Világosság, 1951. július-szeptember (7. évfolyam, 152-228. szám)
1951-09-13 / 214. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA BUDAPESTI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA CSÜTÖRTÖK, 1951 SZEPTEMBER 13. VIH. ÉVFOLYAM, 214. SZÁM ARA 60 FILLÉR TOVÁBBTERJED A GAZDA MOZGALOM A Standard-gyári Németh-brigád kezdeményezése nyomán 4000 telefonburkolat készül évente az eddig eltüzelt bakelithulladékból ötven mázsa bakelit. Nagy menynyiség ez! A Standard-gyárban eddig évente ennyi bakelithulladékot tüzeltek el. A gyár dolgozói nem is gondoltak arra, ,hogy milyen értékes anyagot emészt et a tűz. A II-as bakelit-műhelyben a legtöbben belenyugodtak abba, hogy ezen nem lehet segíteni. A kísérlet sikerült A műhely kommunistái azonban harcba indultak az újért, a régi megdöntéséért. Németh János elvtárs, ifjúmunkás, munkairányító, a műhely anyagtakarékossági brigádjának vezetője, nap mint nap olvasta az újságban, hallotta a rádióban, hogy a Gazda-mozgalom segítségével egyre több dolgozó ér el kiváló eredményeket az anyaghulladék gazdaságosabb felhasználása terén. A bakelit pedig különösen fontos anyag, hiszen ennek alapanyagáért drága valutával fizet népgazdaságunk. Értékes ennek az anyagnak minden grammja, de a gyárban — ugyanúgy, mint az ország többi bakelitgyártmányt készítő üzemében — a bakelithulladék tűzbe vagy a szemétbe került. Németh elvtárs nem sokáig várakozott, brigádjából hozzákezdett a bakelithulladék felhasználásának kidolgozásához. Ezekben a hetekben gyakran lehetett látni, amint az anyagtakarékossági brigád tagjai — köztük irókis elvtárs művezető, Medgyesi István elvtárs csoportvezető — nagy szorgalommal zúzzák porrá a bakelithulladékot kísérletképpen. Vájjon jó lesz-e ennek az anyagnak a minősége, fel lehet-e majd újra használni a termelésben? — erre vártak feleletet mindennap a brigád tagjai az anyagvizsgáló laboratóriumból. A válasz csakhamar megérkezett: az eddigi kísérletek alapján az anyag megfelel a követelményeknek. Felhívják a többi üzem dolgozóit Németh elvtárs brigádja ezután már bátran térhetett rá a bakelithulladék felhasználására. Az eddig tüzelésre szánt hulladékot porrátörték és ezt 30—40 százalékos arányban hozzákeverték a legyártásra váró bakelitporhoz. Ebből a minőségből a legjobb minőségű bakelitgyártmányokat, telefont, rádiószekrényt lehet előállítani. Ezzel az egyszerű módszerrel a Standard-gyárban évente eltüzelt 45 —50 mázsa bakelithulladékból 4000 telefonkészülékhez szükséges bakelitburkolatot lehet elkészíteni. Németh János elvtárs, a brigád vezetője örömmel mondja: „Segített a munkában az a lelkesedés, amellyel a brigádtagok a kísérlet megvalósításán dolgoztak. Az anyaghulladék felhasználása mindanynyiunk ügye, ennek a célnak megvalósításához hozzájárult a mi brigádunk iS. Németh elvtárs a terv időelőtti befejezéséhez nagymennyiségű fontos alapanyag megtakarításával járul hozzá.. A brigád most felhívással forldul :valamennyi. .? bakelitfeldolgozó üzemhez; elsősorban azokhoz, amelyek együttműködnek a Standarddal: ne tüzeljék el többet a bakelit hulladékot, amelyet most a tervteljesítés, az anyagtakarékosság énekes eszközévé változtatott a Németh-brigád kezdeményezése. "' ' K v' Németh János elvtárs, a III. Bakelit-műhely munkairányítója (középen) a bakelithulladék felhasználását beszéli meg Paksi elvtárs művezetővel, és Medgyesi István csoportvezetővel. Ma reggel jelentik az RM Művekből: A Csőgyár Táncsics 3ÉSZT-brigatja befejezte eseti tervét Ma reggel jelentés érkezett a Rákosi Művek pártbizottságához. A Csőgyár Táncsics MSZT-brigádja büszkén jelentette, hogy a szocialista minkaversenyben tett vállalásukat túlteljesítették és 1951. évi tervüket ma hajnalban befejezték. A csőgyári melegvonós brigád hosszú hónapokon keresztül 160 százalékos átlagteljesítménnyel dolgozott. Az augusztus 20-i versenyben a „Rákosi Művek legjobb brigádja’ címet nyerték el. Ötezer forint pénzjutalmat kaptak jó munkájukért. A brigád minden tagja megkapta a sztahopovista oklevelet. Jelentős eredményeiket a Szovjetuniótól átvett tapasztalatok segítségével érték el. A brigád elhatározta, hogy versenybe hívja ki az ország összes kohászati brigádját. Szeptember 23-tól vasárnap is nyitva lesz az Úttörő-és Ifjúsági Áruház és a Szabadság Áruház A Fővárosi Tanács közli, hogy az állami áruházak nyitvatartási idejét a dolgozók kívánságára megváltoztatták. Szeptember 17-től a budapesti állami áruházak a következő időben tartanak nyitva: a Szabadság Aranji Áruház, mártírok útjai, a Bartók Béla úti és a Csillag Állami Áruház hétköznapokon (szombaton is) fél 10-től 17.30-ig; a Minőség Állami Áruház hétköznapokon (szombaton is) 11 órától 21 óráig; a Budapesti Nagyáruház hétköznapokon (szombaton is) fél 11 órától 19 óráig, a Napsugár és Szivárvány Áruházak hétköznapokon (szombaton is) fél 10 órától 18 óráig lesznek nyitva. Valamennyi többi állami áruhét egységesen 11 órától 19 óráig árusít minden hétköznap. , Az Úttörő és Ifjúsági, valamint a Szabadság Állami Áruházak szeptember 23-tól, vasárnap is nyitva lesznek 10 órától 18 óráig. (MTI) A „Bánk bán"-nal nyit az Operaház Szeptember 15-én, szombaton tartja évadnyitó előadását az Operaház.. Az évadnyitó előadásonErkel „Bánk bán”-ja kerül színre a következő szerep,osztásban: A király: Reményi Sándor, Gertrud királyné: Palánkai Klára. Ottói Rosier Endre, a Magyar Népköztársaság érdemes művésze, Bakik bán: Palló Imre, a Magyar Népköztársaság Kossuth-díjaskiváló művé sze, Melinda:Osváth Julii?,a Ma*? gyár Népköztársaság Kossuth-díjas érdemes művésze, Tiborc: Littassy György, Petur bán: Fodor János, a Magyar Népköztársaság érdemes, művésze, Biberach: Maleczky Oszkár. Közel 17 ezerrel több nyereményt sorsolnak ki a Békekölcsön húzásain, mint a tervkölcsön legutóbbi sorsolásán A minisztertanács határozata értelmében a békekölcsön első húzását szeptember 20. és 23-a között tartják. Huszadikán délután négy órakor ünnepélyes keretek között kezdik el a sorsolást, majd 21 -ér és 22-én ugyanebben az időpontban folytatják a hú zásokat. 23-án, vasárnap délelőtt 14 órakor kezdődik, a sorsolás,utolsó napja és ekkor kerül sor a százezer forintos főnyeremény húzására is. A békekölcsön sorsolásán 16.835- tel több nyereményt húznak ki, mint a tervkölcsön nemrég megtartott sorsolásán, az 50.000 forintos nyereményekből tizennyolcat húznak ki, vagyis hattal többet, mint: a tervkölcsönnél,,harmincnyolc 25.000 forintos ' nyeremény lés£p tizenhárommal több, mint a tervkölcsön sorsolásoknál. A tervkölcsön legutóbbi sorsolásán hatvannégy 10.000 forintos nyereményt húztak ki, most kilencvenkét ilyen nyereményt sorsolnak ki, nyolcvannyolc 5000 forintos nyereménnyel lesz több, ebből kétszázhetvennyolcat sorsolnak ki, ezekmellett 93.000 ezer-, ötszáz- és háromszázforintos nyereményt hálnak ki. Tehát összesen 93.427 nyereményt sorsolnak ki 38.160.000 forint értékben. Az Országos Takarékpénztár, dolgozói megtették az előkészületeket az ■újabb sorsolásra. Budapest utcáin színes falragaszok jelentek meg, amelyek a békekölcsönkötvények elsősorsolásának időpontját és a kihúzásra kerülő nyeremények összegét tüntetik fel. 40.000 forintot , azonkívül új műhelyt öltözőt nyertek a tervkölcsönön a Radiátorgyár dolgozói A tervkölcsön kötvények sorsolásakor mintegy 40 ezer forint, térült viszsza a Vegyipari Gép- és Radiátorgyár dolgozóinak. A nyertesek közé tartozik Soós Teréz rezsiellenőr, akinek hat kötvényét húzták ki, összesen 1150 forintot nyert. Soós Teréz ezenkívül is sokszorosan visszakapta már a jegyzett összeget: azelőtt szűk albérleti szobában lakott, egy hónappal ezelőtt jó munkájáért gyönyörű kétszoba összkomfortos lakást kapott a gyártól. Egyébként a gyár dolgozói az elmúlt évben nagy szerelőcsarnokot, 360 személyes, korszerű öltözőt, fürdőt, zuhanyozót kaptak. Ez évben bölcsödét, óvodát és legényszállást építettek. A béke megvédése elválaszthatatlan országunk építésétől békebizottság az ötéves tervkiállításon Mi a dolgozó, aki az ötéves tervkiállítás termein végigmegy és a modelleket, grafikonokat nézi, amelyek fejlődésünket, további harcainkat, jövőnket mutatják be, erőt merít munkájához. Szinte úgy érzi, megsokszorozódik az ereje, hogy országunkat olyanná tehesse, mint amilyennek a kiállítás ekéje tarja. Ezt érezték a Kill, kérését Kádár-utca 6., Kresztészi-utca 2., Kiss József-utca 13., Váci-út 16. és a Szent István-körút 21.számú házak békebizottságainak küldöttei is. Teremről teremre menve, szorgalmasan jegyezték a Tátottákat. Mindent felírtak, hogy odahaza pontosan beszámolhassanak lakótársaiknak. Első szocialista városunk A kiállítás nehézipari csarnokában leginkább az újszerű, modern gépeket, majd Dunapentele modelljét csodálták meg a békebizottság tagjai. — Nézzétek csak első, szocialista városunkat. Az a tornyos épület ott a tanácsháza — mutatott Halmos Sándor Dunapentele városi modelljére. — Vele szemben a pártház. És mennyi iskola, óvoda épül itt, kultúrház, orvosi rendelő, uszoda. Gyönyörűek ezek az erkélyes lakóházak is. — Itt láthatjuk csak igazán, hogy nekünk, békebizottsági tagoknak, milyen szép és nagy feladataink vannak — szólt közbe Rózsáné. — Eddig még csak elképzelni próbáltam, hogy milyen lesz Dunapentele tervünk végére, de most itt van előttem a maga valóságában. Ezért harcolunk Budapesten is, amikor napi munkánkat végezzük. Ha ezt én így el tudnám mondani, ahogy itt van, ezen a kiállításon, odahaza minden lakótársamat, még a legjobban magukba zárkózottakat is meg tudnám győzni arról, ha a békéért harcolunk, az ötéves tervért harcolunk. Ha tervünket teljesítjük és megvalósítjuk, akkor pedig jót harcolunk a békéért. .A béke megvédése elválaszthatatlan országunk építésétől. . A mezőgazdasági csarnokbanmegnézték az ágasbúzát és mindazokat a növényeket, melyeket a micslrini biológia segítségével hazánkban is meghonosítunk. .Az ágasbúza 40 százalékkal több termést hoz majd ötéves tervünk végére. A Szovjetunió támogatása nélkül nem tudnánk ilyen eredményeket elérni. Bodnár Gyuláné a gépállomások fejlődését mutató grafikonnál odaszólt Kászonyi Jánosnénak: — Ezt okvetlen jegyezd fel. A számokat is írd fel pontosan, mert azok nagyon fontosak. Ezek arról beszélnek, hogyha több traktort adunk a falunak, előbbre visszük a nagyüzemi gazdálkodást a mezőgazdaságban és jobb lesz a mi ellátásunk is. A mezőgazdasági csarnok után a közlekedési, könnyűipari, építőipari és a kulturális csarnokot látogatták meg. A kiállítás végére érve, kijelentették, hogy elhozzák a békebizottság többi ■tagjait is.. ?. . , ! Új érvek birtokában — Otthon első dolgunk lesz a kiállítás anyagának feldolgozása" — monsolcista Halmos Sándor. —* Pontosan és jól akarunk beszámolni lakótársainknak. Sok új és jó érvet nyertünk, harcosabb, meggyőzőbb lesz felvilágosító munkánk. Most már nemcsak azt mondhatjuk el a lakótársaknak — tette hozzá Rózsáné —, hogy hány napközi, lakás, kultúrház, gyár épül felemelt tervünk során, hanem azt is, milyenek lesznek. Sok hasznos békegyűlést tarthatunk majd erről a kiállításról, amelyen elmondhatjuk, milyen nagyszerű érzés a jövőbe tekinteni és meglátni azt, milyen lesz Magyarország 1954- ben. Kászonyiné újabb érveket hozott fel: — Nagyon jó és meggyőző lesz, ha elmondjuk, milyen lakásokban élnek a munkások New York nyomornegyedeiben és milyen lesz nálunk a 220.000 új lakás. Vagy, ha arról beszélünk, melyen a kiállításon bemutatott magyar család élété és milyen a koreai családoké. Vigyáznunk kell, mert az imperialista háborús gyújtogatók nekünk is ezt a sorsot szánják! Lassan elindultak a földalatti állomása felé és közben a kiállításon látottakról beszéltek. Az új érvek birtokában még jobban tudják majd mozgósítani lakótársaikat a béke megvédésére, szocializmust építő ötéves tervünk teljesítésére, illetve túlteljesítésére. Halmos Sándor, Bodnár Gyuláné, Kászonyi Jánosné, Rózsa Jenőné békebizottsági tagok érdeklődve nézik az ötéves tervkiállítás nehézipari, csarnokában a Ganz-gyártmányú vízturbina modelljét. — Ez egyike azoknak a nagyszerű gépeknek. — magyarázza Bodnárné a többi békebizottsági tagnak — amelyet gyáriparunk tervünk során készít.