Wan2, 2004 (19-31. szám)

2004-08-01 / 26. szám

JÓ METÁLBÓL IS MEGÁRT A SOK SZÖVEG­ES 60RSD EDIT FOTÓ DÁVID ZSOLT WANTED FESZTIVÁL HELY: Mezőtúr IDŐ: július 1-3. NÉZŐSZÁM: 3000 JEGYÁR: 6400 Ft Tavaly a Wanted Fesztivál egy újabb vonzó elemmel bővült, vagyis inkább a helyszín lett az: a városi strand. Nap­fény, fürdőzés, koncertek - a körülmé­nyek adottak három kellemes nap eltöltéséhez. Az idei divat szerint már a kisebb, vidéki fesztiválokon is alap­­követelmény a külföldi „sztárzenekarok" meghívása, a mezőtúriak e téren kevésbé ismert, de annál kultikusabb metál­­együttesekre koncentráltak - Ignite, Tiamat, Death Angel. Aztán valaki közbeszólt, az Ignite még túl hétköznap volt, a Tiamat napján egész nap esett, a Death Angel pedig elnézte a turné­naplóját. Erre is lehetne fogni az alacsony nézőszámot, de valójában az előző két alkalommal, amikor erre jártam, akkor sem éreztem, hogy a tömeg fojtogató lenne. A medencéken és a nagyszínpadon kívül még öt másik helyszínen zajlott valamilyen típusú szórakoztatás. Ez a fesztivál is tartogatott ínyencségeket, arról nem is beszélve, hogy Mezőtúr alapból kellemes, nyugodt hely, sok kocsmával, nem utolsó sorban alacsony árakkal és meglepő módon, lakóteleppel. A fesztiválterület pillanatokon belül bejárható, a kempingezők pedig a szomszédos parkot foglalhatták el. Az amúgy is minden fesztiválon fellépő nagy neveket sorban kihagytam, de a fény- és hangtechnika olyannyira rendben volt, hogy legtöbbször a kis színpadokon fellépő kevésbé ismert (többen közülük azért már szerepeltek az újság no future rovatában) zenekarok koncertjei is élményszámba mentek, így van miről beszámolnom. Ezek többnyire modern (nem nu) metál-közeli együt­tesek, mert úgy néz ki, ez a zenei műfaj (annyira azért nem egységes, hogy színtérnek lehessen nevezni) már van annyira erős, hogy legalább az under­­groundban folyamatosan jelen legyen. Ilyen volt első nap a Stereochrist fellépése, akik e rövid tündöklés után jelentették be hivatalosan, hogy Felföldi Péter énekes és Koltay Tamás dobos távoznak. A Dead River Blues album dalai mellett a műsor végén még egy feldolgozás is helyet kapott, a Downtól a Bury Me In Smoke. A csütörtöki naphoz tartozott még egy tehetségkutató verseny is, ez azonban kevésbé volt lelkesítő, sőt, amit még sohasem tapasztaltam, a zsűriben is konszenzus alakult ki az értékelhető produkciókat illetően. Azért itt van: első a kecskeméti Booboo's Panch, második a békéscsabai blakk és harmadik a budapesti VL45. A borús idő miatt pénteken strand helyett a karaoke- és léggitár-versenyen szórakoz­tunk, felbukkant itt egy igazi törzsven­dég, bocijelmezben, majd lebonyolítot­tunk egy érdeklődésre számot tartó unon2 No Future közönségtalálkozót. Mire az aranylemezes előadókhoz értünk, vidám lett a hangulat, éppúgy, mint a Fish! koncertjén, ahol Krisztián nem hazudtolva meg hírnevét, mindenkit bevont a táncba. Rövid áthangolódás után a No Future fesztiválon is lenyűgöző Isten Flára Mögött zenekar szerzett magának legalább három újabb rajongót, de közönség soraiban DJ Nagát is felfedeztük. Említésre méltó még, hogy az utánuk következő punkos beütésű nu-metált játszó Mind The Gap koncertjén pedig a léggitár-versenyen beszerzett felfújható gumigitárokkal induló rajongók színesítették a színpadképet. Flamnalban még megvártam az Idorut, dallamos hardcore zenét játszanak, amit az tesz izgalmassá, vagy éppen zavaróvá, mert ma este inkább utóbbit éreztem, hogy Szabó László (Very Bad Things, RIP) dobol valamit, amire a gitárok nem mindig passzolnak, az énekes pedig eközben egy harmadik témával jön elő. Ezek után kíváncsian várom a nagylemezt, amely talán helyére teszi az öt srácot. A fesztivál utolsó napja mondhatni tökéletesre sikerült, délután a hideg víz és az olcsó sör mellett heverészünk fotós fiúval, Dávid Zsolttal, este pedig négy koncert vár rám, többé vagy kevésbé visszafogott mozgással, de szerencsére szünet nélkül. Az első az egri Polly Is Dead, régi motorosok, de én most látom őket először, és nagyjából a harmadik számnál be lehet állni, az ének pont elég, a gitáros Barnabás úgyis hülyéskedik eleget, tehát műsor is van. A következő a Superbutt a nagyszínpadon, ez nekik az első alkalom és bár nem tömöttek az első sorok, azért Vörös András énekes be tudja lelkesíteni a közönséget. Többek között hibátlanul eljátsszák a Sick Of It All koncertről ismerős összefutós játékot, amely így közelebbről szemlélve nem tűnik annyira félelmetesnek. Utána Bridge To Solace a Civil Zónában, a legkisebb színpadon, de itt legalább teltház van, nem is fér el mindenki a sátorban. Nem annyira darálós, mint amire számítottam és megérdemelten ők az egyik legkelendőbb exportzenekarunk underground szinten. A fesztivál utolsó koncertjének a Blind Myself marad, egyszer már láttam, de az új album ismeretében valamivel könnyebb ráhangolódni, a tempóváltások között elegendő idő telik el ahhoz, hogy ne érezzem annyira kaotikusnak és tisztességesen el lehessen merülni benne. Viszlát. AUGUSZTUS 2004 000­2 2­1 Élővilág

Next