Vörös Zászló, 1971. február (23. évfolyam, 26-49. szám)
1971-02-25 / 46. szám
XXIII. évfolyam 46 (5973.) szám 1971 február 25. csütörtök Ára 30 irámi !Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ RKP MAROS MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI NÉPTANÁCS NAPILAPJA NICOLAE CEAUSESCU ELVTÁRS BESZÉDE az ipari fővállalatok és a többi fővállalati státusú egység vezetőinek munkatanácskozásán TISZTELT ELVTÁRSAK! Bevezetőül szeretném tolmácsolni e munkatanácskozás összes részvevőinek a párt Központi Bizottsága üdvözletét. (Erős, hosszas taps) A tanácskozáson részt vesznek fővállalatok és fővállalati státusú gazdasági egységek vezető káderei, kutatóintézetek igazgatói, minisztériumi vezetők, megyei bizottságok gazdasági kérdésekkel foglalkozó titkárai és más párt-, szakszervezeti- és állami aktivisták. A tanácskozás jellegénél fogva igazi fórum a hazai gazdasági tevékenység legfontosabb kérdéseinek széles körű megvitatásához. A minisztériumokban és a tanácskozás plénumán lezajlott vita kidomborította, hogy a párt Országos Konferenciája helyes határozatokat fogadott el a gazdasági tevékenység megszervezésének és vezetésének javításáról. Elmondhatjuk, hogy az ipari fővállalatok, noha csak másfél éve működnek, maradéktalanul bebizonyították hatékonyságukat. A tanácskozás munkálatai során széleskörűen hangsúlyozták a pozitív vonatkozásokat és ugyanakkor jogos bírálatok hangzottak el mind a fővállalatok megszervezésével, mind pedig munkamódszereikkel és munkastílusukkal kapcsolatban. Sok javaslatot terjesztettek itt elő a fővállalatok jogkörének növeléséről,főként finanszírozási kérdésekben. A felszólalt elvtársak azonban nem foglalkoztak ugyanilyen mértékbeli saját munkájuk egyes hiányosságaival, azzal, hogy mit kell tenni gazdasági egységeink tevékenysége hatékonyságának növelése érdekében. Azt is mondhatnám, hogy tanácskozásunk vitája ilyen szempontból bizonyos fokig adós maradt. A tanácskozás keretében úgyszintén számos bírálat és javaslat — legnagyobbrészt indokolt bírálat és javaslat — hangzott el a vitára bocsátott törvénytervezetekről. Elmondhatjuk tehát: a vita munkaszellemben bontakozott ki, tükrözte gazdasági kádereink általános színvonalának emelkedését, szakmai hozzáértését és magas fokú felelősségérzetét az egész gazdasági tevékenység jó menete iránt. A tanácskozáson felvetett kérdéseket alaposan elemezni kell, szem előtt kell tartani őket mind a törvénytervezetek véglegesítésekor, mind pedig a gazdasági tevékenység megszervezésének, tervezésének és vezetésének további javítását célzó intézkedések kijelölésekor. Tanácskozásunkra az ország gazdasági és társadalmi-kulturális fejlődésének rendkívül fontos szakaszában került sor: sikeresen befejeztük az 1966—1970-es ötéves tervet és rátértünk az új ötéves terv megvalósítására. Amint valamennyien tudják, a múlt ötéves terv előirányzatait sikerrel teljesítettük. Az ipari termelés továbbra is gyors, az előirányzottnál gyorsabb ütemben fejlődött; számos objektumot építettünk és helyeztünk üzembe az iparban, a mezőgazdaságban és a többi ágazatban; újabb jelentős haladást értünk el a termelőerőknek az ország egész területén való ésszerű, harmonikus elosztásában. Románia ebben az időszakban újabb lépéseket tett gazdasági potenciáljának növelése, az anyagi és emberi erők egyre intenzívebb hasznosítása útján. A termelés fejlesztésében, az ország erőforrásaival való jobb gazdálkodásban elért eredményeknek köszönhetően a nemzeti jövedelem 7,7 százalékos átlagos ütemben növekedett. Ezen az alapon jelentős intézkedéseket foganatosítottunk a lakosság életszínvonalának emelésére: növekedett az összes városi és falusi dolgozók jövedelme, ebben az időszakban emeltük az összes fizetési kategóriákat, különösképpen a kisfizetéseket, növeltük a nyugdíjakat és családi pótlékokat, számottevő lakásépítési programot valósítottunk meg. Mindezeket az eredményeket az tette lehetővé, hogy az egész nép odaadóan dolgozott a szocialista hazánk gazdasági és társadalmi fejlesztésére irányuló pártpolitika megvalósításáért. Ezeket az eredményeket elemezve, a párt Központi Bizottságának nemrégi plenáris ülése nagyra értékelte a munkásosztályunk által, a parasztság, az értelmiség, az összes dolgozók által az 1966—1970-es ötéves tervben kifejtett munkát, és melegen gratulált valamennyiüknek az elért sikerekhez. Az elmúlt ötéves terv országunk számára ugyanakkor olyan fontos intézkedések alkalmazásának időszakát is jelentette, amelyeknek rendeltetése biztosítani a gazdaság, az egész társadalmi élet megszervezésének és vezetésének javítását. Feltételeket hoztunk létre a vezetés közelebb hozására a konkrét tevékenységhez, a termelés és a társadalmi-kulturális élet problémáinak operatívabb megoldására. Az országos pártkonferencia határozatai alapján kijelölt eme intézkedésekhez tartozik az ipari fővállalatok létrehozása is, mely intézkedés fontos lépést jelentett a gazdasági tevékenység vezetése és tervezése tökéletesítésének útján. Különleges jelentősége volt az igazgató tanácsok és igazgató bizottságok létrehozásának, az alkalmazottak közgyűlései intézményesítésének, ami hozzájárult a kollektív vezetés elvének széles körű érvényesítéséhez, a dolgozó tömegek fokozottabb bevonásához a termelés megszervezésébe és vezetésébe, a szocialista demokratizmus elmélyítéséhez a gazdaságban és az egész társadalmi életben. A tervezési munka javítása, a szerződéses kapcsolatok fejlesztése a gazdaságiban, a beruházási tevékenység jobb megszervezése, a külkereskedelem és az pénügyi és hitelrendszer tökéletesítése, a gazdasági tevékenység törvényes keretének javítása és az ebben az időszakban tett más intézkedések feltételeket teremtettek ahhoz, hogy az ipari fővállalatok egyre inkább fő szervekké váljanak az ország gazdasági életében, a pártos állami politika megvalósításában egész társadalmi haladásunk e döntő fontosságú területén. ELVTÁRSAK! A továbbiakban néhány fontosabbnak vélt problémáról szeretnék beszélni. Elsősorban, az ipari fővállalatok és a többi fővállalati státusú egységek megszervezéséről és működéséről. Elmondhatjuk: ezeknek az egységeknek 1970 folyamán kifejtett tevékenysége bebizonyította, hogy a termelés megszervezési módja, amelyet alkalmaztunk, mindenben megfelel szocialista gazdaságunk jelenlegi fejlődési stádiumának. Figyelembe véve a jelenkori műszaki-tudományos forradalom kibontakozása nyomán felmerült követelményeket, gazdaságunk fejlődésének és bővülésének intenzív folyamatában objektív szükségességgé vált a termelés olyan nagy egységekbe történő koncentrálása, amelyek minden szempontból biztosítani tudják a gazdasági tevékenység jobb irányítását. A tények azt bizonyítják, hogy a nagyszámú szétaprózott egységek fenntartásával nehéz volt biztosítani az anyagi termelés jó irányítását, a munkafolyamatok tökéletesítését és általában szocialista társadalmunk termelőerőinek fejlesztését: ez maga után vonta mind a káderpazarlást — ami a legfontosabb probléma —, mind pedig a gazdasági, pénzügyi eszközök szétforgácsolását. Egyébként az ipari fővállalatok által elért pozitív eredmények, s hozzájárulásuk a nemzetgazdaságfejlesztési tervek megvalósításához mindenben beigazolták a fentieket. Pozitív körülménynek tartom, hogy a legtöbb fővállalat meglévő vállalatok vezetősége alapján jött létre. Egyébként, amint itt elmondták, ezek az egységek érték el a legjobb eredményeket. Mint ismeretes, az ipari fővállalatok megszervezésére vonatkozó határozat elfogadásakor abból az elgondolásból indultunk ki, hogy a fővállalatok ne koordinációs szervek, hanem termelőegységek legyenek. Következésképpen összevonásról, a termelésnek nagy egységekbe történő összpontosításáról van itt szó, nem pedig irányító szervek létesítéséről, hiszen ez utóbbi esetben a termelőtevékenység a régi formában folytatódna A jelek szerint azonban nem minden fővállalat — sőt nem is minden minisztérium — értette meg ezt. Egyes fővállalatok továbbra is koordinációs szervként működnek és nagyrészt, kisebb eltérésekkel, ugyanúgy dolgoznak, mint a volt minisztériumi vezérigazgatóságok. Természetesen, tekintetbe kell vennünk gazdasági szektoraink nagy sokrétűségét, tehát a szervezési formák nagy sokrétűségét is; ez a körülmény azonban ne vezessen olyan következtetéshez, hogy e gazdasági egységek megszervezésében különleges elveket kell elfogadnunk. Lehetnek igen különböző szervezési formáink, igen különböző struktúráink vagy organigrammjaink — s e tekintetben egyetértek azzal, hogy a legteljesebb cselekvési szabadságot hagyjuk a minisztériumoknak, a fővállalatoknak és a fővállalati státusú gazdasági szervezeteknek —, de mindezeknek be kell illeszkedniük az általam említett általános szellembe, mindezeknek integrált gazdasági egységekké kell válniuk, amelyek felelnek az egész termelőmunka irányításáért, mindazért, ami ebből az illető egységekre hárul. A minden egyes tevékenységi szektor, minden egyes tevékenységi ág sajátosságából fakadó szervezési sokrétűség azonban ne vezessen oda, hogy ezek az egységek mini-minisztériumokká váljanak, amint az egyes fővállalatokkal történt. Vannak ipari fővállalatok, amelyek azonkívül, hogy szervezési felépítésükben és hatáskörükben hasonlítanak a volt vezérigazgatóságokhoz, népes apparátust alakítottak ki maguknak, egyesek közülük jóval meghaladják bizonyos, gazdasági minisztériumok , személyi állományát- Ezt nem a minisztériumok apparátusának terhére hajtották végre — hiszen ez szintén pozitív dolog lett volna —, hanem főként, a vállalati műszaki káderek rovásába. Ez oda vezetett, hogy a vállalatokat nem tudták megfelelően ellátni végrehajtó és termelésvezető személyzettel, aminek negatív következményei voltak ezen a téren. Feltétlenül meg kell említenem azt is, hogy a fővállalati státusú gazdasági egységek megszervezésében nem alkalmazták maradéktalanul a minisztériumi káderek termelés felé irányítására vonatkozó párt- és állami határozatokat. Minden minisztérium úgy próbált eljárni, hogy végülis, kis kivételekkel, az összes emberek maradjanak Bukarestben. A minisztériumi apparátusok tekintetében megvalósított összes úgynevezett személyzetcsökkentés nyomán még 10 százalék sem ment a vidéki termelőegységekbe, noha valamennyien tudjuk, hogy ma az ország termelésének csaknem 85 százalékát vidéken és nem Bukarestben valósítják meg. Azért időzek ezeknél a kérdéseknél, mert a foganatosítandó további intézkedéseknél figyelembe kell vennünk ezeket, hogy biztosítsuk a megfelelő kádereket a termelőegységeiknek. Méltán mutatott itt rá több elvtárs, hogy bizonyos lassúság észlelhető abban, ahogyan a fővállalatok átveszik azokat a tevékenységeket, amelyeket teljesíteniük kellett. Az okok, persze többfélék lehetnek. Mint ahogy csak a kezdetnél tartunk, a dolgokat még tisztázni kellett, de a jelek szerint volt bizonyos tartózkodás is, mindenekelőtt a fővállalatok részéről. Ezek nem mutatkoztak elég határozottaknak abban, hogy minél operatívabban átvegyék a rájuk bízott feladatkört és megkezdjék a rájuk háruló összes feladatok teljesítését. Ez a tartózkodás természetesen azzal is összefügg, hogy az új szervezési forma megköveteli az illető káderek felelősségének számottevő növekedését: voltak esetek, amikor egyes elvtársak úgy vélekedtek, hogy a fővállalatoknak mégsem kell átvenni túl sok hatáskört és feladatot a minisztériumoktól. Fenntartások mutatkoztak a minisztériumokban is — természetesen más okokból. E fenntartások részben abból fakadtak, hogy nem bíztak eléggé az új gazdasági szervezetek azon képességében, miszerint megfelelően megoldhatják a termelésvezetési és -szervezési kérdéseket; e fenntartások azonban a központi apparátus bizonyos fokú aggodalmából is keletkeztek, nevezetesen abból, hogy ha túlságosan nagy hatáskört ruháznak a fővállalatokra, kitűnik, hogy nem indokolt a nagyszámú személyzet fenntartása a minisztériumokban és szükségessé válik eltökéltebben azon a vonalon haladni, hogy a kádereket és erőinket fentről lefele helyezzük, a termelési folyamat felé irányítsuk, ahol végső fokon eldől a termékek jó minősége. Azt hiszem azonban, hogy most már túlléptük ezeket a fenntartásokat. A mai tanácskozás lehetővé tette, hogy számos problémát tisztázzunk e tekintetben, s a leghatározottabban hozzá kell látnunk ahhoz, hogy a legrövidebb időn belül és minél jobban megvalósítsuk a párt és az állam vezetősége által e téren kijelölt feladatokat. Röviden ki szeretnék térni néhány fontosabb problémára is, amelyeket szem előtt kell tartaniuk a fővállalati státusú gazdasági egységeknek. Mindenekelőtt hangsúlyozni szeretném: e fővállalati státusú vállalatoknak biztosítaniuk kell a keretükben tömörített egységek teljes gazdasági-pénzügyi integrálását, hogy valóban a termelési tevékenység vezető szervezeteivé, az anyagi és pénzügyi eszközökkel való jó gazdálkodás szervezeteivé váljanak. Egyébként a törvény és a státustervezet is központi problémává teszi az ipari fővállalatok tevékenységének ezt az oldalát. Ebből kiindulva, határozottabban hozzá kell látnunk a termelés profilhozásához és évszakosításához. Ez természetesen vonatkozik valamennyi gazdasági egységünkre, figyelembe, véve minden egyes tevékenység sajátosságát és jellegzetességét. ..Főleg, a gépgyártási szektorról szeretnék azonban beszélni, ahol ez a probléma azonnali szükségszerűség. Mielőbb fel kell számolnunk a jelenlegi szétforgácsoltságot ebben a szektorban és biztosítanunk kell a termelés jobb profilhozását és szakosítását, hogy a szektor megvalósíthassa a jelenlegi ötéves tervben számára kijelölt jelentős programot és hogy magas műszaki színvonalú gyártmányokat állítson elő mind a nemzetgazdaságnak világszínvonalú mutatókkal bíró gépekkel és berendezésekkel való felszereléséhez, mind pedig a nagyobb exportelőirányzatok teljesítéséhez. Nem engedhetjük meg többé, hogy a több száz gépipari egység mindegyike mindent gyártson. Mindaddig, amíg minden kisebb-nagyobb egységben lesznek például melegmegmunkáló szektorok és azokat nem vonjuk össze, mindaddig, amíg nem egyesítjük a szakemberek és a kutatók erőit és nem biztosítjuk e szektorok egységes irányítását, a selejtet nem számolhatjuk fel. Márpedig köztudomású, hogy a selejt e tevékenységi terület egyik nagy hiányossága. Ha továbbra is fenntartjuk a jelenlegi munkamódot, ha továbbra is tucatnyi egységben gyártunk motorokat és géprészeket és nem profilírozzuk a szakvállalatokat gyártmánycsaládokra, gyártmánycsoportokra,sőt egyedi gyártásra, nem folytathatunk jó sorozatgyártást, nem érhetünk el megfelelő gazdasági hatékonyságot. A jelek szerint azonban a problémát az egész gépipari ágazatban nem értették meg jól. Amikor a fővállalatokat megalakítottuk, már eleve abból indultunk ki — s ezt feladatként jelöltük meg —, hogy a szektor egységei gyorsan lássanak hozzá a szakosításhoz. Közelebbről nem kívánok egyetlen fővállalatra sem utalni, noha az utóbbi hónapok során sok vállalatban megfordultam és önök közül többekkel elbeszélgettem. Meg kell mondanom viszont, elég lassan mozgunk ilyen tekintetben,még vannak fenntartások, minden egyes vállalatvezető be akarja bizonyítani, hogy a maga egységében jobban előállíthat bizonyos alkatrészeket vagy géprészeket, s nem kell arra várnia, hogy fővállalat vagy más szakvállalat szállítsa le neki ezeket a termékeket. Márpedig így folytatni annyit jelent, mint kézműves módszerekkel dolgozni, így nem lehet tovább haladni! A gépipart, különösképpen a gépipart, minden szempontból korszerűen kell megszervezni. A szakosítás a gépgyártásban elsődleges szükség, ha valóban magas műszaki színvonalú, nemzetközi síkon is versenyképes termékeket akarunk előállítani. Nem utalok a többi ágazatra, mert a szakosítás problémái különféleképpen vetődnek fel, noha ezen a tanácskozáson egyes elvtársak beszéltek arról, ahogyan ebben a tekintetben a könnyűiparban cselekednek. A szakosítás kérdését valóban ágazatok szerint, differenciáltan kell kezelnünk. Ebben a tekintetben különösképpen szükséges, hogy a fő figyelmet a gépgyártásra fordítsuk, innen kiindulva valósítsuk meg azt, ami az összes többi ágazatok számára szükséges. Ami a kutató és tervező tevékenységet illeti, szeretnék rámutatni, hogy ezen a téren jelentős lépéseket tettünk előre, számos jó eredményt értünk el. Az elmúlt ötéves tervben nagyszámú kutatóintézetet és központot létesítettünk. A gépiparban, ahol 1965-ben mindössze két vagy három intézetünk volt, ma már 17 kutató intézetünk és központunk van. Ezt jó dolognak tartom, mint ahogy pozitívnak értékelem azt a tényt, hogy ezek az intézetek és központok főként a termelőegységek mellett, a fővállalatokban működnek, ami biztosítja a kutató és tervező tevékenység szoros kapcsolatát a termeléssel. Már nem akarok foglalkozni az ezen a tevékenységi területen fennálló hiányosságokkal. Hangsúlyozni kívánom azonban, hogy nagyobb figyelmet kell majd fordítanunk a kutatásra és tervezésre, különösképpen a gépgyártásban, ahol az új bevezetése rendkívül gyors. Ismeretes, hogy ebben az ágazatban, 6—7 év folyamán új technológiák, új motorok és ■ felszerelések, új , gépek jelennek meg — és ha ezzelnem tartunk lépést, nem lehetünk versenyképesek a nemzetközi piaconnem szerelhetjük fel a nemzetgazdaságot modern, fejlett technikával. . Ezért szükségesnek tartom, hogy fordítsunk nagyobb figyelmet ebben, az ágazatban a kutató tevékenységre, a kutatási eredmények minél gyorsabb bevezetésére a termelésben. Ez természetesen érvényes a többi tevékenységi ágra is — a vegyiparra, a kohászatra, a bánya-, a könnyű- és az élelmiszeriparra, mindegyik sajátosságának és jellegének megfelelően. Világos például, hogy ha van egy szénbányászati intézetünk és három szénipari fővállalatunk, nem kell mindegyik számára egy-egy intézetet létesítenünk. Természetesen, az intézeti kutató tevékenység fejlesztésével egyidejűleg a termelőegységekben is fokozott gondot kell fordítani a kutatási eredmények alkalmazására, a termelés további tökéletesítésére, az új bevezetésére. Gondoskodnunk kell a tudományos kutatás összehangolásáról, hogy ne pazaroljuk az erőket és jobban használjuk fel a kádereket, valamint a műszaki, anyagi és pénzügyi eszközöket, s hogy gyorsabban oldjuk meg a termelés fejlődése, az egész ország általános haladása nyomán felmerülő műszaki-tudományos kérdéseket. Ebből a célból létesült egyébként a Tudományos Kutatás Országos Tanácsa. Égető szükségesség tehát az egész országban minisztériumonként, sőt, gazdasági viszonylatban is összehangolni a kutatást. Az összhangnak a biztosítása korántsem jelenti azt, hogy csorbítanánk vagy valamilyen formában akadályoznánk a lent, az intézetekben és a termelőegységekben folyó kutatómunka fejlődést. Abból kiindulva, hogy a tudományos kutatás fontos szerepet tölt be az anyagi javak létrehozásában a termelés és egész tevékenységünk tökéletesítésében, szüntelenül megkülönböztetett figyelmetkell fordítanunk erre a szektorra; gondoskodnunk kell kutató intézetek és központok megszervezéséről mindenütt, ahol ezek szükségesek az új gyors bevezetésére a termelésben, anélkül, azonban, hogy az uniformizálás felé haladnánk. Vegyük figyelembe e tekintetben minden egyes ág sajátosságát, s biztosítsuk e tevékenység minél egységesebb összehangolását, anélkül, hogy ez okvetlenül a kutatómunka központosítását jelentené. Szó esett itt a termékek minőségéről. Azt hiszem, valamennyiünk számára világos: ha áruinkkal be akarunk hatolni a nemzetközi piacra, ha a világtechnika színvonalán akarjuk fejleszteni a (Folytatás a 2. oldalon) A 3. oldalen A Kommunista Ifjúsági Szövetség IX. kongresszusának HATÁROZATA i állami mezőgazdasági vállalatok dolgozóinak első országos tanácskozása Szerda reggel a fővárosban megkezdődött az állami mezőgazdasági vállalatok dolgozóinak első országos tanácskozása. Az összejövetel szerves része azoknak a párt- és államvezetőség által rendezett időszakonkénti széles körű tanácskozásoknak, amelyeken a nemzetgazdaság különböző szektorainak dolgozóival és szakembereivel megvitatják a termelési tevékenységet, a termelés és a gazdasági hatékonyság növelésére fennálló lehetőségek minél ésszerűbb és teljesebb hasznosításának módját. A tanácskozáson csaknem 2 600 küldött — munkások, technikusok, agrár- és állattenyésztési mérnökök, állatorvosok, állami mezőgazdasági vállalatok közgazdászai —, valamint számos meghívott — pártaktivisták, minisztériumok és központi intézmények képviselői, kutatóintézeti és mezőgazdasági főiskolai tudományos dolgozók — vesz részt. A tanácskozás első napján a részvevők a következő szakosztályokban dolgoztak — szántóföldi növénytermesztés; zöldség és burgonya; gyümölcstermesztés; szőlőtermesztés fejőstehenek, vágómarha és juh, sertés, szárnyas és kisállat. Úgyszintén megvitatták azokat a legkorszerűbb technológiai eljárásokat, termelés- és munkaszervezési formákat, amelyekkel biztosítani lehet az állami mezőgazdasági vállalatok minél nagyobb hozzájárulását a nemzetgazdaság fejlődéséhez. Csütörtökön a részvevők plenáris ülést tartanak és meghallgatják a szakosztályok vitájából levont következtetéseket, majd a szocialista mezőgazdaságunk továbbfejlesztésére kidolgozott pártirányelvek szellemében megállapítják a jövőbeli tevékenység tökéletesítését szolgáló intézkedéseket. (Agerpres) A Vörös Zászló jogügyi tanácsadója Szerkesztőségünk minden hónap utolsó péntekén tartja jogügyi tanácsadóját a lap előfizetőinek. A Vörös Zászló jogügyi kollektívája munka-, magánjogi- és más vonatkozású kérdésekben nyújt felvilágosítást. E hónapban Marosvásárhelyen tartjuk meg tanácsadónkat, február 26-án, péntek du. 5 és 7 óra között a szerkesztőségben. (Szovjet Hősök tere 3. sz., 28-as szoba). . Sajnos sem, az egykori városi kertészethez tartozó virágüzletek, sem pedig a Higiéna Kisipari Szövetkezet virágárusítóegységei nem tudták kellő mennyiségű és választékú dísznövénnyel ellátni a vásárhelyieket. Éppen ezért megelégedéssel szereztünk tudomást , arról, hogy a Feketehalmi Állami , Virág-, kertészet képviseleti üzletet , akar létesíteni Marosvásárhelyen. ideiglenesen az állami gazdaságok Rózsák terén lévő üzletében kapott helyet, ahol már tekintélyes mennyiségű szegfűt s más virágokat hozott forgalomba. Az állami gazdaságok vásárcsarnokának létesítésével a feketehalmi kertészet is külön egységhez jut majd városunkban. Végre a Higiena virágüzleteinek van versenytársuk, s reméljük, ez kedvezően alakítja majd a virágellátás helyzetét. 11 . . ... . . Van versenytársuk A pártkabinet közli 1971. február 25-én, csütörtök délután 17 órakor a megyei Pártkabinet Lunga utcai helyiségében felkészítőt tartanak a marosvásárhelyi pártoktatási formák összes lektorai és propagandistái részére (kivéve az RKP történetét tanulmányozó és a tanügyi káderek részére szervezett körök és tanfolyamok lektorait és propagandistáit, akiket kőbbi időpontban szívnak össze). Bemutató a Stúdió Színházban Ma este mutatják be a ,,Szentgyörgyi István" Színművészeti Intézet végzős hallgatói Karl Wittlinger ismeri a Tejutat? c. drámáját. Ez a bemutató egyben az idei végzősök harmadik vizsgaelőadása. A //. világháború utáni német drámai alkotások az európai színházi kultúrában igen jelentős helyet foglalnak el. A nagy világégés tragikus, nemzedékekre kiható következményei, valamint Brecht után — akit a modern német dráma, illetve az epikus színház megalapítójának tekintenek — Németországban nem lehet politikamentes drámát írni, még kevésbé lehet politikamentes színházat elképzelni. Ahogy a XVIII. század Németországában Fridrich Schiller a színházat a polgárság szószékévé, a polgárság ítélőszékévé kívánta tenni, ahonnan bátran lehessen ítélkezni a világ hatalmasai, az elnyomók felett úgy a ma német színházat is — a schilleri tételből kiindulva s a brechti hagyományok vonalán haladva — olyan fórummá akarják változtatni a drámaírók, ahonnan az önvizsgálat jegyében a múlt és a jelen kérdéseivel akarják szembeállítani a becsületes, békeszerető és élet igenlő embereket, akik számára nem közömbös, és nem is lehet közömbös saját jövőjük, gyermekeik jövője, mely ugyanakkor az emberiség jövője is. A gazdag tematikájú, politikai tartalmú, harcos német dráma a legváltozatosabb kivitelezési formákban jelentkezik. „Ma minden lehetséges. Nincs kötelező forma. Minden drámaírónak saját törvénye van, helyesebben minden dráma kivétel és szabály. Minden drámaíró önmaga tanítványa és — ha sikerül —önmaga mestere is". — írja Paul Pörtner. A karlsruhei születésű Karl Wittlinger hangjátékokat, TV-játékokat és drámákat ír. Számos drámai alkotása után az ,,ismeri a Te jutat?" c. művének fergeteges sikere után lett ismertté neve. Ez a műve műfajilag epikus dráma, és mint ilyen magán viseli a műfaj formajegyeit. Epizódok egymásutánjából alakul ki a cselekmény, c-3 ezeket az epizódokat az ún. ,,elidegenítő" hatást kiváltó betétek választják el egymástól, kizökkentve a nézőt az átélésből, rádöbbentve arra, hogy csak színházban van. A darab hőse egy őrült, a háború áldozata, őrültsége a háborút, a fasizmust vádolja, leplezi le. Hazatérve a háborúból és a fogságból Sem-nek rá kell jönnie, hogy semmije sincs. Földjét, otthonát, szerelmesét, de még a nevét is elvették. Törölték az élők sorából. Megpróbál beilleszkedni, becsületes munkával, az életbe, de faluja nem fogadja be. Más megoldással kísérletezik. Mivel iratai elvesztek, és ő az idegenlégióból egy halott — egy rovott múltú bűnöző —irataival szabadult, az új névvel a bűnöző múltja kíséri lépten-nyomon. Tehát ez a megoldás sem sikerül. Egyetlen kiút az öngyilkosság. Egy városi mutatványos halálkatlanjában próbálkozik meg ezzel, sikertelenül. A baleset után idegszanatóriumba szállítják. S ott, miután megírja élte történetét, azt a főorvos közreműködésével, műkedvelő produkcióként, a bolondok előtt mutatják be. Tragikus a konklúzió. A becsületes Sem e világ feletti ítéletét csak a bolondokból álló közönségnek mondhatja el. De ezen a tragikumon át — átviláglik a jobb életre, a megértőbb, emberségesebb viszonyok utáni vágy —, amit a darabban a Tejút szimbolizál. Az előadás két szereplője: Varga Tibor és Dócz Mihály, rendezőtanár: Csorba András és Kovács Levente. Díszlettervező: Kemény Árpád. FERIS TERÉZ