Világgazdaság, 2017. április (49. évfolyam, 65-82. szám)
2017-04-03 / 65. szám
2 MAGYAR GAZDASÁG Ingatlan Lassabban, de nőnek az árak A lakóingatlanok 9,7 százalékkal drágultak, az új lakások árai pedig 8,9 százalékkal nőttek 2016 utolsó negyedévében az előző év azonos időszakához képest a KSH adatai szerint. Balogh László, az Ingatlan. com szakértője úgy véli, folytatódhat az áremelkedés. Tavaly folytatódott a használt lakások piacán a 2014 végén megkezdődött élénkülés, aminek lökést adott a múlt év elején elindított állami lakástámogatási rendszer, a CSOK. Az új lakások piaca is felfutóban van, az idén 12-15 ezer új lakás épülhet, a tavalyi tízezer új lakáshoz képest. Idén, az első két hónapban a tavalyi szintet hozta a piac, ám márciusban már jelentősen, több mint 20 százalékkal élénkült a keresleti és a kínálati oldal is az Ingatlan.com százalékkal nőtt az utolsó negyedévben adatai alapján. Tavaly márciushoz képest a használt családi házak országos kínálati átlagára négyzetméterenként 3 százalékkal 135 ezer forintra, a lakásoké 6 százalékkal 424 ezer forintra nőtt. A budapesti lakások átlagos kínálati négyzetméterára az elmúlt egy évben 19 százalékkal 483 ezer forintra, a családi házaké pedig 11 százalékkal 328 ezer forintra nőtt. Az új családi házaknál tavaly márciushoz képest 7 százalékkal 300 ezer forintra nőtt országos szinten az átlagos négyzetméterár, az új lakásoké pedig 8 százalékkal 496 ezer forintra emelkedett a kínálati piacon. A fővárosi új lakóingatlanoknál is folytatódott az áremelkedés: az új családi házak négyzetméterára 6 százalékkal 435 ezer forintra, a lakásoké 8 százalékkal 618 ezer forintra nőtt. Balogh László szerint bár az árak lassuló tempóban emelkednek, a kereslet továbbra is erős mind a használt, mind az új lakóingatlanok piacán, amellett, hogy a kínálat is bővül. Egyelőre nincs szó a lakáspiac túlfűtöttségéről, az áremelkedés a korábbi évekhez képest visszafogottabb ütemben, de megmaradhat - mondta. VG Az új lakások ára 8,9 Deficit Alacsony a hiány, és csökkenő pályán az adósság Takarékosabban működik az állam A nemzetgazdasági miniszter szerint a magyar pénzügypolitika céljai teljesültek: alacsony a hiány, és csökkenő pályán van az államadósság. KÁROLY GÁBOR A magyar eredményszemléletű hiány a GDP 1,7 százaléka volt tavaly, az államadósság tovább csökkent, és 2016 végén a bruttó hazai termék (GDP) 74,1 százalékát tette ki - jelentette be pénteken Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, miután az Európai Bizottság elkészítette az uniós tagországok pénzügypolitikájának értékelését. A pénzforgalmi hiány ennél magasabb, 2,4 százalék volt. A miniszter hangsúlyozta, hogy az adatok egybeesnek a gazdasági tárca várakozásaival, így „a magyar pénzügypolitika céljai teljesültek”. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint a kormányzati szektor 2016-os hiánya az előzetes adatok szerint 609,7 milliárd forint, a GDP 1,7 százaléka volt, ami az előző évi hiánynál 82,2 milliárd forinttal, GDP-arányosan 0,1 százalékponttal magasabb. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján a tavalyi negyedik negyedévben az államháztartási hiány 879 milliárd forint volt, ami a negyedéves GDP 9,2 százalékát tette ki - a másik három negyedévben többlete volt az államháztartásnak. Az államadósság 2016 végén 25 922 milliárd forint, a GDP 74,1 százaléka volt az egy évvel korábbi 74,7 százalékkal szemben. A kormányzati szektor tavalyi bevételei 511,9 milliárd forinttal, 3,1 százalékkal elmaradtak a 2015-ös bevételektől, míg a kiadások 429,7 milliárd forinttal, 2,5 százalékkal csökkentek. A KSH gyorstájékoztatója szerint a bevételek között a főleg EU-transzfereket tartalmazó egyéb bevételek 1116,1 milliárd forinttal (34,5 százalékkal) csökkentek, míg a társadalombiztosítási hozzájárulások 343,7 milliárd forinttal (7,7 százalékkal), a jövedelemadók 244,6 milliárd forinttal (10,2 százalékkal) nőttek. A kiadások mérséklődésének egyik legfőbb összetevője a bruttó állóeszköz-felhalmozás 1164,4 milliárdos, 51,7 százalékos csökkenése volt, ami a 2007-2013- as európai uniós programok kifizetéseinek lezárulásával magyarázható. Az egyéb kiadások 533,3 milliárd forinttal (17,9 százalékkal) nőttek, ez az összeg főként a hazai költségvetési forrásból juttatott beruházási transzfereket és tőketranszfereket tartalmazza. Nagyobb lett a munkavállalói jövedelem (259,3 milliárd forinttal, 7,2 százalékkal) és a pénzbeni társadalmi juttatások (76,5 milliárd forinttal, 1,7 százalékkal) mértéke is. Varga Mihály szerint 2016-ban csökkent az újraelosztás Magyarországon: az állam takarékosabban működött, ami jó a piac szereplőinek és az adófizetőknek, hiszen a GDP-hez mérten kisebbek a kiadások. Mindehhez növekvő bevételek társulnak: a növekvő foglalkoztatás miatt emelkedtek a járulék- és jövedelemadó-bevételek, ami könnyítette az államháztartás helyzetét. Szintén javították a kormányzati egyenleget a földárverésekből származó bevételek. ,A fenntartható A kormányzati szektor hiányának alakulása (a GDP százalékában) egyensúly ebben az évben is fennmarad” - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy a tavaly elfogadott hatéves bérnövelési és adócsökkentési megállapodás hatása már idén érvényesül. Banai Péter Benő, a nemzetgazdasági tárca államháztartásért felelős államtitkára elmondta, a kedvező számok azt üzenik, hogy a költségvetés, az államháztartás stabilitása a következő években is fennmaradhat - 2011 óta csökken az államadósság, amivel párhuzamosan a költségvetési hiány is folyamatosan 3 százalék alatt van. Kamatkiadásokra, az államadósság finanszírozására a GDP 3,2 százalékát költötték, ami néhány évvel ezelőtt még 4 százalék fölött volt. A kormány 2,4 százalékos hiányt, 4,1 százalékos GDP-növekedést és 72 százalékos GDP-arányos államadósságot vár 2017- re. A hatéves bérnövelési és adócsökkentési megállapodás hatása már idén érvényesül fotó móricz-sabjánsimon 0__________________________ VILÁGGAZDASÁG 2017. április 3., hétfő HIRDETÉS *^8SSHBP’ arrju«TM«,,ÉLETÉT VÁLTOZTATTA*MEG A kerékpározás Magyarországon is az aranykorát , évről évre több mint 200 ezer új bringát az egyik legkedveltebb szabadidős szerelmesei. A vásárlás előtt állókhoz, használt kerékpárt keresőkhöz, a családdal minden hétvégén kirándulást tervezőkhöz, a bringával munkába járókhoz is szól magazinunk, amely számtalan ötlettel, tippel, megfontolandó javaslattal segíti a kerékpározókat. MOST A MAGAZINNÁL 20 SZÁZALÉK KEDVEZMÉNYT KAPHAT KERÉKPÁR VAGY BRINGAFELSZERELÉS VÁSÁRLÁSA ESETÉN! KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! ötletek, tudnivalók.