Zalai Hírlap, 1959. december (4. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-01 / 282. szám

2. Tovább erősítjük a szocialista tábor erejét — Elvtársak! Szoros egység­ben haladunk, jó barátságban élünk a szocialista tábor vala­mennyi országával, a Szovjet­unióval, a Kínai Népköztársa­sággal, az Albán Népköztársa­sággal, a Bolgár Népköztársa­sággal, a Csehszlovák Köztár­sasággal, a Koreai Népi De­mokratikus Köztársasággal, a Lengyel Népköztársasággal, a Mongol Népköztársasággal, a Német Demokratikus Köztár­sasággal, a Román Népköztár­sasággal, a Vietnami Demok­ratikus Köztársasággal. — örülünk, hogy a szocialis­ta tábor valamennyi országa nagy lendülettel halad előre a szocializmus útján, új és új, nagyszerű eredményeket ér el.­­ A szocialista tábor egysé­gének szilárd és megbontha­tatlan alapja a közös társadal­mi, politikai rendszer, a szocia­lizmus építésének közös útja, a közös világnézet, a béke meg­őrzésére irányuló együttes erő­feszítés. Együttműködésünket a táboron belül nemcsak az egyenjogúság, a területi integ­ritás, a belügyekbe való be nem avatkozás szabályozza , hanem ezeken túlmenően a köl­csönös segélynyújtás elve. Szé­pen fejezte ki Hruscsov elvtárs, amikor Berlinben azt mondot­ta: Táborunkban az „egy min­denkiért — mindenki egyért" elv” uralkodik. — A szocialista tábor, amely­nek magva és vezető ereje a Szovjetunió, napjainkban a ha­ladás és a béke fő ereje a vi­lágon. A Magyar Népköztársa­ság a szocialista tábor egyen­jogú és megbecsült tagja. Né­pünk életbevágó érdekeinek hű szolgálata megköveteli: külpolitikánk egyik fő fel­adata a jövőben is az le­gyen, hogy tovább erősít­sük a szocialista tábor ere­jét, egységét és határozot­tan visszaverjünk minden kísérletet, amely ez ellen irányul. — Népünk óhajának felel meg, hogy valamennyi szomszé­dos országgal és néppel jóvi­szony kiépítésére törekszünk. A Szovjetunióhoz fűződő jó, ba­ráti kapcsolatainkról már rész­letesen beszéltem. Közvetlen szomszédunk a testvéri Cseh­szlovák Köztársaság és a Ro­mán Népköztársaság, örven­dünk a szocializmus építésében elért nagyszerű sikereiknek, s annak, hogy e két népi állam­mal állandóan fejlődik barát­ságunk a legbensőbb egyetér­tés és a proletár internaciona­lizmus szilárd alapjain. — Szomszédunk továbbá Jugoszlávia. Jugoszláviával az államközi kapcso­latok 1953 augusztusa óta fokozatosan normalizálódtak. A viszony 1956—58-ig erősen romlott, majd a lassú javulás eredményeként ez idő szerint a diplomáciai, állami, gazdasági, s néhány társadalmi kapcsolat — mint például a sport — tes­tületén normálisnak nevezhető. Véleményünk szerint az ismert ideológiai ellentétek ellenére — megvan a lehetősége annak, hogy a két állam között nor­mális jószomszédi viszony áll­jon fenn. Mi erre törekszünk, mert a meggyőződésünk szerint ez Jugoszlávia és Magyaror­szág népeinek közös érdeke. A jószomszédi viszony kedvező alakulásában szerepet játszik az, hogy a jugoszláv kormány néhány fontos nemzetközi kér­­désben pozitív fellépésével se­gíti a békéért folyó harcot, az viszont nehezíti a viszony ala­kulását, hogy támadják bará­tainkat, mint a legutóbbi idő­szakban a Kínai Népköztársa­ságot és az Albán Népköztár­saságot. — Másik szomszédunkkal Ausztriával ez idő szerint nem kielégítő a viszonyunk, s ezt sajnálatosnak tartjuk. Szerin­tünk nincs elvi akadálya an­nak, hogy a két szomszéd állam között — az eltérő belső társa­dalmi rendszer ellenére — jó kapcsolatok alakuljanak ki. Nehezíti azonban az előrehala­dást, hogy az osztrák kormány a két állam viszonyát illetően a Magyar Népköztársasággal szemben ellenséges nyugati kö­rök mesterkedéseitől engedi befolyásoltatni politikáját. Az osztrák kormány még mindig tűri, hogy Ausztria területén a Magyar Népköztársaság ellen aknamunkát folytató kémügy­nökségek és magyar fasiszta szervezetek tevékenykedjenek és garázdálkodjanak. Mi a jó együttműködésre törekszünk, mert meggyőződésünk, hogy ez a Magyar Népköztársaság és az Osztrák Köztársaság népeinek közös érdeke. — Semmiféle tényleges ér­dekellentét nincs a Magyar Népköztársaság és az európai semleges államok, nevezetesen Ausztria, Svédország, Svájc Az Egyesült Államok tartsa tiszteletben az egyenjogúság elvét — Elvtársak! Korunk legfon­tosabb eseményei között tartja számon az­ emberiség, hogy az utóbbi tíz—tizenöt esztendő­­alatt a népek egész sora, köz­tük India, Indonézia, Irak, az Egyesült Arab Köztársaság rázta le magáról az imperialis­ták igáját és lépett az önálló nemzeti fejlődés útjára. Velük jó a viszonyunk, s arra törek­szünk, hogy tovább javuljon. Egy fronton vagyunk velük, az imperializmussal szemben. Szé­lesíteni akarjuk velük gazdasá­gi és kulturális kapcsolatain­kat. Bizonyos mértékig a Ma­gyar Népköztársaság is hozzá­járulhat a gyarmati sorsból fel­szabadult országok önálló ipa­rának fejlesztéséhez. Teljesen szolidárisak vagyunk a felsza­badulásukért most küzdő gyar­mati népekkel. Meggyőződé­sünk, hogy az imperializmus nem tudja többé megállítani a felszabadulásért és független­ségért vívott harc folyamatát, s győzedelmeskedik a gyarma­ti népek igazságos harca. — Népköztársaságunk viszo­nya a NATO vezető országai­hoz, illetve kormányaihoz nem kielégítő, közülük is leginkább az Amerikai Egyesült Államok kormányával vannak komoly ellentéteink. Az amerikai szenátus évi 125 millió dolláros alapjából jelentős összegeket folyósíta­nak a Magyar Népköztársaság elleni aknamunkára. Mintegy ötezer magyar disszidenst fel­vettek az USA hadseregbe. Fenntartják az úgynevezett „Szabad Európa” rádióállomást, amely uszító hadjáratot folytat a Magyar Népköztársaság ellen. Azt a példátlan gyakorlatot folytatják, hogy miközben dip­lomáciai kapcsolat áll fenn or­szágaink között, az amerikai kormány hivatalos küldöttei támadják a Magyar Népköztár­saság hivatalos küldötteinek mandátumait az Egyesült Nemzetek Szervezetében és más nemzetközi szervezetek­ben.­­ Mindezek ellenére őszin­tén óhajtjuk a normális viszony kialakítását, az Amerikai Egye­sült Államok és a Magyar Nép­­köztársaság között, mert ez megfelel a két ország népe ér­dekeinek. Mi tiszteljük a tehet­séges és magas civilizációt ki­fejlesztett amerikai népet, üd­vözöljük azoknak az amerikai közéleti tényezőknek lépéseit, akik az utóbbi időben valame­lyest hozzájárultak a vitás kér­dések tárgyalások útján való rendezéséhez, a nemzetközi helyzet bizonyos enyhítéséhez. A két ország közötti viszony normalizálása megkívánja, hogy az USA felelős körei vizs­gálják felül és korrigálják a hamis presztízs-okokból mind­máig fenntartott, idejét múlt, barátságtalan és célra nem ve­zető politikájukat a Magyar Népköztársasággal szemben.­­ Lényegében arra van szük­ség, hogy az Egyesült Államok kormánya tartsa tiszteletben az egyenjogúság elvét és mondjon le hiábavaló kísérleteiről, ame­lyekkel be akar avatkozni a Magyar Népköztársaság bel­­ügyeibe. Véleményünk szerint ezen az alapon nem nehéz a magyar—amerikai viszony nor­malizálásának útját és módo­zatait megtalálni. Kormányunk ennek érdekében kész minden célszerűnek látszó lépés meg­tételére. — Elítéljük a Német Szövet­ségi Köztársaság kormányának külpolitikáját. Adenauer kan­cellár színleg békéről beszél — ugyanakkor, mint az egész vi­lágon — itt Magyarországon is mindenki tudja, hogy a béké­ről hangoztatott szólamok mö­gött Nyugat-Németországban erőltetett fegyverkezés folyik, és mindenáron a hidegháború ZALAI HÍRLAP Kádár János elvtárs előadói beszéde (Folytatás az 1. oldalról) népet a hódítók igája alól. Ezért nevezi népünk a Szovjet­uniót felszabadítójának és ün­nepli legnagyobb nemzeti ün­nepként április 4-ét, azt a na­pot, amelyen a Szovjet Hadse­reg az utolsó hitlerista meg­szállót is kiverte az ország te­rületéről. — Amíg öntudatos és becsü­letes ember él ezen a földön, hálásan emlékezik meg arról a segítségről, amelyet a Szovjet­unió — a forradalmi munkás­paraszt kormány kérésére — 1956-ban nyújtott az ellenforra­dalom és az imperialisták által fenyegetett magyar népnek. E segítséggel akadályozhattuk meg, hogy a magyar nép nya­kára ismét visszahozzák a ka­pitalizmust, a fasizmust és azt, hogy hazánkat az imperialis­ták katonai felvonulási terü­letté tegyék, hadszíntérré vál­toztassák. A Szovjetunió tehát az utolsó tizenöt év alatt két ízben is fiai vére hullatásával adta bizonyságát a magyar nép iránti mély barátságának, in­ternacionalizmusának. De se­gített a magyar népnek ezer­féle módon a háborús károk helyreállításában és a szocia­lizmus építésében is. A ma­gyar és a szovjet nép ellensé­gei, még néhány évvel ezelőtt is, azzal rágalmazták a Szov­jetuniót, hogy „kizsákmányol­ja” országunkat. E rágalom os­tobasága annyira nyilvánvaló, hogy ma már az ellenség is el­ismeri: a szovjet—magyar gazdasági kapcsolatokban a magyar fél élvezi a nagyobb előnyt. Kádár János aláhúzta, hogy a Szovjetunió Magyarországgal és a többi szocialista országgal kifejlődött gazdasági kapcsola­taiban nem a kereskedelmi haszon elvéből indul ki, ha­­nem — mint az idősebb és erősebb szocialista ország — önzetlenül és áldozatkészen testvéri segítséget nyújt. A Szovjetunióból a tavalyi keres­kedelmi forgalomban Magyaror­szágra hozott áruk több mint 82 százaléka nyersanyag és fél­késztermék, ugyanakkor a Szovjetuniónak szállított ma­gyar áruk több mint 58 száza­léka gépipari és finommecha­nikai termék volt. A magyar népgazdaság jelentős behoza­talra szorul fontos nyersanya­gokból, nevezetesen vasércből, olajból, fából. A szovjet szál­lítások a magyar népgazdaság ilyen irányú szükségleteinek legnagyobb részét fedezik, íme, így kereskedik egy szocialista nagyhatalom, a Szovjetunió egy kisebb szocialista országgal, a Magyar Népköztársasággal — állapította meg Kádár János elvtárs, majd így folytatta: — Nincs és soha nem is volt a világon olyan kapitalista nagyhatalom, amelyik keres­kedelmi forgalmát úgy fejlesz­tette volna egy kis országgal, hogy annak kedvező módon, túlnyomóan nyersanyagot szál­lítana és tőle nagyobbrészt kész ipari terméket vásároljon. De ez ellenkezne is a kapitalizmus lényegével. A kapitalizmus sa­ját népének kizsákmányolásán kívül más népeket is kizsák­mányol. Az előbbit a „kezde­ményezés és vállalkozás sza­badságának”, az utóbbit a „ke­reskedelem szabadságának”, az egészet pedig a „szabad világ”­­nak nevezi. — A magyar—szovjet barát­ság ma erős. Ez a barátság a magyar nép erőforrása, nagy támasza és boldogulásának zá­loga. A magyar—szovjet barát­ságot szüntelenül erősíteni, örök és megbonthatatlan barát­ságként megtartani — ez pár­tunk és kormányunk legfőbb külpolitikai feladata­ között, ellenben közös érdek a béke fenntartása, a békés egy­más mellet élés, az országok közötti kapcsolatok bővítése. Ezért arra törekszünk, hogy vi­szonyunkat javítsuk velük. Vé­leményünk szerint a semleges országok bizonyos pozitív sze­repet ma is betöltenek és a jö­vőben még inkább betölthetnek az országok és népek békés egymás mellet élésének előmoz­dításában, fenntartására törekszenek. Köz­­­­ismert a Német Szövetségi­­ Köztársaság kormányának el­­­­lenséges magatartása a Német­­ Demokratikus Köztársasággal­­ szemben. — A magyar nép a nyugat-­­ német agresszív szellemmel szemben teljes mértékben szó­­­­lidáris a Német Demokratikus­­ Köztársaság békepolitikájával.­­ A Magyar Népköztársaság és az első német munkás­paraszt állam, a Német Demokratikus Köztársaság törekvései teljes métékben azonosak. Üdvözöljük a szocializmus épí­tésében elért nagy sikereiket. Örülünk, amikor látjuk, hogy gyorsan haladnak előre, s az egy főre eső termelésben és fogyasztásban rövidesen elérik és túlszárnyalják a Német Szö­vetségi Köztársaságot. Kíván­juk: a Német Demokratikus Köztársaság dolgozói érjenek el új sikereket a szocializmus építésében, államuk erősítésé­ben, a béke megőrzésére és a két német állam közeledésére­­ irányuló politikájukban. 1959. december 1. A békés eg­ymás mellett élés elve előbb-utóbb győzedelmeskedik . Három évvel ezelőtt, az átmeneti súlyos nehézségek idején népköztársaságunk nem­zetközi helyzete is bonyolulttá, nehézzé vált, rágalmazó hadjá­ratot indítottak ellenünk az Egyesült Nemzetek Szervezeté­ben és más nemzetközi szerve­zetben. Az ENSZ ellenünk ho­zott határozataival a reakciós amerikai körök ki akarták erő­szakolni, hogy beavatkozzanak belügyeinkbe. Mi az ENSZ alapokmányával is ellentétben álló törvénytelen határozatokat nem ismertük el és nem fogjuk elismerni a jövőben sem. A határozatok körül évenként fel­melegített hecc-kampány min­denkor szovjetellenes és hi­degháborús célt szolgált.­­ Népköztársaságunk belső megerősödésével párhuzamosan megerősödött nemzetközi hely­zetünk is. A kapitalisták boj­kottja és rágalomhadjárata részben már a múlté. Ami a legfontosabb: népünk tömegei előtt lelepleződtek és a magyar közvélemény előtt hitelüket vesztették. Még ellenségeink is kénytelenek tudomásul venni, hogy népköztársaságunk kon­szolidálódott és megerősödött. A Magyar Népköztársaság ba­rátai pedig, akik a legsúlyo­sabb helyzetben is szolidárisak voltak velünk, ma értékelik eredményeinket és becsülik népünket.­­ Nemzetközi helyzetünk megszilárdulását annak köszön­hetjük, hogy következetesen szembeszálltunk minden impe­rialista beavatkozási kísérlettel és annak, hogy népünk helyes­li és támogatja külpolitikánkat Ez kötelez bennünket,­ hogy nemzetközi helyzetünket a jövő­ben is az eddigi politika alapján erősítsük tovább. — Elvtársak! A nemzetközi h­elyzetben az elmúlt két—há­rom esztendő alatt bizonyos enyhülés következett be. Ez a változás döntően a Szovjetunió a szocialista tábor, a nemzet­közi munkásmozgalom és a vi­­lágbéke mozgalma erős növeke­désének, a békepolitikának kö­szönhető. Kiemelkedő és jelen­tős eredmény volt Hruscsov elv­társ amerikai útja, amelyet a világon mindenütt üdvözöltek. Hruscsov elvtársnak személyes érdeme van abban, hogy a hi­degháború jege töredezik, örü­lünk, hogy közöttünk van, s szívből gratulálunk amerikai útja sikeréhez. — Kiemelkedő esemény volt a Szovjetunió teljes leszerelé­sére vonatkozó javaslatának be­nyújtása és az Egyesült Nem­zetek Szervezete közgyűlésének nagy többsége ezt a javaslatot helyesléssel fogadta és közös amerikai—szovjet indítványra egyhangú szavazattal a tízes le­szerelési bizottság hatáskörébe utalta. Nagy horderejű az a megegyezés, amelyben Hrus­csov elvtárs és Eisenhower el­nök leszögezte, hogy a vitás nemzetközi kérdéseket tárgya­lások útján kell rendezni. Legfőbb tennivalónkat abban látjuk, hogy a Magyar Népköztársaság egyetértésben a Szovjet­unióval a szocialista tábor valamennyi országával ha­tékonyan segítse elő a bé­kés egymás mellett élés elvének teljes érvényesíté­sét. Mi is támogatjuk az atomfegy­verkísérletek megszüntetésé, az atomfegyvermentes zónák létrehozását, az atomfegyverek használatának megtiltását, megsemmisítését. Támogatjuk a berlini kérdés rendezésére, a német békeszerződés megköté­sére vonatkozó javaslatokat. Támogatjuk a teljes leszerelés­re vonatkozó szovjet javaslato­kat és helyesnek tartjuk, hogy addig is, amíg ez megvalósul­hat, közbeeső intézkedések tör­ténjenek. A hadseregek létszá­mának csökkentése, a külföldi támaszpontok megszüntetése, a külföldön állomásozó csapatok kölcsönös visszavonása. — Mi a békés egymás mel­lett élést az egyre szélesedő nemzetközi kapcsolatok formá­jában képzeljük el. Jelenleg már 48 országgal államközi szerződések alapján fejlesztjük gazdasági kapcsolatainkat és arra törekszünk, hogy hasonló formában fejlesszük további országokkal is. Közismert, hogy mi a nem­zetközi gazdasági munkameg­osztás, a specializálódás és kooperáció elvét valósítjuk meg, a Kölcsönös Gazdasági Segítség­ Tanácsában, a szocialista álla­mokkal. Ugyanakkor az a vé­leményünk, hogy a nemzetközi kooperáció elképzelhető és megvalósít­ható szocialista és kapita­lista országok közötti gaz­dasági kapcsolatban is. Vannak olyan ipari és mező­­gazdasági termékeink, amelye­ket a kapitalista országok vá­sárolnak és még jelentősebb mértékben vásárolhatnak a jö­vőben. Ugyanakkor értelmet­lennek találnánk, hogy idehaza gyártsunk — kis sorozatban és nagy költséggel — olyan ter­mékeket, amelyeket a kapita­lista országok állítanak elő ol­csóbban és megfelelő minőség­ben. Az ilyen értelmű gazda­sági kapcsolat kibontakozásá­nak természetesen feltétele, hogy a szocialista és a kapita­lista országok gazdasági kap­csolataiból eltűnjenek a hideg­háborús korlátozó és zavaró té­nyezők.­­ Véleményünk szerint a né­peknek békében kell egymás­mellet élniök, és ezen túlme­nően fejleszteniök kell a gaz­dasági kapcsolatokat, a keres­kedelmet, a kulturális cserét, a tudományos körök kölcsönös ta­pasztalatcseréjét és minden olyan kapcsolatot, amely az or­szágok és népek békés egy­más mellett élését előmozdít­hatja. Meggyőződésünk, hogy a békés egymás mellett élés, amely máris az emberiség nagy többsége által elfoga­dott elv, előbb, vagy utóbb legyőz minden akadályt és győzedelmeskedik. Kádár János elvtárs ezután a Magyar Népköztársaság belpo­litikai helyzetéről beszélt. II. Belpolitikai helyzetünket a nyugalom, a megszilárdulás, a gyors fejlődés jellemzi A belpolitikai helyzet fejlő­dése — hangsúlyozta — az el­múlt három évben egészséges irányú volt és rendszerünk megszilárulásához vezetett. Az ellenforradalom elleni harc a szocializmus erőit megedzette és tömörítette. A tömegek po­litikailag sokat fejlődtek, nagy tapasztalatokra tettek szert az osztályharcban. A harc mene­tében, a szocializmus eszméi alapján erősödött népünk nem­zeti egysége, s ez a történelmi haladás jegyében született és fejlődő új nemzeti egység ma erősebb, mint korábban bár­mikor. Hazánkban munkáshatalom, proletárdiktatúra volt és a szocializmus épült, amikor 1956 októberében bekövetkez­tek az ismert események. A párt az események minden lé­nyeges mozzanatára kiterjedő vizsgálatot folytatott, hogy fel­tárja az ellenforradalom oka­it, a közrejátszott tényezőket, az eseményekben működő erő­ket. A Központi Bizottság meg­állapította: az 1956 október 23-án Bu­dapesten kirobbantott fegy­veres felkelés a1, munkás­­osztály hatalma, a népi ál­lam, a magyar nép szocia­lista vívmányai ellen irá­nyult, ezért burzsoá, ellen­forradalmi jellegű volt. Az eseményeket felidéző okok­ra, az azokban részt vevő és ható tényezőkre vonatkozóan megállapítást nyert: lényeges tényezőként sze­repet játszottak Rákosi és csoportjának hibái. Figyelmen kívül hagyták a ha­zai adottságokat és nemzeti­ sajátosságokat, s így egy idő­­ múlton képtelennek bizonyul- t­tak arra, hogy a szocializmus építésének nemzetközi fő tör­vényszerűségeit helyesen al­kalmazzák hazánkban. E hibák súlyossága és tartóssága gyen­gítette a proletárdiktatúrát és kedvező talajt teremtett az osztállyellenségnek az ellenfor­radalom kirobbantásához. Súlyos szerepet játszott Nagy Imre és csoportjá­nak példátlan árulásta is. Végigjárták az utat a párton belüli frakciózástól a burzsoá­ziával és az imperialistákkal kötött titkos és nyílt szövetsé­gig, mint osztályárulók, a munkáshatalom feladásáig,­­ mint hazaárulók az imperialis­ták beavatkozásának sürgeté­séig. Az ellenforradalom honi fő ereje a politikai hatalmától, kiváltságaitól és gazdasági alapjától korábban megfosz­tott kapitalista és fasiszta res­taurációra törő egykori nagy­­birtokos és tőkés osztály és reakciós uszályhordozóinak serege volt. Gyorsan újjászer­vezték és mozgósították, erői­ket. Rövid néhány nap alatt 40 ■pártot szerveztek. Ezek között volt az ellenforradalmi alapon újjászervezett három egykori koalíciós párt csakúgy, mint a két vármegyében nyáran zász­lót bontó nyilaskeresztes lep­lezetlenül fasiszta párt. A volt uralkodó osztályok — pártjai­kon kívül — az ellenforradalmi platformon álló, úgynevezett­­*munká­stanács»*-okat és “for­radalmi-' bizottságokat hasz­nálták fel politikai céljaikra. A Magyarországon kirobban­tott ellenforradalmi felkelés­nek legerősebb tényezője a nemzetközi imperializmus­­ volt, a reakciós USA-körökkel az élen. Ily módon a Magyar Népköztársasággal szemben valójában két, egymással szö­vetkezett — a belső ellenforra­dalmi és a nemzetközi impe­rialista — erő lépett fel. — Pártunk Központi Bizott­sága — folytatta Kádár János elvtárs — az 1956 októberi el­lenforradalomról adott mar­xista elemzését és állásfoglalá­sát először az 1956 decemberi határozatában foglalta össze. Most, a kongresszus színe előtte ezzel kapcsolatban három fon­tos tényre mutathatunk rá. Először: az 1956 novemberé­nek első napjaiban és azt kö­vetően az események ellenfor­radalmi jellegéről tett minden megállapításunk helyesnek bi­zonyult, s a későbbiekben ki­derült: a tények mindazt csak megerősítették és igazolták.­­ Másodszor: pártunk értékelé­sét az ellenforradalom okairól és mozgató erőiről elfogadta és osztja az egész dolgozó magyar nép. Harmadszor: értékelésün­ket elfogadta és helyesli az egész nemzetközi kommunista mozgalom, s a haladó emberek az egész világon. Az ellenforradalmi felkelés­ben — mondotta a továbbiak­ban — a párt és a Népköztár­saság minden hazai ellensége egyesült, szorosan együtt dol­gozott velük az amerikai kor­mány által pénzelt és ez alka­lommal Bécsbe vezényelt emigrációs csoport, Nagy Fe­renc és társai. Pártunk, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt a súlyos helyzetben kötelessége szerint járt el. A nép sorsáért érzett felelősségtől áthatva, a ma­(Folytatás a 3. oldalon)

Next