Világosság, 2007. január-június (48. évfolyam, 1-6. szám)

2007 / 6. szám - KÖZÖS TÉMÁK - Kelemen János: Irodalmi adalékok a személyes azonosság problémájához: „Memeté” és „ipséité” az Isteni színjátékban (Közös témák)

VILÁGOSSÁG 2007/6. K. Kelemen János Irodalmi adalékok a személyes azonosság problémájához . „Mémeté” és „ipséité” az Isteni színjátékban A személyes azonosság metafizikai problémáját tárgyaló analitikus filozófiai irodalom előszeretettel hivatkozik puzzling esetekre, melyek a tudományos fantasztikus regé­nyekben szereplő történetekre emlékeztetnek. Ezek közül az egyik leghíresebb Derek Parfit teletranszportere (Parfit 1986).­ Parfit elemzéseinek Ricoeur is nagy figyelmet szentelt, mivel ezekben a narratív azonosságról alkotott saját elméletének „legfélel­mesebb” riválisát látta (Ricoeur 1990, 156). Ugyanakkor joggal mutatott rá, hogy a személyes azonosság modalitásainak megvilágításához hasonlóan jó lehetőségeket kínál a szépirodalom, mely - mint mondta - az ilyen vizsgálatok „roppant nagy labora­tóriuma" (Ricoeur 1990, 176). A továbbiakban ezt az útmutatását követem, s - az Isteni színjáték példáját használ­va - néhány észrevételt teszek arra vonatkozóan, hogy a személyes azonosság kér­désében mit tanulhatunk a szépirodalomtól. Előbb azonban emlékeztetnék arra, hogy Ricoeur megkülönböztette a szépirodalmi elbeszélések néhány nagy típusát aszerint, hogy a személy azonosságának és időben való megmaradásának melyik modalitá­sa tükröződik bennük. A személyes azonosságot Ricoeur felfogásában két dialektikus viszonyban álló pólus alkotja, s e két pólus dominanciájától függően időben való fennmaradásunknak két alapvető formája van. Az egyik úgy írható le, hogy egyensúlyban van egyrészt a személy numerikus azonossága, másrészt az a tény, hogy a személy „önmaga”, egy­részt „ugyanaz” maradok az időben, másrészt „önmagam” vagyok. Az előbbi lenne az „idem” vagy a „mérne”, az utóbbi pedig a „sói” vagy az „ipse” értelmében vett azonos­ság. Bár a két aspektus egyensúlyban van, az utóbbi benne foglaltatik az előbbiben. Ennek a modellnek, vagyis az idem és az ipse egyensúlyának felel meg a fix állandó­ságot mutató, minden körülmények között azonos és újraazonosítható jellem, amely­nek egyszerű és tiszta típusával a népmesékben találkozhatunk. Időben való megmaradásunk másik formáját az adott szó megtartása modellálja, amiben az önmagunkhoz való hűség fejeződik ki. Ebben az esetben a személy elsősor­ban „önmaga” („sói”, „ipse”), s az a tény, hogy „önmaga”, nem redukálható arra, hogy „ugyanaz”. Szakadás támad tehát az „önmagának lenni” („ipséité”) és az „ugyanan­nak lenni” („mémeté”) között: az előbbi - Ricoeur kifejezésével élve­­ „megszabadul” az utóbbitól (Ricoeur 1990, 143). Az irodalmi elbeszélések tipológiájához visszatérve megállapítható, hogy a klasszi­kus regény, Dosztojevszkijig és Tolsztojig bezárólag, elszakad az első modelltől, s a jellem állandósága helyett a személy átalakulásának problematikáját állítja előtérbe. J)QuabL 1A teletranszporter egy másik világba röpít át úgy, hogy testemet az utolsó atomig letapogatja, s az így nyert infor­máció alapján ott újraalkotja. Parfit az ebben a szituációban rejlő lehetőségek végiggondolásával felel arra a kér­désre, hogy mennyire fontos és mit jelent személyem azonossága. Közös témák 27

Next