Világtörténet, 2021
2021 / 1. szám
Mahátmá Gándhí alakja a történelemben és a kulturális emlékezetben Mahandász Karamcsand Gándhí (1869. október 2. - 1948. január 30.) születésének 150. évfordulójára az Indiai Köztársaság kormánya nagyszabású emlékévet hirdetett meg. Ehhez a kezdeményezéshez kapcsolódva az Eötvös Loránd Tudományegyetem Indológia Tanszéke 2020. február 28-án egész napos szimpóziumot szervezett Mahátma Gándhí alakja a történelemben és a kulturális emlékezetben címmel.1 Tanszékünknek az esemény megrendezésével az volt az elsődleges célja, hogy - túllépve a Gándhít övező sztereotípiákon és gyakran felszínes ismereteken - eddig még nem érintett vagy csak kevéssé tárgyalt szempontok alapján, újszerű megközelítésben mutassuk be a Mahátmá, a Nagy Lélek alakját, és árnyaltabb képet nyújtsunk róla annál, mint hogy - leegyszerűsítve a helyzetet - csupán az erőszakmentesség prófétájaként, India politikai és spirituális atyjaként vagy a függetlenségi mozgalom vezetőjeként lássuk és láttassuk őt. A konferencián az ELTE munkatársain kívül a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara, valamint a Közép-európai Egyetem oktatói és kutatói képviseltették magukat. Az elhangzott előadások közül hatnak a szerkesztett, írásos változata olvasható a Világtörténet folyóirat jelen számában.2 Aklan Anna átfogó tanulmánya Mahátmá Gándhí történelmi jelentőségét értékeli, és áttekinti az indiai függetlenségi mozgalomban játszott szerepét, eszmerendszerének főbb elemeit az erőszakmentességtől a vallási toleranciáig. Bemutatja azt is, hogy Gándhí alakja és eszméi miként inspirálták a 20. század több nagy hatású személyiségét, akik szintén az erőszakmentes ellenállás eszközével éltek és élnek, és akik közül hárman is Nobel-békedíjat kaptak: Martin Luther Kinget, a francia Louis Massignont, a XIV. Dalai Lámát és legújabban a minden gyermeket, így a lányokat is egyformán megillető oktatás jogáért síkra szálló pakisztáni Malála Júszafzait. Szenkovics Dezső írása egy folyamatban lévő kutatás egyik állomása, amelyben a szerző húsz újság és folyóirat 1869 és 2019 közötti anyagának Gándhíemlítéseit elemezve mutatja be a magyar nyelvterület Gandhi-recepciójának jellegzetességeit. A szerző által feldolgozott és műfaji szempontból igen széles skálán 1 A konferencia megrendezését az Indiai Köztársaság Nagykövetsége támogatta, amiért ezúton is köszönetet mondok. 2 A konferencia teljes programja az Indológia Tanszék honlapján érhető el: https://ind.elte.hu/content/ gandhi-szimpozium.e.815 (letöltés: 2021. január 23.). VILÁGTÖRTÉNET (2021) 1:1-3