Világosság, 1947. július-szeptember (3. évfolyam, 146-222. szám)

1947-09-28 / 221. szám

SZÍNHÁZ Október 25-én nyíl a Magyar Színház Péntek délután aláírta a polgármester a Magyar Színház egyéves bérbevételé­ről szóló szerződést, a koncessziót ma délelőtt kézbesítik ki Gáspár Margit­nak, a Városi Színház igazgatójának. A Magyar Színház október 25-én meg­nyitja szezonját Seribe: „Navarrai Mar­git meséi" című darabjával. A szüksé­ges helyreállítási munkálatokat máris megkezdték. A színészek és színésznők tömege lepte le egyébként a városházát, valamint a Városi Színházat, s mind­annyian a Magyar Színházhoz akarnak szerződni. Csak a pénteki napon 40 szí­nészt hallgattak meg a Városi Színház­ban. a­ velencei filmverseny eredménye A most befejeződött velencei filmverseny részletes eredménye a következő: Az első díjat a „Sziréna," című cseh fim nyerte Kari Stekey rendezésében. A többi díj a követ­kezőképpen oszlik meg: Technikai fejlettség szerint a legelső „Egy gyöngy“ című mexikói film. A nemzetközi rendezői verseny győz­tese. Clouzot „Quai des Orfévres“ (Aranyművesek l.x.­) című film. A legjobb forgatókönyvet az orosz Alexandrov írta a „Tavasz“ című filmhez. A legjobb filmszínésznői teljesítmény Anna Magnani fiatal olasz színésznő, a legjobb filmszí­nész-alakítás Pierre Fresnay-é, a „M. Vincent“ című filmben. A legjobb fényképezési technikai dí­jat ugyancsak „Egy gyöngy“ című mexikói film vitte el, a legjobb filmzenét a cseh Barian szerezte a „Sziréna“ című filmhez. ar«GBB8®s5te Mit ír a­ Times az w új magyar büszkeségről*'? Hernan K­lippman és Sumner Welles vitája az új amerikai • külpolitikáról. az egyetlen külpolitikai­­api­­.________ SZÉKESFŐVÁROSI ZENEKAR nagyzenekari estés bérletben 12 hangverseny. Karmesterek: Carlo Zecchi, Paul Sacher, Ferencsik, Fricsay, Komor, Kóródy, Lukács, Sándor, Somogyi. Szólisták: Antal István, Böszörményi- Nagy, Fischer Annie, Galda (Wien), Hernádi (Heimlich), Marechal (Párizs), Rascher,­­Sándor György (New York), Soetens (Párizs) stb. Bérletek 6 havi részletre válthatók: Népművelési Központ, Koncert, Rózsa­völgyi. Kérjen prospektust! SZÉKESFŐVÁROSI ZENEKAR október 1. szerdáin 3/18. Zeneakadémia. Vez.: VÁRADY LÁSZLÓ. Műsor: Mendelssohn: Hegedűverseny: Cserfalvy Eliz. Beethoven: Hegedűver­seny: Lengyel Gabriella. Bach: d-moll zongoraverseny: Lchneider Hédy. L­opágosság A repülőgépen utazó tizenöt magyar sportember névsora (A tudósítás eleje az 1. oldalon) A magyar válogatott vízilabda­csapat a svédektől elszenvedett ve­resége után haza akart jönni Buda­pestre. A Nemzeti Sportbizottság a vízilabdacsapat balsikerű szerep­lése következtében nem kívánt újabb túrát engedélyezni a csapat­nak és ezért olyan utasítást adott, hogy a montecarlói világbajnoki játékok befejezése után a vízilabdá­zók azonnal jöjjenek haza. Ennek ellenére Gárdonyi Hen­rik a vizisport Monte Carlóban tartózkodó egyik vezetője enge­délyt adott a magyar válogatot­taknak arra, hogy Algírban játszhassanak. Az algíri mérkőzés befejezése után, tegnap már Budapestre kellett vol­na érkezniök. Hazautazásuk közben érte őket a szerencsétlenség. A szerencsétlenség híre a ma dél­előtti órákban terjedt el és általá­nos megdöbbenést keltett. A ma­gyar sport vezetői még részletes információt a katasztrófát beje­lentő táviraton kívül nem tudtak kapni és így azt sem tudják, hogy a kényszerleszállás közben súlyo­san megrongálódott repülőgépnek hány utasa sérült meg és a szeren­csétlenül jártak között van-e ma­gyar sportember. Érdeklődésünkre hivatalos sport­körökből a következő listát adták az úszókról, vizipólójátékosokról és kísérőkről, akik az algíri túrán résztvettek A magyar vízipólóválogatott nyolc tagja a következő: Brandi, Jeney, Szigeti, Pataki, Holop, Fábián, Szittya, Kislégi. Az úszók közül: Kádas, Valent, Gyöngyösi és Német A MUSZ vezetői közül: dr Fad­­gyas Miklós ügyvezető alelnök, Engel László alelnök és Sárkány Miklós a csapat kapitánya. Ösz­­szesen tehát tizenöten voltak a re­pülőgépen. Ma tárgyalja a népbíróság a halálraítélt Béres Ferenc újrafelvételi kérelmét A népbíróság László­ tanácsa ma tárgyalja Béres Ferenc újrafelvé­­teli kérelmét. Bérest annak idején a népbíróság jogerősen halálra ítélte, mert a vádirat szerint a bécsi úti nyilasházban több gyilkosságot kö­vetett el. Az ítélet végrehajtását az akadá­lyozta meg, hogy 1946 október 31-én Béres Ferenc öngyilkossági kísérle­tet követett el a Markó uccai fog­­házban. Béres kivégzésére mindezide­i nem került a sor, mert védője új­­raf­elvételi kérelmében azt állította, hogy Béres a gyilkosság idejére ali­bit tud igazolni Öt magyar hegedűművész került a döntőbe Genf­ben Lapzártakor jelentik Genfből. A nemzetközi zenei verseny hegedű­döntőjébe öt magyar került. A fér­fiak közül Garami-Guttmann Ar­­thúr, Gerle Róbert és Künstler Sándor. A női döntőbe került Mar­­czy Johanna, a nyugatra távozott fiatal hegedűművésznő és Sváb Ilonka. Átadtak a Szovjet-Uniónak egy SS-tábornokot Hamburgból jelenti a Reuter­­iroda. A ném­etorzági brit övezet­ben működő német, hírszolgálat je­lentése szerint George von Basse­­witz Behr gróf, volt SS-tábornokot a hamburgi rendőrfőkapitány át­adta a Szovjet-Uniónak. BALLON átlátszó, eső-, vihar- és lóden kabát MÁRIUM és SZÁSZ V. Gróf Teleki Pál­ucea 3 BUNDÁK, ISZ­. 3 38 H A K előnyös feltételekkel SZEMERE Krisséfcja* ItGrüft Második emeleten! Lift díjtalan! Ágytól, olcsón! Tarka toll 12.—, . 3.— frt. Fehér fosztott 25.—, 13.—, II. , 8.— forint. Pelyhes dun­­ába 39. - 25.—, 22.-, 18.—, 15.— forint. Pehelypaplan­ba 80.—, M.-, 50.-, 49.- forint 10 kg on felüli tollat, bruttó 3 kg-os papírzsákokban bér mentve szállít. utánvéttel: KACZENDER JÓZSEF, ágytolliszlete, Kiskunfélegyháza. SZOBÁK KAPHATÓK bármikor, bárhol Expressnél. Vasárnap 3-ig. Erzsébet körút 16. fszt 3. bútort kárpitosárut bizalommal vegyen részletre is OLAN­-tól. József körút 66. Kisipari munka Pestkönyékei 10 km-re Budapesttől gyárépület 300 re. munkafelülettel transmissiókkal 2 lakóépülettel olcsón elans Bővebbet Gábor Miklós mérnök V, Fáik Miksa u. 13. I. 2. ________T.: 126—923. musics ZQKGOnaGYAR VII, Erzsébet körút va (Koya) Tel.: 222-282. Gyári új és kevéssé hasz­nált márkás zongorák és paa­ninók nagyon olcsón. Kultúrintézményeknek _ kü­­­lönleges árak. Fizetési könnyítések. Bérlét, javí­tás, csere, hangolás.__ bundák I R H ÄK modellek szerint TÓTH J. szűcs mester IV„ Eskü lit­e. SA Belváros, káví-házzal szem'uen GYAPJC-' és ANGORA'.' FONÁST és K­A­RTOLÁSI GÉPPEL minden mennyiségben válalok. VI. Szív ucca 63, II. 10 eicses­ ésd­ém .3 szobás gyönyörű utcai lakásomat „1 vagy 2 szo­bádra“ Újdonság! eddig nem létezett teljesítmény Légfűtés áramló forró levegővel Petra»2 Seating tiölégszérd bármely petróleum­főzőre helyezve sza­gtalanul fű­t két kisebb vagy egy egész nagy szobit Szabadalom be.1. Működésben látható: FER­ROMÉT ALL V., Pozsonyi út 6. Telefon: 3.,9-12­. átlátszó eső-, vihar- és lódenkahát KisVACSI Bp. VII, Rákóczi út 54. Tele­fon: 222-537 Astoria g­az r sí g­e VTII, Dan­kó u. 15. újra megnyílt Garázsi­rozás, használt autók vétele és eladása. — Üzem­anyag eladás éjjel-nappal. ZONGORÁK 1419-től Biüth­ecr. Fürst­er, márkásak, fel­­ívó Meson, részletre is­ Rákóczi út elvén, zongoratévéül Ma összeül a Fővárosi Gazdasági Bizottság. Bechtler Péter alpolgár­mester közölte munkatársunkkal, hogy a Fővárosi Gazdasági Bizott­ság, melynek tagja a polgármester, a három alpolgármester, a pénz­ügyi tanácsnok és egy titkár, ma délelőtt tartja első ülését. Napi­rendjén a főváros fontos pénzügyi kérdései szerepelnek. RADIO Szombat. Budapest I. 13.15: Vedres Márk előadása. — 12.30: BBC aján­dék hang­­lemezek. — 13: Luby Margit előadása. — 13.33: Hanglemez. — 1­1: Hírek. — 14.10: Beöthy Ottóval, Tolnai Gáborral és Mátrai Lászlóval beszélget dr Szobotka Tibor. — 14.30: Siklós Albert előadása. — 13.30: Társ­bérlet. Egy ráddócsi utód élete. — 13.53: Mű­sorismertetés. — 10: Adók­a Jenő népdalm­­­­so­ra. — 1630: Hanglemez. — 16.30: Gyer­mekbarátok műsora. Nemecsek halála. Hangjáték. — 17: Hírek. — 17.10: A Vörös­kereszt közleményei. — 17.30: A­ Munkás Kultúrszövetség műsorra, A színfalak­ mö­gött ... Rádiójáték bemutató. — 18: Han­gulatos percek. — 18.50: A mi Lánchidai­k. — 19: Reviczky Gyula versei Kemény Egon Koltá­rskövetség műsora. A színfalak m­­­lléiad­ása. — 20: Hírek, sporthírek. — 20.20: Arai a vígszínházi­ adásokból kimaradt­, hangfelvétel. — 21: Hangos heti híradó. — 21.50: Hírek oroszu­l. — 32: Hírek. Mit­ hal­­lunk holnap? — 22.25: Osváth Julia énekel. — 22.45: Előadás a stúdióban. Északi fény. Skandináv-est. Hangfelvétel. — 24: Hírek. — 0.10: Hírek franciául. — 0.20: Hírek angolul. Budapest II. 17: Jazz. — 18: Hírek. — 18.05: Hanglemezek. — 18.45: Előadás a Stúdióban. A köd mögött. Ismétlés hang­felvételről. — 19.45: Hanglemezek. 20.30: A rádió szabadegyeteme. — 21: Hírek. — 21.15: Hanglemezek. — 22.15: Hanglemezek. Vasárnap. Budapest I. 7: Reggeli zerpe. Hanglemezek. — 8: Hírést. . műsor­ismertetés. — 8.20: Hanglemez. — 8.30: Dal­nok, Lajos orgonái. — 9: Evangélikus ver­­lágos félóra. — 9.30: Református vallásos félóra. — 10: Római katoliku­s egyházi ének és szent beszéd közvetítése. — 11:­ Kis ripor­tok az iroda,tani és művészi életből. — 11.30: A magyar vonóshármas játszik. — 12: Déli hszai­gszó, hírek. — 12.13: Anyák öt perce. — 12.20: A Bazilika-kórus énekel. — 12.45: Bányász,félóra. — 13.15: Jazz. — 14: Hírek. — 14.10: Ünnepi hanglemezek. — 15: A vendégfogadó. James Joyce elbeszélése. — 13.20: if.j. Lányi Ernő tíz dala. — 15.45: Örkény István vasárnapi krónikája. — 16: Tölgyessy Julia, és Solti Károly magyar nótákat énekel. — 17: Hírek. — 17.10: Ma­gyar . Parnasszus. — 18: Török Sándor vá­pám,a­pi beszélgetése a válasz nélküli ha­gyott leveleikről. — 18.20: Falurádió. — 19.20:­­ Buday Dénes saját chansonjaiból énekel. — 19.40: Fejér György zongorázik. — 20: Hírek. — 20.20: Vasárnap este Pes­ten. — 21: A rádió hangja. — 21.10: Sport­hírek. — 21.30:: Vasárnapi rádióankét. — 21.50: Hírek oroszul. — 22: Hírek, sport­hírek, lóversenyeredmények. — 22.30: Sport­­ha­­a­gképek. — 22.45: Hanglemezek. Budapest II. 10—13: Hanglemezek. — 17: Jazz. — 18: Hírek. — 18.05: A Közlekedési Sza­kszervezet zenekarának szórakoztató hangversenye. — 19.20: Hangos híradó. — 20: Hanglemezek. — 20.30: Könyvszemle. — 21: Hírek. — 21.15: Cigányzenekar. — 22.15: Han­glemezek. récén. Sportcsarnok vasárnap dél­előtt, fél 11 órakor. E­lőtte 9 órától Postás—Goldberger ine.crd. mérkő­zés.________________________(X) VILÁGOSSÁG A Szociáldemokrata Párt napilapja Főszerkesztő: HORVÁTH ZOLTÁN Felelős szerkesztő: GERGELY ISTVÁN Felelős kiadó: FENYVES JENŐ Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. Conti ucca 4. A szerkesztőség és a kiadóhivatal telefon­­____________száma: 137-562­­—565) Világosság Nyomda Rt., Budapest Vili, Conti ucca 4. — Felelős nyomdavezetös EPERI ISTVAS

Next