Világgazdaság, 2017. szeptember (49. évfolyam, 170-190. szám)
2017-09-01 / 170. szám
magyar gazdaság Tokajig ér a most átadott kerékpárút Elkészült a Nyíregyházát Tokajjal összekötő kerékpárút eddig hiányzó, 21,5 kilométer hosszú szakasza. A több mint nettó 2,6 milliárd forintos beruházás átadóeseményén Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter elmondta: a teljes megyei kört szeretnék létrehozni, Nyíregyházától kiindulva Tokajon keresztül Tiszabecsig vezetne a bicikliút, amely innen Nyírbátort és Máriapócsot érintve térne vissza a nyírségi nagyvárosba. Jelenleg 27 új szakasz tervezése van folyamatban. IVG Lemondott Korányi G. Tamás, a Napi.hu főszerkesztője Korányi G. Tamás, a Napi.hu főszerkesztője tegnap lemondott a portálnál betöltött posztjáról. Visszavonulása után tiszteletbeli főszerkesztőként segíti a szerk 'szerkesztőséget. A távozó főszerkesztő WT JKIn 1984 óta dolgozik újságíróként. Az 1991-ben alapított Napi Gazdaság m 1 országos napilapnak előbb tőzsdei rovatvezetője, majd főszerkesztője, illetve részben tulajdonosa volt. A lap 2013-as tulajdonosváltása után a 2000-ben létrehozott Napi.hu főszerkesztője lett. A Budapesti Értéktőzsde háromszor választotta meg az év tőzsdei újságírójának. IVG KERESETEK ! Beszippantja a magyar szakmunkásokat az osztrák munkaerőpiac Nagy bérkülönbségek a határnál KÁROLY GÁBOR Ausztria mindig is vonzó volt a magyar munkavállalók körében, Szlovákiában dolgozó ingé-szóból viszont egyre kevesebb van. A magyarországi ingázó dolgozók fő külföldi célországa Ausztria, hiszen az osztrák munkaerőpiac 2011 májusa óta teljesen nyitott a hazai munkavállalók előtt. A Bécs-Győr-Pozsony-háromszögben, Közép-Európa egyik dinamikusan fejlődő területén a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint a naponta ingázók száma 10 ezer fő körül van, a nyári és az őszi idénymunkák idején ennél is sokkal több. Már az 1990-es években is több mint tízezer dolgozó ingázott Magyarország és Ausztria között, így a magyarországi határ menti városokban már akkor munkaerő- és szakemberhiány alakult ki. A külföldi munkavállalás fő oka a két ország bérszínvonalának különbsége. Az osztrák oldalon főleg szakmunkásokra van igény, és mivel egyes szakmákban három-négyszeres bérkülönbségek is vannak a határ két oldalán, elsősorban a szakmunkások ingáznak. Egedy Tamás, az MTA tudományos főmunkatársa a tanulmányban a vendéglátást, a gasztronómiát és a vasipari munkákat említette példaként. Ausztriában egy felszolgáló bruttó 1500 euró (több mint 450 ezer forint) körül keres, ami valamivel több, mint háromszorosa az átlagos magyar felszolgálói béreknek. A szlovákiai oldalon kicsit más a helyzet, és kisebbek a bérkülönbségek is. A magyarországi munkaerőhiányt az ezredforduló után még a szlovákiai oldalról érkező dolgozók enyhítették. A 2000-es évek közepén körülbelül 30 ezer szlovákiai járhatott át naponta Magyarországra dolgozni. Az évtized második felétől azonban már a magyar munkavállalók jelentek meg Pozsony környékén. Szlovákiában a hiányszakmák jelentősen eltérnek az osztrák munkaerőpiacétól, és a bérkülönbségek is kisebbek. A magyar ingázóknak nem véletlenül kevésbé vonzó a szlovákiai munkaerőpiac az ausztriainál. Északi szomszédunknál az öt legkeresettebb foglalkozás - fegyveres erő, gyógypedagógus, idegenvezető, mozdonyvezető, utcai és piaci árus - esetében az átlagos fizetések „csak" 10-30 százalékkal magasabbak a magyar béreknél, ráadásul például a mozdonyvezetők Magyarországon keresnek jobban, méghozzá 45 százalékkal, igaz, ez az egyetlen igen kirívó példa. A LEGKERESETTEBB FOGLALKOZÁSOK ÉS AZ ÁTLAGOS BRUTTÓ HAVI KERESET 2016, euró, 1 euró , 310 forint Foglalkozás Ausztria Magyaro. Felszolgáló 1420-1580 460 Szakács 1390-1540 500 Beosztott eladó 1500-1600 420 Irodai, szállodai és egyéb takarító, kisegítő 1320-1460 380 Konyhai kisegítő 1320-1460 420 Víz-, gáz- és csővezetékszerelő 1960-2180 560 Gépésztechnikus 2160-2670 690 Építőipari villanyszerelő 2160-2400 570 Esztergályos 1910-2130 550 Fodrász 1480-1640 570 Forrás: KSH - Területi Statisztika. Gehaltskompass.at. szetesek.hu Több szektorban is elhelyezkedhetnek az aktív nyugdíjasok V A nyugdíjas-szövetkezetekben munkát vállaló nyugdíjasok fizetésének a munka törvénykönyve alapján el kell érnie a minimálbér vagy a garantált bérminimum időarányos részét, ugyanakkor esetükben nincs bérplafon - mondta Kováts Balázs, a Szomszédok Közérdekű Nyugdíjasszövetkezet ügyvezetője az MTI-nek csütörtökön. Arra is felhívta a figyelmet, hogy ebben a foglalkoztatási formában csak öregségi nyugdíjasok, köztük a 40 éves szolgálati viszonyt követően nyugdíjba vonult női munkavállalók vehetnek részt, korengedményes nyugdíjasok nem. Emlékeztetett, hogy a kiskereskedelmi és a gyorséttermi láncoknál, a beszállító cégeknél és az egészségügyi szektorban nagy a munkaerőhiány, ezért vélhetően a nyugdíjasok ezeken a területeken tudnak majd könnyen elhelyezkedni. Kováts Balázs közölte: a nyugdíjas-szövetkezet olyan új foglalkoztatási forma, amelyre az iparnak és a gazdaságnak is szüksége van. A nyugdíjas-szövetkezetekről szóló jogszabály szerint a nyugdíjasoknak a szövetkezeten keresztül szerzett jövedelmük után sem egészségügyi, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük, csupán 15 százalékos személyi jövedelemadót, ha a megkeresett összeget pénzben veszik fel. A munkavállalás mellett a nyugdíjukat is megtarthatják. Az atipikus és laza foglalkoztatási forma alkalmazására várhatóan elsősorban a kereskedelemben vagy a vendéglátásban lesz igény. A határvédelem 270 milliárd forintba került eddig Orbán Viktor miniszterelnök levélben kéri Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét, hogy a brüsszeli testület 50 százalékban járuljon hozzá a magyar határvédelmi költségekhez, amelyek eddig 800 millió eurót, azaz mintegy 270 milliárd forintot tettek ki. IVG írt& £ . # TÁMOGATÁS | Egymillió forintot engednek el a nagycsaládosok hiteléből A kormány milliárdokkal ösztönözné a gyermekvállalást K. G. I A harmadik vagy további gyermeket vállaló családoknak gyermekenként egy-egymillió forinttal csökkenthető a jelzáloghitel-tartozása - ismertette a kormány döntését csütörtökön Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Magyarországon 1981 óta csökken a népesség, ezért hirdettek meg egy demográfiai programot, amely számos intézkedéssel támogatja a gyermeket vállalókat. Ennek része a jelzáloghitel-tartozás csökkentése is - tette hozzá. A támogatást azok a családok, illetve párok vehetik igénybe, amelyekben a harmadik, illetve minden további gyermek 2018. január 1-je után születik. A támogatást, a gyermekenkénti egy-egymillió forintot már a várandósság 12. hetétől igénybe lehet venni. A meglévő gyermekeknél (legyen vér szerinti vagy örökbe fogadott) nincsen felső korhatár, és az együttlakás sem feltétel. Novák Katalin elmondta azt is, hogy mind a lakáscélú, mind a szabad felhasználású kölcsön esetében igénybe vehető a csökkentés. A rendelet kihirdetése után felvett hitelekre is jár a támogatás, igaz, ekkor a költségvetési hatás 10-20 milliárd forint lehet évente már csak a lakáscélú jelzáloghiteleknél. A támogatást a pénzügyi intézményeknél lehet igényelni. Pozitív elbírálás esetén a bankok támogatási szerződést kötnek az igénylővel, és a kölcsöntartozásából levonják az egymillió forintot - ismertette a részleteket Hornung Ágnes pénzügyekért felelős államtitkár. Ha nem fogadják el a kérelmet, a kormányhivatalokhoz, járási hivatalokhoz lehet jogorvoslatért fordulni. Az igénylőknek legalább 50 százalékban a kölcsönre fedezetet nyújtó ingatlan tulajdonosainak kell lenniük, nem lehet köztartozásuk, és feltétel a büntetlen előélet. Az intézkedésnek évente 10-20 milliárd forintos költségvetési hatása lehet, de az összeg felülről nyitott. A jövő évi keret 17 milliárd forint. üzleti napilap [www.vg.hu ] .hu Új döntéshozó testület segíti Pécs irányítását A pécsi önkormányzat irányítását új, stratégiai kérdésekben a döntéseket előkészítő, de sok esetben döntéshozó elnökség segíti a jövőben - írta csütörtökön a Pécsma.hu című hírportál. Erről szerda este döntött a városi Fidesz-KDNP-frakciószövetség. Az internetes lap szerint a stratégiai irányító testület célja, hogy „a város kellőképpen helyt tudjon állni a település előtt álló feladatok ellátásában, a pénzügyi kihívásoknak jobban meg tudjon felelni, és a helyi gazdaság megerősödése is új lendületet vehessen". A testületnek a polgármesteren és az alpolgármestereken kívül tagja lesz Pécs két egyéni körzetben megválasztott fideszes országgyűlési képviselője, Hoppál Péter és Csizi Péter. A testület elnökévé Csizi Pétert választották meg. I VG Jelentős megtakarítást hozhat az adatvédelmi reform D. J. Adatvédelmi reformot hajt végre az Európai Bizottság a gyors technológiai fejlődés és a globalizáció által előidézett új kihívások miatt. Ennek jegyében Magyarország módosítani kívánja az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényt, áll a kormany.hun található javaslatban. A szabályozás újdonsága, hogy az adatkezelőknek a lehető leghamarabb be kell jelenteniük a nemzeti felügyelő hatóságnak a súlyos adatbiztonsági incidenseket, azokat dokumentálniuk kell, és a kockázat mértékétől függően az adatalanyt is értesíteniük kell az eseményről. A készülő magyar jogszabály szerint a személyes adatok bűnüldözési, nemzetbiztonsági és honvédelmi célú kezelésére e törvényt kell alkalmazni. A személyes adatok (jellemzően elektronikus úton történő) tömeges kezelése és az erre épülő üzleti modellek ugyanis fokozottan veszélyeztetik az egyének személyes adataik védelméhez fűződő jogainak az érvényesülését. Az uniós szinten egységesített jogi szabályozás révén - a bizottság szerint - csökkenni fognak a tetemes adminisztratív költségek, évi mintegy 2,3 milliárd euró megtakarítást hozva a vállalkozásoknak.