Zalai Hírlap, 1957. július (2. évfolyam, 152-176. szám)

1957-07-02 / 152. szám

2 ZALAI ti í & L A V II. 1957. július 2. A Magyar Szocialista Munkáspárt országos értekezletének határozata Az MSZMP országos érte­kezlete a Központi Bizottság beszámolója feletti vita után a­­következő határozatot­­hozta: 1. A népi demokratikus rend további erősítése és az ellenforradalom erői elleni következetes harc ". A nemzetközi imperialis­­­­ta erők, élükön az ame­rikai imperialistákkal, fokoz­zák a nemzetközi feszültséget, fegyveres összetűzéseket pro­vokálnak. A szocialista tábor és az egész békestábor ellen irányuló terveik érdekeiben az ENSZ-­ben továbbra is igye­keznek napirenden tartani és felhasználni az úgynevezett «magyar kérdést«­, hogy támo­gassák az ellenforradalmi erő­ket hazánkban és beavatkoz­zanak a Magyar Népköztársa­ság belső ügyeibe. A múlt év októberében az imperialisták által támogatott, a magyar munkás-paraszt ha­talom megdöntésére tőkés-föl­desúri fegyveres ellenforradal­mi felkelés tört ki hazánk­ban. E felkelés leverése a fa­­siszta-kleriká­s ellenforrada­lom uralmától mentette meg a magyar népet,­­biztosította a dolgozó nép­­hatalmát és el­hárította egy új háború köz­vetlen veszélyét. Az ellenfor­radalom leverésére a múlt év november elején megalakult a forradalmi munkás-paraszt­i kormány. Az országos pártér­tekezlet megállapítja: a mun­kás-paraszt kormány meg­alakulása a forradalom védel­mére történelmileg szükség­­szerű volt. A kormány óriási érdeme, hogy megszervezte és győzelemre vezette a munkás­osztályt, a forradalmi erők el­lentámadását, megvédte a népi államhatalmat, helyreállította a közbiztonságot és az ország gazdasági életét. A forradalmi munkás-pa­raszt kormány létrehozása a magyar kommunisták hazafias tette volt. E tett helyességét a történelem gyorsan igazolta. A munkás-paraszt kormány létrehozásával egy időben ala­kult meg a párt újjászervezé­sének irányítására az új, ideiglenes Központi Bizottság, amely körül a kommunisták, a munkásosztály, a dolgozó nép legjobbjai tömörültek. A párt újjászervezése az ellen­­forradalom leverésének dön­tő jelentőségű tényezője volt. Az országos pártértekezlet megállapítja azt is, hogy a for­radalmi munkás-paraszt kor­mány a magyar nép legszen­tebb ügyének, szabadságának védelmében, valamint a szo­cializmus és a béke általános érdekében járt el, amikor a varsói szerződés alapján fegy­veres segítséget kért a Szov­jetunió kormányától, hogy mi­előbb leverje az ellenforrada­lom katonai erőit, megmentse a népet egy hosszabb polgár­­háború bekövetkezésétől és el­hárítsa az ország kettészakítá­­sával is fenyegető háborús ve­szélyt. A Szovjetunió a ma­gyar nép igazi­­barátjaként cselekedett és a proletár in­ternacionalizmus elveiből fa­kadó kötelességét teljesítette, amikor megadta a kért támo­gatást. Ezzel nem csupán a belső ellenforradalmi erők le­verését segítette elő, hanem biztosította az ország nyugati határait a feg­yveres beszivár­gással és a katonai betörés veszélyével szemben. A Szovjetunió, Kína és a szocialista tábor többi országa nagyértékű politikai és morá­lis segítséget és messzemenő anyagi támogatást is nyújtot­tak Magyarország forradalmi erőinek, a magyar népnek. E segítség egyik elengedhetetlen feltétele volt annak, hogy a forradalmi erők — melyeknek sorait az ellenforradalmi táma­dás a régi vezetés súlyos hi­báinak kihasználásával, külö­nösen pedig a szocializmus ügyét hitványul hátbatámadó Nagy Imre—Losonczy-fra­kció segítségével, egy időre demo­ralizálta és dezorganizálta — ,gyorsan megszerveződjenek, ellentámadásuk kibontakozzék és győzelmet arassanak a poli­tikai harcban is. A szocialista tábor országaitól kapott mesz­­szemenő anya­gi támogatás egyben azt is lehetővé tette, hogy elkerüljük a fenyegető inflációt, és­­biztosítsuk az or­szág gazdasági életének hely­reállítását és fejlődését. A munkáshatalmat megvédő forradalmi erők magyarországi harcát mély együttérzéssel kí­sérte és támogatta az egész nemzetközi forradalmi mun­kásmozgalom. A magyarországi események messzemenő tanulságok levé ■násiára késztették az egész nemzetközi kommunista moz­galmat. E tanulságok közül egyik legfontosabb: meg kell szilárdítani a nemzetközi kommunista mozgalom egysé­gét és meg kell védeni min­denféle támadás és aknamun­ka ellen. E tanulság eredmé­nyeként lényegesen fejlődött a kommunista erők nemzetközi egysége. Az ellenforradalom el akar­ta szakítani Magyarországot a szocialista tábortól és vissza akarta rántani az imperializ­mus táborába. A forradalom erői a szocialista tábor és mindenekelőtt a Szovjetunió támogatásával győztek. A szo­cialista népekkel való szilárd, testvéri összefogás szabadsá­gunk és fejlődésünk döntő fel­tétele volt és marad. A magyar kommunisták feladatai az előállt helyzetben saját népükkel- az egész nem­zetközi kommunista mozga­lommal és az egész nemzet­közi békemozgalommal szem­ben egyaránt megnövekedtek. Az elmúlt tizenkét év nagy vívmányaira támaszkodva, és ezeket az eredményeket min­den becsmérlő támadással szemben megvédve­­kell kija­vítani a régi vezetés által el­követett súlyos hibákat, így kell leküzdeni és megsemmi­síteni az ellenforradalom még meglevő erőit, eloszlatni az ellenforradalmi támadás, s különösen a revizionista fer­tőzés által keletkezett eszmei zavar még meglévő jelentős maradványait, így kell biztosí­tani az ország adottságainak megfelelő és a szocialista or­szágok együttműködésének óriási lehetőségeit hasznosító szocialista Magyarország fel­virágzását.­­ A magyaországi ellen­­e­s forradalom fő támogatói és irányítói a nyugati impe­rialista körök voltak. Ezek évek óta nyílt uszítást foly­tatnak a szocialista országok ellen és a magyar ellenforra­dalom segítségéivel akartak Közép-Európában új háborús tűzfészket teremteni. A hazai ellenforradalmi erők vezetői, a fegyveres felkelés közvetlen szervezői és irányítói a meg­döntött tőkés-földbirtokos osz­tály képviselői és kiszolgálói voltak. Jelentős szerepet ját­szottak a népi demokrácia el­leni felkelésben a régi hor­thysta vezető körök képviselői, herceg Eseterházy, gróf Ta­­kács,Tolvay stb­., a klerikális reakció, élén Mindszentyvel, a népi demokrácia szerveibe állnak módon befurakodott horthysták,­ Király Béla és társai, a jobboldali szociálde­mokraták és más volt koalí­ciós pártok jobboldali vezető­­körei. Az ellenforradalmi blokk létrejöttében és befo­lyásának kiszélesedésében, az ellenforradalmi támadás elő­készítésében, kifejlesztésében, és végrehajtásában,­ minde­nekelőtt a párt erőinek meg­bénításában, különösen nagy szerepe volt a Nagy Imre— Losonczy-féle áruló revizio­nista frakciónak. Az ellenforradalmi erők azért támadtak a munkásosz­tály forradalmi pártjára, hogy megfosszák a munkásságot vezető erejétől, s ezáltal kép­telenné tegyék hatalmának megvédésére. A nacionalista­­revizionista demagógia, a párt erőinek bénultsága idején be­hatolhatott a munkásság egyes elmaradottabb rétegei­be, főleg ott, ahol egykori tő­kés életnek, fasiszták, volt csendőrök stb. is tömörültek. A párt sorainak dezorganizá­­lása következtében a munkás­ság politikai vezetés nélkül maradt. Az előállt helyzetben szervezett fasiszta csoportok, kispolgári anarchista és jobb­oldali szociáldemokrata ele­mekkel közös blokkot alkotva és fegyveres terrorista ban­dákra támaszkodva számos helyen átmenetileg hangadók­ká is váltak. Befurakodtak az üzemek vezetésébe, a mun­kástanácsokba, dezorganizál­­ták a termelést és sok zavart, meg kárt okoztak. A munkás­­osztály alapvető tömegeinek magatartását azonban az ha­tározta meg, hogy a párt harcba hívta-e és harcba tudta-e vezetni a munkásha­talom megmentéséért. Az ellenforradalmi erők tak­tikájához tartozott az is, hogy felbomlassza a munkásosztály és a többi dolgozó osztályok szövetségét, szembefordítsa a proletárhatalommal a kispol­gári osztályokat és azokat a tőkés-földbirtokos­­restauráció számára használja fel. A na­cionalista-revizionista támadás és a régi vezetés hibái követ­keztében a városi kispolgárság nagy része és az értelmiség je­lentős rétege elszakadt a munkásosztálytól, részben visz­­szahúzódott, részben a polgári restaráció, az ellenforradalom erői mellé állt és annak tö­megbázisát alkotta. A proletár­­diktatúra elleni lázadásban résztvevő kispolgári tömegek képviselője, szószólója és nyílt politikai vezetője a magyar írók és újságírók bizonyos cso­portja volt. Az ellenforradalmi támadás kiterjedt a falura is, mozgósí­totta a kulákságot és egyéb fa­lusi reakciós elemeket, akik az ellenforradalom idején gyorsan szerveződtek. Az el­lenforradalom a parasztok alapvető tömegeit azonban nem tudta maga mellé állí­tani; a földesúri kulák reakció gyors jelentkezése a parasz­tok körében mély aggodalmat és sok helyen aktív ellenállást váltott ki, különösen a tsz­­parasztok és a volt agrárprole­­tá­r-kisparasztok körében. A­­pártértekezlet megálla­pítja, hogy az ellenforradalom elleni­­harcban — bár döntő sikereket értünk el —, de a harc még távolról sem ért vé­get. Az imperialisták mostani vereségük után nem mondtak le sem hódító háborús terveik­ről, sem a népi demokratikus országok, közöttük a Magyar Népköztársaság törvényes rendje elleni aknamunkáról. A hazai ellenforradalmi erők még nem semmisültek meg teljesen; támogatást kapnak a nyugati imperialistáktól, a nyu­gati rádiók támogatásával és nyugati irányítással folytatják az ideológiai és politikai za­­vartkeltést, igyekeznek be­épülni a pártba, az államappa­rátusba, a gazdasági és a kul­turális szervekbe, a tömeg­­szervezetekbe. Rágalmaznak, intrikálnak, hogy zavarj­ák és lassítsák további fejlődésün­ket. Nagy szükség van tehát az egész párt, az egész mun­kásosztály, a néphatalom min­den igaz hívének éberségére, kérlelhetetlenségére és aktív fellépésére az ellenséges ele­mekkel szemben. A párt nem engedheti meg, hogy teret kapjon az ébersé­get elaltató hangulat, olyasféle illúzió, mintha nem nyolc hó­nappal, hanem nyolc évvel ez­előtt lett volna ellenforradal­mi felkelés hazánkban. Nem lehet elfelejteni az ellenforra­dalom október—novemberi gaztetteit, amelyeket kész is­mét, még nagyobb mértékben elkövetni. A munkáshatalom további erősítése megköveteli, hogy kíméletlenül megbüntessük azokat, akik bűncselekménye­ket követtek el és akik ma is aktívan harcolnak a népi ha­talom ellen. Más elbírálásiban kell azonban részesíteni azo­kat, akik cselekményeik nép­ellenes voltát felismerve és megbánva, készek és képesek segíteni az imperialisták és a hazai ellenforradalmárok nép­ellenes törekvései elleni harc­ban. A pártértekezlet elítéli azt a helyenként tapasztalható káros gyakorlatot, hogy a kisebb hi­bát elkövető dolgozókkal szem­ben is úgy lépnek fel, mint a tudatos ellenforradalmárral szemben. A jó szándékú, de megtévesztett dolgozókkal szemben nem a megtorlás, ha­nem a megnyerés módszerét kell alkalmazni. A párt szilárd elvi politiká­ján nyugvó, türelmes felvilá­gosító munkával el kell érni, hogy a munkásosztállyal való szövetségtől eltávolodott kis­polgári és értelmiségi rétege­ket újra megnyerjük e szövet­ség és így a szocialista építés számára. A pártnak ima nagy tekintélye van, amit az ellenforadalom elleni sikeres küzdelmével és A Magyar Szocialista A • Munkáspárt, bár tevé­kenységét néhány lényeges új vonás jellemzi, nem új párt, hanem a munkásosztály újjá­szervezett marxista-leninista pártja, élcsapata, amely az MDP volt tagságának legszi­lárdabb, legáldozatkészebb ré­szét egyesíti. Az az elvileg és politikailag helytelen és káros határozat, amely kimondta a párt felosz­latását és az MSZMP-nek megalakítását mint teljesen új, a Magyar Dolgozók Párt­jától független pártnak létre­hozását, a párt erőinek a leg­kritikusabb időpontban való teljes megbénítását eredmé­nyezte. Ez a határozat a leg­súlyosabb időben dezorgani­zálta a forradalom erőit. Nagy Imre és csoportja revi­zionista pártot akart létre­hozni, amely a «nemzeti kom­munizmus« hamis jelszavával a burzsoá nacionalizmus alap­jára helyezkedett volna. Nagy Imréékkel szorosan együtt­működve, a magyar munkás­­osztály egységét próbálták megbontani a jobboldali szo­ciáldemokraták, a külön szo­ciáldemokrata párt megalakí­tásának kezdeményezésével. A munkásosztály pártja és egysége ellen intézett támadás a munkáshatalom elleni táma­dás szerves része volt. Az MSZMP első intéző bi­zottságának november 4-e előtt­­hozott határozatait, mint a marxizmus-leninizmussal ellentétben álló határozatokat, az országos pártértekezlet el­veti. A Magyar Szocialista Mun­káspárt vezetésében a mun­kásosztály forradalmi elmé­lete és politikája attól az idő­től kezdve érvényesült, ami­kor november 2-án a párt egészséges elemei új ideigle­nes központot szerveztek, ki­rekesztve abból az osztály­áruló Nagy Imre—Losonczy­­csoport tagjait. Az országos pártértekezlet, helyesli a Központi Bizottság döntéseit, amelyeket a mun­kásosztály forradalmi pártjá­nak újjászervezéséről, vezető szerepének érvényesítéséről és a párttal szemben álló anti­­marxista nézetek és politikai támadások visszaveréséről ho­zott. Helyes volt szembeszállni azokkal az ellenforradalmi né­zetekkel és törekvésekkel, amelyekkel a párt üzemi szervezésének feladását akar­ták elérni. Helyes volt szem­beszállni a párt vezető szere­pét tagadó azon nézetekkel is, amelyek a szakszervezeteket függetleníteni akarták a munkásosztály forradalmi pártjától. Ugyancsak helyes volt, hogy visszautasították a jugoszláv vezető elvtársak ál­tal felvetett ama antileninista nézeteket, amelyek alapján javasolták a magyar kommu­nistáknak, hogy a párt újjá­szervezése helyett a munkás­tanácsokat tegyék meg a po­litikai vezetés szerveivé. Az országos pártértekezlet meg­állapítja, hogy a párt újjászer­vezése az ellenforradalmi erők elleni szívós harcban sikerrel befejeződött. Az újjászervezett párt esz­mei és politikai vezetése biz­tosítja ma ismét a Magyar Népköztársaság állami és tár­sadalmi életének­­kommunista irányítását, a proletárdiktatú­ra erejét. A párt újjászervezése során a párttagság számát és össze­tételét tekintve, általában egészségesen fejlődött. A párt­tagság létszáma jelenleg 345 733 (ez a volt MDP-tagság 40,2 százalékát teszi ki). A párttagság társadalmi össze­tétele a következőképpen ala­kul: a párttagság 57,9 száza­d végi vezetés hibáinak kikü­szöbölésével vívott ki a töme­gek előtt. De önmagunkat csapnánk be és ártana az ügy­nek, ha azzal áltatnánk ma­gunkat, hogy az ellenforrada­lom már egyáltalán nem tud becsületes embereket befolyá­solni és most már minden jó szándékú ember követi a pár­tot. A párt és a munkás-pa­raszt állam erős, szabad az út a szocialista társadalom to­­vábbépítése számára. Viszont léka­­munkás, 16,7 százaléka paraszt, 6,9 százaléka értel­miségi, 10,4 százaléka erede­tileg alkalmazott és 8,1 szá­zaléka egyéb kategóriákból te­vődik össze. A párttagok 85,2 százaléka tagja volt az MDP-nek. A párttagság 32,1 százalékát olyan elvtársak teszik ki, akik 1945 előtt, illetve 1945 óta párt­tagok voltak. A párt alapszervezetek szá­ma 12 985. A párt további erősítése ér­dekében mindenekelőtt a párttagok marxista-­leninista nevelésére, és a pártmunkába való­ bevonására kell töreked­ni. A párttagság sorait első­sorban a termelésben közvet­lenül résztvevő munkások, dol­gozó parasztok és az értelmi­ség legjobbjaival, új tagok és tagjelöltek felvételével kell erő­síteni.­­ A pártszervezetek előtt­­ álló alapvető feladat a párt ideológiai és szervezeti egységének megszilárdítása. A párt csak a marxista— Leninista elmélet segítségével tudja helyesen meghatározni és megoldani azokat a felada­tokat, amelyek a szocializmus építése során előtte állanak. Ez elengedhetetlenül szüksé­gessé teszi, hogy őrizzük a marxista-leninista elmélet tisztaságát, s erősítsük a párt elméleti alapjait. A párt elméleti és politikai tevékenységében ma az egyik alapvető feladat az elmúlt esz­tendőkben oda szélesen be­nyomult revizionista nézetek és az ezek nyomán lábra ka­pott megalkuvás és osztály­­árulás maradványainak meg­semmisítése. A revizionista nézetek burzsoá és kispolgári nézetek, amelyek a munkás­osztály eszmei és politikai le­fegyverzését és a burzsoázia előtti behódolást eredménye­zik. A revizionista nézetek képviselőinek útja a marxis­ta-leninista elméletet megha­misító ideológiai fellépéstől a frakcióharcon keresztül tör­vényszerűen az osztályárulás­hoz, a burzsoázia táborába való átálláshoz vezet. Ezt az utat járta meg milliók szeme előtt Nagy Imre és csoportja. A revizorizmus, az úgyneve­zett nemzeti kommunista né­zetek az osztályellenséggel való megbékélés nézetei, ép­pen ezért az ellenforradalom erőivel szembeni harc első feltételeként eszmeileg is, po­litikailag is meg kell semmi­síteni a nézeteket, s képvise­lőiket pedig ki­­kell űzni a pártból, eszmei harcot kell folytatni a revizionizmussal szembeni békülékenység meg­nyilvánulásaival. Következetes harcot kell vív­nia a pártnak a marxizmus— leninizmus dogmatikus keze­lése és az annak következmé­nyeképpen jelentkező szektás politika újjáéledése ellen. Ez az elméleti és politikai torzu­lás a személyi kultusz éveiben nálunk nagy méreteket öltött, és súlyos károkat okozott a párt elméleti és politikai mun­­k­áiban. Lazította a párt és a tömegek kapcsolatát, alá­ásta a proletárdiktatúra erejét. Az ilyen jellegű hibák kiúju­­lásának veszélye két okból is fennáll. Először azért, mert a dogmatizmus és a szektás szemlélet bizonyos mértékig megmaradt sokak gondolko­dásmódjában. Másodszor azért, mert a párt újjászervezésének sikerei, a párt jelenleg egész­ségesen fejlődő tömegkapcso­latai egyeseket máris elbiza­­kodottá tesznek, és a tömegek körében végzendő politikai munka lebecsülésére csábíta­nak. Márpedig szektás pozí­ciókból sem a tömegekért, sem ahhoz, hogy ezen az úton gyor­sabban haladjunk előre és hogy az ellenség kevésbé tud­ja fejlődésünket zavarni és fé­kezni, szükség van a párt tö­­megi kapcsolatának állandó szélesítésére és szilárdítására. Az ellenséggel szembeni kér­­lellhetetlenség és a megtévesz­tett, jó­­szándékú emberek fel­világosítása a néphatalom to­vábbi erősödésének egymással szorosan összefüggő, alapvető fontosságú feladata, a revizionizmus ellen nem le­het sikerrel harcolni. A volt Rákosi—Gerő-féle ve­zetés dogmatikus és szektás hibái fontos tanulságok a párt számára. Ez a vezetés a ko­rábbi években helyesen, a marxista­-leninista elmélet alapján dolgozott a tömegek között és a tömegekért. E ve­zetés akkor­­nagy eredménye­ket ért el a párt é® a nép ja­vára. Az eredményes munka természetes következménye­képpen e vezetés iránt erős bizalom, nagy megbecsülés és tisztelet fejlődött ki és ez sok­féle formában megnyilvánult. A munkában sorozatosan elért sikerek és a tömegek körében élvezett rokonszenv a vezetést később elfoizakodottá tette, egyes vezetők tévedhetetlen­nek tartották magukat. A gya­korlati munka tapasztalatainak marxista—leninista elemzését felváltotta a dogmák hangoz­tatása, a vezetés elbürokrati­zálódása, s a tömegektől való elszakadás, ami súlyos károkat okozott a párt életében. Mind a revizionizmus elleni harcban, mind a dogmatikus irányzat kiújulásának lehető­sége elleni harcban fontos fegyverünk a marxista isme­retelmélet. A szubjektív szem­léleti módot ki kell űzni a párt munkájából. A revizio­nizmus és a dogmatizmus szö­ges ellentétben állnak egy­mással, de közös vonásuk, hogy egyaránt kispolgári gyökerek­ből táplálkoznak. A marxista ismeretelmélettel szembenálló hiba szubjektív szemléletre és gyakorlatra vezet és — amint ezt az élet nálunk bebizonyí­totta — táplálja egymást, egyik a másiknak forrása is. A párt valamennyi szervezetének érvényesítenie kell tevékeny­ségében a marxista ismeret­­elméletet, amely a valóságból indul ki és a konkrét valóság­ra építi politikáját. A pártnak jelenleg az elmé­leti és politikai munkában a harcot elsősorban a revizio­nista nézetek és az ellenforra­dalmár ellenséggel való min­denfajta megalkuvás ellen kell vívnia. Ezt a harcot azon­ban oly módon kell vezetni, hogy a párt egyben lehetetlen­né tegye a dogmatikus és szektás hibák megismétlődését.. 1953 nyara után a pártveze­tésben a hibák következetes felszámolása helyett a szektás, illetve revizionista végletekbe átcsapó politika folyt. Ez a mindkét irányban sokszor szél­sőséges politika bizonytalanná tette a vezetést, s magát a párttagságot is. Ezért rendkí­vül fontos, hogy soha többé sem jobbra, sem balra ne en­gedjük eltéríteni a pártot a helyes útról. A pártkonferencia elhatá­rozta: „JA párt kádereinek mar­­­xista—leninista nevelése, a párt eszmei tisztaságának megőrzése érdekében ismét létrehozza a különböző párt­­iskolákat és megszervezi a pártoktatást. Is­­ Az állami szerveknek ja­­­­vasolja: az egyetemeken és a főiskolákon tegyék ismét kötelezővé a marxizmus-leni­nizmus oktatását, s ezzel is biz­tosítsák az egész fiatal magyar nemzedék marxista-leninista szellemben való nevelését. „­ Az elméleti munka elmé­­­­lyítése érdekében a Köz­ponti Bizottság mellett elmé­leti munkaközösségeket hoz létre és ennek feladatává teszi, hogy a mindennapi életben fél­(Folytatás a 3. oldalon­) A párt fejlődése és a további feladatok

Next