Zalai Hírlap, 1957. július (2. évfolyam, 152-176. szám)
1957-07-02 / 152. szám
2 ZALAI ti í & L A V II. 1957. július 2. A Magyar Szocialista Munkáspárt országos értekezletének határozata Az MSZMP országos értekezlete a Központi Bizottság beszámolója feletti vita után akövetkező határozatothozta: 1. A népi demokratikus rend további erősítése és az ellenforradalom erői elleni következetes harc ". A nemzetközi imperialista erők, élükön az amerikai imperialistákkal, fokozzák a nemzetközi feszültséget, fegyveres összetűzéseket provokálnak. A szocialista tábor és az egész békestábor ellen irányuló terveik érdekeiben az ENSZ-ben továbbra is igyekeznek napirenden tartani és felhasználni az úgynevezett «magyar kérdést«, hogy támogassák az ellenforradalmi erőket hazánkban és beavatkozzanak a Magyar Népköztársaság belső ügyeibe. A múlt év októberében az imperialisták által támogatott, a magyar munkás-paraszt hatalom megdöntésére tőkés-földesúri fegyveres ellenforradalmi felkelés tört ki hazánkban. E felkelés leverése a fasiszta-klerikás ellenforradalom uralmától mentette meg a magyar népet,biztosította a dolgozó néphatalmát és elhárította egy új háború közvetlen veszélyét. Az ellenforradalom leverésére a múlt év november elején megalakult a forradalmi munkás-paraszti kormány. Az országos pártértekezlet megállapítja: a munkás-paraszt kormány megalakulása a forradalom védelmére történelmileg szükségszerű volt. A kormány óriási érdeme, hogy megszervezte és győzelemre vezette a munkásosztályt, a forradalmi erők ellentámadását, megvédte a népi államhatalmat, helyreállította a közbiztonságot és az ország gazdasági életét. A forradalmi munkás-paraszt kormány létrehozása a magyar kommunisták hazafias tette volt. E tett helyességét a történelem gyorsan igazolta. A munkás-paraszt kormány létrehozásával egy időben alakult meg a párt újjászervezésének irányítására az új, ideiglenes Központi Bizottság, amely körül a kommunisták, a munkásosztály, a dolgozó nép legjobbjai tömörültek. A párt újjászervezése az ellenforradalom leverésének döntő jelentőségű tényezője volt. Az országos pártértekezlet megállapítja azt is, hogy a forradalmi munkás-paraszt kormány a magyar nép legszentebb ügyének, szabadságának védelmében, valamint a szocializmus és a béke általános érdekében járt el, amikor a varsói szerződés alapján fegyveres segítséget kért a Szovjetunió kormányától, hogy mielőbb leverje az ellenforradalom katonai erőit, megmentse a népet egy hosszabb polgárháború bekövetkezésétől és elhárítsa az ország kettészakításával is fenyegető háborús veszélyt. A Szovjetunió a magyar nép igazibarátjaként cselekedett és a proletár internacionalizmus elveiből fakadó kötelességét teljesítette, amikor megadta a kért támogatást. Ezzel nem csupán a belső ellenforradalmi erők leverését segítette elő, hanem biztosította az ország nyugati határait a fegyveres beszivárgással és a katonai betörés veszélyével szemben. A Szovjetunió, Kína és a szocialista tábor többi országa nagyértékű politikai és morális segítséget és messzemenő anyagi támogatást is nyújtottak Magyarország forradalmi erőinek, a magyar népnek. E segítség egyik elengedhetetlen feltétele volt annak, hogy a forradalmi erők — melyeknek sorait az ellenforradalmi támadás a régi vezetés súlyos hibáinak kihasználásával, különösen pedig a szocializmus ügyét hitványul hátbatámadó Nagy Imre—Losonczy-frakció segítségével, egy időre demoralizálta és dezorganizálta — ,gyorsan megszerveződjenek, ellentámadásuk kibontakozzék és győzelmet arassanak a politikai harcban is. A szocialista tábor országaitól kapott meszszemenő anyagi támogatás egyben azt is lehetővé tette, hogy elkerüljük a fenyegető inflációt, ésbiztosítsuk az ország gazdasági életének helyreállítását és fejlődését. A munkáshatalmat megvédő forradalmi erők magyarországi harcát mély együttérzéssel kísérte és támogatta az egész nemzetközi forradalmi munkásmozgalom. A magyarországi események messzemenő tanulságok levé ■násiára késztették az egész nemzetközi kommunista mozgalmat. E tanulságok közül egyik legfontosabb: meg kell szilárdítani a nemzetközi kommunista mozgalom egységét és meg kell védeni mindenféle támadás és aknamunka ellen. E tanulság eredményeként lényegesen fejlődött a kommunista erők nemzetközi egysége. Az ellenforradalom el akarta szakítani Magyarországot a szocialista tábortól és vissza akarta rántani az imperializmus táborába. A forradalom erői a szocialista tábor és mindenekelőtt a Szovjetunió támogatásával győztek. A szocialista népekkel való szilárd, testvéri összefogás szabadságunk és fejlődésünk döntő feltétele volt és marad. A magyar kommunisták feladatai az előállt helyzetben saját népükkel- az egész nemzetközi kommunista mozgalommal és az egész nemzetközi békemozgalommal szemben egyaránt megnövekedtek. Az elmúlt tizenkét év nagy vívmányaira támaszkodva, és ezeket az eredményeket minden becsmérlő támadással szemben megvédvekell kijavítani a régi vezetés által elkövetett súlyos hibákat, így kell leküzdeni és megsemmisíteni az ellenforradalom még meglevő erőit, eloszlatni az ellenforradalmi támadás, s különösen a revizionista fertőzés által keletkezett eszmei zavar még meglévő jelentős maradványait, így kell biztosítani az ország adottságainak megfelelő és a szocialista országok együttműködésének óriási lehetőségeit hasznosító szocialista Magyarország felvirágzását. A magyaországi ellenes forradalom fő támogatói és irányítói a nyugati imperialista körök voltak. Ezek évek óta nyílt uszítást folytatnak a szocialista országok ellen és a magyar ellenforradalom segítségéivel akartak Közép-Európában új háborús tűzfészket teremteni. A hazai ellenforradalmi erők vezetői, a fegyveres felkelés közvetlen szervezői és irányítói a megdöntött tőkés-földbirtokos osztály képviselői és kiszolgálói voltak. Jelentős szerepet játszottak a népi demokrácia elleni felkelésben a régi horthysta vezető körök képviselői, herceg Eseterházy, gróf Takács,Tolvay stb., a klerikális reakció, élén Mindszentyvel, a népi demokrácia szerveibe állnak módon befurakodott horthysták, Király Béla és társai, a jobboldali szociáldemokraták és más volt koalíciós pártok jobboldali vezetőkörei. Az ellenforradalmi blokk létrejöttében és befolyásának kiszélesedésében, az ellenforradalmi támadás előkészítésében, kifejlesztésében, és végrehajtásában, mindenekelőtt a párt erőinek megbénításában, különösen nagy szerepe volt a Nagy Imre— Losonczy-féle áruló revizionista frakciónak. Az ellenforradalmi erők azért támadtak a munkásosztály forradalmi pártjára, hogy megfosszák a munkásságot vezető erejétől, s ezáltal képtelenné tegyék hatalmának megvédésére. A nacionalistarevizionista demagógia, a párt erőinek bénultsága idején behatolhatott a munkásság egyes elmaradottabb rétegeibe, főleg ott, ahol egykori tőkés életnek, fasiszták, volt csendőrök stb. is tömörültek. A párt sorainak dezorganizálása következtében a munkásság politikai vezetés nélkül maradt. Az előállt helyzetben szervezett fasiszta csoportok, kispolgári anarchista és jobboldali szociáldemokrata elemekkel közös blokkot alkotva és fegyveres terrorista bandákra támaszkodva számos helyen átmenetileg hangadókká is váltak. Befurakodtak az üzemek vezetésébe, a munkástanácsokba, dezorganizálták a termelést és sok zavart, meg kárt okoztak. A munkásosztály alapvető tömegeinek magatartását azonban az határozta meg, hogy a párt harcba hívta-e és harcba tudta-e vezetni a munkáshatalom megmentéséért. Az ellenforradalmi erők taktikájához tartozott az is, hogy felbomlassza a munkásosztály és a többi dolgozó osztályok szövetségét, szembefordítsa a proletárhatalommal a kispolgári osztályokat és azokat a tőkés-földbirtokosrestauráció számára használja fel. A nacionalista-revizionista támadás és a régi vezetés hibái következtében a városi kispolgárság nagy része és az értelmiség jelentős rétege elszakadt a munkásosztálytól, részben viszszahúzódott, részben a polgári restaráció, az ellenforradalom erői mellé állt és annak tömegbázisát alkotta. A proletárdiktatúra elleni lázadásban résztvevő kispolgári tömegek képviselője, szószólója és nyílt politikai vezetője a magyar írók és újságírók bizonyos csoportja volt. Az ellenforradalmi támadás kiterjedt a falura is, mozgósította a kulákságot és egyéb falusi reakciós elemeket, akik az ellenforradalom idején gyorsan szerveződtek. Az ellenforradalom a parasztok alapvető tömegeit azonban nem tudta maga mellé állítani; a földesúri kulák reakció gyors jelentkezése a parasztok körében mély aggodalmat és sok helyen aktív ellenállást váltott ki, különösen a tszparasztok és a volt agrárproletár-kisparasztok körében. Apártértekezlet megállapítja, hogy az ellenforradalom elleniharcban — bár döntő sikereket értünk el —, de a harc még távolról sem ért véget. Az imperialisták mostani vereségük után nem mondtak le sem hódító háborús terveikről, sem a népi demokratikus országok, közöttük a Magyar Népköztársaság törvényes rendje elleni aknamunkáról. A hazai ellenforradalmi erők még nem semmisültek meg teljesen; támogatást kapnak a nyugati imperialistáktól, a nyugati rádiók támogatásával és nyugati irányítással folytatják az ideológiai és politikai zavartkeltést, igyekeznek beépülni a pártba, az államapparátusba, a gazdasági és a kulturális szervekbe, a tömegszervezetekbe. Rágalmaznak, intrikálnak, hogy zavarják és lassítsák további fejlődésünket. Nagy szükség van tehát az egész párt, az egész munkásosztály, a néphatalom minden igaz hívének éberségére, kérlelhetetlenségére és aktív fellépésére az ellenséges elemekkel szemben. A párt nem engedheti meg, hogy teret kapjon az éberséget elaltató hangulat, olyasféle illúzió, mintha nem nyolc hónappal, hanem nyolc évvel ezelőtt lett volna ellenforradalmi felkelés hazánkban. Nem lehet elfelejteni az ellenforradalom október—novemberi gaztetteit, amelyeket kész ismét, még nagyobb mértékben elkövetni. A munkáshatalom további erősítése megköveteli, hogy kíméletlenül megbüntessük azokat, akik bűncselekményeket követtek el és akik ma is aktívan harcolnak a népi hatalom ellen. Más elbírálásiban kell azonban részesíteni azokat, akik cselekményeik népellenes voltát felismerve és megbánva, készek és képesek segíteni az imperialisták és a hazai ellenforradalmárok népellenes törekvései elleni harcban. A pártértekezlet elítéli azt a helyenként tapasztalható káros gyakorlatot, hogy a kisebb hibát elkövető dolgozókkal szemben is úgy lépnek fel, mint a tudatos ellenforradalmárral szemben. A jó szándékú, de megtévesztett dolgozókkal szemben nem a megtorlás, hanem a megnyerés módszerét kell alkalmazni. A párt szilárd elvi politikáján nyugvó, türelmes felvilágosító munkával el kell érni, hogy a munkásosztállyal való szövetségtől eltávolodott kispolgári és értelmiségi rétegeket újra megnyerjük e szövetség és így a szocialista építés számára. A pártnak ima nagy tekintélye van, amit az ellenforadalom elleni sikeres küzdelmével és A Magyar Szocialista A • Munkáspárt, bár tevékenységét néhány lényeges új vonás jellemzi, nem új párt, hanem a munkásosztály újjászervezett marxista-leninista pártja, élcsapata, amely az MDP volt tagságának legszilárdabb, legáldozatkészebb részét egyesíti. Az az elvileg és politikailag helytelen és káros határozat, amely kimondta a párt feloszlatását és az MSZMP-nek megalakítását mint teljesen új, a Magyar Dolgozók Pártjától független pártnak létrehozását, a párt erőinek a legkritikusabb időpontban való teljes megbénítását eredményezte. Ez a határozat a legsúlyosabb időben dezorganizálta a forradalom erőit. Nagy Imre és csoportja revizionista pártot akart létrehozni, amely a «nemzeti kommunizmus« hamis jelszavával a burzsoá nacionalizmus alapjára helyezkedett volna. Nagy Imréékkel szorosan együttműködve, a magyar munkásosztály egységét próbálták megbontani a jobboldali szociáldemokraták, a külön szociáldemokrata párt megalakításának kezdeményezésével. A munkásosztály pártja és egysége ellen intézett támadás a munkáshatalom elleni támadás szerves része volt. Az MSZMP első intéző bizottságának november 4-e előtthozott határozatait, mint a marxizmus-leninizmussal ellentétben álló határozatokat, az országos pártértekezlet elveti. A Magyar Szocialista Munkáspárt vezetésében a munkásosztály forradalmi elmélete és politikája attól az időtől kezdve érvényesült, amikor november 2-án a párt egészséges elemei új ideiglenes központot szerveztek, kirekesztve abból az osztályáruló Nagy Imre—Losonczycsoport tagjait. Az országos pártértekezlet, helyesli a Központi Bizottság döntéseit, amelyeket a munkásosztály forradalmi pártjának újjászervezéséről, vezető szerepének érvényesítéséről és a párttal szemben álló antimarxista nézetek és politikai támadások visszaveréséről hozott. Helyes volt szembeszállni azokkal az ellenforradalmi nézetekkel és törekvésekkel, amelyekkel a párt üzemi szervezésének feladását akarták elérni. Helyes volt szembeszállni a párt vezető szerepét tagadó azon nézetekkel is, amelyek a szakszervezeteket függetleníteni akarták a munkásosztály forradalmi pártjától. Ugyancsak helyes volt, hogy visszautasították a jugoszláv vezető elvtársak által felvetett ama antileninista nézeteket, amelyek alapján javasolták a magyar kommunistáknak, hogy a párt újjászervezése helyett a munkástanácsokat tegyék meg a politikai vezetés szerveivé. Az országos pártértekezlet megállapítja, hogy a párt újjászervezése az ellenforradalmi erők elleni szívós harcban sikerrel befejeződött. Az újjászervezett párt eszmei és politikai vezetése biztosítja ma ismét a Magyar Népköztársaság állami és társadalmi életénekkommunista irányítását, a proletárdiktatúra erejét. A párt újjászervezése során a párttagság számát és összetételét tekintve, általában egészségesen fejlődött. A párttagság létszáma jelenleg 345 733 (ez a volt MDP-tagság 40,2 százalékát teszi ki). A párttagság társadalmi összetétele a következőképpen alakul: a párttagság 57,9 század végi vezetés hibáinak kiküszöbölésével vívott ki a tömegek előtt. De önmagunkat csapnánk be és ártana az ügynek, ha azzal áltatnánk magunkat, hogy az ellenforradalom már egyáltalán nem tud becsületes embereket befolyásolni és most már minden jó szándékú ember követi a pártot. A párt és a munkás-paraszt állam erős, szabad az út a szocialista társadalom továbbépítése számára. Viszont lékamunkás, 16,7 százaléka paraszt, 6,9 százaléka értelmiségi, 10,4 százaléka eredetileg alkalmazott és 8,1 százaléka egyéb kategóriákból tevődik össze. A párttagok 85,2 százaléka tagja volt az MDP-nek. A párttagság 32,1 százalékát olyan elvtársak teszik ki, akik 1945 előtt, illetve 1945 óta párttagok voltak. A párt alapszervezetek száma 12 985. A párt további erősítése érdekében mindenekelőtt a párttagok marxista-leninista nevelésére, és a pártmunkába való bevonására kell törekedni. A párttagság sorait elsősorban a termelésben közvetlenül résztvevő munkások, dolgozó parasztok és az értelmiség legjobbjaival, új tagok és tagjelöltek felvételével kell erősíteni. A pártszervezetek előtt álló alapvető feladat a párt ideológiai és szervezeti egységének megszilárdítása. A párt csak a marxista— Leninista elmélet segítségével tudja helyesen meghatározni és megoldani azokat a feladatokat, amelyek a szocializmus építése során előtte állanak. Ez elengedhetetlenül szükségessé teszi, hogy őrizzük a marxista-leninista elmélet tisztaságát, s erősítsük a párt elméleti alapjait. A párt elméleti és politikai tevékenységében ma az egyik alapvető feladat az elmúlt esztendőkben oda szélesen benyomult revizionista nézetek és az ezek nyomán lábra kapott megalkuvás és osztályárulás maradványainak megsemmisítése. A revizionista nézetek burzsoá és kispolgári nézetek, amelyek a munkásosztály eszmei és politikai lefegyverzését és a burzsoázia előtti behódolást eredményezik. A revizionista nézetek képviselőinek útja a marxista-leninista elméletet meghamisító ideológiai fellépéstől a frakcióharcon keresztül törvényszerűen az osztályáruláshoz, a burzsoázia táborába való átálláshoz vezet. Ezt az utat járta meg milliók szeme előtt Nagy Imre és csoportja. A revizorizmus, az úgynevezett nemzeti kommunista nézetek az osztályellenséggel való megbékélés nézetei, éppen ezért az ellenforradalom erőivel szembeni harc első feltételeként eszmeileg is, politikailag is meg kell semmisíteni a nézeteket, s képviselőiket pedig kikell űzni a pártból, eszmei harcot kell folytatni a revizionizmussal szembeni békülékenység megnyilvánulásaival. Következetes harcot kell vívnia a pártnak a marxizmus— leninizmus dogmatikus kezelése és az annak következményeképpen jelentkező szektás politika újjáéledése ellen. Ez az elméleti és politikai torzulás a személyi kultusz éveiben nálunk nagy méreteket öltött, és súlyos károkat okozott a párt elméleti és politikai munkáiban. Lazította a párt és a tömegek kapcsolatát, aláásta a proletárdiktatúra erejét. Az ilyen jellegű hibák kiújulásának veszélye két okból is fennáll. Először azért, mert a dogmatizmus és a szektás szemlélet bizonyos mértékig megmaradt sokak gondolkodásmódjában. Másodszor azért, mert a párt újjászervezésének sikerei, a párt jelenleg egészségesen fejlődő tömegkapcsolatai egyeseket máris elbizakodottá tesznek, és a tömegek körében végzendő politikai munka lebecsülésére csábítanak. Márpedig szektás pozíciókból sem a tömegekért, sem ahhoz, hogy ezen az úton gyorsabban haladjunk előre és hogy az ellenség kevésbé tudja fejlődésünket zavarni és fékezni, szükség van a párt tömegi kapcsolatának állandó szélesítésére és szilárdítására. Az ellenséggel szembeni kérlellhetetlenség és a megtévesztett, jószándékú emberek felvilágosítása a néphatalom további erősödésének egymással szorosan összefüggő, alapvető fontosságú feladata, a revizionizmus ellen nem lehet sikerrel harcolni. A volt Rákosi—Gerő-féle vezetés dogmatikus és szektás hibái fontos tanulságok a párt számára. Ez a vezetés a korábbi években helyesen, a marxista-leninista elmélet alapján dolgozott a tömegek között és a tömegekért. E vezetés akkornagy eredményeket ért el a párt é® a nép javára. Az eredményes munka természetes következményeképpen e vezetés iránt erős bizalom, nagy megbecsülés és tisztelet fejlődött ki és ez sokféle formában megnyilvánult. A munkában sorozatosan elért sikerek és a tömegek körében élvezett rokonszenv a vezetést később elfoizakodottá tette, egyes vezetők tévedhetetlennek tartották magukat. A gyakorlati munka tapasztalatainak marxista—leninista elemzését felváltotta a dogmák hangoztatása, a vezetés elbürokratizálódása, s a tömegektől való elszakadás, ami súlyos károkat okozott a párt életében. Mind a revizionizmus elleni harcban, mind a dogmatikus irányzat kiújulásának lehetősége elleni harcban fontos fegyverünk a marxista ismeretelmélet. A szubjektív szemléleti módot ki kell űzni a párt munkájából. A revizionizmus és a dogmatizmus szöges ellentétben állnak egymással, de közös vonásuk, hogy egyaránt kispolgári gyökerekből táplálkoznak. A marxista ismeretelmélettel szembenálló hiba szubjektív szemléletre és gyakorlatra vezet és — amint ezt az élet nálunk bebizonyította — táplálja egymást, egyik a másiknak forrása is. A párt valamennyi szervezetének érvényesítenie kell tevékenységében a marxista ismeretelméletet, amely a valóságból indul ki és a konkrét valóságra építi politikáját. A pártnak jelenleg az elméleti és politikai munkában a harcot elsősorban a revizionista nézetek és az ellenforradalmár ellenséggel való mindenfajta megalkuvás ellen kell vívnia. Ezt a harcot azonban oly módon kell vezetni, hogy a párt egyben lehetetlenné tegye a dogmatikus és szektás hibák megismétlődését.. 1953 nyara után a pártvezetésben a hibák következetes felszámolása helyett a szektás, illetve revizionista végletekbe átcsapó politika folyt. Ez a mindkét irányban sokszor szélsőséges politika bizonytalanná tette a vezetést, s magát a párttagságot is. Ezért rendkívül fontos, hogy soha többé sem jobbra, sem balra ne engedjük eltéríteni a pártot a helyes útról. A pártkonferencia elhatározta: „JA párt kádereinek marxista—leninista nevelése, a párt eszmei tisztaságának megőrzése érdekében ismét létrehozza a különböző pártiskolákat és megszervezi a pártoktatást. Is Az állami szerveknek javasolja: az egyetemeken és a főiskolákon tegyék ismét kötelezővé a marxizmus-leninizmus oktatását, s ezzel is biztosítsák az egész fiatal magyar nemzedék marxista-leninista szellemben való nevelését. „ Az elméleti munka elmélyítése érdekében a Központi Bizottság mellett elméleti munkaközösségeket hoz létre és ennek feladatává teszi, hogy a mindennapi életben fél(Folytatás a 3. oldalon) A párt fejlődése és a további feladatok