Világgazdaság, 2013. február (45. évfolyam, 23/11038-42/11057. szám)

2013-02-05 / 25. (11040.) szám

2013. FEBRUÁR 5., KEDD Változott a büntetőtanács, újrakezdik a Mai-pert vörösiszap Változás történt a büntetőtanács összetéte­lében, ezért elölről kezdik a vörösiszap-katasztrófa miatt indult büntetőper tárgyalását a Veszprémi Törvényszéken. Szabó Györgyi tanácselnök hétfőn közölte: a megtartott 26 tárgyalási nap mintegy tíz­ezer oldalnyi iratanyagát kell újratárgyalni. Az egyik ülnök személyének megváltozása miatt kell újratárgyalni az ügyet, ugyanis amennyiben a bíróság enélkül folytatná az eljárást, annak hatályon kívül helyezés lenne az eredménye a jogszabályi előírások alapján -­­ mondta el Szabó Györgyi. Az ügyészség a Mal Zrt. ajkai telephelyén lévő vörös­­iszap-kazettánál 2010 októbe­rében bekövetkezett gátsza­kadás ügyében halált előidéző gondatlan közveszélyokozás vétsége és más bűncselekmé­nyek miatt emelt vádat 15 em­berrel, a cég korábbi vezetőivel és alkalmazottaival szemben.« A cukorbetegek egyötödének kell bűnhődnie pep Az inzulint használó cukorbetegek 20 százaléka olcsóbb kezelést kap, mert a korábbi korszerű terápia ellenére sem csökkent a vér­­cukor­ szintje. Tavaly ősz óta él az a rendelkezés, amely szerint a nem veleszületett, hanem az életmódjuk miatt megbetege­dett diabéteszesek csak akkor kapják meg százszázalékos támogatással inzulinjukat, ha a negyedévenként kötelező vér­­cukormérés nem mutat az elő­írtnál magasabb értéket. Ellen­kező esetben egy éven át vagy ki kell fizetniük kezelésük árának felét - ez 700-tól 15 ezer forintig terjedhet havonta vagy csak az olcsóbb inzu­linra lesznek jogosultak. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) adatai szerint a kezelést váltó betegek legtöbb­je a térítésmentesen, humán inzulinnal folytatja a terápiát. Az OEP 2011-ben 18 milliárd forintot költött inzulin támoga­tására. ■ VG BELFÖLD Milliárdokat veszítettek juttatás A Kük szerint a tanárok 57 százaléka kapott pluszt Az eddigi összesítések sze­rint több mint 5 milliárd fo­rintot tettek ki évente azok a juttatások, amelyekkel a tehetősebb önkormány­zatok támogatták oktatási intézményeik dolgozóit. Az iskolák állami fenntartásba vételével az érintett pedagó­gusok azonban elbukhatják a korábban a városházáról érkező évente átlagosan 86 ezer forintnyi bonuszt. Braunmüller Lajos Hétfőre megérkeztek a bérek a közoktatásban dolgozó pe­dagógusok számlájára - nyi­latkozta a Klebelsberg Intéz­ményfenntartó Központ (Klik) megbízott vezetője tegnap az MTI-nek. Marekné Pintér Aranka hangsúlyozta: a nap­világot látott információkkal szemben csúszásról nincs szó, a Munka törvénykönyve minden hónap 10-ei határidőt szab, a köztisztviselői törvény pedig minden hónap 5-ét írja elő. Bár a korábbi félelmek elle­nére a fizetések utalása - né­hány intézmény egynapos késését leszámítva - már a múlt hónapban is a megszo­kott rend szerint történt, a oktatási intézmények állami átvételével elveszthetik plusz­juttatásaikat mindazok a pe­dagógusok, akiket egy-egy helyi önkormányzat korábban anyagi lehetőségeihez mérten támogatott. „Az országban számos olyan település is volt, amely saját lehetőségeihez mérten döntött ilyen juttatások kifize­téséről” - nyilatkozta a Világ­­gazdaságnak Galló Istvánná. A Pedagógusok Szakszerveze­tének (PSZ) elnöke hozzátette: „ezek a bérelemek tipikusan étkezési jegy, közlekedési bér­let, ruhapénz, önkéntes nyug­díjpénztári, vagy egészség­­pénztári befizetés formáját öl­tötték, amelyek mind járulék­­mentesek voltak. Előfordult az is, hogy egy önkormányzat határozott idejű kereset-kiegé­szítést adott, ez utóbbi után természetesen járulékfizetési kötelezettség is keletkezett. A probléma az, hogy maga a Klebelsberg Intézményfenn­tartó Központ sem mérte fel az oktatási intézmények állami fenntartásba vétele előtt, hogy az érintett kollégák milyen pluszjuttatásokat kapnak és milyen értékben.” A hírek szerint az Emberi Erőforrások Minisztériumá­nál keresik a most hátrány­ba került pedagógusok kom­penzálásának költségvetési forrását. A probléma elvileg csupán idén létezik, hiszen a tervek szerint szeptember­től bevezetik az új pedagógus életpálya-modellt, amellyel - a nyilatkozatok szerint ha a gazdaság helyzete megen­gedi - új pedagógusbérek is együtt járnának. A lépéssel a tanárok bére átlagosan ha­vi bruttó 100 ezer forinttal emelkedne, amely adózás és a járulékok levonása után is jóval nagyobb emelés, mint a mostani változásokkal elvesz­tett cafeteria tipikus értéke. A bérfejlesztésre azonban ko­­rántsincs garancia. Igaz, a Pe­dagógus Sztrájkbizottsággal megkötött, Balog Zoltán által aláírt megállapodás egyik pontjában az EMMI vállalta, hogy kifizeti a dolgozóknak a túlórákat, ha az új munka­­szervezési forma a béremelés nélkül lépne életbe. Az említett megállapodás tartalmaz egy további pon­tot is, amelyben az Emberi Erőforrások Minisztériuma vállalja, hogy legkésőbb idén július 31-ig elkészíti az ágaza­ti kollektív szerződést. Várha­tóan legkésőbb ebben a doku­mentumban fogja rendezni a tárca a kialakult helyzetet. Az oktatásban dolgozók bruttó átlagkeresete éves szinten a­z összes oktatási közalkalmazott. Több mint 5 milliárd évente „a választ adó pedagógu­sok 57 százaléka kapott va­lamilyen pluszt” - nyilatkoz­ták a Világgazdaságnak a juttatások összesítését idő­közben megkezdő Klebels­berg Intézményfenntartó Központnál (Klik). A köz­pont megbízott vezetője, Ma­rekné Pintér Aranka la­punknak kifejtette: „a vá­laszt adó több mint 108 ezer pedagógusból 61 407 nyilat­kozott arról, hogy évi 5 ezer és 400 ezer forintnyi jutta­tásban részesült, jóllehet a törvényi plafon évi bruttó 200 ezer forint lenne. 47 ez­ren úgy nyilatkoztak, hogy nem kaptak semmiféle to­vábbi cafeteria-elemet.” Az összesítés szerint a kiugró juttatások ellenére a plusz­ban részesülők átlagban évi 86 ezer forintnyi ilyen bo­nuszt kaptak béren kívül. „A juttatások összértéke a jelenlegi összesítés szerint így körülbelül 5 milliárd 254 millió forint volt évente" - mondta el lapunknak a Klik megbízott vezetője. Focimaffia a nagy üzlet europol Volt, aki 140 ezer eurót kapott egy meccsért 2008 tavaszán lehetetlen volt kiesni az NB I-ből - ez volt az az időpont, amikor a nyomozók szerint csúcsra pörgött a foga­dási láz. Világbajnoki selejtező­ket, BL-meccseket is elcsaltak, erre pedig már bizonyítékok is vannak. Magyarországon 33 manipulált mérkőzésről tud­nak. Pontos nevet még csak keveset tudunk, ám a korábbi, bochumi ügyészségen össze­állított, tegnap Hágában, az Europol székhelyén ismertetett vádirat sokatmondó. A fogadási maffia nettó nye­reségét 8,5 millió euróra becs­üli, ez forintban közel 2 és fél­­milliárdos összeg. Az Europol hétfői hágai sajtótájékoztatóján elhangzott: a nyomozók eddig összesen 380 manipulált eu­rópai mérkőzést tártak fel. A nyomozók szerint legalább 15 országban 425 ember érintett - köztük jelenlegi vagy volt já­tékosokról, bírókról és sportve­zetőkről van szó. A rendőrségi vezetők azt is elmondták: a játékosoknak, ve­zetőknek és játékvezetőknek legalább kétmillió eurót fizet­tek ki a csalás szervezői. A leg­nagyobb összeg, amelyet egy ember kézhez kapott egy mécs­esért, 140 ezer euró volt. Eddig ötven gyanúsítottat tartóztat­tak le. A hálózat mögött egy szingapúri központú csoport áll, mely az ázsiai illegális fo­gadási piacon forgatta a pénzt. A Magyarországon manipu­lált meccsek közül egy válo­gatott és két korosztályos vá­logatott mérkőzés is szerepel, ahogy NB I-es és más felnőtt­meccsek is. Egy dél-amerikai mérkőzés is a listán van, ame­lyet a fogadási maffia magyar bírók segítségével manipulált. Németh Baján, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kiemelt főnyomozója el­mondta: a nyomozás során Ma­gyarországon egy időben 12 he­lyen tartottak házkutatást, 320 ezer eurót foglaltak le, három játékost és négy játékvezetőt pedig őrizetbe vettek. ■ www.vg.hu/bunda HIRDETÉS Szavazati jogok száma az Abbázia Apartman Nyrt-nél A Társaság alaptőkéjének összetétele 2013. január 31. napján: Részvénysorozat Névérték (Ft/db) Kibocsátott darabszám Össznévérték (Ft) Abbázia Apartman Club Idegenfor­galmi Nyrt. törzsrészvény 10000 268702 2687020000 Abbázia Apartman Club Idegenfor­galmi Nyrt. osztalékelsőbbségi 10000 268698 2686980000 Alaptőke nagysága 10000 537400 5374000000 A részvényekhez kapcsolódó szavazati jogok száma: Részvénysorozat Szavazati jogra Kibocsátott jogosító darabszám részvények darabszáma Részvényen­kénti szavazati jog Összes szavazati jog Saját részvények száma Abbázia Apartman Club Idegenforgalmi Nyrt. törzsrészvény 268702 2687021 268­702-Abbázia Apartman Club Idegenforgalmi Nyrt. osztalék­­elsőbbségi részvény 268698----Összesen 537400 2687021 268702- Megint drágulnak az üzemanyagok emeli bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin nagykereske­delmi árát szerdán a Mal Nyrt., a gázolaj ára nem vál­tozik - értesült az MTI piaci forrásokból. Az emeléssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 432-433 forint lesz, a gázolajé 427-428 forint marad. A Mal múlt pénteken bruttó 3 forinttal emelte a 95-ös benzin nagykereske­delmi árát, a gázolaj ára ak­kor sem változott. ■ MTI MSZOSZ: hátrányból indul a bértárgyalás legalább a várt infláció mértékével megegyező, vagyis 5,2 százalékos bér­emelést javasol erre az évre a Magyar Szakszerveze­tek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és az Autonóm Szakszervezetek Szövetsé­ge (ASZSZ) - mondta a két szakszervezeti szövetség elnöke sajtótájékoztatón. Pataky Péter, az MSZOSZ el­nöke kiemelte: a tavalyi bér­­tárgyalásokon nem született országos bérajánlás, és sok munkahelyen hátrányosan érinti a helyi bértárgyaláso­kat. ■ MTI Kétmilliárd forintos belvízrendezés BELVÍZRENDEZÉSI PROGRAM indul több mint kétmilliárd forintból Békés megyében uniós támogatás segítségé­vel 16 településen. A projekt keretében 94 kilométer hosz­­szú, belvizet levezető árok és zárt csatornarendszer épül, a kivitelezési munkák tavasszal valamennyi telepü­lésen elkezdődnek - közölte Ribárszki Péter beruházási osztályvezető, a települések konzorciumát vezető Kon­doros város önkormányzata részéről. A projekt össz­költsége 2,2 milliárd forint, ehhez 1,87 milliárdos vissza nem térítendő támogatást kaptak. A kivitelezési mun­kálatok 2013. december 15- én fejeződnek be. EU-büdzsé: számok csütörtökön csak csütörtök délutánra, közvetlenül az uniós állam-, illetve kormányfők rend­kívüli tanácskozásának a kezdetére készíti el legújabb, 2014-2020-as középtávú uniós költségvetési keret­tervét Herman Van Rompuy - mondta el Győri Enikő, a Külügyminisztérium állam­titkára­­ a csúcstalálkozót előkészítő brüsszeli tanács­kozás végén. Erről tavaly novemberben egyszer már tartottak rendkívüli EU-csú­­csot, de akkor nem jutottak teljes körű megállapodásra. ■ MTI 5 ■3 jvj

Next