Vörös Zászló, 1954. október (3. évfolyam, 230-256. szám)

1954-10-01 / 230. szám

2 Kína az iparosítás útján A Kínai Népköztársaság megalapítá­sával Kínában új korszak nyílt meg: a szocializmusba való fokozatos átme­net korszaka. A kínai nép a népköztár­saság kikiáltása óta eltelt öt év alatt nehéz és hősies harcot vívott s meg­teremtette az ország tervszerű iparo­sításának, a szocializmusba való fo­kozatos átmenetének feltételét. En­nek a feladatnak keresztülvitele igen nagy erőfeszítést követelt a kínai nép­től, mivel a régi Kínában a gazdasági élet fejlődésének egyenlőtlen félgyar­­mati jellege volt. Termelési eszközök gyártásával berendezett üzemek alig voltak. Az össztermelés nagy részét a könnyűipari termékek alkották. A meglévő kevés nehézipari üzem a kül­földi monopóltőkések kezében volt, akiknek a nyersanyag kihasználása volt a fő céluk és csak helyenként, fő­leg a partmenti vidékeken építettek gyárat vagy üzemet. Az ország belse­jében ritka kivételnek számított egy­­egy korszerű vállalat. A népi Kína ipara ma gyökeresen megváltozott. A Kínai Népköztársaság ötéves fennállása óta az ország dolgo­zói teljesen befejezték a népgazdaság helyreállítását s ezzel megteremtették az iparosítás fejlődéséhez szükséges főtételeket. A Kínai Népköztársaság ki­kiáltásának idején az ország ipari ter­melése alig haladta meg a háború előt­ti színvonal felét. Most viszont vala­mennyi fontos iparágban jóval túlszár­nyalták a háború előtti legmagasabb színvonalat. Már 1952-ben 70 száza­lékkal több acélt, 53 százalékkal több cementet gyártottak, mint a háború előtti években. Az ipari össztermelés, mely az­ újjáépítési időszakban átlag évente 36,9 száza­lékkal növekedett, 1954 végén 4,2-sze­­rese lesz az 1949 évinek. A kínai ipar ma már olyan terméke­ket állít elő, amiket a múltban nem gyártottak: gépko­csikat, mozdonyokat, elektromos motoro­kat, trolibuszokat, műszereket, mező-, gazdasági gépeket, bányafelszerelést stb. Jelenleg Kínában hét nagy korszerű építő és szerszám­gépgyártó üzem létezik. Ez év végére a szerszámgépgyártás 8,5- szöröse lesz az 1949 évinek. Fejlődik és erősödik a villamosenergiaipar is. A villamosener­­giát előállító ipar fejlődése ebben az évben 2,5-ször fogja felülmúlni az 1949 évi villamosenergia termelést. Az ipar nagyarányú fejlődése tovább folytatódik. Az ötéves terv folyamán 600 nagy ipari vállalatot építenek újjá. Ezek alapját az a 141 vállalat képezi, amelyeket a Szovjetunió segítségével építenek. Ezek között korszerű gép­ipari kombinátok, nehéz­gépgyártó üze­mek stb., lesznek. A kínai nép a nehéz­ipar fejlesztésére összpontosítja figyel­mét, de ezzel párhuzamosan továbbfej­leszti a mezőgazdaságát, könnyű- és élelmiszeriparát is. A tudomány és kultúra új hajtásai A győzedelmes népi forradalom fel­szabadította a kínai nép alkotó ere­jét és új korszakot nyitott meg a tudomány és kultúra fejlődésében. A Kínai Kommunista Párt és a köz­ponti népi kormány útmutatásával, a kínai tudósok és művészek minden erejüket arra összpontosítják, hogy az elmaradott Kínát előrehaladott kul­túrájú, erős szocialista ipari állammá alakítsák át. A tudósok, írók és művészek álla­mi támogatása, a kínai Tudományos Akadémia létesítése, fényes bizonyíté­kai annak, hogy az állam egyik legfonto­sabb feladatának tekinti a tudomány és kultúra fejlesztését. A kínai tudósok a tudomány minden ágában jelentős sikereket értek el, így például a geológusok igen gazdag szén-, vas- és kőolaj-lelőhelyeket tár­tak fel. Hua Lo-gen ismert mate­matikus sikereket ért el az atomfizi­ka terén és jelenleg a vas különböző ötvözeteit tanulmányozza. A kínai ve­gyészek kidolgozták a penicillin és más gyógyszerek előállítását. Az elemi iskolákban több mint 55 millió gyermek, a középiskolákban ez évben több mint 3 milió 280 ezer iskolás tanul. A meglévő 201 felsőok­­tatási intézetben 220 ezer főiskolai hallgató végzi tanulmányait. A tudományos munka fejlődése elő­segítette az irodalom és kultúra fel­lendülését is. Az új irodalmat nemcsak új témák, új hősök, hanem új formák, s lényegében új nyelv is jellemzik. Az országban több mint 2400 külön­böző osztállyal rendelkező kultúrpalo­­tát és kultúrházat építettek, amelyek hozzájárulnak a milliós néptömegek kulturális felemelkedéséhez. A Kínai Népköztár­saság kikiáltása óta eltelt 5 év alatt a kínai dolgozó nép lelkes, odaadó mun­kával helyreállította és hatalmas mérték­ben fellendítette Kí­na elmaradt gyar­mati és hűbéri me­zőgazdaságát. A földreform szét­zúzta a hűbériség bilincsét, s a kínai dolgozó parasztok ráléptek a mező­­gazdaság szocialista átalakításának útjá­ra. A mezőgazdasági termelőszövetkeze­tek száma igen gyorsan növekszik. Az ország szövetkezeteinek száma a múlt év őszétől az idei tavaszig a valamivel több mint 14­­ ezerről 95 ezerre gyarapodott. A jövő­ben az ország északi terülein 1957-ig, (az első ötéves terv utolsó évére), az egész­ országban pedig a második ötéves terv folyamán, álta­lában befejeződik a mezőgazdasági termelés szövetkezetesítése. A kínai parasztok szabad elhatározás alapján tömörültek a kollektív munka­típu­­sokba, amelyek a jelenben 47 millió 900 ezer gazdaságot foglalnak ma­gukba. Kína népi kormánya nagy segítség­ben részesíti­­ a dolgozó parasztokat. Az állam évről-évre nagy- és közepes víztárolókat épít, az állami költség­­vetés kiadási részének 5 százalékáig kiterjedő hitelekkel segíti a mezőgaz­daság fejlesztését. Hitelbe, vagy kész­pénzért műtrágyát, új mezőgazdasá­gi szerszámokat, víztárolók építéséhez szükséges gépeket, növényvédő szere­ket ad a parasztoknak. Az állam mű­szaki segítségben is részesíti a pa­rasztokat. Ezt a célt szolgálják a mezőgazdasági gépállomások (1953- ban 11 ilyen állomás működött), az állami gazdaságok és állattenyésztő telepek (tavaly 59 gépesített gazdaság, több mint kétezer nem gépesített gazdaság és 83 állattenyésztő­ telep működött), az állami kísérleti gazda­ságok, az agrotechnikai propagandá­val foglalkozó állomások (tavaly 3.600 ilyen állomás működött). Az or­szág további iparosítása és az állami eszközök további felhalmozása lehe­tővé teszi, hogy évről-évre növeljék ezt a segítséget. • A kínai­­ mezőgazdaságban elért eredmények igazolják, hogy milyen gazdag termést hoz Kína földje, és milyen rohamosan fejlődik mezőgaz­dasága, akkor, ha annak megmunká­lásában és tovább­fejlesztésében, egyesül a kínai paraszt munkaszere­tete, a hazáját és boldog életét építő ember szeretetével. Ma öt éve, 1949 október 1-én Kína ősi fővárosában, Pekingben kiki­áltották a Kínai Népköztársaságot. A kínai nép dicső Kommunista Pártja vezetésével, véget vetett történelme hosszú időszakán át szenvedett elnyo­másának és rabságának. Döntő győ­zelmet aratott a burzsoá­ földesúri, kuomintangista reakció és a külföldi imperializmus egyesült erői felett, s megteremtette a népi demokratikus diktatúrán alapuló Kínai Népköztársa­ságot. A Kínai Népköztársaság megszilárdításáért vívott harcban, a kínai nép nagyszerű eredményeket ért el. A Szovjetunió testvéri segítségével, gyorsan helyreállította népgazdaság­át, amelyet a hosszú háború tönkre tett, s ma már túlszárnyalta ipari és mezőgazdasági termelésének háború­­előtti legmagasabb színvonalát. Az országban új gyárakat építettek, új bányákat tártak fel. A földreform eredményeként a parasztság földhöz ju­tott s egyszers mindenkorra megszabadult a földesúri elnyomástól. Ugyan­akkor a nemzetgazdaságban beálló forradalmi változásokkal párhuzamosan a tudomány, kultúra és népművészet is virágzásnak indult. A kínai mezőgazdaság fejlődése A Kínai Népköztársaság szakmai iskolás tanulói, gyakorlaton az­ egyik szocialista vállalatban. Kínai pionírok, a szocialista kultúra jövő harcosai, laboratóriumi ki­ser­a­tek­,­et végeznek. AGNES SMEDLEY: A k&­smí mmeidés (Részlet a szerző hasonló című könyvéből Agnes Smedley az alábbi írás szer­zője, az azóta elhunyt amerikai szár­mazású írónő az események szemta­núja volt. A kínai nép történetének, sőt az egész világtörténelemnek egyik leg­nagyszerűbb haditénye, a Hosszú Me­netelés. A kínai munkások és parasz­tok az 1930-as évek elején a kommu­nisták vezetésével az ország jelentős területeit szabadították fel Csang Kaj­­sek terrorja alól és megteremtették a Kínai Tanácsköztársaságot. Amikor azonban a japán imperializmus Kína elleni támadása egyre veszélyesebb méretet öltött, a Kommunista Párt és a Tanácsköztársaság vezetői, élükön Mao Ce-tung­gal elhatározták: a Vö­rös Hadsereggel áttörik az áruló kuo­­mintang csapatok zárógyűrűjét és észak felé törnek, hogy a hazájuk eltip­­rására törő japán fasisztákkal vegyék fel a harcot. 1934 nyarán kezdődött meg a 13.000 kilométeres történelmi Hosszú Menetelés. A kínai Vörös Hadsereg erős sodrú folyókon, hegygerinceken, sivatagokon, tizennégy tartomány te­rületén, tömérdek csatát vívva hatolt át, míg 1935 végén elérte a kínai Nagy Falat és Ienanban létrehozta az új Központi Tanácsterületet és onnan harcba szállhatott a japánokkal. Erről a nagyszerű hőstettről írta versében Mao Ce-tung: Szállnak a felhők, s mint a hó, oly­­ hidegek, A vadlúd délre száll, a kedvesebb ívidék, Hogyha a Nagy Falig eljutunk ,nem tehet, Kína, érted való szerelmünk nem­­elég-Kiangszi déli részén Mao Ce-tung és Csu Te csapatai valóban nehéz harcot vívtak. A militaristák felfegyverzett csapatokat küldtek ellenük és állandó­an újabb egységeket vetettek be üldözé­sükre. A vörös katonák fáradhatatlanul meneteltek Dél-Kiangszi hófedte csú­csain át. Az állandó menetelés mellett napon­ta legalább 90 fit tettek meg a vidék nehéz terepén, de remélték, hogy sű­rűbben lakott területre érnek és ott, a tömegek mozgósításával, segítséget kaphatnak. Kemény, vadhideg volt a hegyekben, a katonák szenvedése éj­szakánként szinte elviselhetetlen volt. Az egyik sebesült katona, aki egy póni hátán utazott, nap mint nap ag­gódva figyelte Mao Ce-tungot. Szegény­paraszt volt és valamikor a Csingkang­­sanon Vang bandájának egyik tagja. Számára Mao Ce-tung, az értelmiségi, szinte emberfeletti lény volt. Egyik nap, mikor Mao a póni közelében me­netelt így szólt: „Mao elvtárs, én csak egy ostoba fickó vagyok és nem szá­mít, ha az út mentén meghalok. És mégis lóháton utazom, míg te gyalo­golsz. Beteg vagy. Most te ülj a lóra — rád szükségünk van, hogy gondol­kozz helyettünk!“ Mao ránézett az emberre. „Nem! Te nem fogsz meghalni az útszélen. Együtt fogunk élni és harcolni , és együtt gondolkodni. Ez­ tesz bennünket elv­társakká és kommunistákká“. A paraszt tovább is lóháton utazott, de minden pillanatban azon fáradozott, hogy valamit találjon Mao lábára. Szá­raz füvet gyűjtött, vagy a parasztokkal alkudozott, vagy egy darabka rongyért, szandálért harcolt. Akkor odavitte Mao­­hoz és ragaszkodott hozzá, hogy vi­selje. A kemény menetelés és nehéz har­cok e 30 napja alatt egyetlen szökés, egyetlen árulás sem történt. Az embe­rek szavai kemények, egyszerűek vol­tak. Meggyőződésük szilárd, vad gyű­lölet lobogott bennük a Kuomintang, a földesurak, meg a militaristák ellen és ez a gyűlölet erősebb volt a halálféle­lemnél. Február harmadik hetében a vörös katonák olyan környékre értek, ahol a parasztok és munkások kíváncsian, érdeklődéssel, sokan lelkesedéssel vár­tak jövetelükre. Itt, egy Tapote nevű helyen,, egy Kuomintang-hadosztály ke­rült útjukba. A harcot nem lehetett kikerülni. A vörös csapatok megvívták a tapotei ütközetet, amely még soká élt Dél-Kiangszi népének emlékezeté­ben. Fogytán volt a vörös csapatok lősze­re és ezt a fehérek tudták. De a vörös harcosok és parasztok forradalmi jel­szavakat kiáltozva támadtak. Mindnyá­jan harcoltak, a katonák és parancsno­kaik, a teherhordók és parasztok, a betegek és sebesültek, mindenki, aki csak egy követ fel tudott emelni. Töl­tetlen puskával, bunkókkal és a föld­ből kitépett kövekkel harcoltak. Az ütközet egyre tartott. A sötétség kedvezett a vörös harcosoknak, mert az éj leple alatt, forradalmi jelszavakat kiabálva, rajtaütöttek az ellenségen és fegyvert meg golyót zsákmányoltak. |i--).,r M«-Ti ir»-„^rir-wi - <n nun Napfelkeltekor mintegy 800 ellensé­ges puska, lőszer és ugyanannyi fogoly volt a vörös csapatok birtokában. A vörös csapatok általános táma­dásra készültek, mikor meglepetésükre és a fehérek megdöbbenésére, az egyik dombon vörös zászlók jelentek meg. Százával bukkantak fel és lobogtak a szélben. Amint közeledtek, úgy tűnt, mintha vörös csapatok menetelnének az ellenség mögött. A vörös század megindította a tá­madást, az ellenség pedig sietve hát­rált. Igyekezett eltávolodni attól a helytől, ahol a zászlók százai lobog­tak a napsütésben. A 2. és 4. fehér szá­­zad megtagadta a visszavonulást és fegyverestől, golyóstól átállt a vörö­sökhöz. Mire dél lett, a vörös csapatok, fog­lyaik és a paraszt- és munkástöm­egek maguk maradtak ,győzelmük színhe­lyén. Ekkor a zászlók serege is meg­indult lefelé a dombtetőről, hogy csat­lakozzék a győztesekhez. Kiderült, hogy ez nem egy újabb Vörös Hadse­reg volt. Asszonyok és gyermekek vit­ték a zászlókat. Minthogy máskép nem­ tudtak s­egíteni a parasztasszo­nyok, mindenféle rongyból és anyagból száz meg száz vörös zászlót készítet­tek, vödröket, dézsákat és hosszú desz­kákat szedtek össze, hogy azzal lár­mázzanak. Azután nagy zajt csapva megjelentek a dombtetőn. Ezzel azt a benyomást keltették, h­ogy­ újabb vö­rös sereg készült hátbatámadni az el­lenséget. A csel sikerült, a fehér had­osztály megfutamodott. Nagy, de félelmetes győzelem volt. Az ütközet után a hadsereg parancsno­kai megszámlálták a harcosokat. A Csingkangsanál, a harcok kezdetén, számuk valamivel több mint 4000 volt. Nananfunál és Namjungnál közel öt­százan csatlakoztak hozzájuk. De most, a 30 napi nehéz menetelés, kemény harcok és a tapotei csata után az ere­deti csapatból alig több mint kétezer katona maradt életben. A seregnek több mint a fele pusztult el. Elestek a harc­ban, belehaltak sebesülésükbe, vagy megfagytak útközben. A sokszáz fehér és vörös harcos te­metése a tapotei csata után, nagy tömegtüntetéssé vált. Hosszú tömegsírokat ástak és egy­más mellé helyezték a holtakat. Közöt­tük volt Csu Csang is, Csu Te, a Vö­rös Hadsereg főparancsnokának a fele­sége. Ott feküdt a sovány parasztok, a beesett arcú kulik, a lefogyott vasúti munkások, a nyugatról származó ma­gas Imnani bányászok, az alacsony, vékony katonai fegyvergyári munká­sok, a kantoni és honkongi tengeré­szek és a Jangce völgyéből való tö­rékenytestű értelmiségiek mellett. Csu Te, Mao Ce-tung és a vezérkar ismét megtekintették a holtakat. Csu megpróbált beszélni, de hang nem jött ki a száján, megrendülten, a szenve­déstől kemény arccal állt felesége holtteste előtt. Akkor lehajolt, felvett egy marék földet és rádobta a holttest­re. Azután a mellette fekvő bajtársak holttesteire szórt földet. Az elvonuló sokezernyi ember, sor­jában lehajolt és földet szórt a holtak­ra. Csupasz kézzel töltötték meg a hevenyészett sírt és hányták fel a hos­­­szú, alacsony sírhantot. A sír végén vörös katonák álltak magasra emelt vörös zászlókkal. A Vörös Hadsereg soraiban felhangzott az Internacionalé dallama. Az éneke­sek a sír körül csoportosultak. Először a holtaknak szólt énekük, de azután az élők, a parasztok és az új vörös csapatok felé fordultak, akik először hallották a világ proletárjainak közös dalát. VÖRÖS ZÁSZLÓ hím. Élje— Tagsággoa Eza gl* & l4iwaS Népköztársaság

Next