Vörös Zászló, 1967. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1967-01-14 / 11. szám
— Óh, azok az autóbuszok! Szeretnénk ha... Azoknak, akik olyan gyárakkal, üzemekkel zsúfolt negyedben dolgoznak, mint a Dózsa György utca, feltétlenül mindennap kifut a bosszúságból, ha arra vállalkoznak, hogy autóbusszal menjenek munkahelyükre, vagy onnan haza. De vannak kivételes napok is, mikor aztán nagyon kifogja az ember. íme egy reggel: — Türelem, kérem, türelem, itt van a busz — csillapította egy közlekedési ellenőr a körülbelül 60 várakozót az „Albina-téri“ megállóban. Izgatott cihelődés, helyezkedés, mert aki most fel tud szállni, az nem késik el. Tehát mindenki erősítette az izmait, a mellkasát és a könyökét, mert nagy szükség van rá. Ámde a busz elrobogott előttünk, egészen tömve volt, sokan a lépcsőkön álltak. Mit lehet tenni? Várni a következőt. S közben egymás után három kocsi vágtat el üresen ,,SE RETRAGE“ jelzéssel. Nagykésőre jött egy busz, amelyik a megállón túl vagy száz méterre állt meg. Voltak, akik odaszaladtak, néhánynak sikerült felkapaszkodnia, a többi lógó orral viszszajött a megállóhoz. — Tetszik látni, ebben még lett volna hely. — Az ellenőr felvonta a vállát, és zsebredugott kézzel átsétált a parkon. És elképesztő az, hogy egész idő alatt egy gyönyörűen kivilágított, üres busz parkolt a Grivica út sarkán. Csak hát az ugye, más vonalra van beosztva és dehogy is segítene emennek, csak parkolási türelemmel. Aztán jött egy másik kocsi, meg is állt, felgyömöszöltük egymást. A következő megállóban a motor felmondta a szolgálatot. A sofőr nyomogatott, húzogatott, kiszállt, felszállt, aztán bejelentette, hogy „odalett az áram“. Mindenki úgy maradt, ahogy volt: félig lehúzott kabáttal szemére csúszott kendővel vagy kalappal, az ajtók közé szorult táskával — hiszen mozdulni lehetetlen volt. Éreztem, hogy valakinek a könyöke kedvetlenül nyomja az oldalamat nem tudtam, hogy ki a gazdája, de azért szóltam hoffy venné el onnan. Egy női hang válaszol, hogy nagyon sajnálja, de nem áll módjában. Így aztán vártunk. Azér senki sem hibás, hogy „odalett az áram“. A sofőr ajtón kiszállt néhány férfi és felvált - ra kurbliztak. Végre beindult a motor, és huszonöt perc késéssel, fájó bordákkal és két kabátgomb hiányával megérkeztem a munkahelyemre. Tudom, hogy a téli hónapok megnehezítik a közlekedést, ezért nem is kívánok semmiféle Fiat vagy Volga kocsi nyújtotta kényeimet, de mivel azt hiszem, minden csak a szervezésen múlik, szeretnék jobb körülmények között utazni csúcsforgalom idején is. PIROSKA József 2 —---------7 . - ------------------------------------------------------— ________—------------------------------------------------—------------------~---------—............... — HIRDETÉSEK Ne dobják el az ócskavasat! Gyűjtsék össze és adják át az ICM Iszakarainak Marosvásárhely Vörösmarty 40 Régen, Gárfi 66 Ludas, Avram lánca 11 Tirnaveni, Leuca 1 Gyergyó, Gábor Áron 29 Csíkszereda, Cintarului 5 Udvarhely, Republicii 78 Erdőszentgyörgy, Petőfi Sándor 20 // •• LEGYŐZÖM A TECHNIKÁT Világ életemben nagy bizalmam volt a technikához, azt gondoltam mindig, hogy a technika fejlődése az emberiség javát szolgálja, könynyebbé, kellemesebbé teszi az életet, stb., stb. Egyik délután elhatároztam, gyakorlatilag is bebizonyítom, mennyivel szebb és jobb az életünk, ha a technika vívmányait szolgálatunkba állítjuk. Elhatározásomat tett követte, és elmentem a Hosszú utca és Koronkai út találkozásánál lévő Tulipánutcai autóbuszmegállóhoz, azzal, hogy a 4-es autóbusszal kirándulok a Balcescu negyedbe és meglátogatom rég nem látott nagynénémet. A megállóhoz 3:55 órakor (délután, nem éjjel) érkeztem meg és vártam. Vártam és megint vártam. Közben még más utasok, illetve utazni vágyók is jelentek meg a megállónál, s kérdezősködtek, vajon ment-e kifelé kocsi. Mindegyiknek ugyanazt a választ adtam: — sem ki, sem be, kocsi nem ment és nem jött. Többen közülük kézlegyintéssel otthagyták a megállót és gyalog indultak el a város központja felé. Eleinte nem értettem a dolgot. Azt hittem, ahol autóbuszmegálló van, ott autóbusz is jár. Ebben a feltételezésemben megerősített az a polgártársam, aki hosszabb várakozás után így fakadt ki: „Az isten már nem szabadít meg ettől a négyestől!" Tehát mégis van autóbusz. Egy idő után már fázni kezdtem, s gondoltam, sétálok egyet a legközelebbi megállóig. Meg is tettem. Közben már negyed öt lett, de az autóbusz nem jött. Mentem még egy megállót, s akkor valóban jött a négyes eszembe. Na, gondoltam, ennek vissza kell jönnie egy idő után. Mentem még egy megállót. Nézem az órám, háromnegyed 5. Ennél a megállónál akadt egy társam, aki szintén várt. Beszédbe elegyedtem vele: — A négyest várja? — Azt. — Most ment ki a kocsi. — Most. — Vajon, mikor jön vissza? — Ezt csak valamelyik jósnő tudná megmondani. Látva, hogy társam nincs beszélgető kedvében, s különben is már reszketni kezdtem a hidegtől, ismét nekivágtam az útnak. Most már jobban siettem, hogy felmelegedjek. Pontosan követtem a 4-es útvonalát, betértem a Colentina utcába. A vasúti átjárónál jött újra a 4-es , és ismét szembe. Végülis 5 óra után 5 perccel megérkeztem a nagynénémhez, de a négyes még mindig nem jött. Úgy értem, hátulról. Hiába adtam az autóbusznak 40 perc előnyt, mégis hamarább értem gyalog a célba. Legyőztem a technikát! Legyőztem, de magamban elismertem, hogy ezért nem a technika a hibás. KÉS Zoltán HAVASALFÖLD ELSŐ TÉRKÉPE Constantin Cantacuzino asztalnak volt az első román tudós, aki elkészítette (1700-ban) Havasalföld térképét. Az eredeti térképet a londoni British Museumban őrzik, az egyik reprodukció pedig Románia Szocialista Köztársaság Akadémiájának Könyvtárában található. Földrajztudósok számításai szerint a térkép léptéke 1:278.000, ami rendkívül nagy az akkori időkhöz viszonyítva. Ez lehetővé tette a szerzőnek, hogy első ízben igen sok földrajzi adatot közöljön térképén Havasalföldről. Bár a térkép nem alapul topográfiai méréseken, számos matematikai adatot tartalmaz, amely — a valósághoz elég közel állóan — meghatározza Havasalföld helyét a földgömbön. (Agerpres) TÉLI TAJ MARX JÓZSEF felvétele Restaurálják a fogarasi várat Restaurálják a fogarasi várat, amely a katonai jellegű építőművészet egyik igen jelentős műemléke. A várat 1538-ban építették egy régebbi épület helyén. A vár négytornyos kastélyból és téglafalakkal övezett várudvarból áll. A várfal minden sarkán védőbástya van, kívül mesterséges tó övezi. A restaurációs munkálatok célja a tetőszerkezetek kijavítása, a fából készült födémek vasbetonfödémekkel való kicserélése, a falak, az ablakok és ajtók, a padlózat helyreállítása. Megszilárdítják az omladozó külső várfalat, helyreállítják a vártát és a vár boltíves folyosóit, valamint a tavat. A régi várban múzeumot rendeznek be történelmi, képzőművészeti, néprajzi, stb. osztályokkal. A kapuőrség épületében turistaszállót és vendéglőt létesítenek. (Agerpres) . A galaci Politechnikai Intézet több professzora tanulmányozta a műgyantából készült festékkel vegyített aluminiumötvözet védőképességét. Céljuk az volt, hogy olyan vegyületet állítsanak elő, amely alkalmas a hajók külső festésére. Minthogy a laboratóriumi kísérletek beváltak, megkezdték az új termék gyártását. © A gretningeni nemzetközi sakktornát Mihail Senberg szovjet sakkozó nyerte. Dan Zara fiatal román sakkozó az 5. helyen végzett. © Az Építésügyi, Műépítészeti és Városrendezési Állami Bizottság kihirdette az 1966. évi tervezési versenypályázatának eredményét. A galaci „Gheorghe Gheorghiu-Dej“ Kohászati Kombinát keleti bejárata előtti tér megtervezésére hirdetett versenypályázat nyerteseinek: Sergiu Hanganu műépítésznek, valamint Ioana Joja, Radu Manaila, Nicolae Totescu és Paraschiva Totescu műépítészeknek két, egyenként 12.500 lej értékű díjat ítélt oda. A tejgazdaság témájú versenypályázat 6.000 lejes III. díját Nicolae Traianescu műépítész és Cornel Dragu mérnök munkaközösségének ítélte oda. A 800 férőhelyes előadóteremmel rendelkező, Nagyváradon felépítendő szakszervezeti klub megtervezésére hirdetett pályázat 12.000 lej értékű II. díját Nicolae Vladescu műépítésznek ítélte oda. A váradszőlősi Ogorul nou MTSZ első helyre került a földieper termesztők 1966. évi országos versenyén. A szövetkezet tavaly a megművelt 8 hektáron átlag 4054 kiló földsepret termelt hektáronként. A dobrudzsai Ostrovtól nem messze lévő Pacuiul lui Soare kis dunai szigeten 2000 éves római vár maradványaira bukkantak. Az ásatások során háztartási eszközök, különböző munkaszerszámok, érmék kerültek felszínre. A vár pusztulását a történelem tanúbizonysága szerint részben külső támadás, részben árvíz okozta. Hétvégi sportműsor KÉZILABDA. Szombaton és vasárnap délután 2 órai kezdettel az Egyetemi Sportcsarnokban folytatódnak a Téli serlegért kiírt torna mérkőzései. KOSÁRLABDA. Az iskolás bajnokság tartományi szakaszában vasárnap délelőtt 9.30 órai kezdettel az Egyetemi Sportcsarnokban négy találkozót bonyolítanak le. Sí. Vasárnap 10 órai kezdettel a Somostetőn kerül sor az idénynyitó versenyre, amelyen a Comertul sportegyesület mellett működő síiskola tanulói vesznek részt. SPORT-FÉNYKÉPKIÁLLÍTÁS. A Szakszervezetek Művelődési Háza és a Carpati Turisztikai Hivatal sport tárgyú fényképkiállítást rendezett a Szakszervezetek Művelődési Házában. A kiállításon 139 kép szerepel. A LOTTÓ 1967. január 13-i húzásán a következő számok jöttek ki: 58, 76, 3, 31, 21, 55, 44, 62, 46, 70. 0, 83 Nyereményalap: 1 122 544 lej. ___ fnsBSRESS__ MAI MŰSOR 18.00 — Gyermekeknek és iskolásoknak: — Kis előadók, nagy reménységek. — Találkozás kedvelt román filmhősökkel 18.58 — Pontos idő 19.00 — Híradó 19.20 — Időjárásjelentés 19.25 — 15 perc Genaro Trevizán olasz bűvésszel 19.40 — Filmújdonságok 20.00 — Enciklopédia 21.00 — Lopez-dallamok 21.40 — Könnyűzene 22.00 — A báró — film 22.50 — Sport 23.00 — Híradó A BUKARESTI RADIO I. ÉS II. MŰSORÁBÓL BUKAREST 1. Hírek: 5,00; 6,00; 7,00; 10,00; 12,00; 14,00; 16,00; 18; 22,00; 23,52;23,55. Reggeli torna: 5,30. Falurádió 6,15. Vidáman köszönt a pionír! 6,45. Reggeli zenés műsor: 5,06; 5,40• 6,25. Műsorajánlás: 7,25; 12,07. Közkedvelt népi melódiák és énekszólisták 13,30. Sajtószemle: 8,00. Versek: 8,25. Közkedvelt dalok: 8,30. Orvosi tanácsadó: 9,30. A Föld körül: 18,03. Esti krónika: 20,00. BUKAREST II. Hírek: 7,30; 9; 11; 13; 15; 17; 19; 23; 0,52;0,55. Műsorajánlás: 8,10; 13,05. Déli hangverseny: 13,30. Orvosi tanácsadó: 16,15. Jóéjszakát, gyerekek! 19,30. Versek: 22,30. VASÁRNAP, január 15 . MŰSOR: 7,30 Könnyűzenei ketek 8,00 A vidámság klubja 8,30 Irádművek 8,45 Vidám dalok 9,30 arádió 10,30 Kívánsághangverseny 15 Kreisler hegedűművek 11,03 Ráatlasz 11,45 Pompilia Stoian és Pino naggio énekel 12,00 Mindenki kede! 13,13 Vasárnapi zenés esztrádsor 14,40 Dalol a gitár 15,00 Könyvzene. A mikrofonnál: Brigitte Adot és Ion Dichiseanu 15,15 Artarescu énekel 15,45 Lucky Marinescu relmes dalokat énekel 16,35 Folklóronságok 17,00 Operarészletek 17,15 gin Malagamba zenekara játszik 20 Rádiószínház 19,30 Margareta laru és Jean Paunescu énekel 21,00 ,mások 22,25 Dan Iordachescu és is Mariano énekel 22,40 Tánczene. II. MŰSOR: 6,45 Könnyűzene 8,30 diószínház gyermekeknek 9,50 A rár-televízió gyermekkórusa énekel 10,35 Iolanda Marculescu énekel 11,00 A „George Enescu“ Állami Filharmónia hangversenye 14,10 Anca Agemolu repertoárjából 14,30 A vidámság hullámhossza (ismétlés) 15,45 Híres operarészletek 16,30 Vasárnapi zenés magazin 18,00 Hanglemez újdonságok 19,20 Irodalmi adás 21,35 Doina Badea és Jonny Hallyday énekel 22,40 Magda Ianculescu és Cesare Siepi operaáriákat énekel 23,10 A „Stockholm 1966“ Nemzetközi Zenei Fesztivál műsorából. HÉTFŐ, január 16 I. MŰSOR: 7,30 Könnyűzene 9,35 Népi táncok 10,03 Kórusművek 10,30 Szélrózsa 10,55 Respighi művek 11,20 A hét kulturális adásai 12,10 Részletek Millöcker: „Gasparone“ című operettjéből 14,08 Könnyűzene 15,30 Zenés kaleidoszkóp 16,30 Meseadás 16,40 Folklórkincsünkből 17,00 Luigi Ionescu énekel 17,10 Operettmuzsika 18,15 Zenei varieté 18,40 Az ötéves terv ütemei 19,00 Kívánsághangverseny 19,30 A nap melódiája 20,30 Rádiószínház 21,30 A slágerek albumából 22,20 Dzsessz: Kanadai szólisták és együttesek. Tolmácsolja Cornel Chiriac 22,50 Kórusalbum 23,05 Könnyűzene. II. MŰSOR: 7,55 Melódiák filmekből 8,30 Erdélyi népi muzsika 9,40 Egy kedves név, egy melódia 10,05 Folklórműsor 11,20 Operamatiné 12,10 Mindenki kedvére! 13,15 Népek zenéjéből 14,30 Zenés utazás az országban 15,10 Nora Demetriad és Vasile Veselovschi könnyűzenéjéből 15,30 Tudni akarom! 17,10 Könnyűzene 17,40 Színházi bemutatók 19,40 A Victoria hatos és a Menesztek hármas énekel 20,00 A főváros zenei életéből 21,45 A hanglemez antológiája 22,35 „Szerenád a havon” — könnyűzene 23,10 Schumann hangverseny 23,42 Egy szólista és egy melódia. KEDD, január 17 . MŰSOR: 7,15 Indulók 10,30^ Dalok kicsinyeknek 10,45 Könnyűzene 11,30 George Bunea és Maya Casablanca énekel 12,10 A rádió-televízió stúdió zenekarának hangversenye 12,30 Kórusművek 14,08 Könnyűzene sikereinkből 15,30 Zenés kaleidoszkóp 16,15 Könnyűzene szólisták és zeneszerzők 16,30 Meseadás 17,10 Történelmi adás 17,30 A zene és a legenda 18,15 Zenei varieté 18,40 Párbeszéd a hallgatókkal 19,00 Kívánsághangverseny 21,05 Irodalmi adás: Ion Luca Caragiale gyermekkora és ifjúsága 22,35 Régi és új keringők 22,50 Klasszikus kórusművek 23,05 Könnyűzene: II. MŰSOR: 7,55 Könnyűzene 8,15 Melódiák filmekből 10,05 Az egyetemes irodalom antológiájából 11,07 Régi és új melódiák 11,20 Hangszerszólók, 12,10 A tudomány a béke szolgálatában 13,08 Könnyűzene 14,30 Közkedvelt népdalok 15,30 Meseadás 16,30 Egy szólista, egy melódia 17,40 A román nyelv. Al. Graur akadémikus előadása 18,35 Műkedvelő szólisták és együttesek 19,05 Zenei újdonságok 19,50 Zenekedvelők köre 20,30 Gaudeamus (főiskolásoknak) 21,05 Puica Igiroreanu és Dan Spataru énekel 21,30 Zenetörténeti adás 22,15 A Grigoriu hármas énekel 23,39 Egyik melódiától a másikig. SZERDA, január 18 . MŰSOR: 7,30 Reggeli dallamok 8,10 Az új élet dalaiból 8,25 Anca Rosu szaval 8,35 Hórák és sirkák 10,03 Dalok az anyáról 10,30 Irodalmi adás 10,55 Liszt „Mazeppa“ c. szimfónikus poémája 12,25 Részletek Leoncavallo: Bajazzók c. operájából 15,00 Népek zenéjéből 15,30 Zenei kaleidoszkóp 16,30 Meseadás 16,40 Kórusművek 17,10 A Román Fejedelemségek egyesülésének tükröződése irodalmunkban 17,30 A zene és a természet 18,03 Gazdasági adás 18,40 Mezőgazdasági híradó 19,00 Kívánsághangverseny 19,30 A nap melódiája 21,00 Zenés magazin 23,00 Könnyűzene. II. MŰSOR: 7,45 Táncok operettekből 7,55 Egy melódia az ezerből 8,15 Esztrádművek 9,40 Könnyűzene 10,40 Részletek Eduard Caudella „Petru Rares“ c. operájából 10,50 Az új élet dalaiból 12,00 Gyermekdalok 12,10 A rádió postája 13,08 Könnyűzene 13,15 Népdalok 15,10 Új ritmusok, régi melódiák 15,30 Miért? Honnan? Mióta? 16,00 Lya Hubb énekel 17,40 Irodalmi adás 17,50 láncú Groza operaáriákat énekel 18,00 Részletek Adam: Giselle c. balettjéből 18,35 Constantin Draghici és Cigliola Cinquetti énekel 19,05 Zenetörténeti adás 20,00 Szemelvények a vasárnapi zenés esztrádműsorból 20,30 Rádiószínház: William Shakespeare: IV. Henrik 22,35 Könynyűzene 23,59 Közkedvelt melódiák. CSÜTÖRTÖK, január 19 . MŰSOR: 7,15 Népdalok 9,50 Cornelia Gavrilescu énekel 10,03 Tudor Jarda kórusfeldolgozásaiból 10,30 Pionírok rádiórakétája 11,20 Könyvújdonságok 12,10 Kívánsághangverseny 13,20 Könnyűzene 14,08 Ismert refrének 16,15 H. Malineanu zeneszerző albumából 17,10 A Vorondi-i freskóktól a „Végtelen oszlopig“. Előszó a nemzetközi turisztikai évhez. 18,40 Az ötéves terv ütemei 19,00 Ifjúsági csütörtök 22,40 Kórushangverseny 22,55 Melódiák csokra. II. MŰSOR: 7,45 Román operettekből 8,30 Bánáti folklórműsor 10,05 Irodalmi újdonságok 10,30 Kamarazene 12,00 Hazafias dalok 12,10 Újságok, Újságírók, vélemények 13,08 Melódiák ... melódiák 14,30 Ifjú könnyűzeneszólisták 15,30 Szélrózsa 15,55 Zenei miniatűrök 17,30 Domnák, 17,40 Kulturális kilátó 18,35 Közkedvelt népdalok 19,05 „Hogy megértsük a zenét“ (sorozat) 19,50 A rádió-televízió szimfonikus zenekarának hangversenye 22,35 Margareta Pislaru, Gigi Marga és Gilbert Bécaud énekel 23,50 Éjféli Melódiák — könnyűzene. PÉNTEK, január 20 I. MŰSOR: 7,30 Melódiák — szöveggel és szöveg nélkül 8,10 Zenés utazás az országban 10,30 Tudni akarom! (ismétlés) 11,20 Kulturális kilátó 11,35 Fiatal könnyűzene-énekesek: Elena Neagu 12,10 Részletek Nicolae Kirculescu operettjeiből 13,11 Az utcák dalai 15,30 Zenés kaleidoszkóp 18,15 Ion Vasilescu szerelmes dalaiból 17,40 A zene és a tánc 18,15 Találd ki (opera) 18,40 Szimpozion: A család 19,00 Kívánsághangverseny 19,30 A nap melódiája 21,05 Szülők, figyelem! 21,20 Egyik dallamtól a másikig 22,20 A főváros zenei életéből 23,00 Könnyűzene. II. MŰSOR: 7,45 Részletek: Zeller „Madarász“ c. operettjéből 7,55 Vidám melódiák 8,30 Olténiai népdalok 10,05 Rádiószínház: Mozzanatok Ion Creanga életéből 11,35 Operettáriák 12,30 Szemelvények a vasárnapi zenés esztrádműsorból 13,08 Könnyűzene 13,15 Népdalok 15,10 Lile Dinien és Edmond Deda könnyűzenéjéből 15,30 Meseadás kicsinyeknek 16,30 Régi könnyűzeneénekesek albumából 17,40 Kulturális kilátó 18,35 Folklórfeldolgozások 19,40 Operaest, Mozart: Figaro házassága 23,52 Éjféli melódiák: SZOMBAT, január 21 . MŰSOR: 7,30 Könnyűzene 8,10 Népi muzsika 10,03 Férfikórusok 10,30 Zenés adás az iskolásoknak 11,45 Népdalszólisták 12,30 Hazafias dalok 14,08 Keringők és tangók 15,00 Népek zenéjéből 15,20 Zenés kaleidoszkóp 16,30 Zenés adás Moszkvából 17,00 Kórusművek 17,40 Verdi-művek 18,15 Zenei varieté 18,40 Tudomány, technika, fantázia 19,00 Kívánsághangverseny 21,05 Enciklopédikus verseny (D és P bérük) 21,35 Első táncunk 22,20 Régi és új ritmusok, II. MŰSOR: 8,15 Esztrádzene 8,30 Népi dalok és táncok 10,35 David Oisztrah gordonkaszólója 11,07 Gerard Wilnow könnyűzenéjéből 11,45 Operaáriák 12,00 Dalok az ifjúságnak 12,10 Gazdasági adás 13,08 A hegedű húrjain — könnyűzene 13,15 Népdalok 14,30 Szólisták és zenekarok hazánk tartományaiból 16,39 Valentin Baciu, Aida Moga, France Gal!, Vico Torriani énekel 17,30 Menyegzői dalok 18,00 Debussy-prelűdök 18,35 Vidám dalok 19,30 Iskolatársak 19,50 Ilinca Cerbacev, Aurelian Andreescu és Rita Pavone énekel 20,30 Utazás a civilizáció történetében 21,05 Operett-est. Részletek Johann Strauss: „Denevér“ c. operettjéből 21,35 Írók a mikrofonnál 21,55 Az örökifjú románc 23,59 Tánczene mindenki kedvére. A Művelődési Palota nagytermében január 14-én, szombaton este 19.30 órakor. SÖTÉTSÉG HATALMA. (Bérletszünet.) A magyar tagozat előadása. Arta filmszínház: Kacagjunk Stanis Brannal Progresul filmszínház: Falstaff (Előadások kezdete: 9; 11; 15; 17,30; 20 órakor) Vörös Lobogó filmszínház: Apróhirdetés Ifjúsági filmszínház: Partizánok a síkságon Munkás filmszínház: Nulla kapitány Flacara filmszínház: Lázadás A Szakszervezetek Művelődési Házában január 14-én, szombaton 19 órakor. SZÓRAKOZTATÓ EST AZ IFJAKNAK. vörös zászló VEGYEN RÉSZT a „LEGKEDVELTEBB TEJTERMÉKÉRT" nyereményes versenyen GYŰJTSE ÖSSZE A VÁSÁROLT TEJTERMÉKEKHEZ MELLÉKELT TÍPUSSZELVÉNYEKET és küldje el február 20-ig a Tartományi Kereskedelmi Igazgatóság címére (Marosvásárhely, Tusnád utca 5 szám). 9 KÉRJEN A VERSENY SZABÁLYAIT IS ISMERTETŐ RÉSZVÉTELI IVET A TEJTERMÉKET ÁRUSÍTÓ ÜZLETEKBEN. A marosvásárhelyi Könnyűipari Felszereléseket Gyártó Vállalat nagy választékban gyárt jó minőségű manikűr készleteket és más közszükségleti cikkeket kaphatók minden szaküzletben Balánbányai Bányavállalat SÜRGŐSEN ALKALMAZ: — bányászokat — segédbányászokat — szakképzetlen munkásokat — vasesztergályosokat — hegesztőket — mozdonyvezetőket (III. fokú CFR iskolai végzettséggel) A vállalat díjmentesen szállást biztosít a közös otthonokban, napi háromszori étkezést a kantinban, térítés ellenében, továbbá szakképesítési lehetőséget. Jelentkezni lehet a vállalat székhelyén (a katonai nyilvántartásból való törlés nélkül) Balánbánya, Izvorul Oltului vasútállomás az alábbi iratokkal: munkakönyv, elszámolási ív az előző vállalattól, vagy igazolvány az illetékes néptanácstól az előző foglalkozásról.