Világosság, 1967. július-december (8. évfolyam, 7-12. szám)

1967 / 9. szám - Ratkó József: Isten mellett

Lamennais könyvének ez a része különösen aktuális volt a szabadságharcát és forradalmát vívó Magyar­­országon: a tartalom és a hangvétel, a harcra induló ifjú költőien emelkedett buzdítása ott visszhangzott legerősebben Európában, ahol állt még a harc. A Nép Barátja még 1849. június 3-i számában is közöl rész­letet az Egy hivő szavaiból, s e részlet így kezdődik: „Hová, hová ifjú vitéz?” • István Pál kilétéről semmit sem tudok. Nem ismeri őt Szinnyei lexikona sem, csak annyit jegyez meg róla, hogy 1848-ban jelentette meg A számkivetett titkos lá­tásai című könyvét. Lehetséges, hogy az „István Pál” álnév, írói név. Kinek az álneve? Egyébként megje­lent 1848-ban Lamennais egy másik művének, A nép könyvének a magyarítása is, amelyet Őszinte szózat a néphez címmel „francia eredeti után átdolgozva s ha­zánk jelen viszonyaira alkalmazva közrebocsátott Ud­­vardy Ignácz”, Veszprém városában. Ezt a munkát említi Révész tanulmánya is. Van tehát István könyve mellett más 48-as példa is Lamennais „hazánk viszo­nyaira” történt alkalmazására. Van példa a lamen­­nais-i előadás modorában készült önálló alkotásra is (gondoljunk Bozzai Pál Kelet könyvei­re, amely 1848- ban jelent meg az Életképekben), s számos adatot idézhetnénk a 48-as sajtóból és kiadványokból. La­­mennais-fordítások és átdolgozások adatait, annak igazolására, hogy a forradalom és szabadságharc esz­tendejében nyíltabbá és intenzívebbé vált a Lamen­nais iránti érdeklődés. Az általunk nem ismert István Pál könyve tehát a 48-as — mondjuk így — La­­mennais-kultusz különös szülötte. Valamit azonban mégis tudunk erről az István Pálról. Az Életképek 1848-as évfolyamának (azaz a lap utolsó évfolyamának) december 10-i számában egy levelet ol­vashatunk, amelyet István Pál intézett a „Polgár szerkesztőkhöz. Ebből idézzük az itt következő szö­veget : „ . . . iszonyú bosszúságomra, támadtak némely élősdi lapszerkesztők, kik eredeti munkámból egész szakaszo­kat utánanyomatnak lapjaikban, mégpedig, a mi leg­borzasztóbb, s még a magyar irodalomban is hallatlan vakmerőség, a forrás megnevezése nélkül; sőt, hogy a gaz plágiumot még jobban elpalástolják s az olvasó kö­zönséget tévútra vezessék idegen írót, valami de Lamen­nais nevű franciát hazudnak eszméim eredeti szerzőjéül. Ki az a de Lamennais és mi az ő Paroles d’un Croyant című munkája ? Ki olvasta amazt, ki látta ezt valaha ? Istenemre! Ha tudnám, hogy valóban ily nevű francia létezik, és az követett el sértést írói tulajdonomon, meg­perelném őt a párizsi esküdtszék előtt, miután hazánk­ 550 -ban nincs törvény az írói tulajdon biztosítására. De nem hiszem, hogy nemes szívű francia ily undok lopásra vetemedett volna. Tette azt Vakot Imre, tette Vas Gereben, tette Bangó Pető, mert csak magyar írótól telnek iszonyúságok. Felszólítom tehát Önöket édes de Lamennais uraim, ha­sonlítsák össze az elcsempészett cikkeket fent említett ere­deti művemmel, és ha a nem mondom hasonlatosságot, de tökéletes agyazonságot, nem csak az eszmékben, hanem a kifejezésekben, nemcsak a kifejezésekben, ha­nem az egyes szavakban is feltalálták, üssék meg melle­iket publicanus ökleikkel és kiáltsák fel egész haza hal­latára a mea maxima culpát.” Az utóiratban arra kéri István Pál a magyar és német lapokat, hogy e nyilatkoz­atot vegyék át. Eléggé homályos és különös ez a levél. Először: lehe­tetlen, hogy István Pál ne ismerte volna Lamennais-t. Hiszen fordította! Mégha könyvét önálló alkotásként tünteti is fel. Másodszor: Vahot Imre a Budapesti Di­­vatlap­ban, illetve melléklapjában, a Nemzetőr­ben, Vas Gereben a Nép Barátjá­ban és Bangó Pető az Arad című lapban (A nép könyvéből) valóban közöltek Lamennais-fordításokat, de ezek nem az István köny­véből vétettek! Harmadszor: a Kézikönyv „ismeret­len szerzőknek mondja István Pált, aki „megtévesztő címmel” jelentette meg ezt a munkát. Azért „megté­vesztő” a cím, mert István Pál el akarta hitetni az ol­vasókkal, hogy ez az ő saját műve? Vagy azért, hogy az akkori politikai helyzetben elkonspirálja Lamennais nevét? Az Életképek 1848. augusztus 13-i száma ad hírt István Pál könyvének megjelenéséről; ekkor már aligha volt szükséges elrejteni Lamennais nevét. Az Életképek-nek ugyanebben a számában jelent meg Pe­tőfi Respublica című költeménye, s Vasvári tollából — ugyanebben a lapszámban — a következőket olvas­hatjuk : „Cabet négy kötetes forradalma egy óriási ve­zércikk, melynek rövid tartalma ez: ’a királyokat ki kell a föld hátáról irtani, legyen a világ respublica, mert csak ez boldogít’ ”. Lehetséges, hogy az István Pál-féle fordítás elkészí­tése idején volt tanácsos elhallgatni Lamennais nevét? De akkor mi magyarázza István Pál decemberi ingerült tiltakozását? Arra is gondolnunk kell, hogy — talán —­­egy olyan akció juttatta el ezt a nyilatkozatot az Életképek­hez, amelynek kezdeményezői István Pál könyvének „eredetiségét” akarták leleplezni. Dehát ez csak feltevés. István Pál kiléte és e nyilatkozat hát­tere: még megfejtetlen titok. Fontosabb ennél az a tény, hogy A számkivetett titkos látásai István Pál minden eszmei tompítása ellenére is Lamennais­­könyv; megjelenése korhangulatot, korigényt, 48-as eszmei érdeklődést tükröz. Ami István Lamennais­­könyvében „titkos látás”, az Magyarországon ekkor súlyos-szép valóság. Né­­­pjp

Next