Világszövetség, 1993 (2. évfolyam, 1-20. szám)

1993-01-05 / 1. szám

A­ggodalommal figyeljük — a de­mokratikus fejlődésünket megza­varó vagy tagadó — szélsőséges megmozdulások elszaporodását hazánkban. Mint az idősebb nemzedék tagjai, bő tapasz­talatunk van a tekintetben, hogy milyen erköl­csi, szellemi mocsarat jelentett a náci-nyilas ter­ror, és saját bőrünkön tapasztaltuk azt is, hogy milyen elviselhetetlen gazságokkal volt tele a bolsevik diktatúra. Felhívjuk tehát a politikai és állami szervezetek figyelmét arra, hogy­ idejében hiúsítsanak meg minden kísérletet, amely akár az egyik, akár a másik szélsőségnek teret akar adni hazánkban. Kétségtelen, hogy egyes utóbbi események a rég levitézlett szélsőjobboldali és náci szellem új jelentkezését mutatják. Nem vigasztal ben­nünket, hanem még mélyebb aggodalommal tölt el, hogy olyan nyugat-európai országokban, amelyekben majdnem fél évszázaddal ezelőtt a szövetségesek szétzúzták az „ordas eszmék” ha­talmát, újra feltűntek fajelméletet, idegengyűlö­letet képviselő csoportok. Az sem vigasztaló, hogy ezek az antidemokratikus jelenségek más országokban nagyobb mértékben veszélyeseb­ben jelentkeznek, mint nálunk. Szövetségünk politikai pártok felett áll. Ép­pen ezért különösen rosszalljuk, hogy a kétirá­nyú szélsőségek láttán a demokratikus parla­menti pártok az egymás elleni pártpolitikai „bir­kózás” eszközének tekintik a demokráciánkra veszélyes jelenségeket, ahelyett, hogy közösen az okok megszüntetésére törekednének. Szövet­ségünk tagjai a második világháború éveiben minden erejükkel, életük kockáztatásával arra törekedtek, hogy bizonyítsák: hazánk és nemze­tünk 1944-ben nem volt a hitlerizmus „utolsó csatlósa”. Most megdöbbenve látjuk, hogy egyes politikai tényezők tétlenül szemlélik, sőt támogatják azoknak az elismertetését, népszerű­sítését a sajtóban és egyebütt, akik annak idején okot adtak arra, hogy rosszakaróink eme hamis, megbélyegző jelzőt alkalmazzák a magyarságra. (A hitleristák oldalán végsőkig kitartó vezető személyiségekről van szó.) Az 1944-es történésekkel kapcsolatban egy­értelmű állásfoglalást kívánunk. Elvárjuk, hogy A­lulírottak, akik 1956 óta kitartóan­ küzdöttünk az emigrációban ha­zánk szabadságának visszaszerzé­séért — a harminchat évvel ezelőt­ti hősies napokra emlékezve, amikor hazánkban nemzeti egység született — tisztelettel hajtjuk meg fejünket akkori hőseink és az egész magyar nemzet előtt. Nemrég nemzetünk mai helyzetét és jövőjé­nek lehetséges alakulását vitattuk meg csendes beszélgetésben. Mindnyájunkat aggodalom tölt el. Európa keleti fele kaotikus képet mutat. A Balkánon véres háború szedi áldozatait és milli­ók válnak hajléktalan üldözöttekké. A Trianon óta kisebbségi állapotba került magyarság sorsa a szomszédos országokban mindenütt veszély­ben forog a türelmetlen nacionalizmus miatt. En­nek megfékezésében a nagy nyugati hatalmak egyelőre késedelmeskednek, bizonyára mert az egész világon gazdasági visszaesés következett be. Azonban a Nyugat élénk figyelemmel kíséri az eseményeket és a politikai stabilitás fenntartá­sára irányuló nemzetközi mechanizmus kialakí­tása folyamatban van. Hazánk az elmúlt években sok emberi áldozat és mindennapi lemondás közepette következete­sen haladt az átalakulás útján. Szabadon válasz­tott kormányunk, a parlament által hozott törvé­nyek határain belül, okosan és nyugodtan vezette az országot. Azonban anyagi ereje minimális volt, mert a diktatúra nemzetközi adósságokkal terhelt, üres államkasszát hagyott örökségül. Mégis, az anyagi elesettség ellenére, Magyaror­szág erőfeszítései tiszteletet és elismerést váltot­tak ki a nyugati világból, ami gazdasági hitelek, tanácsok, szakértői látogatások, ajándékok, be­fektetések, közös vállalatok létrehozása, nyelv­­oktatás és sok egyéb formában jelentkezett. És­az illetékesek ne engedjenek a nyugatról vissza­­szivárgó szélsőséges nacionalista nyomásnak. Nem lehet egyaránt ünnepelni, elismerni a mártíromságot is vállaló, hazánk ügyét a nácis­mert tény, hogy a nyugati világ véleménye sze­rint az átalakulás, a környező országokhoz vi­szonyítva, Magyarországon halad a legjobban. A Nyugat mai jóindulata hazánk iránt szá­munkra, az elmúlt hét évtized legbiztatóbb világ­­politikai jelensége. Ugyanis a két világháború után nyugatról nem barátság, hanem büntető szándék sugárzott felénk, ami kegyetlen meg­csonkításunkat, majd a szovjet érdekszférába való utalásunkat és függetlenségünk elvesztését hozta magával. Manapság viszont a nyugati ha­talmak szeretnék segíteni hazánkat abban, hogy az átalakulás sikeres legyen. Ez a jóindulat a ma­gyar jövő fontos külpolitikai tényezője lesz a jö­vőben is. Aggodalommal észleljük azonban, hogy ha­zánkban az átalakulás lassú üteme miatt az ele­m­i­ gaztetteitől elválasztani törekvő ellenállókat és a nácik szövetségét vakon, a kormányzó kinyil­vánított akarata ellenére tovább vállalókat, akik ezzel az ország rombadöntését segítették elé­­gedetlenség növekszik. Ennek tárgyi oka az élet­­körülmények átmeneti romlása. Az elégedetlen­ség érzelmi részéért, az indulatok erősödéséért viszont az új intellektuális réteget terheli a fele­lősség, amely a hidegháború során született, a szovjet megszállás évei alatt. Míg a nyolcvanas években e réteg jelentős része bátor harcosa volt az átalakulás követelésének, most mintha arra törekedne, hogy az ország kormányzásának ha­tásfokát csökkentse. Erre utal az a sok terméket­len vita, amely szinte minden fórumon folyik. A külső szemlélő számára az a látszat kelet­kezik, hogy a kormány jobbközép politikai filo­zófiáját, amely a nemzeti érzésű magyarságot, azaz a nemzet többségét kielégíti, ma jobbra is meg balra is el akarják csúsztatni vezető intel­­lektuelek és közszereplők. Szeretnénk felhívni De nem lehet szemet hunyni a magyar nem­zet elemi érdekeit veszélyeztető rejtett bolsevis­ta mesterkedések fölött sem. Tűnjenek el végre a közéletből és sajtónkból azok, akik szolgalel­­kűségből, karrierizmusból erkölcsileg lejárat­ták magukat és szervezeteiket a bolsevista dik­tatúra idején, most pedig ürügyet keresnek ar­ra, hogy ahol csak tehetik, a demokratikus ki­bontakozást, fejlődést gáncsolják. A végső so­ron ez idáig jelentéktelen, szélsőjobboldalinak nevezhető megnyilvánulásokra — szerintünk — sor sem kerülhetett volna, ha a magyar nép kezdettől világosan tapasztalhatta volna, hogy a sokat emlegetett „rendszerváltozás” és a „tör­ténelmi igazságtétel” megnyugtatóan megtörté­nik. Akkor nem fenyegetnék ma sem a neoná­cik, sem a bolsevisták — sok objektív és szub­jektív nehézséggel küzdő — demokratikus ren­dünket. Szövetségünk tagjai 1944-ben fiatalon ezért a demokráciáért küzdöttek. Nem rajtunk múlott, hogy a náci megszállást rövidesen a bolsevista diktatúra váltotta fel. Ezektől való megszabadu­lásunkat veszélyeztetik most a szélsőséges, anti­demokratikus megmozdulások. De a hangoskodó csoportok megjelenésének hazánk érdekeit veszélyeztető felnagyítása is veszélyezteti nyugodt, demokratikus átalakulá­sunkat. Csak a magyarság ellenségeinek malmá­ra hajtják a vizet egyesek, ha — bizonyos párt­érdekeket előbbre valónak tartva — telekiabál­ják a világot azzal, hogy nálunk máris fasiszta tömegek masíroznak az utcákon. Aki elfogulat­lanul szemléli a jelenségeket, nem tagadhatja, hogy sajnos, vannak olyan ellenségeink, akik­nek kapóra jönnek e túlzó híresztelések, és már meg is szólaltak, hogy bennünket Európa népei előtt rossz hírbe keverjenek. Mindezeknek a demokratikus rendünkre való veszélyessége miatt emeljük fel figyelmeztető szavunkat a hazánkat szeretők józan és demok­ratikus tábora előtt. Budapest, 1992. november 10. A Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség Elnöksége (Budapest, V., Zoltán u. 16. IV. e.) figyelmüket arra, hogy a szélsőjobbra a második világháború, a szélsőbalra meg a hidegháború vége mért olyan halálos csapást, amelyből egyik sem tud feltámadni. Magyarország számára bár­mely szélsőséges irány lábrakapása halálos ve­szedelmet jelentene és eljátszaná azt a nyugati jóindulatot, amely nélkül az átalakulás még ke­servesebb lenne. Kérő szóval fordulunk mindenkihez, akinek bárminő befolyása van az események alakulásá­ra, hogy tegyen félre egyéni hiúságot, ambíciót, sértődöttséget és arra törekedjék, hogy Magyar­­országon a kormányzás mechanizmusa eredmé­nyesebb legyen. Csak jól olajozott kormányap­parátus — amely a nép érdekeiért és nem cso­portérdekekért dolgozik — viheti előre az orszá­got ebben a nehéz helyzetben. A kormány és a törvényhatóságok állandó ütközését még nagy és gazdag országok sem tűrhetik el. E gondolatok jegyében ezúton nyilvánítjuk ki bizalmunkat miniszterelnökünk, Antall József é­s kormánya iránt. Szívből kívánjuk, hogy azt a ki­egyensúlyozó jobbközép politikát, melyet eddig folytatott, siker kísérje a jövőben is. Az ellen­zéknek — hiszen sok tagjának a szellemi felké­szültségét tiszteljük — szintén szeretnénk baráti üdvözletet küldeni azzal a kéréssel, hogy ne a hatalomra jutás vezesse, hanem kizárólag az or­szág érdeke, hiszen legjobbjai jól tudják: a de­mokrácia a legszebb, de legnehezebb életforma, melyet manapság nem a diktatúrába, hanem a káoszba való perdülés veszélye fenyeget. 1992. október 31. Bácskai H. Béla Helcz Tibor Kővágó József Tollas Tibor Töttössy Miklós A Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség ÁLLÁSFOGLALÁSA Nyilatkozat nemzetünk helyzetéről A MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE KÉTHETI LAPJA MÁSODIK ÉVFOLYAM, 1. SZÁM, 1993. JANUÁR 5. Bandholtz tábornok emlékére Egy név talán — végre — bevonul a magyar köztudatba: Harry Hill Bandholtz amerikai tábornoké. 1919-ben a budapesti szövetséges katonai misszió vezetőjeként ő volt az, aki a román megszállás idején megmentette a fővárost attól, hogy a magyar nemzeti ereklyéket a megszállók elrabolják. Az 56-os Forradalmi Nemzeti Szövetség, az Igazolt Szabadságharcos Szövetség és a Történelmi Igazságtétel Bizottság katonai szekciója emlékünnepséget rendezett december 18-án, a hőslelkű tábornok, „az igazság nemes bajnoka”, Bandholtz tábornok Szabadság téri, 1989-ben újra felállított szobra előtt. Miként emlékbeszédében Márton András altábornagy, az 56-os Forradalmi Nemzeti Szövetség elnöke hangsúlyozta: Bandholtz működése az utolsó reménysugár volt a porig alázott Magyarországon. Az eddig oly sokáig méltatlanul mellőzött, hős katona emlékét ezután évente ezen a napon — a tábornok szüle­tésnapján — megrendezendő megemlékezéssel kívánják a nemzet közös emlékezetében számon tartani, hiszen — ahogy Gedai István, a Magyar Nemzeti Múzeum főigaz­gatója utalt erre beszédében — ma ismét különösen aktuális emlékét és működését, igazságérzetét és határo­zottságát felidézni, hiszen ma éppen Kolozsváron próbálkoznak hasonló múlttiprással a gyűlölködés és a barbárság megszállottai. A tábornok példája örök mementó és hálánk, megbecsülésünk tárgya is egyben. Az emelkedett hangulatú megemlékezés végén különböző társadalmi és politikai szervezetek helyezték el — katonai tiszteletadással — a megemlékezés és a szeretet koszorúit. A jelenlévő pedig azzal a megnyugtató, hűvösen kellemes érzéssel távozhatott: úgy látszik, a nemzetünkért ténykedők, ha kínok árán is, de lassan újra meg- és hazatérnek.

Next