Világszövetség, 1993 (2. évfolyam, 1-20. szám)

1993-06-08 / 12. szám

A MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE KÉTHETI LAPJA MÁSODIK ÉVFOLYAM, 12. SZÁM, 1993. JÚNIUS 8. cikk megírására B. Szabó Péter A magyar emigráció a változások tükrében című írása késztetett, amely a Világszövetség 1993. már­cius 2-i számában jelent meg. Ez a maga nemében értékes írás az emigráci­­ós tevékenységet illetően szinte kizárólag az eu­rópai és a svájci emigrációs szervezetekkel fog­lalkozik. Pedig az emigráció és főleg a Nyuga­ton élő magyarság több mint nyolcvan százaléka az Egyesült Államokban él. Az USA-ban az 1990-es népszámlálás szerint 1 582 302 egyén vallotta magát magyarnak. És bár B. Szabó megemlíti — az USA által fizetett — Nemzeti Bizottmányt, az amerikai nemzeti emigrációról nem ír, pedig mint az alábbiakból kitűnik, ez je­lentős tevékenységet fejtett ki. Az 1938-ban alapított Magyarok Világszö­vetsége (MVSZ) a második világháború előtt, alatt, majd az orosz megszállás idején nem tu­dott azzá fejlődni, amilyen szervezetre szüksége lett volna a magyarságnak. Ha külföldön koráb­ban voltak is szervezetei, azok már nem létez­tek, amikor az 56-os emigránsok kiérkeztek a „szabad világba”. A kommunista diktatúra azonban rájött, hogy az MVSZ-t jól fel lehet használni saját céljaira: propagandája terjesztésére, a megalkuvóknak (különböző megvesztegetésekkel) szolgálatába állítására, a 45-ös és 56-os nemzeti emigráció szervezeteinek megbontására és a régi külföldi magyar intézmények magához édesgetésére. Azonban amíg Magyarországon az MVSZ kommunista bábszervezetté süllyedt, addig a nyugati nemzeti emigráció többször is megkísé­relte a Szabad Magyarok Világszövetségét (SZMVSZ) megalakítani, és azt az összmagyar­­ság (az otthoni és az elszakított magyarok) javá­ra működtetni. De végül a sok jóindulat ellenére sem alakult meg az alapszabállyal és választott vezetőséggel működő SZMVSZ, jóllehet a szabad világ emig­ráns vezetői többször is tartottak impozáns összejöveteleket ebből a célból. A nemes cél elérését azonban a nagy távol­ság, a szükséges anyagi alap és egymás megfe­lelő ismeretének hiánya sorra meghiúsította. 1956-os szabadságharcunk után az első átfo­gó világszövetség, a SZMVSZ megalakítási kí­sérletére 1964. július 4-én Washingtonban került sor. Azután, hogy az előző évben dr. Eckhardt Tibor európai útja alkalmával számos európai emigráns vezetővel tartott megbeszélést, majd amerikai szervezetek vezetőivel azt előkészítette.­ Addig a második világháború vége óta csak különböző csoportok alakítottak világszövetsé­geket, mint például a Magyar Harcosok Bajtársi Közösségét (MHBK), vagy a különböző elsza­kított területi szervezeteket is magában foglaló Magyar Felszabadító Bizottságot. 1956 után megalakult a Magyar Szabadságharcos Világ­­szövetség is, az 1956-os emigráció legjobbjai­nak sorából. Az SZMVSZ washingtoni alakuló gyűlésén, 1964-ben Európából Dálnoki Veress Lajos, a Magyar Szabadságharcos Világszövetség elnö­ke, Godány Ernő MHBK-főcsoportvezető, Tol­las Tibor és Légrády László európai szabadság­­harcos főtisztségviselők vezetésével tizenketten vettek részt. Kanadából a Kanadai Magyar Szövetség és a Magyar Szabadságharcos Szövetség dr. Nagy György, Gyallay Papp Domokos, illetőleg dr. Kovács István vezetésével három taggal, Dél- Afrikából Csery Lajos, Dél-Amerikából dr. Pün­­kösty Mihály (D. P.-s) és Oltványi László (56-os szabadságharcos) az összes brazíliai magyar szervezetet is képviselte. Természetesen az Amerikai Egyesült Álla­mokból vettek részt a legtöbben. Dr. Eckhardt a Magyar Katolikus Ligát, Bodnár Gábor főcser­kész az Amerikai Magyar Szövetséget is, Fr. Vi­téz Baán, dr. Lőte Pál és Pásztor László a Ma­gyar Szabadságharcos Világszövetség amerikai szervezeteit, dr. Lelbach Antal és Sirsich László az elszakított területek szervezeteit, dr. Pogány András és dr. Szentpály István az Amerikai Ma­gyar Társaságot, Oláh László és Gabány László a MHBK-t, számosan mások pedig különböző más, kisebb egyesületeket képviseltek. Ez a gyűlés kijelentette az SZMVSZ megala­kulását. Felkérte dr. Eckhardt Tibort ideiglenes elnöknek és dr. Nagy Györgyöt főtitkárnak. To­vábbá bizottságokat létesített az alapszabály és a programok kidolgozására. Kimondta azt is, hogy a következő közgyű­lést egy éven belül össze kell hívni. Erre azon­ban a világpolitikai változások miatt nem került sor. Ehelyett az észak-amerikai kontinensen 1965-ben megalakult a magyar szabadságharc tizedik évfordulójának megünneplését koordiná­ló bizottság az amerikai Magyar Szabadsághar­cos Szövetség (MSZSZ) kezdeményezésére. A koordináló bizottság első ülését Pitts­­burghben tartotta meg. Ezt az MSZSZ szervezte és fő szponzora az akkor nemzeti célokért is ál­dozó William Penn Testvérsegítő Egyesület (WPE) volt. Az ülés sikeréhez az emigrációs sajtó — dr. Eszterhás István, László András, Szebedinszky Jenő és Vörösváry István révén — is hozzájárult. A pittsburghi ülésen ügyvezetőnek Pásztor Lászlót, az MSZSZ és a Magyar Szabadsághar­cos Világszövetség főtitkárát választották meg, aki ezt az ülést is megszervezte. A koordináló bizottsághoz — a Magyar Bi­zottmány, a Magyar Zsidók Világszövetsége és az erősen jobboldali Hungária Szabadságharcos Szövetség kivételével — hamarosan minden or­szágos szervezet csatlakozott. Msgr. Varga Béla a Magyar Bizottmány tá­mogatásáról biztosította a koordináló bizottsá­got, és ennek több tagja a koordinálás munkájá­ban is részt vett (például Hajdú Németh Lajos és Kovács Imre volt parlamenti képviselők, Kővá­gó József, Budapest volt főpolgármestere). A Hungária Szabadságharcos Szövetség név­telenül támogatta a tizedik évforduló rendezvé­nyeit, hogy miatta a baloldal a koordináló bi­zottságba ne tudjon belekötni és az oroszok azon vádjának tápot adni, hogy az 56-os forra­dalmat a szélsőjobb szervezte Magyarországon. A koordináló bizottság második ülésén, To­rontóban, 1966. július 3-án már több mint szá­zan vettek részt. Köztük olyanok is, akik azelőtt politikai okokból egymással nem is igen akartak szóba állni, 1956 szelleme és a magyarságon va­ló segítő szándéka azonban összehozta őket. Erre az időre a koordináló bizottsághoz az Egyesült Államokból és Kanadából már több mint háromszázötven magyar intézmény csatla­kozott. Az ülésen a koordináló bizottság köte­lezte magát arra, hogy működését mindaddig folytatni fogja, amíg Magyarországról a szovjet csapatok ki nem vonulnak, az általános emberi jogokat nem szavatolják a magyarság számára és amíg Magyarországon szabad választásokat nem tartanak. A koordináló bizottság 1972-ig Pásztor Lász­ló vezetésével, aztán félévenként „soros elnö­kök” irányításával (de egyre csökkenő érdeklő­dés közepette) 1990-ig folytatta működését, ami az MSZSZ-ben aktív Gereben István munkájá­nak volt köszönhető, aki a bizottság ügyvezető­jeként is tevékenykedett. Az SZMVSZ a Kanadai Magyar Szövetség meghívására 1975. augusztus 21. és 24. között megtartotta az első magyar világkongresszust. Torontóban a három fenti célkitűzés mellett kimondták, hogy „legfontosabb ügyünk a ma­gyarság biológiai fennmaradása mind Magyar­­országon, mind a szomszéd államokban és a szabad világban”; küzdelem a kisebbségi sorban élő magyarság jogaiért és „kitartó törekvés a magyar történelmi és kulturális hagyományok fenntartására és továbbfejlesztésére a felnövő és jövendő magyar nemzedék lelkében mindenütt a világon, ahol csak magyar él”. A torontói kongresszuson majd minden sza­bad magyar intézmény képviseltette magát, amely az SZMVSZ alakuló gyűlésén és a koor­dináló bizottság munkájában részt vett. Több mint kétszáz vezető volt ott a gyűléseken és az azokkal kapcsolatos rendezvényeken. Bár az SZMVSZ-t formálisan most sem ala­kították meg, a résztvevők elhatározták, hogy három év múlva Európában lesz a következő, azaz a II. magyar világkongresszus. Erre 1978. augusztus 4. és 6. között Hágában került sor. Az összejövetel a világkongresszusok folytatását határozta el és állást foglalt az eredeti célok mellett. A sikeres rendezés Km­ery István munkáját dicsérte. Az Amerikai Magyar Szövetség (AMSZ) igazgatósági elnöke vállalta, hogy a III. magyar világkongresszus megrendezésének kérdését az AMSZ igazgatósága elé viszi. Az AMSZ-ben, 1981-ben, főleg kommunista hatásra, bekövetkezett hasadás miatt ez nem tör­ténhetett meg, így a III. világkongresszusra csak 1982-ben és nem az AMSZ, hanem a kanadaiak rendezésében került sor, szeptember 17. és 19. között. Újra Torontóban, a Kanadai Magyar Szövetség és a Kanadai Szabadságharcos Szö­vetség együttműködésének eredményeként. Sem Hágában, sem Torontóban nem került sor azonban az SZMVSZ megszervezésére. A résztvevők viszont újra megállapodtak abban, hogy a korábban rögzített célokért tovább fog­nak küzdeni és háromévenként világkong­resszust rendeznek. Az Amerikai Magyarok Országos Szövetsé­gének (AMOSZ) 1984-ben történt megalakulása után került sor először arra, hogy az Egyesült Államokban tartsák meg a Szabadvilági Magya­rok IV. Világkongresszusát. Ennek megrendezé­sét dr. Nádas János, az AMOSZ országos elnöke és a Clevelandi Magyar Társaság elnöke 1985. november 29—30-ra vállalta Clevelandban. A szervezésben Gyallay Papp Domokos (Kanada) és dr. Nádas vezetésével az AMOSZ is fontos szerepet játszott. E rendezvényen négy világrész magyarjai je­lentek meg. A világkongresszust Ronald Rea­gan, az Egyesült Államok akkori elnöke és dr. Habsburg Ottó is üdvözölte. Ez a világkongresszus is kitartott a korábban elfogadott célkitűzések mellett. Az SZMVSZ megalapítása területén azonban újra csak a kez­deti lépés történt meg. Az amerikai, kanadai, eu­rópai, ausztráliai és dél-amerikai vezetők megál­lapodtak abban, hogy végre létrehozzák az SZMVSZ-t. Annak szervezését saját kérésére dr. Nádasra bízták, azonban az SZMVSZ nem ala­kult meg. Alapszabálya nem készült el, vezető­séget a résztvevő egyesületi vezetők sosem vá­lasztottak. Ezért sokan megvonták támogatásukat az alapszabály és választott vezetők nélkül működő csoporttól. De azért még két alkalommal — 1988-ban és 1991-ben, Clevelandban — tartott dr. Nádas ma­gyar világkongresszust. A küldöttek egy Magyar Nemzeti Tanács nevű intézmény létrehozását is kezdeményezték, de az komoly aktivitást nem fejtett ki. így érkezett el — szervezetlenül — a nyugati emigráció az újjáalakuló MVSZ 1991. évi rend­kívüli közgyűléséhez, majd a Magyarok 111. Vi­lágkongresszusához és az MVSZ közgyűléséhez 1992 augusztusában. Sajnos, ezek az MVSZ-közgyűlések sem hozhattak olyan eredményeket, főleg a nemzeti emigráció számára, mint azt sokan remélték. Ennek egyik oka a nemzeti emigráció szervezet­lensége és a magyar kormány ügyetlensége volt. Ma az MVSZ háromrégiós alapon működik. A három régió, amelynek külön-külön kellene megválasztania elnökségi és választmányi tagja­it az MVSZ-be: Magyarország, az utódállamok és a nyugati régió. A magyarországi régió és az utódállamok magyarságának régiója — annak ellenére, hogy az 1991. évi decemberi rendkívüli közgyűlésen elfogadott alapszabályt sem tartották be — elég jó vezetőséget és választmányt választott. Csupán a nyugati régióval, és annak is főleg az amerikai részével kapcsolatban van jelentős kifogás nemzeti emigrációs körökben. Sajnos, úgy látszik, különböző erők és érdekek össze­fogtak, volt kollaboránsokat is mozgósítva, hogy a nemzeti emigráció képviselői az MVSZ vezetőségébe és választmányába ne juthassa­nak be. Ezt az MVSZ érvényben lévő alapsza­bályának és a decemberben választott elnökség határozatainak sorozatos megsértésével érték el. Az RMOSZ és az amerikai nemzeti emigráci­ós szervezetek vezetői az MVSZ alapszabálya- MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE Pacytin T­aC­zin A NEMZETI EMIGRÁCIÓS ERŐK ÖSSZEFOGÁSI KÍSÉRLETEI 1956-TÓL NAPJAINKIG Jólét helyébe... Tavaly ősszel bemutattunk olvasóinknak egy müncheni orvost, Buzády Tibort, aki mintegy kétszáz teherautónyi, azaz körülbelül hatmillió márka értékű ruhaneműt, bútort, orvosi és iskolai fölszerelést, kórházi cikket stb. juttatott el a Magyarországra került menekülteknek. Jól emlékszünk dr. Buzády Tibornak akkori tanácsaira is, amelyekkel a Magyarok Világszövetségének munkáját kívánta javítani: „Gyakorlati embereket kellene a vezetőségbe választani, olyanokat, akik önfeláldozóan, lelkesen tudnak dolgozni és kitartóak a munkában. Ők pedig vigyázzanak, nehogy kifárasszák őket, nehogy kedvüket szegjék a nagy dumások. Ajánlom továbbá, hogy a Világszövetség szociális természetű tevékenységet is folytasson. Ne csak a magasban lássa a hazát, hanem a földön jártában-keltében is. Alapítson ösztöndíjakat, szervezze meg magyar diákok külföldi vendéglátását egy-két hónapra.” Örömmel vettük a hírt a napokban, hogy dr. Buzády Tibor embersége és fáradságos tevékenysége méltó társadalmi elismerésben részesült. A Magyar Püspöki Kar Pro Ecclesia Hungáriáé kitüntetést adományozott neki a magyarországi vidéki kis plébániák és katolikus iskolák fejlesztésére nyújtott támogatásáért, Göncz Árpád pedig A Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjével tüntette ki Magyarország érdekében végzett több évtizedes munkájáért. Gratulálunk!

Next