Vörös Zászló, 1973. december (25. évfolyam, 284-309. szám)

1973-12-01 / 284. szám

ERDÉLY EGYESÜLÉSE ROMÍZÁVM nagy történelmi jelentőségű esemény a román nép életében Ez év december 1-én lesz 55. éve, hogy a Kárpátok mindkét oldalán élő románok egyhangú­an kérték, a nemzeti és társa­dalmi igazság nevében, Erdély egyesítését Romániával. Az eszme a történelmi múltban, abban az igazságtalanul elszen­vedett fájdalomban gyökerezik, melyet a román népnek a mos­toha történelmi körülmények miatt, kellett elviselnie évezredes fennállása folyamán. Ez az esz­me a nemzeti öntudatra ébredés­sel egyre jobban kikristályosodott. A politikai egységre való tö­rekvés mindinkább erősödött a néptömegek, a felvilágosult ural­kodók tudatában. Az első ural­kodó, aki forró hazafiságától ve­zérelve megvalósította — ha rö­vid időre is — a három román ország egyesítését, az Mihai Viteazul volt. A történelem kö­vette a haladás diktálta utat s a román országok, akárcsak a töb­bi hasonló helyzetben lévők, minid magasabb szinten küzdöttek az egyesítés eszméjének diadaláért. Az 1848-as polgári-demokratikus forradalom tüze Európa-szerte fellángolt s a román országokra is kiterjedt. A forradalom okai a román tartományok gazdasági, társadalmi és politikai helyzeté­ben keresendők, amint N. Balces­­cu, a lánglelkű hazafi, forradal­már demokrata mondotta: Az 1848. francia forradalom alka­lom és nem okozója a mi forra­dalmunknak. . A moldvai forradalmi mozgal­mat az ország akkori urai és ha­táron túli szövetségeseik elfojtot­ták. A havasalföldi és az erdélyi forradalmakat is vérbe fojtotta a három birodalom — a török, a cári és a Habsburg —, hogy örökre elvegye a kedvét a láza­dástól azoknak, akik felkeltek az önkényuralom ellen. Habár a három román ország továbbra is felosztva maradt, politikai érett­sége erősödött. Tény, hogy mind Islazon, mind a balázsfalvi Sza­badság-mezőn, mind Brassóban és Bukarestben, az egész or­szágban s a határokon túl a ro­mán országok egyetlen függet­len, szuverén államba való egy­ségesítésének gondolata összeha­sonlíthatatlanul erőteljesebben jelentkezett, mint a nép dicső harci múltjában bármikor. 1859 — Moldova és Havasal­föld egyesülése, majd az 1877-es függetlenségi harc, amikor a ro­mán hadseregnek az orosz csa­patok oldalán vívott áldozatos harca szétzúzta a török sereget, két olyan mozzanata történel­münknek, amelyek elősegítették a régi vágy beteljesülését, a ro­mán országok egyesülését. Az évek teltek, s a múlt szá­zad második felében, a hu­szadik elején a világ poli­tikai küzdőterén — a fej­lődés objektív törvénye — új osztály jelenik meg, a prole­tariátus. S ettől kezdve a mun­kásosztály veszi át a társadalmi és­­ nemzeti felszabadulásért fo­lyó harc vezetését. A proleta­riátus történelmi szerepe az, hogy saját felszabadulásával e­­gyetemben a többi elnyomotta­kat is felszabadítsa s létrehoz­za az osztály nélküli társadal­mat, amelyben nincs kizsák­mányolt és kizsákmányoló, s ahol szabadság, egyenlőség ho­nol. De ebben az időszakban s kü­lönösen a század elején az im­perializmus összes ellentmon­dásai a voksokig kiéleződtek s ennek nyomán került sor az első világméretű fegyveres ösz­­szetűzésre, melyet a munkás- és szocialista mozgalom elítélt, köz­tük a romániai is. Az első vi­lágháború — minden fájdalmas következménye ellenére — Eu­rópában nagy változásokat ho­zott a népek javára, amelyek a háború terhét viselték. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatására összeomlott a cári bi­rodalom, s az elnyomott, leigá­­zott népek harca nyomán a Habsburg-birodalom is romba dőlt. A néptömegek harca mindjob­ban politikai-társadalmi, de u­­gyanakkor nemzeti jelleget is ölt. 1918. október 17-én Nagyvára­don összehívják a Román Nem­zeti Párt Központi Bizottságá­nak Konferenciáját, amely ha­tározottan kéri Erdély egyesülé­sét Romániával. Ezt a követe­lést az egész román nép s első­sorban a munkás- és szocialista mozgalom támogatta, ami nagy szerepet játszott később az e­­gyesülés megvalósításában. To­vább haladva az Erdélynek Ro­mániával való egyesülése útján, megalakítják a 12 tagú Román Nemzeti Tanácsot, melynek 6 tagja a Román Nemzeti Pártot és 6 a Szociál Demokrata Pártot képviselte. Ez a tanács 1918. de­cember 1-én Gyulafehérváron összehívta a nagy nemzetgyű­lést. A gyulafehérvári nagy nem­zetgyűlésen több mint 100 000- en vettek részt Erdély minden részéből. Vasile Goldiu felolvas­ta az egyesülési felhívást, a­­melyben ez állt: A nemzetgyű­lés elhatározza az összes erdélyi, bánáti és magyarországi romá­nok és az általuk lakott terüle­tek örök időkre való egyesülé­sét Romániával. Kétségtelenül egyes követelé­seik — amelyeket a munkásmoz­galom képviselői fogalmaztak meg, mint például a nemzetisé­gek jogegyenlősége, általános szavazati jog stb. — nem való­sulhattak meg, míg a munkás­­osztály, élén kommunista párt­jával 1944 augusztusában forra­dalmi úton kezébe nem ragadta a politikai hatalmat. Azonban Erdélynek Romániával való e­­gyesülése és történelmi jelentő­sége kétségtelen. Amint azt Nicolae Ceausescu elvtárs, az RKP főtitkára hangsúlyozta, nagy jelentőségű esemény né­pünk történelmében az egyesü­lés, amely az egységes román nemzeti állam megteremtéséhez vezetett, utat nyitott nemzetünk egységes fejlődésében... A százezernyi aláírás, amely meg­erősítette a gyulafehérvári nagy­gyűlés küldötteinek határozatát, bizonyítja, hogy Erdélynek Ro­mániával való egyesülése nem csupán néhány személy óhaja, hanem az egész nép, az egész nemzet hó vágya és műve volt. ION SIMA Tél küszöbén a bútorgyári kantin-vendéglőben A Bútorgyár kantin-vendéglőjé­­ben naponta 850—900 személy ebé­del. A kétfogásos menü ára 4, a háromfogásosé pedig 5,50 lej. És ha még azt is tudjuk, hogy levest és kenyeret mindenki tetszésün“szerint fogyaszthat, fenntartás nélkül állít­hatjuk: ez a legolcsóbb étterem megyeszerte. A tapasztalt háziasszony, vagy bárki, aki egy kissé jártas a konyha­ügyekben, nyomban sejti, hogy itt nemcsak húst, zöldséget, rántást, vagy eresztéket adnak a menühöz, hanem pénzt is a jelenlegi, vagy korábbi nyereségből. Valóban ez a helyzet. Az étteremnek, éppen most egy éve, több mint 100 000 lej tisz­ta jövedelme volt, amelyet a kantin­­vendéglők megszervezésére és mű­ködésére vonatkozó törvény előírá­­sai szerint, csakis a menü és a fel­szolgálás javítására szabad fordíta­ni. Ez a titka tehát annak, hogy a Bútorgyár étterme mindeddig olcsó és ízletes fogásokat tudott felszol­gálni. Igen ám, de a tartalék­, amellyel a költségeket ellensúlyozták, fogyó­félben van, hiszen a ..soha ki nem ürülő erszény“ csak a mesékben létezik. Tudta ezt a kantin vezető­sége és vezető bizottsága? Tudta bizony, és mégsem intézkedett ide­jében, vagyis akkor, amikor a leg­olcsóbb volt a levesnek, főzelék­nek, téli savanyúságnak való. De ne vágjunk a dolgok elébe, annak nyugtázása nélkül, hogy a kantin személyzete sokat­ a kelleté­nél sokkal többet dolgozik. Tapasz­talataink szerint sokuknak szívügye a gépek mellett, az anyagtéren, vagy az építőtelepeken dolgozó munká­sok (a TRCM munkásainak is főz­nek) étkeztetése. Bárki könnyen felmérheti, hogy 850—900 embernek főzni cseppet sem könnyű, és külö­nösen nem akkor, amikor a hús trancsírozásától a murokpucolásig, hagymavágásig mindent kézzel kell végezniük. Ráadásul a menühöz va­lók beszerzése is nehézkes, sok a bürokratikus formaság, kevés a megértés. Jórészt ez az oka annak, hogy a murok, zeller, hagyma és káposzta talán elegendő lesz a télre, de krumpli már egy szem sincs raktáron, és paszulyból is csak fél­tonnányi a tartalék. Az igaz, hogy a hetek óta felgyűlt üres ládáktól és üvegektől alig lehet mozdulni (18 000 fejük fekszik ebben!), de a raktár mégis majdnem üres. Az a néhány üveg sózott spenót meg saláta azt bizonyítja, hogy itt nem nagyon gondoltak a télre. A látottak-hallottak alapján azt ajánljuk a pártszervezet, a szak­­szervezet és a gyár vezetőinek­, hogy ők is nézzenek szét minél előbb a kantinban, és gyorsan intézkedje­nek, mert a dolgozók semmiképpen sem viselhetik a hibák és mulasz­tások terhét. A kellő mennyiségű élelmiszer­készlet, bizonyos konyhagépek és felszerelések beszerzése mellett, leg­sürgősebb lenne megállítani a je­lenlegi étkeztetési színvonal meg­tartására, sőt javítására fordítható pénzösszeg elapadását. Ez — bár­milyen furcsán is hangzik — a dolgozók jobb ellátása, kiszolgálása útján valósulhat meg. Mint ismeretes, a kantin-vendég­­lők megszervezésére és működésére vonatkozó törvény nemcsak mellék­gazdaságok létesítését és bővítését teszi lehetővé, hanem bizonyos ke­reskedelmi tevékenység megszerve­zését is, így például a kantin-ven­­déglő, meghatározott haszonkulccsal, saját készítményeket szolgálhat ki az üzem területén. A Bútorgyárban két ilyen büfé működik, de egyikük sem tölti be szerepét, ugyanis csak szalonnát, szalámit, konzervet és néhány más ilyen terméket kínál­nak, holott fasírozottat, szendvicse­ket, friss fánkot, vagy más köztes­­tésztákat, teát (néhány nap óta ká­vét árulnak), tejterméket és termé­szetesen pékárut kellene, hogy a­­jánljon a munkaszünetekben. Az üzem területén lévő büfék el­látásával néhány nap óta a Közélel­mezési Vállalat is kezdett törődni, és küld fasirozottat, kolbászt meg egyebeket, de ezek árusítása nagyon nehéz. A vállalat nagykonyhája u­­gyanis súlyra szállítja készítményeit, itt pedig darabárura van szükség, egyformára porciózott fasírozottra, kolbászra, házisüteményekre és e­­gyebekre, hogy gyorsan menjen a kiszolgálás. Az étkeztetés javítására fordítha­tó jövedelmet jelentősen növelni lehetne az étkezde és a konyha jobb kihasználásával is, hiszen a bútorgyári kantin-vendéglő csak kantin, vendéglői tevékenysége nincs. Igaz, néhány esküvőt és tár­sas összejövetelt már tartottak itt, de ez még kezdetnek is kevés. Mindent egybevetve, a Bútorgyár étkezdéje megtarthatja, sőt javíthat­ja jelenlegi szintjét, ha ezt az ille­tékesek is szívügyüknek tekintik és­ nem késlekednek a legcélszerűbb intézkedésekkel. MEZEI SÁNDOR Apróhirdetések ACLADÓ kétszoba-összkomfort a Cornisa negyedben, vagy elcserél­ném hasonló kolozsvári lakással Érdeklődni a 15-584-es telefonon, a marosvásárhelyi kisállomáson. (2850) ELADÓ jó állapotban lévő 3 ton­nás „Carpasi“ tehergépkocsi. Érdek­lődni CAP Borzont, Hargita me­gye . (x) TALÁLTAM egy fekete keretes szemüveget a vasúti átjárónál. Tu­lajdonosa átveheti Takács u . 2/C, Nyilkáéknál.­­ Köszönetet mondunk mindazok­nak, akik drága halottunk, OLÁH RÓBERTNÉ szül. NAGY NELLI te­metésén részt vettek és gyászunk­ban osztoztak. , (2853) A gyászoló család köszönetet mondunk mindazok­nak, akik drága halottunk, BAKI PÉTER temetésén részt vettek és bánatunkban osztoztak. Külön kö­szönet a közüzemek dolgozóinak, akik élete megmentéséért vért adtak. (2851) A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, apa, nagyapa, test­vér, rokon és jó barát, id. CSÁKI SÁNDOR 62 éves korában megszűnt élni. Temetése 2-án délelőtt 12 órakor lesz a Baraganului u. 12/a számú gyászháztól a remeteszegi sírkert­ben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy özv. KISS ISTVÁNNÉ szül. György Katalin kalapos, hirtelen elhunyt. Teme­tése 1973. dec. 1-én du. 3 órakor lesz a református temető cinter­­méből. (2856) A gyászold család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett jó férj, apa, nagyapa, dédnagyapa, rokon és ismerős, id. SERBAN GYULA folyó hó 30-án, 88 éves korában megszűnt élni. Temetése december 2-án 14.30 órakor lesz a Csíki utca 14 sz. alatti gyászháztól és a remete­szegi temetőben helyezzük örök nyugalomra. (2862) A gyászoló család 2 OLDAL VÖRÖS ZÁSZLÓ DECEMBER 1 SZOMBAT A Nap kel 7 óra 32 perckor, lenyugszik 16 óra 38 perckor. Az évből eltelt 335 nap, hátra van 30. ­ Emlékeztető — Erdély Romániával történt e­­gyesülésének (1918) évfordulója — 1926-ban e napon született Ion Patan, az RKP KB Végre­hajtó Bizottságának póttagja, a Minisztertanács alelnöke, külke­reskedelmi miniszter — 1892-ben e napon született Cézár Petrescu író (elhunyt 1961- ben) — 1950-ben e napon hunyt el Dinu Lipatti román zongoramű­vész és zeneszerző — 55 éve hunyt el Budapesten Kaffka Margit író, költő, a ma­gyar próza jelentős alakja — 175 éve hunyt el Christian Gabre német filozófus, író és műfordító — A Középafrikai Köztársaság nemzeti ünnepe, a köztársaság proklamálásának (1958) évfordu­lója — 1945-ben ezen a napon ala­kult meg a Nemzetközi Demok­ratikus Nőszövetség­­ — Ma proklamálják Pápua fü­gy­­ getlenségét Hétvégi sportműsor LABDARÚGÁS: a C divíziós bajnokság utolsó fordulójában va­sárnap a vásárhelyi „Augusztus 23“ stadionban délelőtt 11-től játsszák a Viitorul Marosvásárhely és az Öltül Sepsiszentgyörgy közötti mér­kőzést. A megye többi csapatai a követ­kező program szerint játszanak: A­­vintul Régen — Muresul Toplica, AS Csíkszereda — Chimica Tírna­­veni, Foresta Beszterce — Medve­te Szováta, CFR Segesvár — Car­­pasi Mirea. ★ RÖPLABDA: Szombaton Maros­­vásárhelyen, az Egyetemi sportcsar­nokban délután 6 órakor barátsá­gos nemzetközi röplabda-mérkőzés­re kerül sor a marosvásárhelyi Medicina és a szombathelyi (MNK) Haladás csapata között. A B divíziós röplabda-bajnokság fordulója keretében vasárnap 10 óra 30 perckor az Egyetemi sport­­csarnokban a marosvásárhelyi Me­dicina a nagyváradi Voinjával mér­kőzik.­­ A megyei bajnokság IV. fordu­lójában a férficsapatok küzdelmei­ben az alábbi mérkőzésekre kerül sor: szombaton Marosvásárhelyen az Egyetemi sportcsarnokban dél­után 7 órakor marosvásárhelyi Pe­dagógiai Főiskola — Otelul rosu Marosvásárhely; vasárnap ugyan­csak Marosvásárhelyen, a Mezőgaz­dasági Líceum tornatermében dél­előtt 11 órakor: Azomures — Elec­­tromures; Régenben délelőtt 10 ó­­rakor Autotransport Régen — Mu­­resul Ludas; Nyárádszeredában dél­előtt 11 órakor Voinja Nyárádsze­­reda — Opelul Régen. ★ KOSÁRLABDA: Vasárnap a B divíziós bajnokság keretében a ma­rosvásárhelyi Egyetemi sportcsar­nokban két mérkőzést játszanak: délelőtt 9 órakor marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola — Vointa Nagy­várad­­(lányok), 11.30-kor Muresul Marosvásárhely — Crigul Nagyvá­rad (fiúk), ★ A férficsapatok megyei bajnok­ságának I. fordulójában a követke­ző mérkőzésekre kerül sor: szom­baton a marosvásárhelyi Pedagó­giai Főiskola tornatermében dél­után 4 órakor Pedagógiai Főiskola — Energia Radnót, délután 5.30- kor Viitorul Marosvásárhely — PTTR Marosvásárhely, vasárnap Régenben 10.30-kor Stiinta Régen — Stiinja Segesvár. ★ TEKE. Az A divíziós országos bajnokság utolsó előtti fordulójá­ban kedden a Vointa pályán dél­után 4 órakor a marosvásárhelyi Vointa és a marosvásárhelyi CFR női csapatai mérkőznek. RE» «s«a imtaa HUB MLB MB9B ÖBB HM MBB BOT A televízió jövő heti műsorterve DECEMBER 2, vasárnap 8.00 Reggeli torna 8,30 Pionírműsor 9,25 Daktári 9,50 Faluműsor 11.00 Magyar nyelvű adás: Gyermekműsor, Bokor Ildikó könnyűzene-műsora — Szerkesz­tő: Boros Zoltán. Riportfilm: Ko­reográfiai műsor 12.30 A haza védelmében 13.00 Vasárnapi album 17.35 Schulmeister — folytatásos film (II.) 18.30 Utak a történelemben 18.45 Folklórműsor 19.15 Hirdetések 19.20 1­001 este 19.30 Híradó 20.10 A hét riportja 20.30 A Yamabe-ügy — japán já­tékfilm (országos bemutató) 22.00 Sztárparádé 22.15 Híradó, sport DECEMBER 3. hétfő 17.30 Francia nyelvtanfolyam (71) 18.00 Telex 18.05 Napirenden Maros megye 18.20 Ott­anunk 18.40 New York-tól Washingtonig riportfilm 18.50 Operettrészletek 19.15 Hirdetések 19.00 2­001 este 19.30 Hiradó 20.00 A hét dala 20.05 Kérdés-felelet 20.40 Natalia Gliga énekel 20.50 A tévé irodalmi-művészeti folyóirata 21.40 Goya — folytatásos film (II.) 22.15 24 óra DECEMBER 4. kedd 9.00 Tévéiskola 10.00 Telex 10.05 A tévé irodalmi-művészeti folyóirata 10.55 A szovjet televízió filmje 12.00 Híradó 16.30 Gyermekek világa 17.30 Német nyelvtanfolyam (70.) 18.00 Telex 18.05 Dokumentumfilm 18.15 Zenei újdonságok 18.40 Közéleti tájékoztató 18.55 Mezőgazdasági műsor 19.10 Kórusművek 19.20 1­001 este 19.30 Híradó 20.00 A hét dala 20.05 Reflektor 20.20 Tévé­színház: George Cali­­nescu XIX. itatos című szín­műve 21.55 Koreográfiai műsor 22.15 24 óra DECEMBER 5. szerda 9.00 Iskolásoknak 10.00 Telex 10.05 A városvezetőség válaszol a fővárosiaknak 10.25 Ifjúsági film: Alekszandr Nyevszkij 12.10 Hiradó 17.30 Orosz nyelvtanfolyam — (69 ) 18.00 Telex 18.05 Pronoexpressz-húzás 18.15 Sarkcsillag 18.35 Népzene 18.45 Terra '73 19.20 1­001 este 19.30 Híradó 20.00 A hét dala 20.05 Teleobjektív 20.20 Hirdetések 20.25 Filmarchivum: A pármai kolostor (II.) 21.40 Operaáriák 22.00 24 óra DECEMBER 6. csütörtök 9.00 Angol nyelvtanfolyam —­­68 9.30 Német nyelvtanfolyam (70 ) 10.00 Telex 10.05 Riportereink alföldön 10.25 Filmarchivum (ism.) 11.40 Folklórműsor 1240 Hiradó 16.00 Tévé­iskola 17.30 Magyar nyelvű adás: Hétről-hétre A plenáris ülés ha­tározatainak példás valóra váltá­sáért: bukaresti, kolozsvári, ba­caui és aradi riport. Népi muzsi­ka: Cseh Judit énekel, kiséri Ró­zsa Béla zenekara Besztercei ipari riport — szerkesztette Má­ria Zamfir. Kulturális napló. 18.30 Telex 18.35 Finnországi n­épek 18.55 Kérdések és felenetek 19.15 Hirdetések 19.20 1­001 este 19.30 Hiradó 20.00 A hét dala 20.05 Ifjúsági est 21.10 A névtelen csillag — könnyűzene 22.10 24 óra DECEMBER 7. péntek 9.00 Francia nyelvtanfolyam (71.) 9.30 Orosz nyelvtanfolyam (69.) 10.00 Telex 10.05 Kórusművek 10.15 Teleobjektív 10.30 A hangosfilm története 12.00 Hiradó 16.00 Tévé­iskola 17.30 Angol nyelvtanfolyam (69.) 18.00 Telex 18.05 Lottó-húzás 18.15 Ismerjük meg törvényeinket 18.30 A munkavédelemről 18.50 A tévé gazdasági műsora 19.20 1­001 este 19.30 Hiradó 20.00 A hét dala 20.05 Közelképben: Iorgu Iordan akadémikus 20.30 Játékfilm: Szilvia 21.55 Tudományos kilátó 22.20 24 óra DECEMBER 8. szombat 9.00 Gyermekeknek 9.30 Alfától Omegáig 10.00 Telex 10.05 Részletek a megyeközi kórusversenyből 10.40 Az ismeretlen Bukarest (ism.) 10.55 Folklórműsor 11.15 Kisszínház 12.00 Hiradó 14.00 Labdarúgás: FC Argeș — Dinamo. Helyszíni közvetítés Pitcésről 15.45 Tiberiu Vatásescu riportja 16.05 Kulturális-művészeti kaleidoszkóp 16.25 Műsorel­őzetes 16.30 Német nyelvű adás 18.15 Népzene — Georgeta Anghel és Alexandru Roman énekel 18.30 A világ körül' ''hri Lanka 18.50 Egy nagy művész: Ionel Perlea karmester 19.20 1­001 este 19.30 Hiradó 20.00 A hét dala 20.05 52 hét. 52 kezdeményezés 20.15 Enciklopédia 20.55 Hird­etések 21.00 Folytatásos film: Brett és Danny 21.50 Carmen Stanescu a 3. számú stúdióban­­ 22.40 Hiradó - sport !nagyvonalúság ? Valahányszor végigszenvedem a kicsi, zsúfolt üzletek minden kellemetlenségét, a Divatház bálteremnek is beillő csarnoka jut eszembe. Bezzeg, ott nem kell tülekedni, mint mondjuk, a Gulli­verben, hogy néhány belvárosi szövet, cipő vagy élelmiszerüzletről ne is szóljunk. Itt mindig nyugalom és sok-sok hely van, ahol az ember kipihenheti fáradalmait. Persze, ez cseppet sem csökkenti a Divatház termelési és for­galmazási tartozását, ami ha jól tudom 4 millió lej körül mozog, de legalább élvezzük a nagyvonalúság előnyeit. Ám ha egy szép nap valakinek mégis eszébe jut jobban kihasz­nálni ezt a holt tért, mi, pihenni vágyók, ne hagyjuk magunkat, ve­gyük birtokunkba az AGROSEM üzletet a Kossuth utcában, meg az új virágüzletet a Színház­ téren. Akármelyik cukrászdánknál vagy hárunknál szebb, csendesebb és főleg egészségesebb mindkettő. De hagyjuk a mókázást, hiszen komoly dologról van szó, arról, hogy szüntessük meg ezen a téren is a közvagyon terhére hívó nagyvonalúságot. Vagyis, ne csak elvben mondjuk ki, hanem a gyakorlatban is valósítsuk meg: ha valaki nagyvonalúskodni akar, úgy azt tegye a saját­ zsebére. L. A. Megyénk állami kereskedelmi hálózata teljesítette háromévi tervét A lakosság jobb, civilizáltabb kiszolgálásáért folyó munkában szép eredményeket értek el me­gyénk állami kereskedelmi vál­lalatai: november 20-án teljesí­tették az ötéves terv háromévi feladatait. Az árualap biztosításával, a forgási sebesség növelésével az év hátralévő részében még mintegy 4 millió lej terven fe­lüli jövedelmet valósítanak meg. (KONCZ JÁNOS felv.) Brassó-Pojána MŰSOROK SZÍNHÁZ­A Stúdió Színház termében de­cember 1-én, szombaton este 8 óra­kor. A NÉMA LEVENTE. MOZI ARTA: Tisztességes üzlet (francia film) PROGRESUS: A gamma-suga­rak hatása a százszorszépek visel­kedésére (színes amerikai film) „TÖRPE“ mozi: Kaland a jégen; Peti; A gida és a farkas. Előadá­sok kezdete: 10, 11, 16 és 17 óra SELECT: Zöld fenyő nő az erdőben (színes jugoszláv film) 20 órától Stuart Mária (angol film) IFJÚSÁGI Tecumseh (színes német film) 11 és 15 órától­ Gyermekekkel a tenger­parton (színes bolgár film) UNT­­REA- Veronica (színes román film) SEGESVÁRI LUMINA: Felszabadu­lás IV—V. rész; Berlin felé; Az utolsó támadás (színes szovjet film) RÉ­­GENI PATRIA: Isten veled, Szent­pétervár! (színes szovjet film) TIR­­NAVENI MELÓDIA: Összeesküvés (színes román film) LUDASI FLA­­CARA: Ejtőernyősök (színes román film) SZOVATAI DOINA: A me­rénylet (színes francia film) ERDŐ­­••• I­­­DI CO­­L: - -SZENTGYÖRGYI POPULAR: Út nyugat felé (színes amerikai film) GYULAKUTAI PATRIA: Az ugrás (francia—portugál film) NYAJAD­­SZEREDAI NIRAJUL: Az utolsó töltény (színes román film) SAR­­MÁSI POPULAR: Félix és Ottilia I—II. rész (színes román film) RADIO DECEMBER 1. szombat. Magyar nyelven 6,00—6,30-ig. Történelmünk lapjaiból: Erdély egyesülése Romá­niával. Zene. A művelődés hajlé­kaiban. Szórakoztató zene. 18,­00— 19,30-ig. Hírek, tudósítások. Zene­műsor közkívánatra. Nyelvművelő. Szabó Csaba Csángó dalok a tatár fogságból. Találkozzunk szombaton! Román nyelven 6,30—7,00-ig: Törté­nelmünk lapjaiból. Népi táncmu­zsika Gazdasági horizont. 16,30— 18,00-ig: Hírek, tudósítások. Köz­kedvelt népdalénekesek műsorából. Kortársaink. Tánczene. Rádióm­aga­­zin. TELEVÍZIÓ 9,00 Gyermekvilág (ismétlés) 9,30 Egy élet, egy eszméért: Victor Babe? (II.) 10,00 Telex 10,05 Részletek a megyeközi kórus­versenyből 10,25 Közelképben: Ion Coman, a Szocialista Munka Hőse, a Vrancea megyei Cioratti-i mezőgazdasági termelőszövet­kezet elnöke 10.50 Könnyűzene 11.10 Mindenki könyvtára (ismétlés) 11.50 Népzene 12.05 Híradó 15.45 Rajzfilmek 16.00 Telex 16.05 Kulturális-művészeti kalei­doszkóp 16.25 Műsorismertetés 16.30 Német nyelvű adás 18.25 Folklórműsor 18.40 Utazás a világ körül — Közép- Afrika Köztársaság ,19.00 Embertársad 19.20 1001 este 19.30 Híradó 20.00 A hét dala 20.05 52 hét, 52 kezdeményezés 20.15 Enciklopédia 21.00 Mannix — folytatásos film 21.50 Mihaela Mihai énekel 22.20 Híradó, sport 22.30 Jégkorong­ Románia — Bul­gária — részletek 22.50 Románcok. A LOTTÓ 1973. november 30-i húzásának nyerőszámai: I. 34, 28, 71, 3, 88, 65, 85, 62, 55 Nyereményalap: 395 210 lej - II. 75, 33, 44, 64, 47, 69, 14, 18, 52 Nyereményalap: 501 456 lej • Szombattól folyamatosan kapható krumpli a marosvásár­helyi zöldség-gyümölcsüzletekben. Amint azt a vállalat központjá­ban megtudtuk, december végéig 287 000 kilót hoznak forgalomba 2,3 kilós műanyagtasakokban. A forgalmazásra kerülő krumplimennyiséget december­ben jelentős tételekkel növeli az állami gazdaságok, valamint a termelőszövetkezetek üzletháló­zata is. • Közel tízezer ajándék­csomagot készítettek és hoztak forgalomba a szakosított üzletekben és a cukorka­részlegeken. A mostani csomagok még csak kekszet, cukorkát, csoko­ládét, szaloncukrot tartalmaznak, de a későbbiekben már narancs is lesz. E kedvelt déligyümölcs első téte­lei már forgalomba kerültek, s ú­­jabb két vagon érkezését jelezték. Holnap az ASA lasiban játszik Tél van a javából, s így a labdarúgó A divízióban az őszi bajnokság utolsó előtti forduló­ját mélyhűtött körülmények kö­zött bonyolítják le. A legtöbb pályát vastag hópaplan takarja, s ha vasárnap szorgos kezek el is távolítják, a fagypont alatti hőmérsékletben úgysem lesz ép­penséggel leányálom focizni­ . Az USA legénysége egész hé­ten át komolyan készült a saxi-i egyetemisták elleni találkozóra. Együttesünk tagjai tegnap dél­előtt társasgépkocsival utaztak Sportjegyzet­ el Iasiba. Általában bizakodás­sal tekintenek a vasárnapi mér­kőzés elé. Valamennyien tuda­tában vannak: a „Poli“, amely az elmúlt fordulóban 3—1-re ki­kapott Aradon, mindent megtesz majd, hogy egyrészt feledtesse szurkolóival a textilesekkel szem­beni kudarcát, másrészt, hogy megszerezze a számára létfontos­ságú bajnoki pontokat. Tárgyilagosan latolgatva a várható eredményt, kétségtelenül a vendéglátók az esélyesebbek. Persze, ez nem zárja ki azt, hogy Catana fiai újabb megle­petést szerezzenek s pontot hoz­nak az egyetemi központból. Amint a csapat edzője mon­dotta, ha valami váratlan sérü­lés, betegség közbe nem jön, nincs szándékában változtatni a Konstancán győzelmet aratott e­­gyüttes hadrendjén. A bennünket legjobban érdek­lő Poli — ASA mérkőzésen kí­­vül a 16. fordulóban még az a­­lábbi találkozókra kerül sor: Petrolul — „U“ Kolozsvár, FC Constanta — Rapid, Poli Temes­vár — FC Arges, Dinamo — Jiul, Steagul rosu — SC Bacau, CFR Kolozsvár — UTA, CSM Resica — Sportul studentesc és a Steaua — T­niversitatea Cra­iova. Az utóbbi kétségtelenül a forduló rangadójának számít. A Steaua — Craiova találkozót ma délután játsszák.

Next