Világosság, 1997. július-december (38. évfolyam, 7-12. szám)

1997 / 12. szám - PAPP ZSOLTRA EMLÉKEZVE - Lengyel László: Madárszemmel

Világosság 1997/12 Papp Zsoltra emlékezve Lengyel László MADÁRSZEMMEL „Danténak olyan volt a látóberendezése, mint a ragadozó madaraké, amely nem alkal­mas kis körzetben való tájékozódásra: túlságosan nagy a vadászterület. Magára Dan­téra is ráillenek a büszke Farinata szavai: Noi reggiam, come quei c’ha mala luce (Úgy látunk, mint akinek szeme rossz). Vagyis: mi - bűnös lelkek - csak a távoli jövő­t va­gyunk képesek látni és felismerni, ehhez van különös tehetségünk. Teljesen vakok le­szünk, mihelyt becsapódnak elő­ttünk a jövő­be nyíló ajtók. Ebben a minőségünkben ahhoz hasonlítunk, aki küszködik az alkonyattal, és a távoli tárgyakat meg tudja kü­lönböztetni, de nem igazodik el azon, ami közel van.” Oszip Mandelstam írja ezt 1933- ban Dantéról. Papp Zsolt madárszemmel nézte a világot. Papp Zsolt számára a jövő ajtaja 1968-ban nyílt ki, mindent ezen az ajtónyíláson át nézett. Szellemi kiindulópontja mindenkor a hatvanas évek dinamikus mozgása volt. A kelet-európai „emberarcú szocializmus” és a visszatérés a marxi gyökerekhez, mindenekelőtt a fiatal Marxhoz, az 1968-as diákmoz­galmak ideái, a marxi történelmi materializmus és a weberi hatalomközpontú realista racionalizmus gondolatai párosultak első írásaiban. Adorno, Horkheimer, Marcuse-a frankfurti iskola -, illetve Jürgen Habermas voltak szellemi táplálékai. A Németország­ban átélt diákmozgalmak ugyanakkor nemcsak ideológiai, filozófiai terep voltak számá­ra, hanem egy új, alternatív életvilágot jelentettek. 68-as volt és maradt egész életében: zene, film, irodalom mind-mind 1968-ra néztek. A hetvenes évek közepére Papp Zsolt többé-kevésbé feldolgozta magának a német filozófia és szociológia hatvanas évek végi „pozitivizmusvitájának” következményeit. Az volt a véleménye, hogy a „pozitivizmusvita” a frankfurti iskola és Karl Popper között lezárta a háború utáni NSZK szellemi és anyagi aranykorát, a diáklázadások és kudar­cuk, illetve az 1973 utáni olajválság új szellemi kihívásokat eredményeznek, amelyek­re Jürgen Habermas és Claus Offe munkáiban található leginkább felelet. A Habermas-Offe-féle irányzatban megtalálta azt a kikötőt, amelyhez szellemi ha­jóját kiköthette. Arrafelé tartott, mint sok-sok német 68-as kortársa: ha nem választod a lázadást, a marcuse-i totális-utópikus tagadást, majd az ebből következő, megváltó tett - akár a terror - önazonosságát, akkor vagy a „kritikai filozófusok” rezignációját és lamentálását kell választanod, vagy kifütyült, békítő professzorod, Habermas szel­lemi terepére, legitimációs rendszeréhez kell visszatérned. A különben rendkívül békés és politikailag óvatos, sok tekintetben rezignált Papp Zsolt komoly lelki és szellemi közösséget érzett a RAF-csoport vezetőjével Andreas Baaderrel. Érzelmileg egyértelműen az utópikus tagadókhoz állt közelebb. Hosszan elemezte, hogy mit is jelentett Tar Béla Szabadgyalog című filmjének utolsó képeiben, amikor a lázadó főhős megkapja behívóparancsát, amelyen először tűnik fel a neve: Báder András. Papp Zsolt „titkos Andreas Baader” volt barátai, Bódy Gábor és Petri György filmjeiben és verseiben.­ ­

Next