Beregi Hírlap, 2004. január-június (60. évfolyam, 1-50. szám)

2004-02-14 / 11-12. szám

Vári Fábián elismerése І ! Kárpátaljai költő nyerte el a Balassi-kardot Kiss Benedek és Tereza Worowska után a kárpátaljai Vári Fábián László kapja az idén a Balassi Bálint-emlékkardot, döntött az irodalmi díjat odaítélő kuratórium. A Mezőváriban élő poétának a hagyományoknak megfelelően Bálint napján, február 14-én, Budán adják át az elismerést. A díj névadója, Balassi Bálint a XVI. századi európai reneszánsz költészet egyik legnagyobb alakja, aki fiatalon, alig negyvenévesen halt meg. Teljes nemzethez szóló költészete megelevenedik a harmadik évezredben is, ezért a Balassi Bálint-emlékkarddal díjazott költők többsége felmutathat életművében néhány Balassinak szánt, tőle idegen nyelvre fordított, illetve az ő szellemében fogant verset. A kardátadás, az 1997 óta Budán megrendezett ünnepség nemcsak az irodalmi élet eseménye, hanem a színészeté is. 1999- ben még Sinkovits Imre szavalta el a költeményeket. A poéták díja egy középkori végvári szablya, amelyet a bonyhádi Fazekas József kovácsolt, az oklevelet Vincze László szentendrei nyomdász készíti. Az 1826-ban alapított világhírű vállalat, a Herendi Porcelánmanufaktúra egy kifejezetten erre a célra készített fehér Balassi-szoborral ajándékozza meg a kitüntetetteket. Szívügyének tekinti eme irodalmi díjat a kuratóriumi elnök, az építész Makovecz Imre is, aki a forradalomban harcosként elesett költő, Gérecz Attila alkotásait méltatta az ezredfordító évben. Az eddigi díjazottak között szerepel Tóth Bálint, Döbrentei Kornél, Wass Albert — posztumusz —Nagy Gáspár, Buda Ferenc, Gérecz Attila — posztumusz —, Utassy József, Farkas Árpád és Ernesto Rodrigues. A Beregi Hírlap szerkesztősége is köszönti a költőt kitüntetése alkalmából és az alábbi vers publikálásával kíván örömet szerezni az alkotó tisztelőinek. Vári Fábián László Mohog a Tisza, hallgat a harang. Miért is beszélne félre? Csak a megkötött magára hagyott barom bődül яг égre. Tudjuk a dolgunk, menekülünk. Hoz a víz új ínséget, s viszi a búzát, viszi a bort, viszi a békességet. Harmadnap óta tenger e táj, s a béke követe késik. Valami eltört, valami fáj. Szakadjon most már végig! Mint szakadt az ín szakadt a gát, és szakadt a szívből az átok. De úgy tért vissza, mint bumeráng, lecsapva reánk és rátok. A TENGER NEVÉBEN Mosolyodj el már egyszer, Uram, adj testemre patyolat inget. Szégyen, hogy háborgatják a halak földben lakó eleinket. Küldjétek zsákot meg homokot és katonát, ti régi királyok, mert fejünkre ülve szemünk bogarát vájják már a sirályok, kik megszálltak minket a vizeket látván. Jöttek a vízhordó fellegek hátán, jöttek az árral, a felduzzadt éren. Jöttek a nagyságos tenger nevében. Madártávlat (Veres Péter jubileumi kiállítása) Karácsonyi ajándék gyanánt kaptuk Veres Péter képzőművész Madártávlat című jubileumi kiállítását, amelyet Beregszászban a tanárképző főiskola Kölcsey Ferenc Szakkollégiumának kiállítótermében tekint­hettek meg az érdeklődők. A Beregi Hírlap szerkesztőségének munkatársai is kíváncsian várták a reprezentatív bemutatót. Néhány gondolat és néhány szép festmény erejéig mi is szeretnénk megörökíteni az eseményt az utókornak. Néhány életrajzi adalék. Veres Péter 1943-ban született Csonkapapiban. Tanul­mányait az Ungvári Képzőművészeti Szak­­középiskolában végezte, amelyet 1968-ban fejezett be kerámia szakon. Rövid ideig Ungváron a reklámszakmában dolgozott, majd Beregszászba költözött, ahol a Bereg­szászi Majolikagyár tervezőművésze lett. Majdnem valamennyi műfajban kipróbálta magát (csak egy példa: ő tervezte az elhurcoltak beregszászi emlékművét), a megyei és a helyi tárlatokon 1967 óta van jelen. A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága, illetve a Bereg Alkotóegyesület alapító tagja. 1995- től az Ukrajnai Képzőművészeti Szövetség tagja. Veres Péter nem kozmopolita, benne él a tájban, képein sokszor tűnik fel a magyar mesék fantáziavilága, a Beregvidék színeiből építkezik. Munkáit jól ismerik az anyaországban, illetve a környező országok magyarlakta vidékein, így Erdélyben is. Engedtessék meg, hogy megosszam az olvasóval egy személyes élményemet: Csíkszeredában a Pallas-Akadémia Kiadónál jártamban meglepődve fedeztem fel Tőzsér József kiadóigazgató szobájának falán Veres Péter egyik szép festményét. Rákérdezve, házigazdám elmondta, a képzőművész határok nélkül bűvöli el a szép alkotások barátait. Ide kívánkozik egy gondolat a mostani kiállítás Vendégkönyvéből is, amelybe Beregszászi Olga, a városunkból elszármazott színésznő ezt jegyezte be “... örülök, hogy végre nem Magyarországon, hanem itthon, Beregszászban találkoztam Veres Péter festményeivel”, így vagyunk mi ezzel. Kárpát­­medence-lakó értelmiségiek, képzőművészek és más alkotók, bár igaz, hogy “teher alatt nő a pálma”, ez a teher sokszor fájdalmasan telepszik ránk, megsebzi lelkünket, azt a lelket, amelyet igazából csak egy hasonló fajsúlyú gyűjteményes kiállításon mutogatunk... F. M. Udvarom virágai 2004. február 14., szombat He­regi Hírlap ­ Ezt olvastuk Kaszab Juditról Elmeséletlen A Macquarie Galleries-ben, Sidney-ben 1953-ban megrendezett, első önálló kiállítása óta Judy Cassab — Kaszab Judit — több mint ötven­szer állított ki Ausztráliá­ban, és szerte a világon: rendszeres vendég Párizsban éppen úgy, mint Londonban. Ma Ausztrália legismertebb portréfestőjének számít. A hatvanas évek óta számos rangos művészeti és állami kitüntetéssel díjazták munkásságát­­— köztük olyannal is, amelyet először adtak női művésznek. Az Őszi Művészeti Fesztivál keretében egy hónapig Budapesten, az óbudai Vasarelly Múzeumban találkozhattunk képeivel. Az Esztertáska képviselőjét a Sidney Apartment Hotelban fogadja, az elutazása előtti nap reggelén. Első látásra megbűvöl kedves moso­lyával, vitalitásával és derűs lényével. Hát még, amikor mesélni kezd! Kedvvel idézi fel indulása éveit, s noha nem mondható, hogy könnyű élete lett volna, minden történetéből életszeretet árad. Úgy fogalmaz magyarul, hogy mondatai egyből nyomdakészek. Kiderül hamarosan, hogy tett szert erre a mesélő képességre a hosszú emigráció ellenére: elárulja, 12 éves kora óta nemcsak fest, hanem naponta naplót is ír. Magyarul persze.­­“Amikor nem volt más, például az ostrom alatt, akkor W.C.-papírra írtam. Lakásom egyetlen zárható szekrényében tartottam évtizedekig a kéziratot, még a férjem se olvashatott bele! Aztán amikor a fiaim felnőttek, egyszer csak kíváncsiak lettek, mit is írt annyi éven át az anyjuk. De magyarul nem tudtak, így aztán a kedvükért nekiálltam lefordítani a szöveget. 35 kézzel írt kötetet kellett angolra ültetni - a fordítás három évében tanultam meg igazán a nyelvet. 1600 oldalt tett ki a szöveg. Soha eszembe nem jutott volna, hogy kiadjam: egyszerűen szokásommá vált, hogy naponta írok — amint ahogy fogat mos az ember —, nem tudtam lefeküdni, amíg papírra nem vetettem a gondolataimat. Amikor hetvenéves lettem, a barátaim megkérdezték: nem kéne már kezdened valamit a naplóiddal? Mire én némileg agresszíven azt válaszoltam: majd ha öreg leszek! De aztán motoszkálni kezdett bennem a gondolat. A képeim miatt sohasem aggódom. Ha nem sikerül valamelyik, festhetek egy újat. A naplóval más a helyzet. Az első 11 év naplóit elvesztettem, elpusztultak a háború alatt szülőhelyemen, Beregszászon. Minden mást is elvesztettem, ami ott maradt, de a tárgyak, még a nekünk kedvesek is, pótolhatók. De soha nem tudjuk újra megsze­rezni a tizenkétéves, hajdani önmagunkat.”­ Arról faggatom Kaszab Juditot, hogyan élte át a vészkorszakot. A történet azzal kezdődik, hogyan ismerkedett meg élete nagy szerelmével, későbbi “gáláns férjével” és 64 éven át társával. Kaempfner Jancsi azzal is bizonyította szerelmét, hogy biztatta asszonyát: járja csak a maga útját, és tanuljon meg mindent, amire festőként szüksége lesz, így, amíg a fiatal férj bevonul a lengyelországi munkaszolgálatra, Judit Beregszászról Budapestre jön a festőakadémiára, és Bernáth Aurél tanítványa lesz.­­“Tudtuk, hogy sokáig nem látjuk egymást. Ezért mielőtt Jancsi elment, kiválasz­tottunk egy csillagot, amelyen találkozhatunk. Mindketten hűségesen megtartottuk az esténkénti randevúnkat. Jancsi azt mondja, hogy ez tartotta életben. Egyszer üzenetet kaptam, hogy Jancsi marhavagonja Lengyel­­országból Oroszországba tartva, keresztül fog menni Beregszászon. Fagyos hideg volt, és a vonatra kilenc órát kellett várakoznunk. Amikor végre megérkezett, és Jancsi meglátott a peronon, kinyújtotta értem a kezét, megra­gadott, és felemelt magához a vagonba. A vonat megindult, és én vele utaztam körülbelül négy óra hosszat. Mielőtt az orosz határhoz értünk, leugrottam a lassító vonatról a hóba, és visszagyalogoltam az előbbi állomáshoz. Nem láttam őt viszont két teljes évig”) Aztán 1944-ben a férj azon szerencsé­sek közé tartozik, akik épségben megérkeznek. Sárga csillagot kell viselnie, Judit viszont hamis papírral, álnéven új életet kezd. Keresztény lány lesz, a család régi cselédjének, Koperdák Máriának a papírjaival egy gyógyszergyárban dolgozik. A fiatal nő maga keresi fel Juditot Pesten, és ajánlja fel a családja hivatalos iratait. (Judit körül csupa ilyen jó ember tüsténkedett­­—derül ki a történeteiből). Jancsi mellett is feltűnik a jó angyal, Bán Frigyes, a filmrendező és felesége személyében. Menedéket kínáltak neki, és kilenc hónapig bújtatják lakásuk egyik szekrényében — noha ezzel az életüket tették kockára. "Mire való a barátság?” — kérdezte Frigyes. Jancsi előbb szabadult fel Zuglóban, így a szovjet hadsereggel együtt érkezett Judit Madách téri, zsidó házába. A lakók csak nézték, hogy miért ugrik a “keresztény munkáslány” a szovjet katonaköpenyt viselő, zsidó férfi nyakába. Hamarosan visszamentek Beregszászra, ahol a várost ugyan épségben találták, de zsidók nélkül. “A nagymamám és anyám háza üresen állt, az ajtók kitépve, a fürdőkád és a zongora eltűnt, a csillár egy fán függött a kertben.” Megölték mindkettőjük egész családját. (“Férjem, aki korábban a Munkács melletti sörgyár igazgatója volt, azonnal nekiállt, hogy pénzt szerezzen, és megszervezze a zsidó népkonyhát a táborból visszatérteknek”) A felszabadulás után hamar megszületett a két gyerek, Judit pedig újra nekivágott a festői pályájának is. Vett egy új vázlatfüzetet és elkezdte tanulmányozni Picasso-t, Matisse-t, Roualt-ot, Derain-t...Egy bejegyzés a napló­jában ezekről az időkről így emlékezik: “Nem merem ezt senkinek mondani, de úgy érzem, egy nap jobban fogok portrékat festeni, mint bárki más!” 1949-ben hagyják el Magyarországot, és 1951-től él a család Ausztráliában. Jó pár évet kellett várni az első sikerre: az első díjakból férje biztatására a festőnő Európába utazik, hogy végre saját szemével láthassa a világ híres múzeumait. Aztán eljön az az idő, amikor a portréfestőnőt már kiállítani hívják e híres múzeumokba és galériákba. “Milyen Sidney-ben nőnek lenni?” — tudakolnám még Judittól, ám nevetve csak ennyit mond: unalmas! Az ő élete persze ott is kész regény. Hetvenöt évesen még íróként is debütált: megjelentette angolul a naplóiból összeállított, ötszáz oldalas önéletrajzát. Szeretné magyarul is kiadni. Mondja: jó érzés ennyi év után újraélni az életét. PÉCSI KATALIN Labdarúgás Utcacsapat-bajnokság Rafajnaújfaluban Február 1-jén, vasárnap a Rafajna­­újfalui Községi Tanács (elnöke Fejes Sándor), illetve az Újvilág farmergazdaság (elnöke Hegedűs Gyula) kezdeményezésére a településen utcacsapat-bajnokságot bonyolítottak le négy együttes (a Puskin és az Erdő u. válogatottja, illetve a Beregszász, a Petőfi és a Béke utca) részvételével. Az évekkel ezelőtt a helyi tanács által alapított serleget az idén a Puskin-Erdő utca válogatottja nyerte. Oklevelekkel tüntették ki Kóródi István, Hegedűs Attila, Hegedűs Zsolt, Hegedűs Róbert, Demeter László, Kóródi Zoltán, Novák Jenő, Máté József labdarúgókat. A szervezők sokat várnak a raraj­­naújfalui labdarúgás fellendülésétől, hiszen a nagy hírű sportmúlttal rendelkező településnek jelenleg nincs csapata a járási bajnokságban. Tudósítónk Köszönetnyilvánítás Köszönetemet és őszinte hálámat fejezem ki a Vöröskereszt járási szer­vezete munkatársainak, elsősorban Kalinics Mária irgalmasnővérnek és Margitics Okszanának, a járási szervezet elnökének. Egyedül­álló, beteg asszony vagyok, nagyon fontos számomra, hogy a múlt évtől a Vöröskereszt révén naponta ingyen meleg ebédet kapok. Tudomásomra jutott, hogy a "Me­leg ebéd” programot a magyarországi Vöröskereszt finanszírozza. Köszö­netemet fejezem ki dr. Kató Ernőnek, a magyarországi Vöröskereszt szervezet főtitkár-helyettesének, a program koor­dinátorának azért a rendszeres támo­gatásért, amelyben a rászorulókat részesítik. HANKE­VICS LARISZA beregszászi nyugdíjas * 7. oldal

Next