Zalai Hírlap, 1958. október (3. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-23 / 250. szám

I.í­ini.HL­AP jeli. Étvágyrontó zsemlék Vettem két zsemlét október 20-án Zalaegerszegen a Kos­suth utcai tejboltban. A szomszédos húsboltban kértem hozzá két szelet szalámit. A hentes udvariasan kettévágta zsemléi­met, hogy a szalámit el tudjam helyezni bennük. Ekkor azon­ban a szavunk is elállt. A hentes a kését, én a félzsemléket néztem. A kés tiszta volt, a félzsemlék belsejéből azonban ék­telen feketeség kandikált ki. Ezután vissza­mentem a tejboltba és meggyőződtem róla, hogy valóban nem a hentes kése volt szennyes. A tejbolt dol­gozója ugyanis kapásból még két zsemlét felvágott és mind­kettő szennyezett volt. A tejbolttal csaknem szemben nemrég nyílt meg a sütő­ipar szaküzlete. Kíváncsiskodásból itt is vásároltam öt zsem­lét. Felvágtam őket. Valamennyi olyan volt, amilyennek egy kifogástalan sütőipari készítménynek lennie kell. Nem lehetne vajon a tejbor számára is ilyeneket gyártani? 1958. október 23., csütörtök: Gyöngyi napja. A Nap kél 6 óra 13 perckor, nyugszik 16 óra 43 perckor. A Hedd kél 14 óra 52 perckor, nyugszik 1 óra 55 perckor. 1­2 605 000 forint forgalmat bonyolított le abban az évben a Vegyianyag Nagykereskedelmi Vállalat zalaegerszegi telepe a háztartási cikkekből. A negyed­­ikvi legnagyobb forgalmat a III. negyedévben érte el.­­ A bő szőlőtermés érezteti hatásait az állami pincészetek­ben is. A pincészetek­ tárolótere csaknem teljes egészében feltelt már jó minőségű musttal. A szerződéses mennyiséget azon­ban továbbra is átveszik, ugyanakkor a jelenlegi tároló­térnek megfelelően a gazdák­kal való előzetes megegyezés alapján vásárolnak mustot.­­ Hatalmas vargányát talált a napokban Nagy László erdő­­mérnök a szentpéterföldi erdő­ben. A 167 derkagrammos var­gányának a kerülete 108 centi­méter volt. — Kútfei község fejlődését dokumentáló kiállítást készíte­nek. A kiállítás anyagát a köz­ségi kultúrotthonban mutatják be. __Üzemi modellező kör ala­kult a Lovászi Kőolajtermelő Válallatnál- A kör a munkáját nagyszámú hallgatósággal kezd­te meg. — November 7-én mutatkozik be a lovászi olajbányász ének­kar. Már most Illés Sándor pe­dagógus vezetésével szorgalma­san gyakorolnak. A műsorukat mozgalmi dalok alkotják. — A város fejlődését bemu­tató kiállítást nyit a városi ta­nács a közeljövőben a zala­egerszegi Ady filmszínház elő­terében. A kiállítás megrende­zésének előkészületei már foly­nak. A fényképes és grafikonos tablók a magánlakások építke­zéseit is bemutatjá­k. — Megkezdődött a fakiterme­lés az Északzalai Erdőgazdaság csaknem valamennyi erdészeté­ben. A munkákhoz nagy segít­séget adnak a gazdaság jól kija­vított fűrészgépei. A fakiterme­lő munkások rendelkezésére az erdészeték több jó minőségű új, gyalufogas fűrészt is bocsátott.­­ A községfejlesztési tervek végrehajtásának eddigi ered­ményeit dolgozzák fel a zala­egerszegi járási tanácsnál. A feldolgozott adatok tájékoztat­ják a tanácsi dolgozókat arról, hogy melyik községben kell nagyobb segítséget adni a ter­vek végrehajtásához.­­ Felkészült az őszre a Zala megyei állami kereskedelem. A negyedik negyedév folyamán például 14 millió forint értékű lábbeli áll a vásárlók rendelke­zésére. Hasonlóan gondoskod­tak a téli ruházati cikkekről is. « » o »»c*«« »coca* Apróhirdetések A.­«hird.té..k dija 10 «»dl* hét»* IS forint, vasárnap «0 fah­ét, «»le­nne további sail hétköznap 1 It. va «árai» I Ft. Hirdetéseket lalaega» ««»pan felvess a Zalai Hírlap kiad* kirínia, (»effrebiaa, 181d«*l«t le •».) Adás-vétel- csere AZONNAL beköltözhető a ház eladó. Kiskanizsa Cigány utca 47. ELADÓ öregség miatt kovácsszerszám. Páli József Nova Zala megye. gyömölcsfaoltvány szükség­letét MOST SZEREZZE be a ZALASZENTGRÓTI ÁLLAMI GAZ­­DASÁG FAISKOLÁJÁBÓL, VAGY LEBA­RÁTAIBÓL. ELCSERÉLNEM Zalaegerszeg város központjában lévő földszintes 2 szo­ba konyha-kamrás, kertes és állat­tartással rendelkező lakásomat - szobás, esetleg egyszobás, összkom­fortos földszintes vagy I. emeleti la­­kásért. Cím a kiadóban. Munkavállalás ZALA MEGYE TANÁCS KORHAZA egy vízvezetékszerelőt vagy gépla­katost és egy előmunkást azonnal felvesz. A ZALA MEGYEI ÁLLAMI­ ÉPÍTŐ­IPARI VÁLLALAT AZONNALI BE­LÉPÉSSEL FESTŐKET, BÁDOGO­SOKAT, VÍZVEZETÉK-, FŰTÉS­SZERELŐKET ÉS VILLANYSZERE­LŐKET FELVESZ. JELENTKEZNI LEHET A VÁLLALAT VALAMENY­­NYI MUNKAHELYÉN ÉS ZALA­EGERSZEG KOSSUTH LAJOS U. 11. SZÁM ALATT. ZALAI HÍRLAP Az MSZMP Zala megyei Végrehajtó Bizottsága és a Megyei Tanács lapja, Szerkeszti: a szerkesztő bizottság, Felelős kiadó: Az MSZMP Zala megyei Végrehajtó Bizottsága és a Megyei Tanács Szerkesztőség: Zalaegerszeg (Megye­háza földszint). Telefon: 178, 250, ISO. Postafiók: 98. Kiadóhivatal: Zalaegerszeg (Megye­háza földszint). Telefon: 102. Készbik­ a Zala megyei Nyomdavállalat zalaegerszegi (­zemében, Zalaegerszeg Tompa utca 1. Telefon: 9­1, F. V.­­ Horváth László. MOZIZD ADY FILMSZÍNHÁZ Zalaegerszeg Október 23—26-ig: tájfun NAGASZAKI FELETT Előadások kezdete: V25, 3A7 és 9 óra * BÉKE FILMSZÍNHÁZ Nagykanizsa Október 23—26-ig: BETÖRŐ AZ ALBÉRLŐM w»wa«WM«««WCWM««««MW ZALAI HÍRLAP — «A választás előkészítésé­nek feladatai» címmel tartott beszámolót, a Hazafias Nép­front városi bizottságának hét­fői ülésén. Magyar Lajos elv­­társ, a népfront városi titkára. Az ülésen részt vett Vukits László elvtárs, az MSZMP vá­rosi bizottságának titkára is, aki számos javaslattal segítette a Hazafias Népfront városi bi­zottságának fontos munkáját. — Ülésezett a napokban a Szakszervezetek Megyei Taná­csa mellett működő műszaki tanács. Ezen több fontos mű­szaki és szervezeti kérdést be­széltek meg a taruics tagjai. El­határozták többek között, hogy november első napjainak egyi­kén a megye műszaki értelmi­ségét tanácskozásra hívják meg, ahol­ Zalaegerszeg város 3 és 15 éves fejlesztési tervét ismerte­tik.­­ Öt szakkör működik a za­laegerszegi Ady utcai iskolá­ban. A szakkörökön minden gyermek az érdeklődési köré­nek megfelelően fejlesztheti tu­dását . A Komszomol megalaku­lásának 40. évfordulójára ün­nepséget rendez a Kommunista Ifjúsági Szövetség zalaegersze­gi bizottsága. Az ünnepség megrendezésére október 25-én délután kerül sor a KISZ vá­rosi klubjában. Ebből az al­kalomból az I. és II. körzeti pártszervezet selyem zászlóval jutalmazza meg a körzeti KISZ szervezetet. 1­80 személy tanul idegen nyelvet Nagykanizsán, a TIT által szervezett német, francia és orosz kezdő, haladó nyelv­­tanfolyamokon. Ezenkívül még az általános iskolások számára is rendeztek német és orosz nyelvtanfolyamokat, amelyen 48 kisdiák vesz részt . Mintegy száz főnyi hallga­tóság vett részt a mai«’kanizsai »Menyasszonyjelöltek iskolája« első előadásán. Az előadást «A szívek egymásra találtak» cím­mel, dr. Nagy Anitás, a járás­­bíróság elnöke tartotta. A TIT ezen újszerű előadássorozata iránt egyébként olyan nagy az érdeklődés, hogy idáig mintegy hatvan fiatal nő váltott bérletet a «Menyasszonyjelöltek isko­lájába«. A megyei labdarúgó bajnokság eredményei Zalaegerszegi Honvéd—And­­ráshida 1:0 (0:0) Lovászi Bányász—Nagykani­zsai Honvéd 7:0 (2:0) Pacsa—Nagykanizsai Építők 1:0 (0:0) Gutorfölde—Z eg­erszegi MÁV Olaj 7:0 (5:0) ZTE II.—Zalaszentgrót 1:1 (1:1) Nagykanizsai Kinizsi—Nagy­kanizsai Dózsa 0:0 ­Zalai Hírlap részére apróhirdetést , alábbi helyeken tegyünk fel. ZALAEGERSZEG Zalai Hírlap Kiadóhivatala Megyeháza földszint­i szoba Magyar Hirdető Vállalat Petőfi Sándor út 22. sz. Rácz Tiborné Kossuth Lajos utca 16. (trafik), NAGYKANIZSA Fiókszerkesztőség Ady Endre út 3. Tel.: 11—50. Magyar Hirdető Vorosilov út 7. TeL: 14—65. Bakosné hírlapárus Vorosilov út, sarok LENTI Trafik, Török Sándor HIRDESSEN a ZALAI HÍRLAPBAN/ HIRDETÉSE EREDMÉNYES ! 1958. október 23. Erdős László (((..Bányász) két új megyei csúcsot gyalogolt IS km: 1 óra 15:43.3 perc — 20 km: 1 óra 46:44.9 perc “ Október 18-án kellemes­, szélcsendes időben Erdős Lász­ló, a Nagykanizsai Bányász ki­tűnő versenyzője kísérletet tett a 20 km-es gyaloglás megyei csúcseredményének megjavítá­sára. A kísérlet teljes sikerrel járt, Erdős az általa 1955-ben felállított 1 óra 52:30 perces eredményt közel öt perccel ja­vította meg, s 1 óra 46:44,9 perces idővel nagyszerű új megyei csúcsot állított fel.­­ Közben új megyei csúcsot jel­zett 15 km-nél is a verseny­­óra: 1 óra 15:43,3 p­erces idő­vel a múltnak adta át az 1 óra 19:22,4 p­erces eddigi csúcsered­ményt. * Erdős ez év eleje óta tartó, tervszerű felkészülés után az őszi hónapokra érte el legjobb formáját, s már október 11-én is csúcsjavítási kísérletet tett, de akkor a 20 km-es távon tel­jesítménye elmaradt a csúcs­­eredménytől. Most, a második alkalommal elég erős iramban kezdett, az első 5 km-en kereken 24 perc volt az ideje. További egyen­letes gyaloglással 10 km-nél 48:49 p­erces idővel idei leg­jobbját érte el, s ez jobb az I. osztályú szintnél. A következő köröket is egyenletesen gyalo­golta, s így született meg a két új csúcseredmény. A 20 km-es eredményénél Erdős László jobbat még soha­sem ért el, s vele előkelő he­lyet foglalhat el az országos ranglistán is. — Két hét alatt kétszer gya­logoltam a 20 km-es távot — mondta a verseny után —, s ezt részben azért is tettem, hogy alaposan felkészüljek a november 4-én Budapesten rendezendő országos 50 km-es gyalogló bajnokságra. A hát­ra levő időt is szorgos felké­szülésre fordítom, s remélem, hogy a bajnoki küzdelemben sikerül majd megjavítanom az 50 km-es távon eddigi legjobb — 5 óra 32:00 perces — ered­ményemet. Dulgyovad edző a hátra levő­­tíz napban igyekszik még Er­dős László formáját javítani,, munkahelyén, a Gépgyárban támogatják sportmunkáját,­­ így remény van arra, hogy az országos gyalogló bajnokságon a zalai atlétika számára is te­rem siker. A nagykanizsai sporteseményekről a Bányász labdarúgóinak ** váratlan győzelme, s an­nak aránya egyes szurkolókban a nagyatádi «temetés« után az­zal gyökeresen ellentétes han­gulatot keltett. Olyan vélemé­nyeik hallatszottak a mérkőzés után, hogy a Bányász ezúttal jól játszott, s megérdemelte a viszonylag biztos győzelmet. — Álljunk talán meg egy pilla­natra mégis ennél a kijelen­tésnél, és kíséreljük meg a szi­gorú tárgyilagosság szemüve­gén át nézni a dolgokat. A győzelmet valóban meg­érdemelte a csapat, de koránt­sem jó játéka, hanem a hajat­oknál nagyobb lelkesedése, jobb küzdőszelleme révén. — Ezen a téren a csapat egyetlen tagját sem érheti vád. A jó játékkal azonban — ezt le kell szögeznünk, mielőtt a temetési hangulatból máról holnapra la­kodalmiba esnénk át — még mindig adós maradt az együt­tes. A szebb labdarúgá­st — ehhez kétség nem férhet — a Bácska játszotta, s ha a bajai csatárok a tizenhatoson belül ráébredtek volna arra az igen egyszerű tényre, hogy a futball gólra megy, kétséges, vajon ugyanígy végződött volna-e a mérkőzés. Akad tanulni való minden mérkőzésen, ha valaki nyitott szemmel figyeli a pályán le­játszódó eseményeket. Így volt ez vasárnap is, annak ellenére, hogy a bajaiak vesztesként hagyták el a küzdőteret, van mit tanulni tőlük is. Csak két, egészen »közönséges» dolgot említünk meg. Az egyik az a mód, ahogyan a Bácska táma­dásait felépítette. A csapat egyik kulcsembere az I. félidő­ben hátravontan játszó fiatal középcsatár, Petresevics volt, ö­t szedte össze­ a mezőnyben a legtöbb labdát, a védők is őt keresték, s tőle indult ki minden valamire való bajai támadás. Ebben a szerepkör­ben kitűnően érvényesült át­lagon jóval felüli technikai tu­dása is, Dujmovval, az ugyan­csak jól képzett balösszekötő­vel együtt, aki viszont mo­torja volt a támadásoknak.­­ Egyedül — mint már említet­tük — a támadások befejezése nem volt méltó az ötletes csa­tárjátékhoz. A másik tanulságot Fekete- Kovács Győző, a Bácska edző­je szolgáltatta. A második fél­időre, amelyre csapata kétgó­los hátránnyal futott ki a pá­lyára, feladta eddig »hadrend­jét»: mivel a Bányász is hátra­vont középcsatárral játszott, a kitűnő Ihos 11-t előre vitte tá­madó fedezetnek, s Petrese­­vics sem maradt hátul. Az el­múlt hét óta nagyot javult ka­nizsai védelem érdeme csupán, hogy ez a játékrész döntetlenül végződött. E­g­­kölvívó mérkőzést látha­­­­tott újra a kanizsai kö­zönség, s ha ezúttal már nem is Németh Zoliéknak szurkolt, annyit megállapíthatott min­denki, hogy lesznek még si­keres, «nagy« mérkőzésekre is képes öklözök a városban. Kü­lönösen az az örvendetes, hogy a Kanizsai versenyzők vala­mennyien nagyon fiatalok, te­hát­ évek során át fejleszthetik tudásukat, mire a felnőtt ver­senyzők sorába lépnek. Gratu­lálnunk kell Sipos István ed­zőnek és kitűnő segítőjének, Németh Zoltánnak, hogy eny­­nyi tehetséges fiatallal ismer­tették meg — viszonylag rövid idő alatt — ezt a népszerű sportágat. Az az érzésünk, hogy Bányai Tibiről, Köveskáli »Bütyökről», Vidéki -»Csumisz­­ról« és társairól még hallani fogunk, ha így folytatják. __ HOGYAN TIPPELJÜNK ? 2* győznie. Cegléd—Szegedi EAC. A ceglédi csapat otthonában még nem vesztett pontot, ennek ellenére a SZEAC a nagy 2 esélyes.­­ Szegedi VSE—Debrecen. A szegediek otthon, a debrece­­­­niek vidéken értek el eddig háromszor is döntettem ered- x2 ményt. Most is elsősorban erre kell számítani. ” Miskolci MTE—Egyetértés. A miskolciak az utóbbi he­­tekben feljavultak de az Egyetértés könnyen okozhat meglepetést. 12 ózd—Bp. Spartacus. Szoros eredményt ígér a mérkőzés, fi. valamivel a hazai csapat látszik esélyesebbnek.­­ X­­ Borsodi Bányász—Pénzügyőrök. A harmadik helyen álló sajószentpéteri csapatnak biztosam kell győznie. 1 Csepel Autó—Dél-budai Spartacus. Nagyon ,,gólképes"’ a Csepel Autó véd­elme, legutóbb kilenc gólt kapott­­ Oroszlányban. » ^ Juventus—Torino. A torinói rangadó bizonytalan kime­­­­netelű, egyik csapat sincs nagy formában. Internazionale—Roma. A Roma a Juventus legyőzésével 10 bajnokjelöltté lépett elő, ennek ellenére Milánóból aligha el hozza el mindkét pontot. a Lanerossi—Milan. A Milan jelenleg a bajnokság első­­ helyén áll, s legalább az egyik pontot megszerzi. 12 Sampdoria— Fiorentina. A Fiorentina még sohasem nye­r Genoában a Sampdoria ellen, s ezért nyílt most is a 12 mérkőzés.­­ Tippek a pótmérkőzésekre: 13: 1, 14: 1t 2; 15: 1; 10: 1. Mérkőzés 1 jpp Románia—Magyarország. A románok megfiatalított csa­pattal állnak ki. A több klasszist felvonultató magyar 12­­ csapattól győzelmet vár a hazai közvélemény. Magyarország B.—Románia B. Ha a magyar együttes­­ nem elbizakodottan lép pályára, akkor biztosan kell !

Next