lévő 57 500 db BorsodChem Rt.törzsrészvényt, a 2001. évi CXX. tv. 65 §. (3) bekezdésében foglaltak alapján a fent megjelölt részvénymennyiség 5,18%-os közvetlen és közvetett befolyást eredményez a BorsodChem Rt.-ben a KAFIJAT Kft. mint a FIRTHLION LIMITED 76%-os tulajdonosa részére. Figyelembe véve a Timur Rahimkulov (lakcím: 1023 Budapest, Felhévizi u. 24.) közvetlen tulajdonában lévő 117 665 db BorsodChem Rt.-törzsrészvényt, a Ruszlan Rahimkulov (lakcím: 1025 Budapest, Palatínus u. 4.) közvetlen tulajdonában lévő 119 675 db BorsodChem Rt. törzsrészvényt, valamint a Timur Rahimkulov és Ruszlan Rahimkulov 50-50%-os tulajdonában lévő Charing Investments Limited (17 Gr. Xenopoulou Street, Totalserve House, 3106 Limassol, Cyprus) tulajdonában lévő 75 000 db BorsodChem Rt.törzsrészvényt, a 2001. évi CXX. tv. 65. §. (3) bekezdésében foglaltak alapján a fent megjelölt részvénymennyiségek 5,57%-os közvetett befolyást eredményeznek a BorsodChem Rt.-ben Megdet Rahimkulov (lakcím: 1023 Budapest, Felhévizi u. 24.) a KAFIJAT Kft. 71,72%-os tulajdonosa részére, valamint 5,57%-os közvetlen és közvetett befolyást eredményeznek a BorsodChem Rt.-ben Timur Rahimkulov és Ruszlan Rahimkulov a KAFIJAT Kft. egyenként 14,14%-os tulajdonosai, és egyben Megdet Rahimkulov valamint egymás közeli hozzátartozói részére.” Kazincbarcika, 2005. szeptember 20. Kovács F. László vezérigazgató CÉGSOROK Bővül a Törley pezsgőportfóliója A Henkell & Söhnlein csoporthoz tartozó Törley Pezsgőpincészethez kerülhet a Cavern Rt. négy pezsgőmárkája a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyása alapján. A két cég szerződése értelmében a Henkell & Söhnlein 2005. október 1-jei hatállyal válik azolla, Pompadour, Kölyök és a Claudius Caesar pezsgőmárkához fűződő jogok teljes körű tulajdonosává. A Törley csoport, a magyar bor- és pezsgőpiac vezető cége 2004-ben 13,9 milliárd forintos árbevételt ért el. A most bejelentett akvizíció célja, hogy márkaportfóliójának bővítésén keresztül piacvezető pozícióját hosszú távon is biztosítsa. (VG) A Sharp gigantikus LCD-tévét dob a piacra Új fejezetet nyit a Sharp a laposképernyős televíziók piacán dúló LCD-plazma verseny történetében. A japán cég 57 col, azaz 145 centiméter képátlójú LCD- (folyadékkristályos) tévét fejlesztett ki és dob piacra decemberben, cáfolva egyúttal azt a tévhitet, hogy e technológia alkalmazása legfeljebb a 82 centiméteres határig lehet rentábilis, efelett pedig a plazma az egyeduralkodó. Igaz ugyanakkor, hogy az LCD-tévék világelső gyártója megkéri az árát: a „monstrum” másfélszer annyiba kerül majd, mint a Panasonic legújabb, novemberben kijövő 165 centiméter képátlójú plazmatelevíziója. Átszámítva előbbiért 2,7, utóbbi 1,8 millió forintot fognak kérni. (Reuters) Steve Jobs nem emel árat Az iPod zenegépet gyártó Apple Computer alapító-vezérigazgatója Steve Jobs ellenáll a zenekiadók nyomásának, és nem hajlandó emelni az egyes számok legális letöltéséért kért 99 dollárcentes egységárat. Álláspontja szerint az árdrágítás a kalózkodásnak kedvezne, s ezt a kiadóknak is be kell látniuk. A kiadók még a 99 centes tarifával is sokkal jobban járnak, mint ha CD-n adnák ki a számokat - jegyezte meg Steve Jobs. Az iPodokból 22 milliót adtak el világszerte, míg az Apple internetes zeneboltjából, az iTunesból eddig több mint félmilliárd számot töltöttek le. Az Apple az USA legális zeneletöltési piacán 82 százalékos részesedést ért el. (Finance24) A SkyEurope megcélozza a Balkánt is A szlovák SkyEurope Airlines fapados légitársaság a román és bolgár hatóság jóváhagyását követően decembertől gépeket indít Bukarestbe és Szófiába is. A cég azt reméli, hogy rendszeres járatai révén a két főváros bekerül a divatos és olcsón elérhető turisztikai úti célok közé. (Gardianul) TERJESZKEDNE? ,MFB Beszűkültek a lehetőségei? Nagyobb mozgástérre vágyik? úgy érzi, hogy 7 kinőtte a hazai piacot, akkor látogasson el a www.corvinus.lni honlapra. Ön is megvalósíthatja elképzeléseit külföldön a Corvinus Rt. forrásainak. TÁRS A KÜLFÖLDI TŐKEBEFEKTETÉSBEN tapasztalatainak segítségével. ORVINUS NFMZETKÖZI BEFEKTETÉSI Rt