Vörös Zászló, 1970. augusztus (22. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-02 / 180. szám

XXII. évfolyam 180. (5799.) szám 1970. augusztus 2. vasárnap Ára 30 iáni Sürget az idő ! Most már megyeszerte minden nappal közelebb kerülünk a bú­zaaratás befejezéséhez. Elmondhat­juk, hogy július utolsó hete csúcs­hét volt­ ebben a munkában, s ott, ahol a tevékenységet jól megszer­vezték, még a hegy és dombvidéki MTSZ-ben is 60—80 százalékban állnak a betakarítással. Elmond­hatjuk, hogy nagy általánosságban a kombájnok munkáját a legtöbb egységben jól szervezték meg, s néhány kirívó esettől eltekintve a szalmaprések is lépést tartottak a kombájnokkal. HOLNAP BEFEJEZIK AZ ARATÁST Talán még egyetlen esztendő­ben sem fogadtak ilyen derűlátás­sal Sárpatakon, mint az idén. El­mondották, hogy lényegében 12 napra volt szükségük a 330 hek­táron termesztett kenyérgabona betakarításához. Ennek magyaráza­­ta, hogy a tagság az idén nem várt szorgalommal kapcsolódott be a munkába, s naponta nem kevesebb mint 20 hektáron vágták le a ter­mést, s így­ a 140 hektárnyi búza kézi aratását pénteken befejezték. A tegnap este még mintegy 60 hektáron állt lábon a gabona, amit a­­ kombájn hétfőn estig le is arat. A gyors, és jó minőség lényege tehát a jó szervezésen alapul Sár­patakon, amit igazol az is, hogy a rendelkezésükre álló két szalma­prés semmivel sem maradt le a kombájnoktól, s egyetlen határ­részben sem maradt felpréseletlen szalma. A sárpatakiak érdeme az is, hogy a prések után elindították a fogatokat és a teherkocsikat, s így a felpréselt szalmát jórészt már be is hordták. A hét közepétől megkezdték az árpa szérűre hor­dását, s a tegnap az első búzaka­langyák is szérűre kerültek. Az aratás és területfelszabadítás mellett azonban mintha lemarad­tak volna a szántással, másodve­téssel. Jóllehet, minden napra 3—5 traktort tudnak biztosítani a szán­táshoz, mégis eddig csupán 40 hek­táron sikerült aláforgatni a tarlót és 30 hektáron elvetni az uborkát, takarmánynövényeket. Gondoljuk, most, hogy a kombájnok befejezik a munkát, a felszabadult trakto­rokat kivétel nélkül a szántáshoz biztosíthatják és feltétlenül ide is kell irányítaniuk, annál is inkább, mert az időjárás eléggé száraz és nem biztosíthatják az előirányzott napi ütemet. MÉG EGY BARÁZDÁT SEM SZÁNTOTTAK VAJDASZENT­­IVÁNYON Az aratással nincs baj Vajda- Szentiványon, hiszen a 10 saját és 8 kölcsönben kapott kombájnnal jelentős részt levágták a gépesít­hető területen elvetett 330 hektár búzából. A kézi aratók részére 150 hektárnyi gabona maradt, amit gyakorlatilag már le is arattak, s ma délig az elmaradozott sarkokról is levágják a terméseket. Ezek után már a gépekre sem marad sok aratnivaló. De nem is erről akarunk szólni, hanem a traktor­­hiányról, ami fő oka annak, hogy még egyetlen egy barázdát sem húztak azon a 120 hektár terüle­ten, ahova másodvetést terveztek. De nézzük csak mit is dolgoznak a traktorok? Az MTSZ-t kiszolgá­ló gépészeti osztály 15 traktorral rendelkezik, amelyekből 10 a kom­bájnokkal, 3 a présekkel dolgozik, 1 a cséplőgépet hajtja és 1 defek­­tes már több mint egy hete. Ter­mészetesen, felvetődik a kérdés, miért nem szántanak reggel korán az aratás megkezdéséig? A veze­tők bevallása szerint erre eddig nem volt lehetőség, mert napköz­­beni annyira megrongálódnak a kombájnok, hogy több órát vesz igénybe javításuk, minden reggel. S ha mindehhez még hozzátesszük, hogy 200 hektáron felpréseletlenül áll a szalma, feltesszük a kérdést, hogy a kombájnok révén nyújtott egyoldalú segítség jó volt-e a vaj­­daszentiványiaknak? Azt is meg­kérdezhetjük még a fenti magya­rázat mellett is, hogy a gépesítők • Még egy-két nap az aratás befejezé­séig • Három prés kevés 18 kombájn után • Nincs traktor, ma­rad a nyári szántás • Minden gépesítő teljesíti napi tervét mindent megtettek-e a felszerelé­sek, az idő jó kihasználása érdeké­ben? Úgy véljük, a válasz mindkét esetben csak nemleges lehet. Az­zal is tisztában vagyunk, hogy ez­zel nem oldottuk meg a vajda­szenti­vány­­ak problémáját, mert tudjuk, hogy ez a nagyfokú le­maradás jelentős károkat okoz a MTSZ-nek. Egyetlen tanácsot ad­hatunk, hogy a további károkat csökkenthessék, megfelelő, közös megoldásokat kell keressenek sür­gősen, közösen a régeni gépesítő vállalat vezetőivel. 40 HEKTÁR A NAPI ÜTEM A Régen környéki MTSZ-k kö­zül talán a keresztelkiek a leg­nagyobb búzatermesztők. Az idén is 520 hektáron termesztettek ke­­nyérgabonát. A gabona ezen a (Folytatás a 2. oldalon) MINDEN GÉP DOLGOZZON TELJES INPICITÉSSEL A beresztelki határban minden forduló után üríteni kell a kombáj­nokat üzembe helyezték a marosvásárhelyi új távbeszélő-központot Falujáró útjaimon legtöbb­ször tanítók, tanítónők nyújta­nak felvilágosítást. De a tanító — a férfi tanító —, főleg fia­talban, már falun is fehér holló. Megindulok tehát a tanítónő­vel az utcán. Az emberek össze­néznek, megvillan a szemük, a tanítónőt hamarosan férjhez vi­szik. Mert ilyen a tanítónő élete, ki van téve a falu elé, minden mozdulatát, lépését ismerik, nyo­mon követik. Tudják, hová megy, ki jön hozzá. Látják, hogy in­kább ő megy, hozzá csak ritkán jönnek és még ritkábban a há­zasulandó fiatalemberek. Ilyen a falusi tanítónő élete, elvégzi a tanítóképzőt, és legtöbbször olyan faluba kerül, ahol ő az egyetlen értelmiségi, jobbik e­­setben vannak még néhányan, de csak egy-két idős vagy nős tanító, tanár kolléga lézeng kö­zöttük. A tanítónő, hogy legyőz­ze magányát, be-bejár a szom­széd faluba kolleganőihez, el­beszélget velük, aminek az a refrénje mindig, hogy ,,akadt-e komoly udvarlód?" Végül is megbarátkozik a saját falube­liekkel, télen színdarabot tanít nekik, olvasókört szervez, külföl­di kirándulásokon vesz részt (van pénze, egyedül van), leírja úti élményeit, fényképez, albu­mot szerkeszt, ha van közel vá­ros, színházba, koncertekre be­jár (éjfél után ér haza autó­stoppal), nyáron csirkét nevel és kapál a háztájiban, spórol, minden iskolás gyermek és fel­nőtt gondját magáénak érzi. Egyszóval: él. Megpróbál oko­san, s a lehetőségekhez mérten kényelmesen élni: bútort, rá­diót, könyvet vásárol, mindent, ami a városi civilizációhoz hoz­zátartozik, és vár egy, két, öt, . . .tíz évet. Várja a jövendőbeli férjét, aki nem szükséges, hogy éppen tanító, tanár, mérnök, orvos, egyszóval értelmiségi le­gyen, csak olyan, akivel meg­értik egymást. A falusi fiatalok legtöbbször nem mernek a taní­tónőhöz közeledni, a fiatal értel­miségiek nősen, férjjel együtt hagyják el az egyetem, főiskola padjait, vagy már megvan a választottjuk. De a tanítónő csak alig jár közel a húszhoz, ami­kor elvégzi a képzőt, s így még nem gondolhat a férjhezmenés­­re. Az utóbbi időben Európa­­szerte az oktatás hangsúlyozot­tan női foglalkozássá vált, amit nem tudom, lehetne-e egészsé­ges folyamatnak nevezni. A sta­tisztikai adatokkal bizonyítható eltolódásnak az oktatói-nevelői munkán túl van erkölcsi-etikai oldala is, ami szintén nem le­becsülendő. A rendezetlen vagy óhajtott, de személyes (pl. előny­telen külső) adottságok és sze­mélyen kívüli okokból meg nem valósult családi élet befolyásol­ja az ember, az oktató szellemi munkabírását, kitartását is. Ezért kellene módot találni a kisebb, eldugottabb falvak egyedüli ta­nítónőinek, óvónőinek bekap­csolására — a szakmai kérdé­seken kívül — a pezsgőbb, éle­­tesebb vérkeringésbe. Mert az ember nem csak adathalmaz, hanem érző, szenvedő lény is, akinek fáj a magány és a társ­­talanság. Jó kezdeményezésként üdvö­zöltük néhány évvel ezelőtt a tanítónapi rendezvényeket. Úgy érzem, ezen az úton kell tovább­haladni. Ilyen, szűkebb-széle­­sebb körű baráti, szakmai talál­kozókra, teaeszekre, szórakoz­tató vitadélutánokra van szük­ség. És — s ez sem lenne hi­ba — a falusi „tanügyiek“ szá­mára szervezett táncmulatsá­gokra. Meg lehet és meg kell hívni ide a többi, egyre nagyobb számú falusi értelmiségit is. A falusi tanítónő itt nem kell a belépőjegyekkel bajlódjon, vi­gyázzon a tisztaságra és fizesse a zenészeket, ahogy odahaza a falujában szokta, hanem ő ma­ga is feloldódhat. Nem „értel­miségi házibulikra" gondolok, hanem elsősorban bővebb és oldottabb ismerkedési alkal­makra. Volt egyetemi kollegáim mesé­lik, hogy a kihelyezés után a falusi tanárnők, tanítónők való­sággal megrohanták házas­sági ajánlataikkal, rejtett célzá­saikkal. Szomorú, mindkét fél számára kényelmetlen helyzet. A munkáját legtöbbször kitű­nően elvégző, a falu nevelését vállaló tanítónő itt, ezen a pon­ton, kiszolgáltatott. Nem általánosítok, a fentieket a tapasztalat diktálta. Hogy ál­talánossá ne váljék, szüntessük meg minél hamarabb a meg­szüntethető okait. Igaz, egy ré­szüket a legjobb akarattal sem lehetséges. B. L. MAGÁNYOS TANÍTÓNŐK ­ Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ RKP MAROS MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI NÉPTANÁCS NAPILAPJA Ipari hírek A tordai cementgyár azzal, hogy megnövelte forgókemen­céinek forgási sebességét, éven­te 44 000 tonna cementtel fo­kozza termelését. Az említett újítás ezenkívül fűtőanyag-, villanyáram- és tűzállóanyag­­megtakarítást is biztosít, s egy­aránt alkalmazható a 800-as és a 350-es forgókemencéknél. Te­kintve, hogy az ország más ce­mentgyárai, többek között a békási, a Fieni-i és a medgidiai is ilyen felszereléssel rendelkez­nek, a tordai szakemberek ki­számították, hogy az újítás ki­­terjesztésével cementiparunk é­­vente 130 000 tonnával növelheti termelését. A Könnyűipari Minisztérium az év első felében 2,5 milliárd lej értékű építkezést végzett. Hat hónap alatt 18 új termelőegy­séget adott használatba a bu­karesti üveggyárban. Mai számunkban * i IV\s\s ! \s S A Hŭt­Qīc­&7.o.k HAGYOMÁNNYÁ VÁLT, HOGY MINDEN ÉVBEN AUGUSZTUS ELSŐ VASÁRNAPJÁN MEGÜN­­NEPELJÜK A TENGERÉSZEK NAPJÁT. NÉPÜNK EZZEL IS KIFEJEZÉSRE JUTTATJA NAGY­RABECSÜLÉSÉT TENGERÉSZEINK IRÁNT. ROMÁNIA SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG TENGE­RÉSZEI A VILÁG TENGEREIN ÉS ÓCEÁNJAIN BECSÜLETTEL HORDOZZÁK HAZÁNK HÁ­­ROMSZÍNŰ ZÁSZLAJÁT. Nyolcvan éves a konstancai kikötő A hagyományos Tengerésznap az idén egybeesik a román ten­gerhajózás, kikötői munka és kül­kereskedelem fejlődésének két je­lentős eseményével: nyolcvan esz­tendős a konstancai kikötő és het­venöt évvel ezelőtt alakult meg az első hazai tengerhajózási társa­ság, a Serviciul Maritim Román. Konstanca ősidők óta kikötő­ként ismeretes. Már időszámítá­sunk előtt a VII. században görög kalanisták telepedtek le a későb­bi Tomis várában. A géták és a dákok gabonát, mézet, szarvas­­marhát cseréltek itt kelmékre, fegyverekre, étolajra, mazsolára, ékszerekre, más görögországi á­­rura. A török hódoltság idején a virágzó Tomis fejlődése vissza­esett, a kikötő tevékenysége is csök­kent. A függetlenségi háború utáni gyors kapitalista fejlődés folytán a tengerhajózás ismét előtérbe ke­rül: az állam megvásárolja egy brit társaságtól a konstancai ki­kötőt és a Konstanca—Cérna Voda vasútvonalat. 1890-­ben a Közmunkaügyi Mi­nisztérium elhatározza, a kikötő­építési igazgatóság létesítését, é­­lén I. B. Cantacuzino mérnökkel. Ekkor kezdődik meg a kikötő fej­lesztése és korszerűsítése, ami szo­rosan összefügg az ország import­export szükségleteivel. Rakpartot, raktárakat, három gabonasilót, tankhajó kikötőt építenek és ad­nak át rendeltetésének 1934-ig. Ugyanakkor elkészül a tengeri ki­kötő épülete és a hajógyár 8000 tonnás úszódokkja. A fejlesztési munkákkal egyide­jűleg fellendül a kikötői forgalom is. 1895-ben, a Serviciul Maritim Román megalakulásakor a kon­­sta­ncai kikötő összforgalma még csak 104 000 tonnát tett ki, 1913- ban elérte az 1 540 000 tonnát, 1927-ben pedig az 1 800 000 ton­nát. * Konstanca kikötő, amelynek múltja ősi idők homályába vész, a népi hatalom éveiben történe­téhez méltó fejlődésen megy ke­resztül, mindinkább érvényesül nemzetközi vonatkozásban, külke­reskedelmi kapcsolataink bővülése révén. Nyolcvan év után fontos határkő a kikötő bővítésére és korszerűsítésére vonatkozó párt- és­­kormányhatározat. Több mint 2500 méter hosszú két hatalmas védő­gát fogja át az új kikötőmeden­cét, ahol nagyarányú építkezések folynak: rakpartok és rakodóhe­lyek, érc, kőolaj- és egyéb termé­kek manipulálására, raktárak és tárházak, vasúti vágányok és eme­lődaru sínek, adminisztratív és vas­úti épületek stb. Az első rakodó­helyeket már használatba adták, akárcsak a rakodókat és áruraktá­rakat, hosszú vasúti vágányokat és belső utakat, az első két nagy tel­jesítmény­ércra­kod­ó-be­re­n­dezést, világító-, hajózási és vasúti jelző- és irányító felszereléseket. A ki­kötő területe több mint 520 hek­tár, az új kikötőmedencének — háromszor akkora mint a régi — legalább 13 méter a mélysége, s így nagy tonnatartalmú hajókat is befogadhat. A mostani évfordulón a kikötő tevékenységét, és tengeri kereske­delmi flottánkat egyaránt hatalmas fellendülés jellemzi. Hajóállomá­nyunk, amelynek kapacitása 1959- ben még egy mostani 25 400 ton­nás ércszállító hajóéval sem ért fel, jelenleg több mint 50 teher­­hajót számlál, s a hazánkban vagy a világ jelentős üzemeiben épített különböző méretű, érc- és kőolajszállító hajóink kapacitása félmillió tonnára rúg. A konstancai kikötőben, ahol az ország import-export forgalmá­nak körülbelül a fele bonyolódik le, jelenleg tízszer annyi árut ke­zelnek, mint a második világhá­ború előtti csúcsévekben. Tavaly például mintegy 2000 román és idegen hajó horgonyzott le a rak­partok mellett és több mint 6,5 millió tonna árut raktak ki és be, ami több mint négyszerese az 1955. évinek és több mint 60-szo­­rosa a háromnegyed évszázaddal ezelőttinek, amikor felavatták az első román tengerhajózási társa­ságot. A kikötő idei előirányzott tevékenysége meghaladja a 7 mil­lió tonna árat: csupán az első fe­lében 1000 különböző hajót raktak itt ki és be. Ezzel 3,3 százalékkal túlhaladták a kikötői kapacitás nö­velésének feladatát, s ugyanakkor 6,3 százalékkal csökkentették a hajók veszteglési idejét. Románia, amely 80 évvel ezelőtt rátért a modernizálás útjára, to­vábbfejleszti a konstancai kikötőt, amely előtt további nagyszerű táv­latok nyílnak meg a szocialista haza ragyogó jövője keretében. NICOLAE SIMION Flottánk veteránja a Mircea iskolahajó

Next