Világosság, 2008. január-június (49. évfolyam, 1-6. szám)
2008 / 5. szám - ANTROPOLÓGIA - Molnár Csilla: Genealógia és multietnikus identitás (Antropológia)
Molnár Csilla ■ Genealógia és multietnikus identitás meg. A nyugati demokrácia iránt tanúsított lojalitása egy olyan emberé, aki a gyermekkoron túl tudatos felnőttként is megtapasztalta a diktatúra személyes életre kiható viszonyait. „És belénk nevelték, hogy ez a világ itt nem jó. Ez belénk volt nevelve: ezek kapitalisták, ezek nem jó emberek... nem? És amikor a tévébe néztük, a reklámokat, akkor mondták: ez úgysem igaz! Ezt csak úgy teszik bele, mintha igaz volna. És idejöttem, és ez mind igaz volt! Az a különbség, hogy tisztára butára neveltek bennünket, így, vulgárisan mondva. Úgyhogy ez olyan borzasztó volt a részemre, mikor átjöttem, és már a pázsit más volt, kedvesek voltak az emberek... állati nagy lehetőségek vannak. Ami a kommunizmusba nem volt. És amikor az ember átéli azt a ... szóval átéli... szóval azt a rezsimet látta, akkora különbségeket...»gigantisch«, ahogy mondják, »es ist gigantisch«... hogy ott valahogy az ember dolgozott, jó, ki voltunk képezve, gyakoroltunk, minden, koncerteket adtunk, de valahogyan olyan... gépezet volt az ember. [...] Mikor én ide átjöttem, és láttam, hogy ezek a korlátok nem léteznek. Itt... itt arról van szó, hogy tehetséged van vagy nincs, megcsinálod, vagy nem. És akkor az a mentalitás valahogyan a »westliche Mentalität«, a nyugati mentalitás az az, hogy dolgozz, csináld, legyen belőled valami. [...] És nagyon fontos az, hogy azt a rosszat is átélje az ember, hogy a jót meg tudja becsülni.” A fenti idézetek azt bizonyítják, hogy J. T. esetében a személyes narratíva része lett a ’nagy nyugati elbeszélés’, annak jeleként, hogy végbement nála a választott társadalomba való integráció. De az is nagyon fontos, hogy bár viszonylag gyorsan integrálódott, mégsem asszimilálódott. Mint az életinterjúból kiderül, a magyar férjen és a szűkebb magyar nyelvi környezet választásán túl a tervszerű zenepedagógusi, néprajzos és újságírói tevékenység révén a magyar kultúra és nyelv tudatos ápolását is célul tűzte ki magának, amit az általa legfőbb értéknek tekintett nevelő-közvetítő munka révén valósít meg. Ebben a tevékenységben a zene jut központi szerephez, ami saját multietnikus identitásának mintegy tágabb horizontját alkotja: „És valahogyan a határa a cigány dalnak és a magyar dalnak és a román dalnak és a szlovák dalnak nincs is. Ez mind valahogyan összefügg, összekötődik, és bizonyos motívumok, ami a magyar dalban megvan, megvan a horvát dalban, megtaláltam itt, a horvát dalokban, megtaláltam a magyar dalokban. Szóval ez egy olyan nagy »pannonisches Reich« hogy mondjam, egy nagy Pannónia, magyar, osztrák, német, horvát, szlovák és mindenütt megtaláltam a hazámat. És ez a kozmopolita valahogy bennem megszólalt, hogy te tulajdonképpen te éppúgy Csehszlovákiába, mint Ausztriába, mint Magyarországon otthon vagy.” Mindezek alapján azt feltételezem, hogy az összetett vagy multietnikus identitás kialakításának előfeltétele az a fajta történelemhez való viszony, amelyet az eredet terminus jelöl. J. T. narratíváját egyúttal az adott kulturális térben nőiként meghatározottnak kell tekintenünk, mivel nála az önazonosság csak az eredet azonosságelvén belül szőtt elbeszélések sorozatán keresztül lehetséges, szemben a leszármazás differenciaelvével.3 . Más kérdés, hogy maga a modern, maszkulin történelem is olyan elbeszélések sorozatából áll, amelyek már eleve bizonyos értelmezések eredményei. Ezek szerint tehát közvetlenül hozzáférhető történelem nem létezik, de ez a probléma már túlvezet a jelen írás kereteinvö. Hayden White és Clifford Geertz vonatkozó, részben magyarul is hozzáférhető írásaival). 52