Vörös Zászló, 1970. augusztus (22. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-02 / 180. szám
XXII. évfolyam 180. (5799.) szám 1970. augusztus 2. vasárnap Ára 30 iáni Sürget az idő ! Most már megyeszerte minden nappal közelebb kerülünk a búzaaratás befejezéséhez. Elmondhatjuk, hogy július utolsó hete csúcshét volt ebben a munkában, s ott, ahol a tevékenységet jól megszervezték, még a hegy és dombvidéki MTSZ-ben is 60—80 százalékban állnak a betakarítással. Elmondhatjuk, hogy nagy általánosságban a kombájnok munkáját a legtöbb egységben jól szervezték meg, s néhány kirívó esettől eltekintve a szalmaprések is lépést tartottak a kombájnokkal. HOLNAP BEFEJEZIK AZ ARATÁST Talán még egyetlen esztendőben sem fogadtak ilyen derűlátással Sárpatakon, mint az idén. Elmondották, hogy lényegében 12 napra volt szükségük a 330 hektáron termesztett kenyérgabona betakarításához. Ennek magyarázata, hogy a tagság az idén nem várt szorgalommal kapcsolódott be a munkába, s naponta nem kevesebb mint 20 hektáron vágták le a termést, s így a 140 hektárnyi búza kézi aratását pénteken befejezték. A tegnap este még mintegy 60 hektáron állt lábon a gabona, amit a kombájn hétfőn estig le is arat. A gyors, és jó minőség lényege tehát a jó szervezésen alapul Sárpatakon, amit igazol az is, hogy a rendelkezésükre álló két szalmaprés semmivel sem maradt le a kombájnoktól, s egyetlen határrészben sem maradt felpréseletlen szalma. A sárpatakiak érdeme az is, hogy a prések után elindították a fogatokat és a teherkocsikat, s így a felpréselt szalmát jórészt már be is hordták. A hét közepétől megkezdték az árpa szérűre hordását, s a tegnap az első búzakalangyák is szérűre kerültek. Az aratás és területfelszabadítás mellett azonban mintha lemaradtak volna a szántással, másodvetéssel. Jóllehet, minden napra 3—5 traktort tudnak biztosítani a szántáshoz, mégis eddig csupán 40 hektáron sikerült aláforgatni a tarlót és 30 hektáron elvetni az uborkát, takarmánynövényeket. Gondoljuk, most, hogy a kombájnok befejezik a munkát, a felszabadult traktorokat kivétel nélkül a szántáshoz biztosíthatják és feltétlenül ide is kell irányítaniuk, annál is inkább, mert az időjárás eléggé száraz és nem biztosíthatják az előirányzott napi ütemet. MÉG EGY BARÁZDÁT SEM SZÁNTOTTAK VAJDASZENTIVÁNYON Az aratással nincs baj Vajda- Szentiványon, hiszen a 10 saját és 8 kölcsönben kapott kombájnnal jelentős részt levágták a gépesíthető területen elvetett 330 hektár búzából. A kézi aratók részére 150 hektárnyi gabona maradt, amit gyakorlatilag már le is arattak, s ma délig az elmaradozott sarkokról is levágják a terméseket. Ezek után már a gépekre sem marad sok aratnivaló. De nem is erről akarunk szólni, hanem a traktorhiányról, ami fő oka annak, hogy még egyetlen egy barázdát sem húztak azon a 120 hektár területen, ahova másodvetést terveztek. De nézzük csak mit is dolgoznak a traktorok? Az MTSZ-t kiszolgáló gépészeti osztály 15 traktorral rendelkezik, amelyekből 10 a kombájnokkal, 3 a présekkel dolgozik, 1 a cséplőgépet hajtja és 1 defektes már több mint egy hete. Természetesen, felvetődik a kérdés, miért nem szántanak reggel korán az aratás megkezdéséig? A vezetők bevallása szerint erre eddig nem volt lehetőség, mert napközbeni annyira megrongálódnak a kombájnok, hogy több órát vesz igénybe javításuk, minden reggel. S ha mindehhez még hozzátesszük, hogy 200 hektáron felpréseletlenül áll a szalma, feltesszük a kérdést, hogy a kombájnok révén nyújtott egyoldalú segítség jó volt-e a vajdaszentiványiaknak? Azt is megkérdezhetjük még a fenti magyarázat mellett is, hogy a gépesítők • Még egy-két nap az aratás befejezéséig • Három prés kevés 18 kombájn után • Nincs traktor, marad a nyári szántás • Minden gépesítő teljesíti napi tervét mindent megtettek-e a felszerelések, az idő jó kihasználása érdekében? Úgy véljük, a válasz mindkét esetben csak nemleges lehet. Azzal is tisztában vagyunk, hogy ezzel nem oldottuk meg a vajdaszentiványak problémáját, mert tudjuk, hogy ez a nagyfokú lemaradás jelentős károkat okoz a MTSZ-nek. Egyetlen tanácsot adhatunk, hogy a további károkat csökkenthessék, megfelelő, közös megoldásokat kell keressenek sürgősen, közösen a régeni gépesítő vállalat vezetőivel. 40 HEKTÁR A NAPI ÜTEM A Régen környéki MTSZ-k közül talán a keresztelkiek a legnagyobb búzatermesztők. Az idén is 520 hektáron termesztettek kenyérgabonát. A gabona ezen a (Folytatás a 2. oldalon) MINDEN GÉP DOLGOZZON TELJES INPICITÉSSEL A beresztelki határban minden forduló után üríteni kell a kombájnokat üzembe helyezték a marosvásárhelyi új távbeszélő-központot Falujáró útjaimon legtöbbször tanítók, tanítónők nyújtanak felvilágosítást. De a tanító — a férfi tanító —, főleg fiatalban, már falun is fehér holló. Megindulok tehát a tanítónővel az utcán. Az emberek összenéznek, megvillan a szemük, a tanítónőt hamarosan férjhez viszik. Mert ilyen a tanítónő élete, ki van téve a falu elé, minden mozdulatát, lépését ismerik, nyomon követik. Tudják, hová megy, ki jön hozzá. Látják, hogy inkább ő megy, hozzá csak ritkán jönnek és még ritkábban a házasulandó fiatalemberek. Ilyen a falusi tanítónő élete, elvégzi a tanítóképzőt, és legtöbbször olyan faluba kerül, ahol ő az egyetlen értelmiségi, jobbik esetben vannak még néhányan, de csak egy-két idős vagy nős tanító, tanár kolléga lézeng közöttük. A tanítónő, hogy legyőzze magányát, be-bejár a szomszéd faluba kolleganőihez, elbeszélget velük, aminek az a refrénje mindig, hogy ,,akadt-e komoly udvarlód?" Végül is megbarátkozik a saját falubeliekkel, télen színdarabot tanít nekik, olvasókört szervez, külföldi kirándulásokon vesz részt (van pénze, egyedül van), leírja úti élményeit, fényképez, albumot szerkeszt, ha van közel város, színházba, koncertekre bejár (éjfél után ér haza autóstoppal), nyáron csirkét nevel és kapál a háztájiban, spórol, minden iskolás gyermek és felnőtt gondját magáénak érzi. Egyszóval: él. Megpróbál okosan, s a lehetőségekhez mérten kényelmesen élni: bútort, rádiót, könyvet vásárol, mindent, ami a városi civilizációhoz hozzátartozik, és vár egy, két, öt, . . .tíz évet. Várja a jövendőbeli férjét, aki nem szükséges, hogy éppen tanító, tanár, mérnök, orvos, egyszóval értelmiségi legyen, csak olyan, akivel megértik egymást. A falusi fiatalok legtöbbször nem mernek a tanítónőhöz közeledni, a fiatal értelmiségiek nősen, férjjel együtt hagyják el az egyetem, főiskola padjait, vagy már megvan a választottjuk. De a tanítónő csak alig jár közel a húszhoz, amikor elvégzi a képzőt, s így még nem gondolhat a férjhezmenésre. Az utóbbi időben Európaszerte az oktatás hangsúlyozottan női foglalkozássá vált, amit nem tudom, lehetne-e egészséges folyamatnak nevezni. A statisztikai adatokkal bizonyítható eltolódásnak az oktatói-nevelői munkán túl van erkölcsi-etikai oldala is, ami szintén nem lebecsülendő. A rendezetlen vagy óhajtott, de személyes (pl. előnytelen külső) adottságok és személyen kívüli okokból meg nem valósult családi élet befolyásolja az ember, az oktató szellemi munkabírását, kitartását is. Ezért kellene módot találni a kisebb, eldugottabb falvak egyedüli tanítónőinek, óvónőinek bekapcsolására — a szakmai kérdéseken kívül — a pezsgőbb, életesebb vérkeringésbe. Mert az ember nem csak adathalmaz, hanem érző, szenvedő lény is, akinek fáj a magány és a társtalanság. Jó kezdeményezésként üdvözöltük néhány évvel ezelőtt a tanítónapi rendezvényeket. Úgy érzem, ezen az úton kell továbbhaladni. Ilyen, szűkebb-szélesebb körű baráti, szakmai találkozókra, teaeszekre, szórakoztató vitadélutánokra van szükség. És — s ez sem lenne hiba — a falusi „tanügyiek“ számára szervezett táncmulatságokra. Meg lehet és meg kell hívni ide a többi, egyre nagyobb számú falusi értelmiségit is. A falusi tanítónő itt nem kell a belépőjegyekkel bajlódjon, vigyázzon a tisztaságra és fizesse a zenészeket, ahogy odahaza a falujában szokta, hanem ő maga is feloldódhat. Nem „értelmiségi házibulikra" gondolok, hanem elsősorban bővebb és oldottabb ismerkedési alkalmakra. Volt egyetemi kollegáim mesélik, hogy a kihelyezés után a falusi tanárnők, tanítónők valósággal megrohanták házassági ajánlataikkal, rejtett célzásaikkal. Szomorú, mindkét fél számára kényelmetlen helyzet. A munkáját legtöbbször kitűnően elvégző, a falu nevelését vállaló tanítónő itt, ezen a ponton, kiszolgáltatott. Nem általánosítok, a fentieket a tapasztalat diktálta. Hogy általánossá ne váljék, szüntessük meg minél hamarabb a megszüntethető okait. Igaz, egy részüket a legjobb akarattal sem lehetséges. B. L. MAGÁNYOS TANÍTÓNŐK Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ RKP MAROS MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI NÉPTANÁCS NAPILAPJA Ipari hírek A tordai cementgyár azzal, hogy megnövelte forgókemencéinek forgási sebességét, évente 44 000 tonna cementtel fokozza termelését. Az említett újítás ezenkívül fűtőanyag-, villanyáram- és tűzállóanyagmegtakarítást is biztosít, s egyaránt alkalmazható a 800-as és a 350-es forgókemencéknél. Tekintve, hogy az ország más cementgyárai, többek között a békási, a Fieni-i és a medgidiai is ilyen felszereléssel rendelkeznek, a tordai szakemberek kiszámították, hogy az újítás kiterjesztésével cementiparunk évente 130 000 tonnával növelheti termelését. A Könnyűipari Minisztérium az év első felében 2,5 milliárd lej értékű építkezést végzett. Hat hónap alatt 18 új termelőegységet adott használatba a bukaresti üveggyárban. Mai számunkban * i IV\s\s ! \s S A HŭtQīc&7.o.k HAGYOMÁNNYÁ VÁLT, HOGY MINDEN ÉVBEN AUGUSZTUS ELSŐ VASÁRNAPJÁN MEGÜNNEPELJÜK A TENGERÉSZEK NAPJÁT. NÉPÜNK EZZEL IS KIFEJEZÉSRE JUTTATJA NAGYRABECSÜLÉSÉT TENGERÉSZEINK IRÁNT. ROMÁNIA SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG TENGERÉSZEI A VILÁG TENGEREIN ÉS ÓCEÁNJAIN BECSÜLETTEL HORDOZZÁK HAZÁNK HÁROMSZÍNŰ ZÁSZLAJÁT. Nyolcvan éves a konstancai kikötő A hagyományos Tengerésznap az idén egybeesik a román tengerhajózás, kikötői munka és külkereskedelem fejlődésének két jelentős eseményével: nyolcvan esztendős a konstancai kikötő és hetvenöt évvel ezelőtt alakult meg az első hazai tengerhajózási társaság, a Serviciul Maritim Román. Konstanca ősidők óta kikötőként ismeretes. Már időszámításunk előtt a VII. században görög kalanisták telepedtek le a későbbi Tomis várában. A géták és a dákok gabonát, mézet, szarvasmarhát cseréltek itt kelmékre, fegyverekre, étolajra, mazsolára, ékszerekre, más görögországi árura. A török hódoltság idején a virágzó Tomis fejlődése visszaesett, a kikötő tevékenysége is csökkent. A függetlenségi háború utáni gyors kapitalista fejlődés folytán a tengerhajózás ismét előtérbe kerül: az állam megvásárolja egy brit társaságtól a konstancai kikötőt és a Konstanca—Cérna Voda vasútvonalat. 1890-ben a Közmunkaügyi Minisztérium elhatározza, a kikötőépítési igazgatóság létesítését, élén I. B. Cantacuzino mérnökkel. Ekkor kezdődik meg a kikötő fejlesztése és korszerűsítése, ami szorosan összefügg az ország importexport szükségleteivel. Rakpartot, raktárakat, három gabonasilót, tankhajó kikötőt építenek és adnak át rendeltetésének 1934-ig. Ugyanakkor elkészül a tengeri kikötő épülete és a hajógyár 8000 tonnás úszódokkja. A fejlesztési munkákkal egyidejűleg fellendül a kikötői forgalom is. 1895-ben, a Serviciul Maritim Román megalakulásakor a konstancai kikötő összforgalma még csak 104 000 tonnát tett ki, 1913- ban elérte az 1 540 000 tonnát, 1927-ben pedig az 1 800 000 tonnát. * Konstanca kikötő, amelynek múltja ősi idők homályába vész, a népi hatalom éveiben történetéhez méltó fejlődésen megy keresztül, mindinkább érvényesül nemzetközi vonatkozásban, külkereskedelmi kapcsolataink bővülése révén. Nyolcvan év után fontos határkő a kikötő bővítésére és korszerűsítésére vonatkozó párt- éskormányhatározat. Több mint 2500 méter hosszú két hatalmas védőgát fogja át az új kikötőmedencét, ahol nagyarányú építkezések folynak: rakpartok és rakodóhelyek, érc, kőolaj- és egyéb termékek manipulálására, raktárak és tárházak, vasúti vágányok és emelődaru sínek, adminisztratív és vasúti épületek stb. Az első rakodóhelyeket már használatba adták, akárcsak a rakodókat és áruraktárakat, hosszú vasúti vágányokat és belső utakat, az első két nagy teljesítményércrakodó-berendezést, világító-, hajózási és vasúti jelző- és irányító felszereléseket. A kikötő területe több mint 520 hektár, az új kikötőmedencének — háromszor akkora mint a régi — legalább 13 méter a mélysége, s így nagy tonnatartalmú hajókat is befogadhat. A mostani évfordulón a kikötő tevékenységét, és tengeri kereskedelmi flottánkat egyaránt hatalmas fellendülés jellemzi. Hajóállományunk, amelynek kapacitása 1959- ben még egy mostani 25 400 tonnás ércszállító hajóéval sem ért fel, jelenleg több mint 50 teherhajót számlál, s a hazánkban vagy a világ jelentős üzemeiben épített különböző méretű, érc- és kőolajszállító hajóink kapacitása félmillió tonnára rúg. A konstancai kikötőben, ahol az ország import-export forgalmának körülbelül a fele bonyolódik le, jelenleg tízszer annyi árut kezelnek, mint a második világháború előtti csúcsévekben. Tavaly például mintegy 2000 román és idegen hajó horgonyzott le a rakpartok mellett és több mint 6,5 millió tonna árut raktak ki és be, ami több mint négyszerese az 1955. évinek és több mint 60-szorosa a háromnegyed évszázaddal ezelőttinek, amikor felavatták az első román tengerhajózási társaságot. A kikötő idei előirányzott tevékenysége meghaladja a 7 millió tonna árat: csupán az első felében 1000 különböző hajót raktak itt ki és be. Ezzel 3,3 százalékkal túlhaladták a kikötői kapacitás növelésének feladatát, s ugyanakkor 6,3 százalékkal csökkentették a hajók veszteglési idejét. Románia, amely 80 évvel ezelőtt rátért a modernizálás útjára, továbbfejleszti a konstancai kikötőt, amely előtt további nagyszerű távlatok nyílnak meg a szocialista haza ragyogó jövője keretében. NICOLAE SIMION Flottánk veteránja a Mircea iskolahajó