Zalai Hírlap, 1963. augusztus (19. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-01 / 178. szám

1 Jean Louis Carnied francia állampolgár ma 82 esztendős. Az első világháborúbannémet fogságba esett, s amikor 1918-ban hazatért, 200 frank állami segély járt volna neki. Ezt az összeget valamilyen oknál fogva nem kapta meg akkor, mire beperelte a kincstárt. A kincstár idén, 1963-ban vesztette el a pert, és 45 év múlva ki is fizette az összeget. Beszámítva az összes inflációkat és pénzreformokat. 27.Xz. kettő frankot kapott az ősz hazafi. Mert a türelem rózsát terem. — de néha elég kicsit ... * Lew Nardiello chicagói gengszter, aki néhányszor ■már csodával határos módon kerülte el a villamosszéket, a minap ünnepelte 88. születésnapját. Ebből az alkalomból egy újságíró megkérdezte tőle, minek köszönheti ezt a magas életkort. „Annak — volt a válasz —, hogy 60 évig páncélinget hordtam és hogy az amerikai törvényeket csak az nem játssza ki, aki nem akarja.’’ * Anthony Burgess, az angol Mozaik Yorkshire Post állandó kritikusa a minap dicsérő cikket írt Joseph Kell „Inside Mr. Enderby” című regényéről. Az egyik konkurrens lap viszont kifogást emelt az említett cikk ellen, mondván, hogy Mr Burgess és Mr. Kell egy és ugyanaz a személy. És hogy ezt mindenki tudja, kivéve a szerkesztőséget, ahol dolgozik) Mr. Burgesst erre rögvest kirúgták, noha, amint ő azt tovább is méltatlankodva hajtogatja a könyv valóban „nagyon jó”. * A müncheni állatkert följelentetta bíróságon egy rezesbandát, amely a tőszomszédságban tartotta állandó próbáit. Az állatkert azzal érvelt, hogy a dobhártyarepesztő próbák megzavarják a majmok éji nyugodalmát... * Nem mindennapi apróhirdetés jelent meg a Chasseur Franciais házasságközvetítő rovatában: „Zenei pedagógus elvenne fiatal leányt, aki kedveli a zenét. Beethoven rajongói előnyben. Gounod tisztelői ne is próbálkozzanak.” Szegény pártában maradt Gounod-tisztelő leányok. Ez a reményük is szertefoszlott ... ZALAI HÍRLAP Még hétszáz ember a romok alatt Belgrád. (MTI). A földrengés okozta új rátságból lassan magához térő Szkopljében óriási erőfeszítéseket tesznek a normális élet helyreállítására. Számos gyár kéménye újból ontja a füstöt A Tito fémművekben kedden 1300 munkás gyűlt össze, a Proletár textilüzem megkezdte a munkát, hogy időre le tudja szállítani a megrendelt árut a Szovjetuniónak és Lengyelországnak. A gyárak vezetőségének a legnagyobb gondot a munkások elhelyezése okozza. Éppen ezért minden gyár kollektívája sátrakat kér. Az egyes, gyárak körül máris sátorvárosok vannak kialakulóban. Az élet rendeződését jelzi, hogy kedden este a szkopljei utcáikon megjelentek az első újságok. Várják a vendégeket az első éttermek, az élelmiszerüzletek egy része kinyitott, a város nagy áruháza pedig a szabad ég alatt árulja ruhaneműit. A vonatok menetrendszerű pontossággal közlekednek. Az élet egyébként a szabad ég alatt zajlik, a szkopljei rádió munkaközössége is stúdió híján az utcán dolgozik. Az üzenetek és intézkedések százait továbbítják innen. A katasztrófa pontos mérte Szkopljei jelentés ét még mindig nem tudják megállapítani. A legújabb jelentések szerint a halottak száma 833, a sebesülteké 2170, s a romok alatt körülbelül még 700-an vannak. A földlökések megszűntével most újabb veszély, földomlás fenyegeti a várost: a geológusok megállapították, hogy Szkopljében és környékén a katasztrofális földrengés folytán két nagy kiterjedésű repedés-hálózat keletkezett. A repedések hossza körülbelül kétszáz méter, szélessége 1—10 centiméter között mozog. A geológusok javasolják, hogy az érintett területeiken tiltsák be a motoros járművek forgalmát. A katasztrófa következményeinek elhárítására továbbra is szakadatlanul érkezik Szkopljébe a bel- és külföldi segély. A jugoszláv lapok kiemelkedő helyen emlékeznek meg arról, hogy az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány közös határozata alapján útnak indították a Szovjetunióból Jugoszláviába az első élelmiszer-, gyógyszer- és épületanyag-szállítmányokat, továbbá hamarosan 50 000 tonna cementet és 5000 tonna épületfát is küldenek. A Szovjetunió Vöröskereszt és Vörös Félhold szervezete 70 tonna liszttel, több tonna cukorral és 20 000 doboz tejporral, továbbá 50 000 rubel pénzösszeggel segíti a szkopljei lakosságot. Mexikó belgrádi nagykövete közölte a jugoszláv külügyminisztériummal, hogy országa 20 000 dollár segélyt folyósít Szkopljének. A brit kormány 10 000 fontsterlinget ajánlott fel a szkopljei földrengés károsultjainak megsegítésére. A kínai vöröskereszt értesítette a jugoszláv vöröskeresztet, hogy 25 000 jüant ajánl fel a szkopljei földrengés károsultjainak megsegítésére. Toronto kanadai város lakosai 18 000 dollárt gyűjtöttek Szkoplje lakossága számára. Kedden három svéd szállító-gép indult Jugoszláviába, hogy gyógyszereket és sátrakat vigyen a macedón fővárosba. A svéd vöröskereszt 100 000 svéd koronát juttatott a természeti katasztrófa által sújtott város lakosságának. A Skopje pályaudvara a földrengés után (MTI Külföldi Képszolgálat) Zavargások Bolíviában , La Paz, (DPA). Milicista egy-ségek és bányászok véres össze, ütközésének volt színhelye ked’den a bolíviai fővárostól mint, egy 200 kilométerre fekvő catavi bányavidék. Jelentések szerint hatan meghaltak, húszan megsebesültek. A zavargások előzménye: a bányász szakszervezetek elutasították az állami bányatársaságnak azt a követelését, hogy többek között egyezzenek bele munkások elbocsátásába és „kommunista elemeiknek a szakszervezetből való kizárásába”. Megfigyelők szerint még jobban fokozódni fog a bányász szakszervezeteknek a kormánynyal való szembenállása; erre mutatnak az Oruro városban jelenleg folyó bányászkongresszus eddigi eseményei, egyebek között a Fidel Castro kubai miniszterelnök melletti rokonszenv-tüntetések is. Válságjelenségek a nyugatnémet gazdaságban AMINT A NYUGATNÉMET SAJTÓ beszámolóiból, valamint a nyugatnémet gazdaság több kiemelkedő képviselőjének nyilatkozataiból kitűnik, Bonnban egyre több beismerés hangzik el a nyugatnémet gazdaság fejlődési ütemének csökkenésével kapcsolatban. A hamburgi Die Welt szerint maga Erhard nyugatnémet gazdaságügyi miniszter is beismerte legutóbb, hogy a Német SZK gazdasága — amelyről nemrég még azt terjesztették, hogy nincs az infláció veszélyének kitéve — az inflációval fenyegetett többi nyugat-európai ország soraiba lépett. E beismerést alátámasztja a kereskedelmi és iparkamarák egyesületének Bonnban közzétett 1863. évi jelentése. „Az NSZK konjunktúrájának jelenlegi helyzetét — hangsúlyozza a jelentés — ez idő szerint a beruházások ütemének, a legfontosabb ipari szektorok és a külkereskedelem ütemének lanyhulása jellemzi. A külkereskedelemben ez év első négy hónapjában 1 360 000 000 márkával csökkent az exportált áruk értéke”. Komoly problémák merültek fel a nyugatnémet mezőgazdaságban is, amely tudvalevőleg sok fejtörést okozott és okoz a szövetségi hatóságoknak, sőt mi több, súrlódásokat idéz elő a Közös Piac partnerei között. A mezőgazdasági probléma volt az egyik legjelentősebb kulcskérdése azoknak az ellentéteknek, amelyek Adenauer kancellár és De Gaulle elnök között az utóbbi nyugat-németországi látogatása során felmerültek. Ezenkívül, nyugatnémet szakértők becslése szerint ez évben hozzávetőleg három milliárd nyugatnémet márka költségvetési deficitre számítanak. AMi A FÉMIPAR HELYZETÉT illeti, a Der Spiegel című folyóirat legutóbbi számában megírta, hogy ha nem történnek radikális intézkedések, a Rajna vidéki és Ruhr vidéki acélkonszernek a válság küszöbére juthatnak. A Der Spiegel rámutat: annak ellenére, hogy a nyugatnémet monopolisták állandóan növelik az acélművek termelőkapacitását, az acéltermelés szüntelenül esik., Az acélművek többsége jelenleg termelőkapacitásának csak 80 százalékát használja fel. Hasonló a helyzet a szénipar-ban is. A Német SZK-ban ma 7 millió tonnával kevesebb szennet bányásznak, mint néhány, évvel ezelőtt. A szénválság kezdete óta — állapítja meg a Die Andere Zeitung című hetilap — több, mint 25 bányát" zártak be és több, mint 175 000 bányászt bocsátottak el. A lap felhívja a figyelmet arra, hogy, Burckhardt, a Ruhr vidéki szénipari vállalat tulajdonosok szövetségének elnöke nemrég a bányák „termő kapacitásának még drasztikusabb csökkenté- sét” kérte és kifejtette azt a véleményét, hogy 1966-ig a Német SZK széntermelésének 201 millió tonnával kell csökken- nie. Burckhardt megemlítette azt is, hogy a széntermelés csökkentése maga után vonja majd a bányászok létszámának egyharmadával való csökkenté- sét. A nyugatnémet gazdaság válság tünetei közül kétségkí-vül a beruházások csökkenése a legaggasztóbb. Becslések sze-rinnt 1963-ban a beruházások 10 százalékkal fognak csök-kenni. j Évi százezer lakás Ha már a korábbiakban az építkezésekről volt szó, ide, utána kívánkozik a lakáskérdés is. Ez a „cipő” ugyanis éppúgy szorítja szomszédaink lábát, mint a miénket. A régi szerb királyság, a feudálkapitalista állam terhes örökséget hagyott e tekintetben is a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságra. Ehhez hozzájárult még a háború pusztítása. Köztudomású, hogy a német fasiszták sok falut és több városnegyedet perzseltek fel és tettek lakhatatlanná Jugoszláviában a megszállás idején. Így nem csoda, hogy például mind Belgrádban, mind Szarajevóban, vagy más városokban is nagy méreteket öltött a lakáshiány. Az új, modern házak tőszomszédságában még mindig megtalálhatók a régi, rozzant kis épületek, a múltból ittragadt, lakásnak csak szükségmegoldásként elfogadható fabarakkok. Az ilyen rozzant, elöregedett, szükséglakásokban élő emberek azonban tudják, hogy idővel jó körülmények közé kerülnek. Hogy milyen méretű a lakásépítési program? A Jugoszláv Dolgozó Nép Szocialista Szövetségének — ez a szervezet formájában és célkitűzéseiben a mi népfront mozgalmunkra hasonlít — a választásokat megelőző kiáltványa pontos feleletet ad erre. „A legutóbbi ötéves szakaszban messzeható változások történtek a gazdasági és a társadalmi-politikai élet minden területén, így például évente több mint százezer lakás épül.. Lakáshoz — akárcsak nálunk — kétféle módon lehet jutni: állami kiutalással, vagy szövetkezeti, illetve állami kölcsönnel történő magánépítkezés formájában. Figyelemreméltó azonban az, hogy egyszobás lakásokat jóformán nem is építenek. — A lakásépítés meglehetősen drága, nagy áldozatokat követed mindannyiunktól — mondotta egy bosnyák építész, akivel erről a kérdésről beszélgettünk —. Nem vagyunk olyan gazdagok, hogy megengedhessük magunknak azt a fényűzést: olyan lakásokat építsünk, amelyek csak a jelen érdekeit szolgálják, és holnap már nem elégítik ki az igényeket. Igaz, így számszerint kevesebb lakást adunk át, mint amennyit egyszobásakból lehetne, de aki lakást kap, annak hosszú évtizedekre kielégítettük az igényét, s ha nő is a családja, az otthona azért kényelmes és korszerű marad Ilyen cipőben járnak Ami Budapesten a Váci utca, Moszkvában a Puskin utca, az Belgrádban a Terazije. A Terazijén a legnagyobb a forgalom, itt vannak a legfényesebb, legnagyobb, legtöbb árucikket felvonultató üzletek. Ez a jugoszláv divatipar központja is. A férfi és a női ruha-, cipő-, kalap-, felhétnemű- és egyéb szalonokban szinte egymásnak adják a kilincset a vásárlók. Bennünket legjobban a cipőkultusz ragadott meg. Szinte minden negyedik üzlet a cipőbolt. S milyen szép, mutatós, könnyű, jól kidolgozott, a friss divat szerint készült cipőket árulnak. A különféle fazonokban nagy a választék, s úgy tapasztaltuk, a jugoszláv cipőipar, illetve kereskedelem jobban lépést tart a divattal, mint a miénk. Ha Párizsban, Rómában, Moszkvában, vagy bárhol megjelenik egy újvonalú cipő, annak példányait két héten belül a Terazijén, s rövidesen Jugoszlávia más városainak üzleteiben is bizonyosan meg lehet kapni. Cipőgyártási szakembereink és kereskedőink bizony tanulhatnának mozgékonyságot, formatervezési bátorságot, és a divatra, a nők igényeire való gyors reagálókészséget jugoszláv kollégáiktól. Köztenem szakadt húrokon kopott ruhás, rebbenő tekintetű, alacsony öregember állít meg bennünket a belgrádi főposta előtt. — Maguk mádjátok? — kérdezi hibás kiejtéssel. — Igen. Erre gyorsan a Buda halálából kezdett skandálni: „Tisza—Duna síkján, Zagyva folyó mellett, Sátora egy dombon kék égre szökellett. Ez vala a város, ez Buda királyi Lakhelye, faművű sátorpalotái.” Értetlenül pillantunk egymásra. Vajon mit akar ezzel a versmondással ez a furcsa kis öreg? Amikor aztán abbahagyja, kérdésre sem hagy időt, hanem sebesen pergő nyelvvel beszélni kezd: — Látják, még nem felejtettem el. Valamikor magyar iskolába jártam. Hehehe ... érdekes ugye? Hol dolgoznak? — Újságírók vagyunk. Maga mivel foglalkozik? — Semmivel. — Nyugdíjas? — Nem. Én szerb nacionalista vagyok. — Mit ért ezalatt? — kérdezzük meghökkentem — Csak a múltat szeretem... Úgy kellene, ahogy régen volt. Amit itt ma csinálnak, azt utálom... — Csakhogy ebből nem lehet megélni... — Az ördögbe is — pislog, ránk elkomorodva, kutató szemekkel. — Miféle szerzetek? Éppen úgy beszélnek, mint a mi fiataljaink. Én meg azt hittem, hogy kipanaszkodhatom magam... Ezzel megvetően végigmért bennünket, és gyorsan eltűnik, az utca forgatagában. Hirtelen nem tudjuk, nevessünk-e, avagy bosszankodjunk, a furcsa epizódon. Aztán rájövünk, hogy sem ezt, sem azt nem érdemli meg. Inkább sajnálkozni kellene az öregen, aki még mindig csak a múltnak él,, és nem tudja feledni a régi.. rendet. A sport fellegvárai Tasmajdan, Hadsereg-stadion. . kiállítási csarnok: ezek a jóhírű és sikerekben gazdag jugoszláv sport belgrádi fellegvárai. Jugoszláviában való időzésünk alatt szerep jut mindháromnak. A Hadsereg-stadionban kerül sor a jugoszláv—svéd válogatott labdarúgó mérkőzésre. Nos, Galics, Szmajlovics és társaik éppen abban a betegségben szenvednek, amiben oly gyakran a magyar csatárok. Valósággal iszonyodnak a kapuralövéstől. Még százszázalékos gólhelyzetben, három vagy öt lépésről sem tudják bevenni Nyholm kapuját. S ráadásul, Soskics is sokat bizonytalankodik, csak a jószerencsének, köszönheti, hogy Hamrinék nem fordítják saját javukra a gólnélküli mérkőzés sorsát. A hatvanezer főt befogadó stadion egyébként korszerű, körlépcsős lelátóiról jól lehet követni a játéktéren történő eseményeket. Világítóberendezése tökéletes, a reflektorok kitűnő látásviszonyokat teremtenek a játéktér minden pontján. Atlétikai pályája is elsőrendű, — ezt bebizonyította a múlt évi atlétikai Európa-bajnokság is. A Tasmajdan nagyszerű kis sportkombinát a jugoszláv főváros szívében. Remek uszodája, kosár-, röplabda-, illetve kézilabda pályája nagyszabású viadalokra is alkalmassá teszi. Ottlétünkkor a magyar, szovjet és jugoszláv kézilabda válogatottak mérkőznek, az immár értékes trófeának számító Tasmajdan kupáért. Egymás mellett nyolc kiállítási palota van Belgrádban. A merészen ívelő, vasbetonszerkezetű épületek közül a legnagyobb kettős célt szolgál: kiállításokat, illetve nagyszabású sportversenyeket egyaránt rendeznek benne. Ebben a 16 ezer nézőtbefogadó csarnokban rendezték meg annak idején az ökölvívó Európa-bajnokságot, az elmúlt hetekben pedig Európa legjobb tornászai mérték itt össze erejüket. Elismeréssel szemléljük ezt a nagyszerű, mind a nézőknek, mind a versenyzőknek kényelmes épületet, és arra gondolunk, bizony most már a mi fővárosunkban is elkelne egy hasonló méretű kiállítási, illetve sportcsarnok... (Folytatása következik.) Benhidi Tibor és Tímár Ede jugoszláviai útijegyzetei Belgrád belvárosa: a Terazije 1963. augusztus 1.