Vörös Zászló, 1957. október (6. évfolyam, 230-256. szám)

1957-10-02 / 230. szám

A Un­ „Apa vagy te Vagyim Mirszkij? ! *— kérdezik az újságok vastagbetűs ” cím­ei. S ezt kérdezi Mirszkijtől fe­­­­lesége, akit tizennégy éve elhagyott,­­ ezt kérdezi a törvényszéki bíró, ezt­­ kérdezi a közvélemény. Nevezheti-e­­ magát apának, az, aki kisgyermekét, s feleségét felelőtlenül elhagyta, nem­ ; törődve azzal, hogyan boldogulnak­­ majd az életben. S van-e joga hosz­­szú évek után, mikor a gyermeket az asszony egy más férfi segítségé-­­ vel felnevelte, van-e joga részt kérni a gyermek szeretetéből, van-e joga arra hivatkozni, hogy ő a gyermek apja és elszakí­tani a gyermeket attól a csa­ládtól, amelyben szerető gonddal, féltéssel felnevelték, ahol nem érezte az apa hiányát? Ezt a bonyolult problémát tárgyal­ja a film. Nikoláj Taube újságíró az életből leste el ezt a témát és sike­resen írt belőle forgatókönyvet. Tengerparti város egyik utcája ele­venedik meg előttünk. Mennyi min­dent tudnának az utca lényei, a szo­bák ablakain át kiszűrődő fények mesélni... Nézzünk hát be az egyik ablakon. Kocsán törvényszéki biró él itt családjával. Szvetlána kislányuk még nem jött haza s most beszélik meg, mit vásároltak meglepetésül születésnapjára ... Ezen az estén egy idegen érkezett a városba. Nagyon rég nem járt itt: Mirszkij rendező, aki a város színhá­zának művészeti igazgatója lesz. S ez a Mirszkij nem minden ok nélkül jött éppen ebbe a városba. A balett­iskolások között ráismer már felnőtt lányára, Szvetlánára, akit 14 évvel ezelőtt hagyott el anyjával együtt. Elhatározza, hogy sivár, magányos életét lánya visszaszerzésével teszi boldoggá. Felkeresi volt felesége csa­ládját, aki miután Mirszkij elhagy­ta, férjhez ment Kocsán törvényszéki bíróhoz, akivel együtt harcolt az élet gondjainak leküzdésén s aki mellett valóban megtalálta a boldogságot és nyugalmat. Ezt a megszokott nyu­galmat most feszültség, izgalom vált­ja fel: amint Mirszkij belép Kocsán lakásába az asszony rögtön kitalálja, hogy mi vezette ide a felelőtlen fér­jet, de hallani sem akar arról, hogy sétányukat odaadja. Mirszkij min­den úton-módon megpróbál Szvetlá­na bizalmába férkőzni mivel jól tud­ja, hogy törvény szerint a gyermek nem őt illeti s csak Szvetlána szi­vét megnyerve érheti el célját. A fiatal, tapasztalatlan gyermeket nem nehéz a maga oldalára hódítani: mint művészeti igazgató Szvetláná­nak állandóan főszerepeket juttat, bár vannak nála tehetségesebbek is. Mirszkij fölkelti a kislány hiúságát, becsvágyát, nagy karrier, sikeres pá­lyafutás lehetőségével kecsegteti s amellett mindenképpen rokonszenves­nek, kedvesnek igyekszik előtte fel­tűnni. • A kislány még mindig nem sejt semmit a szülei között folyó küzdelemről, míg egyszer Mirs-Kij egy tizennégy évvel ezelőtt készített családi képet felejt szándékosan az asztalon s arról Szvetlána rájön a valóságra. Első felindulásában két­ségbeesetten támad nevelőapjára, az­zal vádolja, hogy az becsapta őt, el­titkolta előle a valóságot. Az ügy lassan a nyilvánosság elé kerül: pártgyűléseken, sajtóban fog­lalkoznak vele s végül az utolsó fó­rumhoz, a bírósághoz is eljut. Szvet­lánának kell kimondania a döntő szót s a gyereklány élete eddig leg­nehezebb pillanatait éli át: választani anyja és nevelőapja, családja vagy apja között. Hiszen ő sajnálja és szereti mindeneket... Mirszkijhez köl­tözik. Anyja, nevelőapja és kisöccse kimondhatatlanul szenvednek. S ő sem tudja apjának nevezni azt a férfit, aki csak most bukkant fel az ismerősei között... Hiszen minden egyes gyermekkori emlék nevelőapja alakját juttatja eszébe! Szvetlána dönt: visszatér anyjához s nevelőapjához, aki akkor sem sze­retné jobban, ha saját lánya lenne. Erről szól Nikoláj Taube szöveg­könyve, amely nagyon megtetszett V. Zsitinnek, az odesszai filmstúdió fia­tal rendezőjének. Az életből merített téma valószerűségével, mély realitá­sával arra ösztönözte Zsilint, hogy megkísérelje filmre vernni. Azonban nehéz volt olyan fiatal színésznőt találnia aki balettezik is vagy olyan balettáncosnőt, aki jól játszik. Vé­­gülis a moszkvai Nagyszínház bale­ ti­kárában fedezték fel Vika Radunsz­­kaját, aki nemcsak jól táncos, hanem a film szövegkönyve főszerepének el­játszására is alkalmasnak bizonyult. A film mindegyik szereplője tökéletesen alakít. A nézőnek az az érzése, hogy ■ maga az élet pereg szeme előtt. S mert nemcsak Szvetlána esete az­­ egyetlen, akinek nevelője és igazi­­ szülei között kell választania, a film­­ nem egy néző lelkében érint érzék­i kény húrokat. Válaszúton — Szovjet film — Századgyűlés volt. A ka­tonák mozdulatlanul ültek he­lyükön, úgy látszott az eW­orld — az IMSZ titkár — szavai mélyen elgondolkoztat­ták őket. — Egy másodperc­nyi csendben valahol hátul, a sorok közt megreccsent egy pad kiszáradt deszkája. Vajon megértették e, amit az IMSZ-titkár mondott! — suhant át a parancsnok agyán. Az arcokról nem le­hetett leolvasni a választ. Az IMSZ-titkár folytatta: A tekintetek a beszélőre szeg­ződtek. — Ez a puska kívülről nézve ugyanolyan, mint a többi. Puska. De közelebb­ről meglátjuk a különbséget. Rozsdás a csövei A rozsda legalább kétnapos. Halk moraj volt a válasz. Senki sem tudta, kié a fegy­ver. A számát nem látják, az IMSZ-titkár pedig nem említette a tulajdonos nevét. A katonák többsége nyugod­tan tilt­a már, aki biztos volt a dolgában, hogy az ő fegyvere nem lehet rozsdás. Egyik, másik oldalt tekint­ge­tett: kié lehet a fegyver? Ki miatt hívták össze a század­gyűlést. — Ennek a puskának tör­ténete van — folytatta az IMSZ-titkár. Elmondom, ta­nuljon belőle mindenki. Egy évvel ezelőtt a mi századunknál teljesített szol­gálatot Mihály Albert sza­kaszvezető. Az övé volt a puska, elválaszthatatlanul. Együtt voltak jóban, rossz­ban. Egy alkalommal gyakori laton volt a század. A he­­gyekben jártak, úttalan uta­kon. Mihály elvtárs azt a feladatot kapta, hogy a leg­rövidebb idő alatt keresse meg azt a helyet, ahol elsza­kadt a távbeszélő vezeték, kösse össze és vonuljon be. Mihály elvtárs sötétben, zuhogó esőben indult el. Kö­zel járt már céljához, amikor meredek, sziklás hegyolda­lon kellett leereszkednie. Hirtelen vakító villámcsapás, világította meg a környéket. Utána koromsötét lett. Mihály szakaszvezető megbotlott, el­esett. . . Végighempergett a meredek hegyoldalon. Lábáit kificamította, kétszáz métert tett meg kúszva. Összekötöt­te a vezetéket és csak az­után jelentette, hogy nem tud bevonulni. Amikor gép­­kocsival érte mentek, ott ült a vezeték mellett. Sátorsáv­­ját magára terítette és az esőtől védve, puskáját tisztí­totta a sártól, ami esés köz­ben rátapadt. . . Az IMSZ-titkár elhallga­tott. A parancsnok újra az arcokat figyelte. Különösen Sandura volt kiváncsi, aki ott ült a hátsó sorokban. Arca krétafehér. Nem mert felnéz­ni. Olyan volt így, magába­­roskadtan, mint, akit szörnyű csapás ért. És a többiek! A tekintetek árulkodtak. .. fátyolos szemekből szinte ki­olvasható volt a kérdés: kié a puska? A parancsnok nem szólt, nem mondta meg, hogy kié. Így tervezte el a dolgot már a délelőtt. S Sandu sem tud­ja — legfeljebb csak sejti —, hogy az ő puskájáról van szó. A parancsnok úgy gondolta, hogy magától jöjjön rá és je­lentkezzék, ne felejtse el so­­ha ezt a napot, a század­­gyűlést. Az IMSZ-titkár tovább be­szélt, a parancsnok pedig San­­dut figyelte. Szerette ezt a csendes, halkszavú katonát. Ez késztette arra, hogy össze­hívja a századgyűlést és „ügyet" csináljon az esetből. Bízott a fiú őszinteségében, becsületességében. Ismeri jól, tudja, honnét jött és mi lett belőle. Sandu árván nőtt fel, idegen tenyéren. Baja, bána­­ta tengernyi volt, öröme ke­­vés. Tízéves korában elvesz­tette szüleit. Nehéz évek kö­vetkeztek ezután: faluról, fa­lura járt, szolgált, cselédes­­kedett. Annyi volt a gazdá­ja, mint az aprópénznek. Az évek múlásával azután megtalálta a helyét. Gépállo­másra került. Traktoros lett. Motorkerékpárt is vásárolt és új, szép ruhában járt. Meg­találta a szép, boldog étetet. ... Az IMSZ-titkár befejez­te mondanivalóját. A kato­nák hallgattak. Sandu nem mozdult, ült leszegett fejjel. Széles vállai néha megrán­dultak, ritkán és mélyeket lé­legzett. Merev mozdulatlan­sága már feltűnő volt. Szom­szédja oldalba is lökte, mert azt hitte, alszik. Sandu fel­emelte fejét. Ijesztően sápadt volt. A parancsnok felállt. — Elvtársak! Érces, kemény volt a hang­­ja. Az IMSZ-titkárhoz fordult és elkérte tőle a puskát. — Ezt a fegyvert a mai el­lenőrzésen rozsdásan talál­tam. Gazdája a tegnapi gya­korlat után nem tisztította ki. Kívülről letörölgette, de bec­sl­bről csak felületesen olajoz­ta be. Fegyelmezetlenül, ha­nyagul viselkedett, nem ápol­ta a fegyverét. Ezért felelős­ségre vonom... Néma csend fogadta a pa­rancsnok szavait. Sandu sze­mében különös fény csillant. Arcán halvány pír jelent meg. Szája megmozdult, szól­ni akart. Aztán hirtelen fel­állt és elindult. Egyenesen a parancsnok elé lépett. Mindenki feszülten figyelt. Mi lesz most? — Főhadnagy elvtárs, je­lentem, a fegyver az enyém... Halk moraj futott végig a sorokon. A parancsnok nem szólt, csak bólintott. Keze ön­­kénytelenül megmozdult mintha vissza akarta volna adni a puskát. De nem tette. Hangja szigorú volt, amikor megszólalt. Most nem az öné, Sandu elvtárs. Csak akkor vallhat­ja igazán magáénak, ha be­csülettel gondját viseli. Nem gondozta, nem ápolta úgy, ahogy azt kötelessége lett volna. Ezért vonom felelős­ségre. Ha letelt a fenyítési ideje, visszakapja a puskát Addig a legkiválóbb katonák gondozzák, mert ez a fegy­ver szeretetet, megbecsülést érdemel. Ezt soha ne felejtse el.... Este volt. Csendes, h­oldvi­lágos nyári este. Gyűlés után mindenki pihenőre tért. Csak egy katona nem tudott nyu­god­tan aludni: Sandu Tra­ian közkatona. Minduntalan felriadt, különös dolgokat ál­modott és mindig a puskáról Fogta, szorította, ahogy csal bírta. Közben egyre azt haj­to­gatta: nem adom. Az ügyeletes belépett a hálóterembe. Vigyázva, ne­hogy zajt keltsen, betakar­­i a nyugtalanul alvó katonát. BALAZS VILMOS . I i*:'.­­ 1 1 Híradás Szovátáról Rég nem jártam Szovátán s ami­kor a napokban arra vezetett utam, mindjárt szemembe tűnt: megszépült a város arculata. A szovátaiak büsz­kék arra, hogy végre megoldották a villamosítás kérdését. Ugyanis ed­dig a helyi áramforrások táplálták a villanykörtéket és sok volt az üzemzavar. Most a Vörös Csillag hőerőmű szolgáltatja az áramot. Meglepő a néhány év alatt végzett nagyarányú parkosítás is. Amikor a néptanács elnökével, Fü­­löp Józseffel és a helyi gazdálkodá­si ügyosztály vezetőjével Fogarasi Sándorral elbeszélgettem, megtudtam, hogy ebben az esztendőben 3500 fo­lyóméter hengerelt utat építettek s ezzel párhuzamosan kiástak egy 6200 m. hosszúságú sáncot. Ezenkívül 6500 négyzetméter utat kockakövez­tek és 3114 négyzetméter gyalogjá­rót aszfaltoztak. A tervbevett évi közmunkának eddig 81 százalékát végezték el. Építettek egy 350 férő­helyes előadótermet újjáépít­ették a kantinokat és 14 villát. A marosvá­­sárhelyi Bernáth Andor cukorgyár dolgozói részére most építenek egy 1­37 szobás villát. Ugyancsak most épül a 350 férőhe­­lyes filmszínház is, melyet december 30-án szeretnének átadni a dolgozók­nak. Tervbe vették egy gát önkéntes munkával való felépítését. Az 1958/ 59-es iskolai év kezdetéig a jelenlegi 4 osztályos iskolát ki szeretnék bőví­teni 11 osztályos iskolává. Szovátán is nagy méreteket öltött a lakásépítés. Az erdőkitermelési vállalat (IFET) két blokkot emelt, ezenkívül 1956 és 1957-ben 112 csa­lád épített házat. Ottlétem alatt azonba­n hibákat is tapasztaltam. Véleményem szerint a tűzoltólaktanya és a néptanács kö­zötti útszakaszt is meg kellett volna javítani, mert mivel a város közepén van rontja az összhatást. Ugyancsak jobb karban kellene tartani a jel­szavas táblákat. Rendbe kellene hoz­ni a faliújságokat, melyeken csak ünnepek alkalmával jelennek meg cikkek. Ezenkívül jó lenne, ha nem­csak a telepen, de a városban is rendszeresen vetítenének fil­neket. H. J. Ahogy a közvagyonnal nem szabad bánni A történet színhelye Bárdos falu, szenvedő szereplője egy ke­­remorzsoló gép, amely egyes bordosi lakók szerint már három éve, hogy az ég alatt hever. Jakab bácsi udvarán. Ne higyje senki, hogy Bárdoson nincs csűr vagy más alkalmatosság, ahová behuzathat­nák a gépet. Van hely a néptanács székházának udvarában is csak éppen idő nem jutott arra, hogy a gépet odaszállítsák. (Vagy jutna idő, csak a lelkiismeret hiányzik?) Szóval szegény heremorzsoló még ma is ott szomorkodik az ég alatt, ha eső van, ázik, ha napos az ég, párolog, párologtatja a beszívott víz egy részét és észrevétle­nül korhad a felső része. Olyannyira a pusztulás szélén áll, hogy már használhatatlan. Persze, mostanig senkinek sem jutott eszébe, hogy csűrbe vigyék, most is csak azért került szóba, mert időköz­ben elérkezett a herccséplés pillanata. Morzsolni kéne, de mivel? — Ott van a heremorzsoló Jakab bácsi udvarán — ajánlotta egy „szem­füles" ember, de a néptanács vezetői lemorrogták Ugyan, semmire se jó már. Így aztán a tanács elhatározta, hogy más gépet hozat. S csodálatos, hogy most sem jutott eszükbe, hogy a meglévőt meg­­javíttassák, vagy legalább fedél alá vontassák. Ezt nevezi a bor­dosi néptanács a közvagyon megbecsülésének. Már azon sem cso­dálkoznék, ha dicséretet várnának felelőtlenségükért. DIMÉNY ÁRPÁD levelező T* AZ ELMÚLT napokban ünnepelte Temesvár tartomány Chizätäu közsé­ge énekkara fenállásának 100 évfor­dulóját. Ebből az alkalomból a Nagy Nemzetgyűlés Elnöksége a Munka­érdemrend II. fokozatával tüntette ki Chizätäu kórusát. DR. JELENIK bécsi sebész az or­vosok szövetségének ülésén részlete­sen ismertette új kezelési módszerét, melynek segítségével 24 óra alatt tel­jesen meggyógyítja az angina pec­­torisban szenvedő betegeket. A GYŐR­ (MNK) Pamuttextil- és Mírbőrgyárban nemrég fejeződtek be a kísérletek a legújabb műbőranyag­­gal. Az új műbőranyag lényegesen könnyebb a réginél és eddig 12 pasztellszínben állították elő. A VALEA CASELOR kőolajtelep­ dolgozói, a termelési ág Vörös Zá­sz­lajának birtokosai, eddig 12 kőolaj­­kutat fúrtak terven felül s az év kezdete óta 4 millió 800 ezer lejt ta­karítottak meg. A MŰSZAKI tudományok fejlődé­se olyan kábelhíd megépítését teszi lehetővé, amelynek legnagyobb nyí­tásával 1500 métert lehet áthidalni. A hídépítésnek ezt a fejlődését elő­ször a Messinai-szorosban, az Appe­nini félsziget és Szicília összekötésé­re tervezett függőhíd építésénél al­kalmazzák. A híd teljes hossza 4,2 kilométer, maga a függőhíd 2888 méter, a középső nyilas pedig 1524 méter hosszú lesz. *­­ * wtixsssmt Haladás filmszínház: Válaszúton (szovjet film). Vörös Lobo­gó filmszínház: Egyszer az életben (angol film). Ifjúsági filmszínház: Budapesti ta­vasz (magyar film). Munkásmozgó: Cár és az ács (szí­nes német film). Szakszervezetek Művelődési Háza: Szerelmesek (olasz film). CSÜTÖRTÖK, október 3. A Román Rádió I. műsora. 5.00: Hírek. 5.10: Dalok. 5.20: Mezőgazda­sági éttermelők tapasztalataiból. 5.30: Az orvos beszél. 5.35: Fúvószene. 6.00: Hírek. 6.15: Román népi meló­diák. 6.45: Kíváncsiak klubja. 7.00: Hírek. 7.07: Szórakoztató zene. 7.30: Dalok és román népi táncok. 750: Dalok. 8.30: Zene. 9.00: Könnyűze­ne. 9.30: Mi tetszett jobban. 10.40: Román népi zenei szólisták. 11.00: Esztrád-hangverseny. 12.00: Zene. 12.40: Győzelemről győzelemre. 13.00: Hírek. 13.05: Dunajevszkij-karingők. " 14.00: Népi zenei műsor. 14.45: Mi­­ énekelünk, ifjúság. 15.00: Ifírek. • 15.05: Operaáriák és kettősök. 16.15: * Moszkva beszél! 16.45: A párt harci­­ dalaiból. 17.00: Hírek. 17.19: Román népi táncok. 17.30: Iskolatársak.­­ 18.00: Könnyűzene. 18.40: Német ze­nei hét. 19.00: Hírek. 19.05: Idősze­­­­rűségek a szocialista országokból. 19.45: önkéntes levelezőinktől. 19.55: Jó éjszakát, gyerekek! 20.10: Esz­­­trád-hangverseny. 21.00: Faluhíradó. .I 21.40: Dan Moisescu. 22.00: Hírek és­­ sport. 22.30: Népünk harcának tük­röződése a román zenei alkotásokban. I 23.30: Könnyűzene. 23.52: Hírek. a A Román Rádió II. műsora. ?400 ..­­ Hírek. 14.03: Keringők. 14.40: Ro­­­­­­án népi muzsika. 15.30: Könnyű­zene. 16.00: Hírek. 16.20: A hét ze­­n­­eszerzője. 17.35: A népek szabad­ságharca. 18.00: Hírek. 18.13: Román ... népi zenei hangverseny. 18.55: Az új orvos beszél. 19.00: Ion Vasilescu a­­ könnyűzene. 19.45: Az 1957—58 ze­­­e­­nei évad megnyitása. 22.40: Az em­beriség tavasza. 23.00: Hirak és sport. 23.15: Román kórusmuzsika.­­ 23.35: Román népdalok.­­ Kossuth rádió, Budapest. (Az MNK , időszámítás szerint). 4.30—8.00­ ;­ Reggeli zenés műsor. 8.10: Félóra e könnyűzene. 8.40: Kórusok. 9.00: Édes anyanyelvűnk. 9.25: Kispajtások hanglemeztára. 10.00: Hírek. 11.00: Új hajtás. 11.25: Volt egy édes régi ** nyár. 12.00: Hírek. 12.10: Operarész­* letszk. 13.15: Könnyűzene. 14 30: Az­­ Állami Férfikar énekel. 16.00: Hírek. 16.10: Közvetítés a Vasas—CDNA­­- Európa Kupa labdarúgó mérkőzése­i­­ről. 17.00: Ahogy a mérnök látja...­­ 17.10: Kamarazene-hangverseny. 18.00: Hírek. 18.10: „Huszár vagyok, rózsám...“ 18.40: Egy üzemi párt­­a szervezet. 19.54: Jó éjszakát, gyere­­­kék. 20.00: Esti krónika 20.35: S­me­­ki tana: Az eladott menyasszony. 22.00: Hírek. 23.03: „Ne felejts el!...“ Kony­ai nyű zene. 24.00: Hírek.

Next