Világgazdaság, 2018. május (50. évfolyam, 81-101. szám)
2018-05-02 / 81. szám
magyar gazdaság ■ Lesz elég szamóca Nem károsították a fagyok az idén a magyar szamócaültetvényeket, így a 700-800 hektárról mintegy 15 ezer tonna szamóca takarítható be a FruitVeb terméktanács gyümölcsfőbizottsága elnökének közlése szerint. Apáti Ferenc ismertette, hogy a szamócatermő terület 40-50 százaléka szabad földön van, a hektáronkénti termelési költség 4-8 millió forint, a hajtatott termesztés drágább. A hazai szamóca áprilisban kilogrammonként 2000- 3500 forint volt, az importgyümölcs ennél 50 százalékkal olcsóbb. IVG ■ Varga Mihály: közösen kell fellépni a digitális cégek adóelkerülése ellen Erősíteni kell a tagállamok adóhivatalai közötti együttműködést és adatcserét, ám a magyar kormány csak olyan intézkedést támogat, amely az adózóknak nem jelent adminisztrációs többletterhet - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Ecofin ülésén. Az Európai Unióban az áfarés - azaz a költségvetésekből kieső áfabevétel - a becslések szerint több mint 150 milliárd euró évente. Egyes csalárd digitális cégek, kihasználva a határokat, sehol nem adóznak. Varga Mihály szerint az úgynevezett egyablakos rendszer kibővítésével lehetővé válna, hogy egy magyarországi székhelyű cégtől akkor is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szedje be az adót (és azt továbbutalja az illetékes tagállam adóhivatalának), ha az egyébként más uniós ország költségvetését illetné. IVG A Hévíz által 50 millió forinttal, a fejlesztési tárca által 120-130 millió forinttal támogatott repülőteret elsősorban Frankfurttal és Londonnal kötnék össze, de tárgyalnak tel-avivi, szentpétervári és norvégiai járatokról is . Meghosszabbítják a sármelléki kifutópályát Várhatóan egy-két hónapon belül aláírhatja a sármelléki repülőtér fejlesztési támogatási szerződését a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, ezt követően pedig indulhat a mintegy 6,6 milliárd forintos fejlesztés - jelentette be Flévíz polgármestere. Papp Gábor a Flévíz-Balaton Airporton elmondta, a pénzből fél kilométerrel meghoszszabbítják a két és fél kilométeres kifutópályát, bővítik a terminálépületet, rendbe teszik a környező területet és az egykori szovjet laktanyaépületeket. A város által 2012 óta működtetett repülőtéren tavaly mintegy 23 ezer utas fordult meg, főleg németországi charterjáratokkal, illetve néhány személyes kisgépekkel. A gazdaságos működéshez legalább 150-200 ezer utasra lenne szükség, ami a menetrend szerinti járatok bővítésével érhető el Papp Gábor szerint. IVG üzeti napilap | www.vg.hu / &/ KÜLKERESKEDELEM A kukorica drágulása növelte a gazdák árbevételét Az idén is jól indult az agrárexport K. B. Z. A gabona kivitele adta januárban az ágazat exportbevételének az ötödét míg 20 százalékát a hús és a takarmány. A mezőgazdaság külkereskedelme szempontjából rendkívül jól sikerült tavalyi év kezdetéhez képest is jobban teljesítettek az idén januárban a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek a nemzetközi piacokon. A kivitel az egy évvel korábbiról 13,8 százalékkal 738,9 millió euróra nőtt, a behozatal pedig 17,9 százalékkal 486,7 millió euróra - derül ki az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) jelentéséből. Az így keletkezett 252,2 millió eurós aktívum 6,6 százalékkal, 15,6 millió euróval haladta meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt évben a 2016-os kiemelkedő gabonatermés húzta az exportot, ekkor az egy évvel korábbinál 30 százalékkal több termény került külföldre. A gabona dominanciája megmaradt januárban is: az exportárbevétel ötödrészét adta a gabonaexport, hasonlóan az egy évvel korábbihoz. Az élelmezésre alkalmas húsfélék és az állati takarmányok az exportérték 10-10 százalékát adták. Az árbevételi oldalon a legfontosabb árucsoportok az italok, az olajos magvak, valamint a különböző ehető készítmények voltak. Az importban a korábbiakhoz hasonlóan a legnagyobb értékű árucsoportok a húsfélék, az állati takarmányok, az ehető készítmények és a tejtermékek voltak januárban is. Részesedésük 7 9 százalékos. A gabona 142,1 millió eurós exportárbevétele 11 százalékkal volt több a 2017. januárinál, exportvolumene viszont 13,8 százalékkal elmaradt tőle. A kivitel több mint felét a kukorica, 41 százalékát a búza adta. A 244,2 ezer tonnás kukoricaexport 9 százalékkal, a 192,4 ezer tonnás búzaexport pedig 16,2 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy a kukorica exportátlagára 34 százalékkal, a búzáé pedig 8 százalékkal nőtt a bázisidőszakhoz képest. Az élő sertés kivitt mennyisége 6,2 százalékkal csaknem kétezer tonnára, behozatala 15,3 százalékkal 5,4 ezer tonnára nőtt 2018 januárjában az egy évvel azelőttihez képest. A húsfélék exportértéke 17,5 százalékkal haladta meg az előző januárit, az import értéke 9,7 százalékkal nőtt. A sertéshús exportárbevétele 9,2 százalékkal 27,1 millió euróra esett, a baromfihúsé viszont 55,6 százalékkal 38,5 millió euróra emelkedett januárban. Utóbbiban a madárinfluenza hatása látszik: tavaly januárban még a járvány sújtotta az ágazatot, év végére viszont már a korábbi szintjére emelkedett a termelés. A sertéshús importjának értéke 9,8 százalékkal lett nagyobb, a baromfihúsé pedig szinte megegyezett a 2017. januárival. ik GABONAFÉLÉK EXPORTJA | január (millió euró) 2013 2014 2015 2016 2017 2018 Forrás: KSH adatok alapján AKI VG-grafika rt . , KILÁTÁSOK | Újra emelkedik az index, csak egy ponttal maradtunk el a csúcstól A szolgáltatások húzták felfelé a gazdasági várakozásokat R. P. A márciusi enyhe csökkenés után újra emelkedett a gazdasági várakozás indexe (Economic Sentiment Indicator, ESI) Magyarországon, 120,9 ponton állunk - derült ki az Európai Bizottság (EB) adataiból. Ez ugyan egy indexponttal elmarad a 121,9 pontos csúcstól, de a növekedési előrejelzés így is jókora gazdaságélénkülést mutat, különösen az egy évvel korábbi 114,2 ponttal vagy az öt évvel ezelőtti 91,8 indexponttal összevetve. A részindexek között már vegyes a kép. A teljes ESI-ben legnagyobb, 40 százalékos súllyal bíró ipari várakozások például csökkentek, 2,2 ponttal estek áprilisban. Ennek ellenére nem kell aggódni, mert még mindig rekordközeli, 10,1 ponton áll a részindex. A szolgáltatások viszont egyenesen kilőttek, a 30 százalékos súlyú szektor 7 ponttal 17,9 pontra javított márciushoz képest, így az elmúlt évek legmagasabb értékén áll. Az egyes ágazatok GDP-hez való hozzájárulását figyelembe véve, a gazdasági teljesítményhez nagyjából kétharmados arányban hozzájáruló szektor növekedése biztató jel, igaz, a szolgáltatások drágulása gerjesztheti az inflációt. Az ESI 20 százalékát adó fogyasztói várakozások történelmi csúcs közelébe emelkedtek. Az áprilisi felmérés3,8 pontot mutatott ki, ennél magasabb értékek csak átmenetileg, 2002 nyarán fordultak elő Magyarországon. Bár a kiskereskedelem súlya csak 5 százalékos a fő indexben, a terület 2,4 ponttal esett. Az áprilisi 8,2 pont azonban megfelel az elmúlt másfél évben 10 pont körül ingadozó várakozásoknak. Az utóbbi két évben leginkább az építőipar részindexe javult, mintegy 36,9 ponttal magasabb a mutató, mint 2016 áprilisában. A körülbelül 5 százalékos súlyú építőipar az elmúlt időszakban 20 és 25 pont között alakult, most 21,7 ponton áll. GAZDASÁGI VÁRAKOZÁSOK RÉSZINDEXEI 2017. január ► 2018. április (indexpont) Építőipar 21.7 Szolgáltatások 17.9 Ipar 10.1 T Kiskereskedelem 8 2 ljÉ*' I. III. V. VII. IX. XI. I. III. Forrás: Európai Bizottság, VG-grafika GAZDASÁGI VÁRAKOZÁSOK ALAKULÁSA MAGYARORSZÁGON 2010. január ► 2016. április (indexpont) 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 Forrás: Európai Bizottság, VG-grafika KÖZMŰSZÁMLÁK • Javult a fizetési fegyelem VG 1 Négy év alatt 7,5-ről 7,1 százalékra csökkent a 60 napnál hosszabb ideig rendezetlen közműszámlák díjösszegének aránya, vagyis fokozatosan javul a lakosság díjfizetési fegyelme a Díjnet elemzése szerint, amely a legnagyobb budapesti közüzemek számlaadatait dolgozta fel. A társaság elektronikus rendszerén keresztül fizetett számláknál az átlagos elmaradás csak 4,2 százalék, vélhetőleg azért, mert az e szolgáltatást használók eleve tudatosabban kezelik pénzügyeiket, és a Díjnet rendszere minden számla lejárata előtt figyelmezteti is az ügyfeleket a közeledő fizetési határidőre. „Fontos kiemelni, hogy előbbutóbb a két hónapon túli elmaradások jelentős részét is rendezik az ügyfelek. A Díjbeszedőnél 150 napon túli elmaradásba például már csak a kiszámlázott összeg 4,8 százaléka kerül, ezen belül a Díjnet kinnlevőségi rátája mindössze 2,2 százalék" - tájékoztatott közleményében Garamszegi Tamás, a Díjnet Zrt. vezérigazgatója. vív * A Díjbeszedő Holding a vízmű-, a csatorna-, a földgáz-, a szemétszállítás és a kéményseprés közműszámláit állítja ki. A Díjnet Zrt. Magyarország egyik vezető független e-számla-kezelési szolgáltatása. A Magyar Posta és a Takarék csoport közös tulajdonában álló társaság in-Az elektronikus rendszerben csak gyen és egyetlen felületen teszi lehetővé a hozzá kapcsolódó 28 szolgáltató magánügyfeleinek a számláik elektronikus formában való megtekintését és kiegyenlítését. A Díjnetnek a múlt év végén több mint 600 ezer regisztrált ügyfele volt. A rendszeren keresztül 8,6 millió számlát mutattak be. 12 százalék a fizetési késedelem