Világgazdaság, 2021. október (53. évfolyam, 190-210. szám)
2021-10-19 / 202. szám
MAGYAR GAZDASÁG A jelenlegi tulajdonosi kör stratégiai megközelítés nélkül, kizárólag befektetésként kezeli a repteret Egyedül is megszerzi a kormány Ferihegyet HECKER FLÓRIÁN ! Magas rangú források a VG-nek részletesen bemutatták a Budapest Airport visszavásárlásának háttérfolyamatát. A magyar fél vételi szándéka végérvényes, még karácsony előtt szerződni akar. A konzorciumnak az állam mellett a Mol és az Indotek csoport a tagja, de ha úgy alakul, a kormány készen áll a százszázalékos tulajdonszerzésre. A legutóbb kínált 4,44 milliárd eurós árra szinte biztos, hogy rábólint a külföldi eladói kör. Előállhat olyan helyzet, hogy a Budapest Airport Zrt. visszavásárlására összeállt hazai konzorciumból kiszállnak a magánbefektetők, de a magyar kormány ebben az esetben is meg fogja venni a repteret - erről az ügyletet a legmagasabb szinten ismerő piaci forrás beszélt a VG-nek. Kiemelte, hogy az Orbán-kabinet ebben a végletekig eltökélt, és ha a tárgyalások soron következő fázisában nem derül fény drasztikus negatív körülményre a társaságra nézve, nem képzelhető el olyan szcenárió, hogy a magyar kormány kitároljon az üzletből. „Nem repülőteret akarnak venni általánosságban, hanem ezt a repülőteret akarják megvenni, mert a felfogásuk szerint tarthatatlan, hogy az ország teljes mértékben kiszolgáltatott legyen a nemzeti repülőteret illetően külföldi szereplőknek.” A kormány fő kritikája, hogy a budapesti repteret kizárólag befektetésként kezelik, stratégiai megközelítés nélkül. „Ha hoz pénzt, jó, ha nem hoz, rossz, ha pedig nem eleget hoz, mindent elkövetnek azért, hogy eleget hozzon.” A költségeket leszorították, az alkalmazott árakat viszont felsrófolták, ami azt eredményezte, hogy az egy utasműveletre eső díj a régióban Ferihegyen a legmagasabb. „Ezzel párhuzamosan pedig a reptéri infrastruktúra egy vidéki lepukkant vasútállomáséra emlékeztet.” Egyedül is megy Forrásunk kategorikusan kizárta annak a lehetőségét, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető vállalat kizárólag magánbefektetőkhöz kerüljön. Ha a kormány nem vállal szerepet a tranzakcióban, akkor a piaci érdekeltségek is elállnak. Megerősítette, hogy a magyar államon kívül az Indotek csoport és a Mol alkotja a konzorciumot. Vagy ebben a felállásban szerzik vissza a ferihegyi infrastruktúrát, vagy az állami fél egymaga. Hangsúlyozta, hogy további magánszereplők bevonására a projektben nincs lehetőség, „már így is bonyolult az akvizíció menedzselése”. Ha az Indotek és a Mol benne marad a konzorciumban, a kormány meg fog egyezni velük a tulajdonosi arányokról. Az már most biztos, hogy a magyar államnak minimum 51 százalékos részesedése lesz, de a végső szám ennél jóval magasabb lehet. Annak van realitása,hogy az állami részhez képest a piaci jóval elmarad majd. A kormánynak viszont az is belefér, hogy önállóan szerezzen százszázalékos tulajdont. A Mol és az Indotek szerepvállalását az előbbinél alapvetően az uniós versenyjogi szabályok nehezítik, az utóbbinál pedig a befektetés várható hozama. Az állam ehhez a kérdéshez jóval megengedőbben viszonyul, hiszen a megtérülést nemcsak a reptéri tevékenységre alapozza, hanem az úgynevezett social return on investment (a befektetés társadalmi megtérülése) hatásra és a turizmusra is. Nem jó, de nem is tragikus Az első befektetői csapat tavaly kereste meg a jelenlegi tulajdonosi kört azzal a kérdéssel, hogy kívánja-e értékesíteni a budapesti repteret. A Budapest Airport legnagyobb részvényese 55,44 százalékkal a német AviAlliance GmbH, amely lényegében egy kanadai nyugdíjalapot képvisel, a Malton Investment PTE szingapúri tőkealap 23,33, a Caisse de dépot et placement du Québec (ugyancsak kanadai nyugdíj alap) pedig 21,23 százalékban érdekelt. A konzorcium a magyar mellett nemzetközi partnereket is tömörített, de ebben is már benne volt a magyar állam, a Mol és az Indotek. A megkeresést azonnal kiszivárogtatták a Bloomberg amerikai hátterű médiavállalatnak, az alapos gyanú szerint maguk a tulajdonosok. „Üzletelni sokféleképpen lehet, így is, noha előzetes megállapodás volt arról, hogy hírzárlat van a kapcsolatfelvételről” - jegyezte meg forrásunk. Időközben változott a konzorcium összetétele, a kormány pedig az idén májusban Palkovics László innovációs és technológiai miniszter személyében kormánybiztost nevezett ki a Budapest Airport többségi állami tulajdonba való megszerzésének előkészítése feladatával. A tárgyalások a tárcavezető vezetésével zajlottak (és zajlanak), majd az állam, az Indotek és a Mol konzorciuma néhány hónappal ezelőtt egy úgynevezett nonbinding offer, tehát nem kötelező érvényű ajánlatot tett 4 milliárd euróról szólóan. Ez az összeg az enterprise value-ra, tehát a társaság teljes értékére vonatkozott, amely tartalmazta a budapesti repülőtér mintegy 1,4 milliárd eurós hitelállományát, amelynek a szerkezeti átalakítása nem kis falatnak ígérkezik (javarészt külföldi pénzintézetek konstrukcióiról van szó). Mindenesetre ezt a nemzetközi tulajdonosok alacsonynak, de mindenképpen alkalmas tárgyalási alapnak értékelték. Informátorunk ezzel összefüggésben rámutatott: valótlanok voltak azok a sajtóbeszámolók, amelyek szerint a magyar fél ajánlata komolytalan A BUDAPEST AIRPORT ZRT. TELJES ÉRTÉKE* milliárd euró Forrás: VG, * vállalati érték (enterprise value) volt, amit éppen az cáfol, hogy az egyeztetések nem megszakadtak, hanem elmélyültek. Van az a pénz A cég részvényesei további részletei, de még nem a due diligence, a konkrét átvilágításkor megnyíló adatszobából származó adatokat bocsátottak rendelkezésre a Budapest Airportról a konzorciumnak, amely ennek alapján világviszonylatban is meghatározó nemzetközi szakértői bázisra támaszkodva (lásd Csak a Deutsche Bank állta a sarat című keretes írásunkat) - az enterprise value értékét magasabbra taksálta. A második, a közelmúltban benyúj tott non-binding offer már 4,44 milliárd euróról szólt. (Vagyis a Bloomberg által a napokban közölt 4 milliárd eurós ajánlat több szempontból is pontatlan: egyrészt nem a friss, hanem egy hónapokkal korábbi ár, másrészt az aktuális összeg ennél 11 százalékkal magasabb.) „Úgy tűnik, közelebb került egymáshoz az eladói és a vevői oldal. Ha a külföldi tulajdonosok figyelembe vesznek minden szempontot, az az érzésem, hogy ezen az árszinten valós az eladási szándékuk. Ez lehet az az összeg, amelyben meg fognak tudni állapodni a dolgok jelen állása szerint” - kommentálta lapunknak a fejleményeket. Minél előbb A tárgyalások a „cölöpök leverésének” fázisában tartanak, a felek most konstruálják a végleges adásvételi szerződést. Az egyeztetések napi szintűek. Két kikötést mindkét oldal deklarált: a szerződéskötésnek még karácsony előtt, de mindenképpen az idén be kell következnie, a lezárásnak, tehát a kifizetésnek a végső határideje pedig jövő március 31. „Arról lehet spekulálni, hogy a jelenlegi tulajdonosoknak miért kulcskérdés egy mihamarabbi zárás, a magyar konzorcium egyszerűen csak nem szeretné tovább húzni. Minél gyorsabban el akarják varrni a szálakat, és elfelejtenék ezt a társaságot, amellyel nincsenek további terveik.” Forrásunk jelezte, hogy jövő tavasz végéig lebonyolítható a finanszírozási háttér megteremtése a magyar állam és partnerei részéről. A szeptember közepén az állam által felvett mintegy 5 milliárd dollárnyi devizahitel egy 1,5 milliárd dolláros elemét például a reptér vételi díjába forgatják bele. Értékelik, hogy a magyar bankokat hogyan lehet bevonni a finanszírozásba, de nyilvánvalóan az állam meghatározó szerepet visz a fedezet biztosításában, amit szokásos módon javarészt kötvénykibocsátással old meg. Lapunk a kormányzatra vonatkozó állítások kapcsán kereste a kabinetet és az Innovációs és Technológiai Minisztériumot is. Érdeklődésünkre az utóbbi annyit közölt, hogy folyamatban lévő tárgyalásról nem kíván nyilatkozni. Első magyar konzorciumi ajánlat4 Második magyar konzorciumi ajánlat 4,44 A Deutsche Bank első becslése 4,2-5,2 A Deutsche Bank második becslése 4,2-4,7 A tulajdonosi kör szerinti ár 5 CSAK A DEUTSCHE BANK ÁLLTA A SARAT Egészen addig, amíg a tárgyalások nem érnek el a Budapest Airport átvilágításának szintjéig, a magyar befektetői csoportnak nem áll rendelkezésére minden szükséges adat a tranzakcióhoz. Ezért a konzorcium globális piacvezető tanácsadó és szakértői cégeket kért fel, hogy elemzéseikkel segítsék az előzetes kalkulációkat. Információink szerint számos szereplővel folytak erről tárgyalások, de a zömük - így például a Citibank is - a reptér külföldi tulajdonosainak pressziójára elzárkózott a megbízatástól. Végül egyedül a Deutsche Bank vállalta a feladatot, amely első körben az EBITDA 15-24 közötti szorzója alapján 4,2-5,2 milliárd euró közé tette a Budapest Airport értékét. A felső határt utóbb 4,7 milliárd euróra mérsékelte. A tulajdonosi oldal a Covid-pályát is figyelembe vevő árszintje 5 milliárd euró körül alakult. BÁRMELYIK PILLANATBAN LÉPHET AZ ÁLLAM A magyar kormánynak az a szándéka, hogy a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret visszavásárolja, és ez bármelyik pillanatban megtörténhet - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának a szerbiai Ludason. A kormányfő szerint az a helyes, ha az egyetlen igazán nagy nemzetközi repterünk magyar kézben van, ezért helyes is visszavásárolni, és a gazdaság elég erős ahhoz, hogy ezt meg tudják tenni. Ha állami kézbe kerül a repülőtér, olyan fejlesztésekbe kezdhetnek, amelyek két-három osztállyal felértékelik a repülőteret és így egész Budapestet. VILÁGGAZDASÁG üzleti napilap www.vg.hu ALHIR A ZSAROLASI POZÍCIÓ A Budapest Airport vissza szerzésének folyamatáról - a cég 75 százalékán 2005-ben egy 75 évre szóló koncesszió keretében adott túl az akkori Gyurcsány-kabinet - megjelentek olyan vádak, hogy a magyar fél erőszakosan lépett fel az eladás kikényszerítésére. A VG-nek a tulajdonosokat ismerő, szintén magas rangú forrás egyértelműen cáfolta ezeket az állításokat. „A vevői oldal nem tett unfair ajánlatot, semmilyen nyomásgyakorlást nem alkalmazott a tárgyalások elindulása óta. A szokott piaci viszonyoknak megfelelő, szakmai mederben maradó tárgyalások zajlanak, amit a külföldi tulajdonosok is elismernek." FOTO