Vörös Zászló, 1953. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1953-02-01 / 27. szám

2 * A bukaresti Nemzeti Színház centenáriuma­­ A marosvásárhelyi Állami Székely Színház előadásai­­ a fővárosban Hazánk dolgozói január 14—24 kö­zött nagy lelkesedéssel ünnepel­ték a bukaresti Nemzeti Szín­ház megnyitásának századik év­fordulóját. Ebből az alkalomból orszá­gunk színházaiban ünnepi előadáso­kat tartottak. A marosvásárhelyi Szé­kely Színház együttesét magas művé­szi­ színvonalú munkája eredményekép­pen az a nagy megtiszteltetés érte, hogy az ország első színháza, a ,,J. S­­Caragiale" Nemzeti Színház, a centen­­náriumi ünnepségekre vendégül látta. Nem véletlen, hogy a fővárosi Nem­zeti Színház a bukaresti ünnepi elő­adásokra, éppen a Székely Színház együttesét hívta meg. A Székely Szín­ház első bukaresti vendégszereplése óta eltelt idő (népnév) alatt, olyan kiváló eredményeket ért el, amely­kre dolgo­zóink országszerte felfigyeltek, s ame­lyek alapján bízvást állíthatjuk, hogy négy hazai magyar színházunk közül a Székely Színház együttese közelítet­te meg a leginkább azt az új típusú, a szocialista színházhoz méltó, eszme­­gazdag, magas­ színvonalú színjátszást, amely a Nagy Októberi Szocialista For­radalom után a Szovjetunió színpad­jain virágba szökkent. De az a tény, hogy a Székely Szín­ház a román színjátszás seregszemlé­jén, a centennáriumi ünnepségeken, három előadással vett részt, nemcsak külön megbecsülést jelent, hanem egy­­szersmind fényes bizonyítéka annak is, hogy Pártunk és kormányunk szereti, becsüli, fontosnak tartja és szerető fi­gyelemmel kíséri a nemzeti kisebbsé­gek újjászületett színpad­ művészetit és tisztában van azokkal a nagy ered­ményekkel, amelyeket hazai magyar szín­művészetünk elért. A burzsoá ideológia elleni kemény harcban született Székely Színház he­tedik éve, hogy mélyen hazafias, öntu­datos, műsorpolitikával — az elköve­tett és a még meglévő hibák ellenére — példamutatóan eleget tesz a színház magasrendű­ társadalmi hivatásának. A Székely Színház nagyszerű eredmé­nyei, országos viszonylatban is jelen­tős és kiváló teljesítményei elválaszt­hatatlanok népi demokratikus rendsze­rünk álalános előrehaladásától, a pro­letárdiktatúra megszilárdításától és kultúrforradalmunk nagyarányú ki­bontakozásától. Az olyan eszmegazdag és — bátran mondhatjuk — fővárosi színvonalú elő­adások, mint a színház Gorkij és Cse­hov előadásai, amelyek az ország különböző színpadjain az elmúlt szí­­niévadokba­n kimagasló sikert arattak, egyenes következményei annak a nagy kulturális forradalomnak, amely ha­zánkban ma végbemegy. A Székely Színház nagyszerű ered­ményei azonban arról is tanúskodnak, hogy a szintusz együttese az élenjáró szovjet színpadművészet gyakorlatá­ból sokat tanult és tanul ma is és figyelemmel kísérte a testvéri román színházak és különösen a L. Cara­giale" Nemzeti Színház munkáját, amelynek termékenyítő hatását nem egyszer észlelhettük a Székely Színház nagyszerű teljesítményeiben. A főváros dolgozói, színészei és színházi szakemberei nagy érdeklődés­sel várták a Székely Színház előadá­sait. Sokat vártak a színháztól, mert tudták, hogy a Székely Színház előadá­sai a hazai magyar színpadművészet legkiválóbb alkotásait tükrözik. A Székely Színház háromnapos bu­karesti vendégjátékában a fővárosi dol­gozók s a román színművészek élen­járó képviselői nem csalatkoztak. A színház három előadása (Caragiale. ..Elveszett levél". Móricz Zsigmond: „Úri muri" Kiss László és Kováts De­zső: „Vihar a havason") meggyőző erővel bizonyította be, hogy a Szé­kely Színház méltó hordozója annak a nagy fejlődésnek, amelyet hazai ma­gyar színpadművészetü­nk a felszaba­dulástól napjainkig megtett. Az a lelkes, szívből fakadó, percekig tartó tapsvihar, amellyel a főváros kö­zönsége köszöntötte mindhárom elő­adás végén a színház együttesét, mely kifejezője volt annak, hogy a román dolgozók nagyrabecsüi­k a Székely Színház munkáját és büszkék arra, hogy hazánkban a magyarnyelvű szín­­padművészetnek olyan kiváló nagyte­­hetségű, művelői vannak, mint KO­VÁCS GYÖRGY, DEILY FERENC, SZABÓ ERNŐ ANDRÁSI MÁRTON, Kovács György, Dell­y Ferenc, vagy Szabó Ernő művészetére, kiváló szín­padi alakít­ásaira, " fővárosi színházak dolgozói, művészei és rendezői épp olyan büszkék, mint mi. A Székely Színház három bukaresti előadása azt is fényesen igazolta, hogy a Színház nagytehetségű művészei, a régi művészgárdához tartozó idősabb színészgeneráció az utolsó négy évben rendkívül nagy és figyelemreméltó fejlődést tett meg. Kovács Györgynek, Delly Ferencnek, Szabó Ernőnek és Andrási Mártonnak pártosabb lett a játékuk és játékstílusuk a demokrati­zálódás széles országútiján halad a ki­teljesedés és tökéletesedés felé. Emel­lett a régi színészgárda mellet azon­ban növekvőben van a színháznál az az ifjú színésznemzedék is,­­ amelyet már népi demokratikus rendszerünk nevel és amelynek a Párt adott erőt és lelkesedést a szocializmus építéséhez, a formájában nemzeti és tartalmában szocialista színpadművészet kiteljesí­téséhez. Ehhez a fiatal színésznemze­­dékhez tartozó színészek közül LO­­HÁNSZKI LÓRÁND, SZABÓ OTTÓ, BÁNYAI MÁRIA, NEMES SÁNDOR és a többiek, a fővárosban szintén ki­magasló sikert arattak. A Székely Színház „Úri muri" elő­adásához, vagy a többi országszerte ismert kiváló előadásokhoz azonban nem lehetett volna eljutni, ha nem si­került volna annak, aki ezeket rendez­te, nem utolsó sorban SZABÓ ERNŐ­NEK, TOMPA MIKLÓSNAK és DEL­LY FERENCNEK elfogadtatni a maga helyes felfogását azzal az egész együt­tessel, ami azzá tette a Székely Szín­házat, amivé tett, és amire valameny­­nyien büszkék vagyunk. Nem tagadjuk. Büszkék vagyunk arra, hogy tartomá­nyunk területén van, hogy a mi váro­sunkban játszik estéről-estére az a fia­tal színház, amely rövid pályafutása alatt az ország büszkeségévé lett. Büszkék vagyunk a Székely Színház teljesítményeinek magas művészi szín­vonalára, mert ebben Pártunk bölcs irányítását látjuk visszatükröződni. A Székely Színházat tartományunk dol­gozói szeretik és nagyrabecsülik. De a fővárosi dolgozók nagyrabecsülése gyakoribb és főleg rendszeresebb szín­házlátogatásra kell, hogy késztesse városunk dolgozóit. A színháznak ez a nagy sikere ama kell ösztönözze a Szé­kely Színház nézőközönségét, hogy szi­gorú bírálataival hatékonyan járuljon a jövőben hozzá a Székely Színház fejlődé­séhez. A Székely Színház együttesét pe­dig a főváros dolgozóinak szívből fa­kadó nagyrabecsülése még álhatato­­sabb, még kitartóbb és még magasabb művészi színvonalú előadásokra kell hogy serkentse. Lelkesítse tanulásra, munkára, és harcra a Székely Színház minden egyes művészét és műszaki dolgozóját az a tudat, hogy Pártunk és kormányunk nagyrabecsüli munká­jukat és népünk büszke nagyszerű tel­jesítményeikre. HAJDÚ GYŐZŐ KONZULTÁCIÓ A­­Szovjetunió segítség© e Román szépköztársaság felvirágzásának záloga „Berki is néz országunkra, látja, hogy az a nép békés építő munkájá­nak óriási munkatelepévé alakult, látja, hogyan emelkednek az új üze­mek és gyárak, hőerőművek és vízi­erőművek, amelyek többszáz kilomé­­teres távolságra küldik a villanyára­mot, hogy országutak és vasutak, tu­dományos és kulturális intézmények, pihenőparkok, kényelmes munkáslaká- sok, bölcsődék és napközi otthonok, egészségvédelmi intézetek születnek. ■ árja, hogy a dolgozók százezrei töl­tik üdülőhelyeken és gyógyfürdőkön szabadságukat, hogy az egykor sötét­ségben tartott munkások és parasztok tanulnak, művelődnek, harcolnak, hogy elsajátítsák a tudomány vívmá­nyait.“ Gh. Gheorghiu-Dej elvtársnak ezek a szavai önkéntelenül is a sötét és szenvedésekkel teli múltat tárják elénk. A burzsoá földesúri rendszer­ben az ország, a romániai népek bör­töne volt, „amelyben a tőkés földesúri rendszer, s a külföldi imperializmus láncraverve tartotta a román népet.“ (oh. Gheorghiu-Dej). Elvonul előttünk az ipari és mező­­gazdasági munkások küzködéssel és áldozatokkal teli élete. Az ipari munkások a legelmaradot­tabb kürütr­ények között dolgoztak. A bányában térdig gázoltak a vízben, nem voltak szerszámaik és arra kény­szerültek, hogy talicskával szállítsák a szenet. így emlékezik vissza Kopetin Géza, hazánk megbecsült sztahanovis­tája a régi Romániában leélt kegyetlen bányászéletre. A munkásokat nemcsak a tüdőbaj és más társadalmi beteg­ségek kínozták, nemcsak a munkanél­küliség és az éhezés kövekeztében romlott le szervezetük, de a munka­védelem hiányában is ezerszámra pusztultak el. Az imperialista trösz­tök kezén lévő „Steaua Romans" -nál például minden évben száz meg száz munkás égett szénné a kigyulladt­­Szondáknál. 1920-ban az aninai bá­nyarobbanásnál 187 bányász halt meg. A mezőgazdasági dolgozók helyzete sem volt különb. Bár Románia főként mezőgazdasági termékeket termelő ország volt — a mezőgazdaság sok­millió dolgozó parasztjának nem volt kenyér és cukor az asztalán. A falu dolgozói olyan szegények voltak, hogy a lakosság mintegy háromnegyed része nem tudott magának lábbelit vásárol­ni. A bíró büntethette, a csendőr ver­hette a dolgozó parasztot, csúfot űz­hettek belőle. Jól emlékezhetünk arra is, hogy országunk kultúráját a felszabadulás előtt nemcsak az írástudatlanság, de az igazán haladó művészet és tudo­,­mány üldözése, elfojtása is jellemezte. Csak nyolc év előtt volt mindez, aránylag rövid idő telt el azóta, s mégis, ez alatt az idő a­latt ópiási vál­tozások mentek végbe országunk éle­tében. Megdöntöttük a burzsoá-föl­­desúri rendszert, kivettük a főbb ter­melő eszközöket a kizsákmányoló osz­tály kezéből, ráléptünk a szocializmus útjára. „A népi demokrácia létrejötte tehát elválaszthatatlanul hozzáfűződik a Szovjetunió létéhez, a Szovjetunió nagy győzelmeihez." — mondja Gh Gheorghiu-Dej elvtárs, „A népi demo­kratikus rendszer további erősödése az RNK-ban“ című cikkében. Az a tény, hogy országunkat a Szo­cialista Szovjet Állam fegyveres erői szabadították fel, döntő módon befo­lyásolta hazánk fejlődését. Ennek a ténynek következtében vált lehetővé, hogy a Kommunisták Romániai Pártja kibontakoztassa és győzelemre vigye a proletariátus és a dolgozók széles tö­megeinek forradalmi harcát. A szovjet nép,­­a Szovjet Állam azonban nem állott meg ennél a segít­ségnél. A felszabadítás óta­ állandóan mélyíti a szovjet és román nép közötti megbonthatatlan barátságot. Ennek a testvéri barátságnak a szentesítése az a szerződés, amelyet öt évvel ezelőtt kötött meg a Szovjet­unió és a Román Népköztársaság. E szerződés ragyogó példája a béke és szocializmus táborának országai kö­zött megvalósult új típusú kapcsola­toknak. Ezek a kapcsolatok a sztálini tanítás alapján az összes nagy és kis államok és népek teljes jogegyenlősé­gének elismeréséből fakadnak. Ezek az újtípusú kapcsolatok a proletár­­nemzetköziség alapján állanak­ Olyan országok együttműködéséről van szó, amelyeknek közös célkitűzései van­nak — harcolni azért, hogy népeik minél boldogabbak legyenek. „Ennek az együttműködésnek a ta­­pasztalata azt mutatja, hogy egyet­len tőkésország sem tudott volna olyan tényleges és magas műszaki színvonalú segítséget nyújtani a népi demokra­tikus országoknak, mint amilyent a Szovjetunió nyújt nekik. Nemcsak az a lényeges itt, hogy ez a segítség a lehető legolcsóbb és technikailag el­sőrendű- A lényeg mindenekelőtt, az, hogy ennek az együttműködésnek az alapja az az őszinte óhaj, hogy egy­máson segítsenek az általános gazda­sági fellendülés érdekében." —- írja Sztálin elvtárs „A szocializmus gazda­sági kérdései a Szovjetunióban“ című művében. A Szovjetuniótól kapott magas mű­szaki színvonalú segítség következté­ben országunk szocialista iparosítása viharos ütemben egyre felfelé ívelő vonalban fejlődik. A Szovjetuniótól kapott fejlett tech­nikájú gépcsoportok, egész műszaki berendezések, tették lehetővé, hogy megteremthessük gépgyártó iparunkat. Fiatal gépiparunk szüntelenül fejlődik. Ma már sorozatban gyártunk: bonyo­lult szerszámgépeket, kőolajipari fel­szereléseket, bánya- és építkezési fel­szerelést, kis és középnagyságú ener­giaf­ej­lesztő készülékeket. Ennek kö­vetkeztében mezőgazdaságunknak, a könnyűiparnak és az élelmiszeriparnak szükséges felszereléseket 90 száza­lékban már mi állítjuk elő. Nyolc év­vel ezelőtt a burzsoá­ földesúri rend­szer idején a román vállalatok gépei­nek 99 százaléka behozatalból szár­mazott. Büszkén mondhatjuk, hogy az 1952-ben épült gyárak és üzemek egész sorát kizárólag az országban gyártott gépekkel és berendezéssel szereltük fel. A magas műszaki színvonalú Szovjetunió által nyújtott segítség következtében fejlődő iparunk ma már nemcsak nyersanyagokat és fél­­­készgyártmányokat szállít külföldre, hanem villanymotorokat, traktorokat, cementsorokat, különböző gépeket, sőt a kőolajipari felszerelésünkből is van kivihető feleslegünk. A főváro­sunkban megnyílt ipari kiállítás élő bizonyítéka szocialista iparunk fej­lődésének. A legfejlettebb technikájú szovjet gépek segítségével épülnek országunk nagy munkatelepein a bé­kési „V­I. Lenin" vízierőmű, a „Scânteia Háza" és a szocializmus felé haladó országunk más nagy építkezései. Nagy segítséget jelente­nek iparunk fejlesztésében a szovjet­román teljes egyenjogúságon alapuló vállalatok, a „Sovrom“-ok. Felbecsülhetetlen értékű testvéri segítséget kapunk a szovjet embe­rektől azáltal is, hogy átadják nekünk fejlett munkamódszereiket. E mód­szerek átadása nagymértékben hozzá­járul ahhoz, hogy országunkban ki­bontakozhatott a sztahanov-mozga­­lom. A szovjet emberek segítségét ta­pasztalják nap mint nap tartományunk dolgozói is. Ez a segítség gépek, nyersanyagok küldésében, szovjet do­kumentációs anyagok, különböző munkamódszerek átadásában, techni­kusok közvetlen segítségadásában nyilvánul meg. A „Simó Géza“, az „Éltesei Mór“, a marosvásárhelyi Au­tójavító-műhelyek, a 8-as Építkezési Tröszt, a régeni Fűrészipari Kombinát- és sok más üzem méltán büszkélked­­­­etik a nép tulajdonában lévő leg- VÖRÖS ZÁSZLÓ A „Muresul" Állami Filharmónia 27. hangversenye Az új zenei évad hangversenyei közül magasan kiemelkedett a mű­vészi teljesítmény tekintetében a „Muresul" Filharmónia legutóbbi és azt megelőző hangversenye. Mindkét alkalommal örömmel állapíthattuk meg, hogy a Filharmónia igazgató­sága, — figyelembe véve a múlt évad műsor­politikájával kapcsolatos bírá­latokat és javaslatokat, — ebben az évadban és különösen az új eszten­dőben, igyekszik műsorát a legkörül­tekintőbb gondossággal összeállítani. A kedd esti hangverseny sikere elsősorban Mircea Basarab bukaresti vendégdirigens munkáját dicséri. A fiatal és igen tehetséges karnagy szép sikerrel mutatkozott be a ma­rosvásárhelyi zenekedvelő tömegek előtt. Mircea Basarab sikerét alapos karvezetési felkészültségének és he­lyes munkamódszerének tulajdonít­hatjuk. Mircea Basarab olyan telje­sítményt hozott ki a zenekarból, amilyenre ritkán adott példát az el­múlt évadban a filharmónia. A fiatal karmester a zenei átélés művészeté­nek ragyogó példáját adta. Egész énre átélte az előadásra kerülő mű­vek mondanivalóját s annak tökéletes tolmácsolására sarkalta az egész együttest. A műsor első számaként Zeno Francea „Bánáti rapszódiáját“ hallot­tuk. A „Bánáti rapszódia“ műfajá­nak megfelelően idillikus hangulatú képekből és ropogós ritmusú tánc­dallamokból épült fel. A darabnak számos értéke mellett hiányosságai is vannak, amelyeket a darab töké­letes előadása nem tudott enyhíteni. A darab végefelé az egymásra tor­lódó szólamokban teljesen elvész a mű mondanivalója s a befejezés ér­telmetlennek tűnik. Míg a Vancea-darab kevésbbé nyerte meg a közönség tetszését an­nál nagyobb élményt jelentett Hacsa­­turjan neves szovjet zeneszerző egyik zseniális alkotásának, a „Gagane Suit“ hat tánctétele. A karnagy ki­tűnő felkészültségének és a zenekart magával ragadó képességének ered­ménye és bizonyítéka, hogy a maga nagyszerűségében érvényesült a kü­lönböző hangulatú táncok jellege s a közönség megfelelően érzékelni tudta a „Tűzvész-tánc“ vagy a „Lá­nyok tánca“ mondanivalója közötti különbséget. A „Muresul“ Filharmó­nia érdeme, hogy a kácsátarjáni zene tolmácsolásában tökéletes kife­jezésmódra tett szert. A hangverseny második részében Beethoven VII. szimfóniáját ját­szotta az együttes, amely feltétlenül az est legnagyobb élményét nyúj­totta. A vendég karmester ebben a műben mutatta meg érettségét és el­­mélyültségét, valamint azt, hogy nem egyéniségének csillogtatására, hanem a szimfónia klasszikus szépségeinek kidomborítására törekszik. A pontos összjátékkal előadott első tétel, a rendkívül szép második­ tétel szinte áhitatos előadása, a lenyűgöző Scherzo és a perdülő ritmusú, magá­val ragadó hatású befejezés mind stílusban, mind technikai kivitelben messze felülmúlta az együttes átlagos teljesítményeit. A keddi hangverseny alkalmával örömmel állapíthattuk meg azt a jelentős fejlődést, amelyet a „Mure­sul“ Filharmónia együttese az utóbbi hónapokban felmutatott. Az egyre tö­kéletesebb összjáték és egyéni játék­fegyelem, az egyes darabok kitűnő ismerete, mind azt bizonyítják, hogy a Filharmónia egyre nagyobb teljesít­mények nyújtására lesz képes. Bross Attila Segited A .,Vörös Zászló" január hó 11-én megjelent száma megbírálta a 8-as építkezési tröszt keretén belül műkö­dő S06-os építkezési osztály vezető­ségét azért,­ hogy a sajtóterjesztéssel nem foglalkozik kielégítően, a 806-os építkezési vállalat, vezetősége, szemé­lyesen az igazgató elvtárs, levelet küldött szerkesztőségünknek, amely­ben, elismerve, hogy a lapunkban megjelölt bírálat helyes és építő volt, kihangsúlyozza, h­ogy személyesen ő maga sem foglalkozott kielégítően a sajtóterjesztés kérdésével. Az igazga­tó elvtárs levelében megemlíti, hogy a posta sajtóterjesztő osztálya, s sze­mélyesen az onnan kiküldött elvt­árv a bírálat sem értesítette az igazgatóságot a fennálló hibákról. Így tehát őket is felelősség terheli azokért. Az igazga­tó elvtárs levelét így fejezi be: „Kö­szönöm a sajtónak, hogy figyelmez­tetett, felhívta figyelmemet a hibákra, s ígérem, hogy a jövőben lelkiismere­tesebben foglalkozom vállalatnak Bün­den kérdésével, s nem feledkezem meg a sajtóterjesztésről sem, azért, mert a sajtó neveli a dolgozókat. A jövőben a sajtóterjesztő központtól kiküldött elvtársak pedig vegyék fel a kapcso­latot az igazgatósággal és mi mindig megadjuk a támogatást, s azon le­szünk, hogy a sajtón keresztül minél több dolgozóhoz eljusson j . ,i szava.

Next