Wan2, 2010 (92-103. szám)

2010-06-01 / 96. szám

Vi­boldetroit LCD SOUNDSYSTEM This Is Happening ★★★★★ B­­DFA I 65 perc 9 szám BÁR MURPHY IGAZÁN CSAK A DISCO PUNK ELSŐSZÁMÚ ZEnEKARÁNAK SZÁMÍTÓ LCD SOUNDSYSTEM 2000-ES ÉVEK ELSŐ FE­LÉBEN TÖRTÉNT FELTŰNÉSÉVEL LETT SZÉ­LES KÖRBEN ISMERT(EBB)­ , már jóval ko­rábban bedarálta a zenemalom. 1988 és 1998 közötti tíz évét másodvonalas zenekarokban töltötte, melyek képtelenek voltak kitörni az egyhelyben toporgásból - legfőképpen azért, mert az eredetiség messzire elkerülte vala­mennyit. A Pony nevű banda például állítólag a Pixiesből élt. A zenekarosdi mellett Murphy hangmérnökként is dolgozott ebben az időben, többek között a Sub Pop kiadó lemezein. AZ ÁTTÖRÉS - PONTOSABBAN A VÁL­TÁS - AKKOR TÖRTÉNT MEG, AMIKOR DAVID HOLMES NEW YORKBAN DOLGO­ZOTT AZ 1997-BEN MEGJELENT LET’S GET KILLED CÍMŰ ALBUMÁN. A producer Tim Goldsworthy lett, aki korábban James Lavelle partnereként a Mo’ Wax kiadó és az UNKLE ze­nekar születésénél is jelen volt. Ő és Murphy a Holmes lemez kapcsán ismerkedtek meg egymással. A kölcsönös szimpátián és David Holmes-on túl azt is érzékelték egymásról, hogy mindkettőjüket ugyanaz izgatja a leg­inkább: az éppen akkoriban csírázgató disco vagy dance punk (esetleg punk funk). Kiadót alapítottak DFA Records néven, és ez olyan lö­kést adott Murphy-nak, hogy végre-valahá­­ra maga is belefogott a zeneszerzésbe. Az első három évben csupán kislemezei jelentek meg. Mivel ezek egytől-egyig szép sikert könyvel­hettek el, 2005-re már nagylemeze is volt az LCD Soundsystemnek. A cím nélküli album­ra a korábbi kislemezszámok (Losing My Edge, Give It Up, Movement, Yeah) is felkerültek, és több friss alapvetés (Daft Punk Is Playing At My House, Disco Infiltrator, Tribulations). Murphy nem kevesebbet, mint a műfaj alap­lemezét tette le az asztalra. A hatások már ek­kor is nyilvánvalóak voltak: az amerikai új­hullám (Talking Heads, Blondie, Cars, Devo, Pixies), a 70-es évek amerikai punkzenéje (MC5, The Dictators, NY Dolls), és a Velvet Underground. Mindez a modern elektronika és a pszichedelia szűrőin négyszer-ötször át­csurgatva, savval és groove-val jól megszór­va. A 2007-es Sound Of Silveren Murphy „da­losabb” irányba fordult, és rákattant Brian Enóra. Az albumot nyitó, zseniálisan felépí­tett, mégis nagyon egyszerű Get Innoctious! nemcsak bármelyik 70-es évekbeli Eno szóló­albumra simán felkerülhetett volna, de azok­ra a Talking Heads és David Bowie nagyleme­zekre is, melyeknek Eno volt a producere. És ez még nem minden: a szám a harmadánál be­lépő női hangnak köszönhetően a nyolcvanas évek eleji Madonnát is felidézheti a hallgató­ban, majd az utolsó fél percben kortárs zené­lésébe fordul. A sokféle súly alatt nem roppan össze a szám, hanem kerek egészbe összeáll. Murphy egy mágus eredeti receptúrával. A SOUND OF SILVEREN MURPHY ÚJ MÓD­SZER SZERINT DOLGOZOTT. Kevés számot pakolt a lemezre - míg az első albumon 16, ad­dig a másodikon már csak 9 szám kapott he­lyet -, és (majdnem) mindnek felnyomta a já­tékidejét 6 perc fölé, hadd fussák csak ki ma­gukat, és rendesen támogassák meg a hallgató pszichedelikus révületét. A már említett nyitó­szám mellett mindenképpen említést érdemel a Noth American Scum, a Time to Get Away, a Someone Great, az As V Them, és a New York városához címzett himnusz, a New York I Love You című dal, ami a Sound Of Silvert lezárta. MIELŐTT A HARMADIK LCD SOUND­­SYSTEM album kijött volna, Murphy elkészítet­te Noah Baumbach Greenberg című, Ben Stiller, Jennifer Jason Leigh és Rhys Ifans főszerep­lésével készült filmjének kísérőzenéjét, ahol új oldaláról mutatkozott be. Egyfelől folkos popdalokat írt a mozgó képek alá, másfelől to­vábbmerült Brian Eno világába, de ezúttal az ambient albumok voltak a sorvezetői. A THIS IS HAPPENINGRE, AKÁRCSAK A MÁSODIK LEMEZRE, ÚGY ERRE IS MIND­ÖSSZE 9 SZÁM KERÜLT, ÉS CSAK EGY MA­RADT A POPZENÉKNÉL SZOKÁSOS 3 PER­CES JÁTÉKIDŐ KÖRÜL, a többinek Murphy bőven hagyott időt a kibontakozásra. Az első kislemezdal pont ez a többi közül kissé kilógó szám, a Drunk Girls lett, amiből simán lehet­ne bulikedvenc, annyira kicsattanó, pimasz, őrült, vagány - mit mondjak még? Az új album legszembetűnőbb változása, hogy lassultak a számok, enyhébb az lett iram, és napfényeseb­­bek-játékosabbak a hangulatok. Ezúttal mint­ha a dalok jobban esnének a latba, mint az üte­mek. A Dance Orself Clean ráérősen hömpö­lyögve nyitja az albumot és bontakozik ki, a Drunk Girls úgy pattog, mint egy kőkemény­re pumpált gumilabda. Ezt követi az album egyik legjobb száma, a One Touch, ami már a szokásos, monoton disco punk táncdal, és a Devo modorában íródott. Az All I Want viszont Bowie Heroes-ának mostohatestvér párja, le se szeretné tagadni a rokonságot. Az I Can Change - személyes kedvenc - egy naivra raj­zolt, mosolygós elektro pop dal, a You Wanted a Hit feszes és visszafogott. A Pow Pow újra be­pörög, hogy aztán a Somebody’s Calling Me hét percben ismét lelassítsa és pszichedelikus irányba vezesse a lemezt. Az album végé­re került Home - Talking Heads kompatibilis szám­­ utazós hangulata hova máshova is ve­zetne, mint a címben jelölt helyre, a jól elvég­zett munka után haza. Kikapcsolódni, pihenni. Mondjuk pont az LCD Soundsystemre. A HÓNAP ALBUMA Az őrület lelassítása A legújabb, Drunk Girls című kislemezdalhoz készült Spike Jonze klipben James Murphy és társai bebizonyítják, méghozzá mulatságosan, hogy igazi punkok. This Is Happening című harmadik nagylemezük viszont inkább diszkó maradt az apró, ám nyilvánvaló módosítások ellenére is. 53 yuan2

Next