Beregi Hírlap, 2007. július-december (63. évfolyam, 49-101. szám)
2007-09-08 / 67-68. szám
Az újság 1912. december 9-től jelenik meg 67-68. szám 2007. szeptember 8., szombat Ára: 35 kép. bhirlap@bereg.net. na Magyar világ Kis Máért a szlovákiai Párkányban Határon túli szolidaritás a schengeni rendszeren kívül rekedők mellett Szeptember 1 -jén a szlovákiai Párkányban (Sturovo) került sor a Határon Túli Magyar Szervezetek Fóruma (“Kis Máért”) soros ülésére. A fórum munkájában Kárpátaljáról Gajdos István, Zubánics László, Dupka György (UMDSZ), Kovács Miklós, Brenzovics László (KMKSZ) vettek rész. A tanácskozáson Magyarország, Szlovákia és Szlovénia schengeni csatlakozása utáni helyzet elemzése mellett a támogatáspolitika is napirenden szerepelt. Duray Miklós, az MKP stratégiai alelnöke szerint az állampolgárság megadása a magyar törvényhozás belső ügye, ám ez csak politikai kérdés, ő nem látja ennek semmiféle jogi akadályát, az állampolgárság ugyanis új helyzetet teremt. Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy minderre már csak négy hónap áll rendelkezésre, utána a Schengenen kívül rekedők számára legördül a vasfüggöny (Vajdaság esetében a letelepedés nélküli állampolgárság jelentene megoldást, míg Kárpátalján a nemzeti vízum feltételeinek könnyítése és az eu-s kishatárátlépők bevezetése volna a kiút). A határon túli magyar európai parlamenti képviselők munkájának összehangolását és a közös képviseletet szintén fontosnak tartották a párkányi fórumon, lényeges kérdés szerintük például, hogy az RMDSZ meg tud-e egyezni a közös képviseletről Tőkés Lászlóékkal. Markó Béla, az RMDSZ elnöke ennek kapcsán kifejtette: hosszú távú választási együttműködést képzelnek el, s még ha nem is sikerül megállapodni, s ha egy konfrontatív kampány lesz is, az RMDSZ akkor is a nyitást, összefogást, egyetértést képviseli majd. A sajtótájékoztatón Csáky Pál, az MKP elnöke a kis MÁÉRT nevében üdvözölte a magyar országgyűlésben készülő nemzetstratégiai dokumentumot, azonban ehhez az összes magyar parlamenti párt támogatását kérte. Nemzetstratégiai akciócsomagot is kérnek, amely a határon túli magyar-magyar kapcsolattartásprioritásait jelöli ki. Kérik továbbá a státustörvény maradéktalan végrehajtását, az információs rendszer és az irodahálózat működtetését. Szeretnék, ha a határon túli pedagógusok és diákok szakkönyvtámogatása, valamint az oktatási-nevelési támogatás továbbra is megmaradna, s ha ez a támogatási rendszer a magyar óvodákkal bővülne. „Ezen a fórumon a Magyar Gárdáról egyetlen szó sem esett, s erre nem is volt ok” - jelentette ki Csáky a sajtónak. Arra a felvetésre, hogy az EU kormányai nem néznék jó szemmel azt, ha a schengeni övezeten belül bizonyos embercsoportokra más belépési és utazási szabályok vonatkoznának, mint a többi EU-állampolgárra. Csáky Pál úgy felelt: ez egy intelligens számítógépes rendszer, amely bizonyos övezetekben és határterületeken belül ezt is megengedi, de erről Brüsszel dönt majd. A kis MÁÉRT résztvevői szerint Szlovákia kormányának sürgősen lépnie kell a Pátria rádió leépítése és a Selyem János Egyetem alulfinanszírozása ügyében. A kölcsönös szlovák-magyar bocsánatkérés kapcsán az MKP már elkészített egy dokumentumot, s ezt a párt elnöksége csütörtökön vitatja meg, aztán a sajtó rendelkezésére bocsátja - tudtuk meg a sajtótájékoztatón. Az év végéig Szlovákiában szeretnék megrendezni az európai néppártok magyar tagjainak találkozóját - közölte még Csáky Pál. A kis MÁÉRT zárónyilatkozatában kérik, hogy a magyarság nyugati diaszpórája is a nemzetstratégia részévé váljon. Elvárják a súlyos és szülőföldjükön nem kezelhető határon túli magyar betegek magyarországi gyógykezelésének biztosítását. Továbbá a határon túli magyar szervezetek közösen szeretnének dönteni a magyar költségvetésben számukra elkülönített teljes összeg felhasználásáról. A tanácskozáson az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséget és az Amerikai Magyar Koalíciót felvették a HTMSZF tagjai közé. Az UMDSZ javaslatára a zárónyilatkozatba ajánlások kerültek be a nemzeti vízum megszerzési feltételeinek enyhítésével kapcsolatban. TUDÓSÍTÓNK BH-felvétel Az MKP vezetői: Csáky Pál elnök, Farkas Iván alelnök, Duray Miklós alelnök Jegyzetek az augusztusi pedagógus-konferenciáról Lapunk előző számában már tájékoztattuk olvasóinkat, hogy augusztus 29-én megtartották a Beregvidék pedagógusainak hagyományos konferenciáját. Az értekezleten elemezték az előző tanév munkájának eredményeit, felvázolták a felnövekvő nemzedék oktatási-nevelési folyamatának főbb irányvonalait a következő tanévre. Lengyel László, a járási állami közigazgatási hivatal közoktatási osztályának vezetője felszólalásában kihangsúlyozta: a járás közoktatási intézményeinek munkája az oktatás fejlesztésének nemzeti doktrínája főbb tételein, Ukrajna Miniszteri Kabinetje tevékenységi programján, Ukrajna elnöke . „A közoktatás funkcionálásának és fejlesztésének biztosítására irányuló halaszthatatlan intézkedésekről” szóló rendelete követelményein alapszik. A pedagógusok figyelmének középpontjában a közoktatási hálózat fejlesztésére irányuló regionális programok („A tehetséges ifjúsággal folytatott munka”, „A gyermekkor”, „A jövő iskolája”, ,,A tanár”, „A szakirányú oktatásról” stb.) megvalósítása áll. 2006-2007-ben javult a közoktatási szféra pénzügyigazdasági ellátása: 36,8 százalékkal nőtt a pedagógusok munkabére. Ukrajna „A közoktatásról” szóló törvénye 57. cikkelyének megfelelően törlesztették a tanárokkal szembeni 1997-1999. évi munkabérhátralékot. A tanárok kaptak prémiumot, kifizették számukra az egészségmegőrzésre szolgáló, egyhavi fizetésnek megfelelő pénzösszegeket. 2007 végéig további 5 százalékos munkabérnövekedés várható. Igaz, a tanárok járandósága még így is 20 százalékkal kevesebb az iparban foglalkoztatottak átlagmunkabérétől. Az állami politika a közoktatási szférában a helyi önkormányzatok szerepének megszilárdítására, a szülői és a tanulói közösségeknek, a gyámsági tanácsoknak, a mecénásoknak, a társadalmi szervezeteknek és alapítványoknak, a tömegtájékoztatási eszközöknek az oktatási intézmények oktatási-nevelési, tudományos-módszertani, gazdasági tevékenységével kapcsolatos munkája aktivizálására irányul. (Folytatás az 3. oldalon.) Köszöntjük az ünnepeiteket! Ukrajna-szerte ma méltatják a testnevelés és a sport napját. Ebből az alkalomból szívélyesen köszöntjük a járás sportjának fejlesztésén munkálkodó dolgozókat , az iskolák tornatanárait, az edzőket, a játékvezetőket, a sportlétesítmények munkatársait, valamint a járás mindazon sportolóit, akik akár szabadidejükben, akár hivatásból, akár ügyszeretetből foglalkoznak a testneveléssel. Jó egészséget, kiváló eredményeket kívánunk mind a magánéletben, mind a sport fejlesztésében. ---------------------------------------------------------- Szeptember 9-e a kőolaj- és gázipari dolgozók napja. Köszöntjük szakmai ünnepük alkalmából a hálózat dolgozóit, kívánunk számukra erőt, egészséget, kitartást, munkasikereket. VOLODIMIR TRIKUR, CSIZMA R BÉLA, a járási közigazgatási hivatal elnöke a járási tanács elnöke A járási tanács képviselőinek figyelmébe Ukrajna .A helyi önkormányzatokról Ukrajnában szóló törvénye 46. cikkelye 4. részének, valamint 55. cikkelye 6. része 1. bekezdésének megfelelően az V. összehívású Beregszászi Járási Tanács VI. ülésszakára 2007. szeptember 21 -én 11 óra kezdettel (kijevi idő) kerül sor a járási tanács üléstermében az alábbi napirenddel: 1. A járás költségvetési intézményeinek az őszi-téli időszakban folytatott munkára való felkészülése menetéről. 2. A járási állami közigazgatási hivatalnak a gyerekek nyári üdültetése megszervezésére vonatkozó munkájáról. 3. Információ az agráripari fejlődéssel foglalkozó főosztálynak az új termés betakarítása megszervezésére és lebonyolítására irányuló munkájáról. 4. A törvényesség, a jogrend, az ügyrend és a képviselői etika kérdéseivel foglalkozó állandó bizottság beszámolója. 5. A járási költségvetés 2007 első félévi teljesítéséről szóló beszámoló jóváhagyása. 6. Az V. összehívású járási tanács III. ülésszaka 83. számú, 2007. január 5-én kelt, „A 2007. évi járási költségvetésről” szóló határozatában eszközölt változtatásokról. 7. A 2012-ig terjedő természetvédelmi programról. 8. A daganatos megbetegedések megelőzésére, diagnosztizálására és kezelésére irányuló 2007-2010. évi programról. 9. A Tisza és a Borzsa folyók árvízvédelmi létesítményei építési tervének teljesítéséről. 10. A Dudás I. vállalkozó számára megállapított bérleti díj csökkentéséről. 11. XIV. összehívású járási tanács 16. ülésszakának 236. számú, 2004. szeptember 3-án kelt, a lakosság testnevelési központjáról szóló határozat hatályon kívül helyezéséről. " 12. A rendkívüli helyzetek és a lakosságnak a csernobili katasztrófa következményeitől való megvédése kérdéseivel foglalkozó minisztériumnak címzett képviselői beadványról. 13. Egyéb kérdések: CSIZMÁR BÉLA, a járási tanács elnöke A járási állami közigazgatási hivatalban Nap mint nap 2007. augusztus 30-án megtartották a járási állami közigazgatási hivatal kollégiumának soros ülését. Augusztus 31-én Erdélyi Károly, a járási állami közigazgatási hivatal elnökének első helyettese munkaértekezletet tartott „A Beregszászi járás községei/nagyközsége 2010-ig terjedő komplex fejlesztésének programja” c. projekt kidolgozásával kapcsolatban. Szeptember 3-án a megyei és a járási állami közigazgatási hivatal strukturális alegységeinek vezetői tartottak kiszállásos fogadónapot a járás településein. Sin József, a járási állami közigazgatási hivatal elnökhelyettese tanácskozást tartott a járási fesztiválra való felkészülés menetével kapcsolatban. Szeptember 4-én Volodimir Trikur, a járási állami közigazgatási hivatal elnöke tanácskozást tartott a lakosság fogászati ellátásának helyzetéről. Szeptember 5-én Volodimir Trikur, a járási állami közigazgatási hivatal elnöke lakossági fogadónapot tartott. Erdélyi Károly, a járási állami közigazgatási hivatal elnökének első helyettese értekezletet tartott a főbb élelmiszerek, valamint a kenő- és üzemanyagok ára monitoringjával kapcsolatban. Sin József, a járási állami közigazgatási hivatal elnökhelyettese megtartotta a járás klubintézményei dolgozóinak közgyűlését. tóim létetik! Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy szeptember 9-én, vasárnap 13 órai kezdettel (közép-európai idő) Gáton falunapot tartanak. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők._______ Szuperakció augusztus 25- szeptember 25. világszerte ismert márkájú - WHIRPOOL, SAMSUNG, LG, GORENJE -televíziók, hűtők, konvektorok, légkondicionálók, mosógépek, gáztűzhelyek, mikrohullámú sütők és más háztartási gépek vásárlásakor. A hitel törlesztési ideje: 10 hónap. Akciónkban dolgozók és nyugdíjasok vehetnek részt 60 éves korig.