Beregi Hírlap, 2004. január-június (60. évfolyam, 1-50. szám)
2004-02-14 / 11-12. szám
Vári Fábián elismerése І ! Kárpátaljai költő nyerte el a Balassi-kardot Kiss Benedek és Tereza Worowska után a kárpátaljai Vári Fábián László kapja az idén a Balassi Bálint-emlékkardot, döntött az irodalmi díjat odaítélő kuratórium. A Mezőváriban élő poétának a hagyományoknak megfelelően Bálint napján, február 14-én, Budán adják át az elismerést. A díj névadója, Balassi Bálint a XVI. századi európai reneszánsz költészet egyik legnagyobb alakja, aki fiatalon, alig negyvenévesen halt meg. Teljes nemzethez szóló költészete megelevenedik a harmadik évezredben is, ezért a Balassi Bálint-emlékkarddal díjazott költők többsége felmutathat életművében néhány Balassinak szánt, tőle idegen nyelvre fordított, illetve az ő szellemében fogant verset. A kardátadás, az 1997 óta Budán megrendezett ünnepség nemcsak az irodalmi élet eseménye, hanem a színészeté is. 1999- ben még Sinkovits Imre szavalta el a költeményeket. A poéták díja egy középkori végvári szablya, amelyet a bonyhádi Fazekas József kovácsolt, az oklevelet Vincze László szentendrei nyomdász készíti. Az 1826-ban alapított világhírű vállalat, a Herendi Porcelánmanufaktúra egy kifejezetten erre a célra készített fehér Balassi-szoborral ajándékozza meg a kitüntetetteket. Szívügyének tekinti eme irodalmi díjat a kuratóriumi elnök, az építész Makovecz Imre is, aki a forradalomban harcosként elesett költő, Gérecz Attila alkotásait méltatta az ezredfordító évben. Az eddigi díjazottak között szerepel Tóth Bálint, Döbrentei Kornél, Wass Albert — posztumusz —Nagy Gáspár, Buda Ferenc, Gérecz Attila — posztumusz —, Utassy József, Farkas Árpád és Ernesto Rodrigues. A Beregi Hírlap szerkesztősége is köszönti a költőt kitüntetése alkalmából és az alábbi vers publikálásával kíván örömet szerezni az alkotó tisztelőinek. Vári Fábián László Mohog a Tisza, hallgat a harang. Miért is beszélne félre? Csak a megkötött magára hagyott barom bődül яг égre. Tudjuk a dolgunk, menekülünk. Hoz a víz új ínséget, s viszi a búzát, viszi a bort, viszi a békességet. Harmadnap óta tenger e táj, s a béke követe késik. Valami eltört, valami fáj. Szakadjon most már végig! Mint szakadt az ín szakadt a gát, és szakadt a szívből az átok. De úgy tért vissza, mint bumeráng, lecsapva reánk és rátok. A TENGER NEVÉBEN Mosolyodj el már egyszer, Uram, adj testemre patyolat inget. Szégyen, hogy háborgatják a halak földben lakó eleinket. Küldjétek zsákot meg homokot és katonát, ti régi királyok, mert fejünkre ülve szemünk bogarát vájják már a sirályok, kik megszálltak minket a vizeket látván. Jöttek a vízhordó fellegek hátán, jöttek az árral, a felduzzadt éren. Jöttek a nagyságos tenger nevében. Madártávlat (Veres Péter jubileumi kiállítása) Karácsonyi ajándék gyanánt kaptuk Veres Péter képzőművész Madártávlat című jubileumi kiállítását, amelyet Beregszászban a tanárképző főiskola Kölcsey Ferenc Szakkollégiumának kiállítótermében tekinthettek meg az érdeklődők. A Beregi Hírlap szerkesztőségének munkatársai is kíváncsian várták a reprezentatív bemutatót. Néhány gondolat és néhány szép festmény erejéig mi is szeretnénk megörökíteni az eseményt az utókornak. Néhány életrajzi adalék. Veres Péter 1943-ban született Csonkapapiban. Tanulmányait az Ungvári Képzőművészeti Szakközépiskolában végezte, amelyet 1968-ban fejezett be kerámia szakon. Rövid ideig Ungváron a reklámszakmában dolgozott, majd Beregszászba költözött, ahol a Beregszászi Majolikagyár tervezőművésze lett. Majdnem valamennyi műfajban kipróbálta magát (csak egy példa: ő tervezte az elhurcoltak beregszászi emlékművét), a megyei és a helyi tárlatokon 1967 óta van jelen. A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága, illetve a Bereg Alkotóegyesület alapító tagja. 1995- től az Ukrajnai Képzőművészeti Szövetség tagja. Veres Péter nem kozmopolita, benne él a tájban, képein sokszor tűnik fel a magyar mesék fantáziavilága, a Beregvidék színeiből építkezik. Munkáit jól ismerik az anyaországban, illetve a környező országok magyarlakta vidékein, így Erdélyben is. Engedtessék meg, hogy megosszam az olvasóval egy személyes élményemet: Csíkszeredában a Pallas-Akadémia Kiadónál jártamban meglepődve fedeztem fel Tőzsér József kiadóigazgató szobájának falán Veres Péter egyik szép festményét. Rákérdezve, házigazdám elmondta, a képzőművész határok nélkül bűvöli el a szép alkotások barátait. Ide kívánkozik egy gondolat a mostani kiállítás Vendégkönyvéből is, amelybe Beregszászi Olga, a városunkból elszármazott színésznő ezt jegyezte be “... örülök, hogy végre nem Magyarországon, hanem itthon, Beregszászban találkoztam Veres Péter festményeivel”, így vagyunk mi ezzel. Kárpátmedence-lakó értelmiségiek, képzőművészek és más alkotók, bár igaz, hogy “teher alatt nő a pálma”, ez a teher sokszor fájdalmasan telepszik ránk, megsebzi lelkünket, azt a lelket, amelyet igazából csak egy hasonló fajsúlyú gyűjteményes kiállításon mutogatunk... F. M. Udvarom virágai 2004. február 14., szombat Heregi Hírlap Ezt olvastuk Kaszab Juditról Elmeséletlen A Macquarie Galleries-ben, Sidney-ben 1953-ban megrendezett, első önálló kiállítása óta Judy Cassab — Kaszab Judit — több mint ötvenszer állított ki Ausztráliában, és szerte a világon: rendszeres vendég Párizsban éppen úgy, mint Londonban. Ma Ausztrália legismertebb portréfestőjének számít. A hatvanas évek óta számos rangos művészeti és állami kitüntetéssel díjazták munkásságát— köztük olyannal is, amelyet először adtak női művésznek. Az Őszi Művészeti Fesztivál keretében egy hónapig Budapesten, az óbudai Vasarelly Múzeumban találkozhattunk képeivel. Az Esztertáska képviselőjét a Sidney Apartment Hotelban fogadja, az elutazása előtti nap reggelén. Első látásra megbűvöl kedves mosolyával, vitalitásával és derűs lényével. Hát még, amikor mesélni kezd! Kedvvel idézi fel indulása éveit, s noha nem mondható, hogy könnyű élete lett volna, minden történetéből életszeretet árad. Úgy fogalmaz magyarul, hogy mondatai egyből nyomdakészek. Kiderül hamarosan, hogy tett szert erre a mesélő képességre a hosszú emigráció ellenére: elárulja, 12 éves kora óta nemcsak fest, hanem naponta naplót is ír. Magyarul persze.“Amikor nem volt más, például az ostrom alatt, akkor W.C.-papírra írtam. Lakásom egyetlen zárható szekrényében tartottam évtizedekig a kéziratot, még a férjem se olvashatott bele! Aztán amikor a fiaim felnőttek, egyszer csak kíváncsiak lettek, mit is írt annyi éven át az anyjuk. De magyarul nem tudtak, így aztán a kedvükért nekiálltam lefordítani a szöveget. 35 kézzel írt kötetet kellett angolra ültetni - a fordítás három évében tanultam meg igazán a nyelvet. 1600 oldalt tett ki a szöveg. Soha eszembe nem jutott volna, hogy kiadjam: egyszerűen szokásommá vált, hogy naponta írok — amint ahogy fogat mos az ember —, nem tudtam lefeküdni, amíg papírra nem vetettem a gondolataimat. Amikor hetvenéves lettem, a barátaim megkérdezték: nem kéne már kezdened valamit a naplóiddal? Mire én némileg agresszíven azt válaszoltam: majd ha öreg leszek! De aztán motoszkálni kezdett bennem a gondolat. A képeim miatt sohasem aggódom. Ha nem sikerül valamelyik, festhetek egy újat. A naplóval más a helyzet. Az első 11 év naplóit elvesztettem, elpusztultak a háború alatt szülőhelyemen, Beregszászon. Minden mást is elvesztettem, ami ott maradt, de a tárgyak, még a nekünk kedvesek is, pótolhatók. De soha nem tudjuk újra megszerezni a tizenkétéves, hajdani önmagunkat.” Arról faggatom Kaszab Juditot, hogyan élte át a vészkorszakot. A történet azzal kezdődik, hogyan ismerkedett meg élete nagy szerelmével, későbbi “gáláns férjével” és 64 éven át társával. Kaempfner Jancsi azzal is bizonyította szerelmét, hogy biztatta asszonyát: járja csak a maga útját, és tanuljon meg mindent, amire festőként szüksége lesz, így, amíg a fiatal férj bevonul a lengyelországi munkaszolgálatra, Judit Beregszászról Budapestre jön a festőakadémiára, és Bernáth Aurél tanítványa lesz.“Tudtuk, hogy sokáig nem látjuk egymást. Ezért mielőtt Jancsi elment, kiválasztottunk egy csillagot, amelyen találkozhatunk. Mindketten hűségesen megtartottuk az esténkénti randevúnkat. Jancsi azt mondja, hogy ez tartotta életben. Egyszer üzenetet kaptam, hogy Jancsi marhavagonja Lengyelországból Oroszországba tartva, keresztül fog menni Beregszászon. Fagyos hideg volt, és a vonatra kilenc órát kellett várakoznunk. Amikor végre megérkezett, és Jancsi meglátott a peronon, kinyújtotta értem a kezét, megragadott, és felemelt magához a vagonba. A vonat megindult, és én vele utaztam körülbelül négy óra hosszat. Mielőtt az orosz határhoz értünk, leugrottam a lassító vonatról a hóba, és visszagyalogoltam az előbbi állomáshoz. Nem láttam őt viszont két teljes évig”) Aztán 1944-ben a férj azon szerencsések közé tartozik, akik épségben megérkeznek. Sárga csillagot kell viselnie, Judit viszont hamis papírral, álnéven új életet kezd. Keresztény lány lesz, a család régi cselédjének, Koperdák Máriának a papírjaival egy gyógyszergyárban dolgozik. A fiatal nő maga keresi fel Juditot Pesten, és ajánlja fel a családja hivatalos iratait. (Judit körül csupa ilyen jó ember tüsténkedett—derül ki a történeteiből). Jancsi mellett is feltűnik a jó angyal, Bán Frigyes, a filmrendező és felesége személyében. Menedéket kínáltak neki, és kilenc hónapig bújtatják lakásuk egyik szekrényében — noha ezzel az életüket tették kockára. "Mire való a barátság?” — kérdezte Frigyes. Jancsi előbb szabadult fel Zuglóban, így a szovjet hadsereggel együtt érkezett Judit Madách téri, zsidó házába. A lakók csak nézték, hogy miért ugrik a “keresztény munkáslány” a szovjet katonaköpenyt viselő, zsidó férfi nyakába. Hamarosan visszamentek Beregszászra, ahol a várost ugyan épségben találták, de zsidók nélkül. “A nagymamám és anyám háza üresen állt, az ajtók kitépve, a fürdőkád és a zongora eltűnt, a csillár egy fán függött a kertben.” Megölték mindkettőjük egész családját. (“Férjem, aki korábban a Munkács melletti sörgyár igazgatója volt, azonnal nekiállt, hogy pénzt szerezzen, és megszervezze a zsidó népkonyhát a táborból visszatérteknek”) A felszabadulás után hamar megszületett a két gyerek, Judit pedig újra nekivágott a festői pályájának is. Vett egy új vázlatfüzetet és elkezdte tanulmányozni Picasso-t, Matisse-t, Roualt-ot, Derain-t...Egy bejegyzés a naplójában ezekről az időkről így emlékezik: “Nem merem ezt senkinek mondani, de úgy érzem, egy nap jobban fogok portrékat festeni, mint bárki más!” 1949-ben hagyják el Magyarországot, és 1951-től él a család Ausztráliában. Jó pár évet kellett várni az első sikerre: az első díjakból férje biztatására a festőnő Európába utazik, hogy végre saját szemével láthassa a világ híres múzeumait. Aztán eljön az az idő, amikor a portréfestőnőt már kiállítani hívják e híres múzeumokba és galériákba. “Milyen Sidney-ben nőnek lenni?” — tudakolnám még Judittól, ám nevetve csak ennyit mond: unalmas! Az ő élete persze ott is kész regény. Hetvenöt évesen még íróként is debütált: megjelentette angolul a naplóiból összeállított, ötszáz oldalas önéletrajzát. Szeretné magyarul is kiadni. Mondja: jó érzés ennyi év után újraélni az életét. PÉCSI KATALIN Labdarúgás Utcacsapat-bajnokság Rafajnaújfaluban Február 1-jén, vasárnap a Rafajnaújfalui Községi Tanács (elnöke Fejes Sándor), illetve az Újvilág farmergazdaság (elnöke Hegedűs Gyula) kezdeményezésére a településen utcacsapat-bajnokságot bonyolítottak le négy együttes (a Puskin és az Erdő u. válogatottja, illetve a Beregszász, a Petőfi és a Béke utca) részvételével. Az évekkel ezelőtt a helyi tanács által alapított serleget az idén a Puskin-Erdő utca válogatottja nyerte. Oklevelekkel tüntették ki Kóródi István, Hegedűs Attila, Hegedűs Zsolt, Hegedűs Róbert, Demeter László, Kóródi Zoltán, Novák Jenő, Máté József labdarúgókat. A szervezők sokat várnak a rarajnaújfalui labdarúgás fellendülésétől, hiszen a nagy hírű sportmúlttal rendelkező településnek jelenleg nincs csapata a járási bajnokságban. Tudósítónk Köszönetnyilvánítás Köszönetemet és őszinte hálámat fejezem ki a Vöröskereszt járási szervezete munkatársainak, elsősorban Kalinics Mária irgalmasnővérnek és Margitics Okszanának, a járási szervezet elnökének. Egyedülálló, beteg asszony vagyok, nagyon fontos számomra, hogy a múlt évtől a Vöröskereszt révén naponta ingyen meleg ebédet kapok. Tudomásomra jutott, hogy a "Meleg ebéd” programot a magyarországi Vöröskereszt finanszírozza. Köszönetemet fejezem ki dr. Kató Ernőnek, a magyarországi Vöröskereszt szervezet főtitkár-helyettesének, a program koordinátorának azért a rendszeres támogatásért, amelyben a rászorulókat részesítik. HANKEVICS LARISZA beregszászi nyugdíjas * 7. oldal