Zalai Hírlap, 1964. március (20. évfolyam, 51-74. szám)
1964-03-01 / 51. szám
2. ZALAI HÍRLAP Növekvő ellentétek Bonn és Nyugat-Berlin között a látogatási engedélyek miatt Bonn-Berlin (MTI) Brandt nyugat-berlini polgármester pénteken este televíziós beszédében foglalkozott a demokratikus Berlinre érvényes látogatási engedélyek problémájával és az e tárgyban megtartott tárgyalások megszakadásával. Brandt televíziós beszéde világosan feltárta, hogy a látogatási engedélyek kérdésében milyen nagy ellentétek vannak a nyugati állásponton belül is , ezek az ellentétek egyre inkább szembefordítják egymással Nyugat-Berlint és a bonni kormányt. Brandt sürgette egy olyan külön bizottság megalakítását, amely magában foglalná mind a bonni kormány, mind a nyugat-berlini szenátus képviselőit s tagjai között ott lennének mindhárom politikai párt képviselői is. E bizottság feladata lenne a közös álláspont kialakítása. A bonni kormány pénteken este szokatlanul éles formában reagált Brandt nyilatkozatára. A polgármester beszédét „ellentmondásosnak és veszélyesnek” nevezete, és azt állította, hogy Brandt kétségbe vonta Nyugat-Berlin és Nyugat-Németország közös politikájának alapját. A bonni közlemény szerint a nyugatnémet politikának „nincs szüksége új koncepcióra... a látogatási engedélyek kérdése nem alkalmas pártpolitikai vitákra”. Brandt „feltételein” túlmenően a nyugatnémet kormány kifogásolja, hogy a demokratikus Berlin képviselői Nyugat-Berlinben látogatási engedélyeket adhassanak ki, sőt azt is kifogásolja, hogy ezeken az engedélyeken a demokratikus Berlin mint az NDK fővárosa szerepel. Három ajándék vétó a védelemnek a Ruby-perben Dallas. (MTI) A dallasi per pénteki napjának egyedüli konkrét eredménye a tizedik esküdt kiválasztása volt , így már csak kettő hiányzik a szükséges tucatból. Pénteken mind a védelem, mind a vád több tanút utasított el, vétójogára hivatkozva. Mint ismeretes, a vád és a védelem 15—15 tanút utasíthat el indokolás nélkül, s a védelem pénteken délután felhasználta utolsó vétójogát is. Brown bíró azonban a 15. vétó után újabb három esküdtjelölt indokolás nélküli elutasítását engedélyezte a védelem számára. A védelem egyébként továbbra is a kommunistaellenesség felkorbácsolásával igyekszik hangulatot kelteni Ruby mellett. Tonnhill ügyvéd például a pénteki tárgyalás során ilyen kérdéseket tett fel a jelölteknek: „Ki a bűnösebb ön szerint: egy ember, aki megöl egy kommunistát, vagy egy kommunista, aki megöli az elnököt?” Az államügyész minden esetben tiltakozott a kérdések ellen, és Brown bíró megtiltotta a jelölteknek a válaszadást. A per szombaton folytatódott, amikor kiválasztották a még hiányzó két esküdtet. Egy dallasi bíróság pénteken ismét engedélyt adott Rubynak egyik bárja, a Vegas Club fenntartására, letartóztatása után ugyanis az engedélyt viszszavonták. Az indokolás szerint Ruby nem tekinthető bűnösnek, mivel nincs ellene ilyen értelmű bírósági ítélet. Ruby egyébként pénteken 5500 dollárért eladta Carousel nevű másik lokálját. A vételárból ügyvédeit fizeti. Egy hét a külpolitikában AZ ELMÚLT héten Délkelet - Ázsia vált az első számú nemzetközi feszültségi góccá a világban : megvilágosodott, milyen agresszív terveket dédelgetnek egyes amerikai vezető körök a dél-vietnami ,szennyes háborúk esetleges kiterjesztésére. Az amerikaiak az esztelen és bűnös beavatkozásaik mentségére mindenkor szívesen hivatkoztak arra, hogy éppen ők és helyi bábjaik azáldozatok” Dél-Vietnamban, külföldről beszivárgó csoportok ,agreszsziójának” tulajdonították a dél-vietnami kormánycsapatok és a húszezernél is nagyobb létszámú ,amerikai katonaság sorozatos vereségeit. Nem voltak hajlandók elismerni a tényt, hogy a nemzeti felszabadítási mozgalomban valóban a délvietnami nép harcol az ország függetlenségéért, az idegen hódítók kiűzéséért. Az amerikai állításokban rejlő üres vádaskodásokat a nyugati polgári sajtó is leleplezte, mint ahogyan éppen e héten a tekintélyes párizsi Le Monde is tette. Annál feltűnőbb volt, hogy Johnson amerikai elnök legutóbbi megnyilatkozásában fira felelevenítette a hitelét, vesztett régi vádat. Szavai ajomnanorámos változások történtek Washingtonban: elmozdították helyéről a külügyminisztériumban a távolkeleti nevekkel foglalkozó Hilsman államtitkárt, és tanácsadót neveztek ki Bush külügyminiszter mellé William Sullivan személyében, aki egyben az új munkacsoportnak is az élére állt. A diplomatákból és tábornokokból álló csoport ,,a vietnami problémák jobb kezelését” célozza, feladatának efféle feltűnő meghatározása az amerikai sajtóban olyan híreszteléseknek adott tápot, hogy az USA fontolóra veszi a háborúnak kiterjesztését északra is, a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen. A kardcsörtető sajtókampánnyal párhuzamosan híre járt, hogy McNamara hadügyminiszter újból Saigonba utazik, útját a tervezett amerikai hadmozdulattatokkal hozták összefüggésbe. Kétségtelen, how az Egyesült Államok dél-vietnami gyarmatosító politikájának haszonélvezői szívesen látnák, ha Amerika minden eddiginél nag jvabb erőfeszítésre szánná el magát a szabadságharcosok le- verésére, mi több, akár a Vietnami Demokratikus Köztársaság megtámadására is. De nyilvánvaló, how Johnson el nöknek kétszer is meg kell gondolnia magát mielőtt ilyen — a világ, békéjét veszélyeztető — lépésre szánná el magáit. Időben han szertel a Szovjetunió sigyelmeztetése: „a szovjet emberek megadják a dél-vietnami nép igazságos nemzeti felszabadító harcához a szükséges segítséget és támogatást...” AZ AMERIKAI katonai akció esetleges kiterjesztésének elhíresztelését természetesen abból a szempontból is meg kell vizsgálni, hogy mindez az elnökválasztási kampány idején történik. Johnson elnöknek, mint leendő elnökjelöltnek, a jobboldali módon gondolkozó amerikai szavazók kegyeit is keresnie kell. A ,,kemény kéz” pontitkáját ígéri, és egyben megpróbálkozik tényleges sikerek elérésével abban a dél-vietnami kalandban, amely mindeddig a napi másfélmillió dolláros amerikai kiadások ellenére balul ütött ki. Franciaország, amelynek nevében De Gaulle tábornok Vietnam semlegesítését javasolta, nem áll az Egyesült Államok mellett a dél-vietnami tűzfészek kiterjesztésének veszélyes kísérletében. Sőt: ha hinni lehet az új dél-vietnami diktátornak, Khanh tábornoknak, a francia titkosszolgálat összeesküvéssel próbálja félreállítani az amerikaiak dél-vietnami bábjait. Ugyanekkor Couve de Murville francia külügyminiszter nyíltan kijelenti: ..A dél-vietnami problémát nem is lehet katonai eszközökkel megoldani. Az egyetlen kiút a tárgyalás és az ország semlegessé tétele”. A vietnami kérdés megoldásához közelebb hozhat Kambodzsa céljája. A Dél-Vietnammal szomszédos állam népe és kormánya sürgeti semlegességének és határainak nemzetközi garantálását. A szovjet kormány erőteljesen támogatja Norodom Szihanuk kormányának erre irányuló diplomáciai kezdeményezéseit. AFRIKÁBAN, ahol az elmúlt hetekben sorozatos véres események utaltak a gyarmati múltból megmaradt problémák (határviták, törzsi ellentétek, neokolonialista beavatkozások) kiéleződésére, most inkább a tárgyalások módszere került előtérbe. Lagosban Nigéria fővárosában, az afrikai egységszervezet külügyminisztereinek tanácsa ülésezett. Az egységtörekvésekdevében kísérelték meg kibékíteni a szembenálló országokat (például az etiópiai —Szomáliai vitában), és sok szó esett egy közös afrikai katonai parancsnokság felállításáról, hogy kiküszöbölhessék az idegen haderők (franciák, angolok, belgáik, stb.) beavatkozásának lehetőségét egy afrikai ország belügyieibe. A ciprusi kérdés nehezen tud elmozdulni a holtpontról. — ezt bizonyították a hét, eseményei, amelyek közül kiemelkedett, hogy U Thant ENSZ-főtitkár békéltető missziója is kudarcot, vallott a ciprusi nemzetiségek ellenállása, az érdekelt Görög- és Törökország ellentétei, valamint a NATO és Nagy-Britannia mohósága miatt. AZ EURÓPÁBAN történteik közül a nyugati szomszédunkban, Ausztriában kirobbant kormányválság érdemel figyelmet. Ennek is különösen az a vonása, hogy a Néppárt jobboldali ,,nagynémet” orientációjú és nagytőkés körei Josef Klaus kormányától az Európai Közös Piachoz csatlakozást és a nyugatnémet monopolkapitalistákkal való szoros szövetséget várják. A Néppártban számosan adnák újra magánkézbe a korábban államosított német vállalatokat. így kerülne vissza például a Siemens-műveik a nyugatnémet Siemens-konszern tulajdonába ... Az egyébként is fokozódó nyugatnémet tőkebehatolás folytán valóságos , gazdasági anschluss” fenyegeti Ausztriát. Érthető, hogy ez ellen összrpontosítják védekezésüket a szocialista és kommunista dolgozók tömegei, akiket nem téveszt meg a kabinetalakítás körüli huzavona. Pálfy József Iraki kuni vezető nyilatkozata a kuni-kérdés rendezéséről Kairó (TASZSZ) Akravi, a kurd demokrata párt képviselője a TASZSZ tudósítójának elmondotta, hogy az egész iraki nép, kurdok és arabok egyaránt őszinte szívből üdvözlik a hadműveletek beszüntetését Irak északi térségében. Reméljük — mondotta —, hogy a katonai akciók nem kezdődnek meg újra, s nem kerül többé sor összecsapásokra a kurdok és az arabok között. Ehhez azonban — fűzte hozzá — a kurd kérdés valóban jószándékú rendezésére van szükség. A kurd nép, amely már két és fél esztendeje harcol az autonómiáért és a harc sikere érdekében óriási áldozatokat hozott, reméli, hogy nemzeti követeléseit kielégítik. A kurdoknak biztosítani kell a jogot, hogy maguk oldják meg belső problémáikat, más szóval: Irakon belül autonómiát kell kapniuk. II! 2. Fekete álarc mögött Az elmúlt esztendőben, amikor az USA számos államában újra fellángolt, a négergyűlölet, az események hatása alatt egy fehérbőrű újságíró, John Griffin elhatározta, hogy négerré változik, és beutazza a négeröldözéseikről hírhedt déli államokat. Griffin arra volt kíváncsi: mit érez az, akit bőrének színe miatt üldöznek, gyűlölnek, megaláznak emberi méltóságában? Ezért gyógyszerekkel, sugarazással, tinsktúrákkal feketére változtatta bőrét, felkereste az amerikai nagyvárosok néger negyedeit, és könyvalakban közzé tette tapasztalatait. Könyve világszerte feltűnést keltett, több nyelvre lefordították. Az alábbiakban John Griffin tapasztalataiból közlünk néhány részletet. A négerek számára leggyűlöletesebb és legrettegettebb déli államában, Mississippiben autóbuszra szállt John Griffin. Hattiesburg városában, az autóbusz megállónál várakoznia kellett — a négereknek csak a sor végén jutott hely. Előbb a fehérek szálltak fel a járműre, csak azután következhettek a négerek. Griffin egy szélesvállú néger fiatalember mellett talált szabad helyet, aki hamarosan beszélgetést kezdett vele. — Milyen itt a helyzet Mississippi államban? — érdeklődött Griffin. — Azt mondják az emberek, hogy ez a legborzalmasabb hely az egész világon — hangzott a válasz —, de végeredményben nem emigrálhatunk mindannyian az északi államokba. — Persze, hogy nem. Azonfelül nem is olyan szörnyű ez a vidék — jegyezte meg Griffin, kipillantva az autóbusz ablakán. A fiatalember gyorsan lefékezte a derűlátást: — Aki még nem járt Mississippi államban, annak átkozottul óvatosnak kell lennie — mondotta a fiatal néger —. Elsősorban a fehér nőktől kell óvakodnia. Rájuk sem szabad nézni. Ha találkozik velük, legjobban teszi, ha lesüti a szemét, vagy egyszerűen elfordítja a tekintetét. — Ilyen szigorúan veszik ezt? — Elegendő, ha egy néger megáll egy moziplakát előtt, amelyen egy fehér nő képe látható. Rögtön akad egy fehér, aki ráordít. ..Mi a csodát bámulsz azon a plakáton?!” Ha mellékutcában jár, legjobb, ha az út közévért marad, mert egyébként könnyen megtörténhet, hogy beverik a fejét. És ha fehér suhancok kiáltását hallja, tegyen úgy, mintha elkerülte volna a fülét. A világért meg ne álljon, mert könnyen pórul járhat. John Griffin utazása során számos történettel megismerkedhetett, amelyek a négerek szomorú életére vetettek fényt. — Amikor Poplarville-hez közeledtünk — írja könyvében —, látható izgalom fogta el az autóbusz néger utasait. Az Arkansas állambeli Little Rock városka mellett Popdarville a leghírhedtebb amerikai helység a négereik számára. Ebben a városban történt, hogy egy kilenc főnyi álarcos fehér banda elhurcolta a vizsgálati fogságból Charles Parker huszonkét éves néger fiatalembert, és a legbestiálosabb módon meglincselte. A meggyilkolt fiatalember anyjának éjjel el kellett menekülnie, hogy megmentse amaga és másik két gyermeke életét. A Mac Parkert egy fehér nő elleni erőszakkal vádolták, de teljesen alaptalanul, és a vizsgálat adatai szerint az esküdtbíróság kénytelen lett volna felmenteni. A fehér suhancok bandája azonban elhurcolta és meglincselte, még mielőtt bíróság elé állíthatták volna. Mint kiderült, az elhurcolás elősegítésére az átadta a bandának a néger férfi cellakulcsát. A történtek folytatásáról Griffin a Louisiana Weekly című lap hasábjairól szerzett tudomást. Az ügyben eljáró esküdtbíróság még azt sem tartotta szükségesnek, hogybetekintsen a rendőrségi bizonyító anyagba. Az esküdtek minden további nélkül napirendre tértek azon, hogy Mac Parkert elhurcolták és meglincselték, mielőtt még a hamis vád alapján a bíróság elé állíthatták volna. A lap vezércikke így vonta le az eset tanulságait: — Most már eltűnt minden kétség az iránt, hogy mennyire elvetemült az úgynevezett ,,déli igazságszolgáltatás” Mississippi államban... Ez az állam világszerte súlyos károkat okoz az Egyesült Államok tekintélyének, és újabb gyalázatot hoz a déli államokra, ahol már régóta a legsúlyosabb körülmények között élnek a négerek, csak azért, mert afehérek a csőcselék akaratát állítják az igazi demokrácia helyébe. Montgomeryben, Alabama állam fővárosában John Griffin egészen új, addig ismeretlen helyzettel találta magát, szemben. Az ott élő négereket a passzív ellenállás szelleme hatja át, amelyet dr. Martin Luther King lelkész, a négerek egyenjogúsítási mozgalmának egyik vezetője hirdet. Ez a magatartás még inkább a négerek ellen ingerli a fajgyűlöletet szító fehéreket, s ezek az elemek minden alkalmat megragadnak arra, hogy maguk ellen hangolják a sötétbőrű lakosságot. Gyakran megtörténik például, hogy egy fehér kihívóan egyenesen a néger arcába fújja cigarettája füstjét. Ha aztán az védekezőn arca elé emeli a kezét, hamarosan a kórházban találhatja magát. Félboltra verik, és hiába fordul a bírósághoz, a fehér támadókat biztosan felmentik, mert önvédelemre fognak hivatkozni. A néger a végén még örülhet, hogy nem őt állítják bíróság elé — ami gyakran megtörténik —, mert akkor nem úszná meg néhány esztendei börtön nélkül. Griffin beutazta az összes déli államokat: Louisiannát, Alabamát, Mississippit, Georgiát, és mindenütt ugyanazt tapasztalta: a bőr színe szinte átléphetetlen falat alkot a fehérek és a feketék között. A gyűlölet utolérte mindenütt, ahol nyilvános helyre akart belépni. — Hé, te átkozott néger, ide tilos betérnetek! • — Hé, te piszkos néger, itt tilos leülnöd! — Pusztulj innen. Négereket nem szolgálunk ki! Agyába rögződtek ezek a sokszor hallott mondatok, és megértette azt a keserű kifejezést, amely kiül a négerek arcára a déli városokban. New Orleans-ban napokig járt állás után Griffin, de sehol nem alkalmazták. Közben azt is tapasztalhatta, hogy ebben a városban a néger kénytelen állandóan járkálni, szüntelen mozgásban lenni. Ha leül a járda szélére, perceken belül rendőrautó áll meg mellette, vagy az őrszemes rendőr vonja felelősségre. A parkok padladról ugyancsak elzavarják a pihenő négereket, s a helyi rendelkezéseknek megfelelően, bármelyik rendőr igazoltathat minden tétlenül üldögélő négert az utcán. — főképpen, ha nem ismeri. Griffin őszintén megírta könyvében mindazt, amit négerként tapasztalt a déli államokban, s a tanulságot így vonta le: — Még sok időnek kell eltelnie, amíg megszűnik a fajgyűlölet, a négerüldözés az USA déli államaiban. Még ma is nagy számban vannak négernyvelölők, akik minden eszközt felhasználva igyekeznek terrorizálni a lakosságot, akik a legkíméletlenebb erőszakkal akarnak érvényt szerezni annak, amit érvekkel nem tudnak megvédeni. Négerként megtett utam végén teljesen reménytelennek láttam a helyzetet. Túl sok borzalmat és szörnyűséget tapasztaltam. A történet befejezése, könyvének megjelenése után Griffint szülővárosából, Mansfieldből fenyegetéssel és állandó zaklatással elüldözték a szélsőséges elemek. (Folytatása következik.) A Bundeswehr tervei Törökországban Moszkva (TASZSZ) Nikolaj Poljanov az Izvesztyija pénteki számában a nyugatnémet—török „katonai segélyről ’ szóló közleménnyel kapcsolatban megállapítja: „Ez a segély, melyet állítólag a NATO kereteiben nyújtanak, 1964-ben 50 millió márkát tesz ki és tankok, ágyúk, valamint tengeralattjárók szállítását irányozza elő Törökország részére. Ha Bonn ma megpróbál fészket rakni Kis-Ázsiában, akkor ezt nem utolsó sorban azért teszi, hogy innen befolyást gyakorolhasson az események menetére ebben az egész térségben — írja Poljanov. — Törökország határos a Szovjetunióval, kőhajításnyira van tőle a moszuli olaj és több más fontos közel-keleti érdekeltség.” A nyugatnémet behatolási kísérlet — állapítja meg a cikkíró — olyan időpontban zajlik, amikor a Földközi-tenger keleti térségének helyzete amúgy is feszült a ciprusi válság miatt. Úgy látszik, a nyugatnémetek ki akarják használni az alkalmat, a zavarosban akarnak halászni. A nyugatnémet terv ellentétben van azokkal a kötelezettségekkel, amelyek a feltétel nélküli megadás tényéből és a második világháború győzteseinek döntéseiből származnak az NSZK-ra. Poljanov ugyanakkor figyelmeztet, hogy a kalandra hajlamos nyugatnémet militaristák, bár ma még megtartják a NATO-val kapcsolatos szerződéses kötelezettségeiket, holnap ezt a kötőléket is ledobhatják magukról. Az események ilyen fordulata pedig — hangoztatja végül a cikk szerzője — nem lehet közömbös a Szovjetunió számára. (MTI) A jugoszláv nemzetgyűlés külügyi bizottsága nem tartja kielégítőnek a jugoszláv—nyugatnémet kapcsolatokat Belgrád. (MTI). A jugoszláv nemzetgyűlés külügyi bizottsága Jugoszlávia és a nyugati európai államok viszonyának időszerű kérdéseiről tanácskozott. Beható vita után a bizottság megállapította, hoy Jugoszlávia viszonya csaknem minden nyugalteurópai állammal fejlődött, s megvan a lehetőség a kapcsolatok sokoldalú fejlesztésére. A felszólalók megállapították, hogy a jugoszláv—nyugatnémet kapcsolatok nem kielégítőek. Miután az NSZK kormánya egyoldalú határozattal megszakította Jugoszláviához fűződő diplomáciai kapcsolatait, a két ország viszonyát mindinkább megterhelte a Jugoszláviával szemben követett negatív politika. Az NSZK hatóságai és kormánya megtűrték például a revansista elemek és emigráns terrorcsapatok jugoszlávelenes tevékenységét a Német Szövetségi Köztársaság területén. Ide tartozik a Kocsa Popovics külügyi államtitkár és más jugoszláv személyiségek ellen indított hajsza. Marokkó nem hajlandó megszakítani kereskedelmi kapcsolatait Kubával Havanna (TASZSZ). Abdel Kader Iszmail, a Kubában tartózkodó marokkói kereskedelmi küldöttség vezetője Havannában sajtóértekezleten elítélően nyilatkozott arról a nyomásról, amelyet az Egyesült Államok gyakorol a Kubával kereskedő országokra. — Marokkó — mondotta Abdel Kader Iszmail — nem bonthatja meg kereskedelmi karrácsolatait és nem változtathatja meg kereskedelmi politikáját olyan sajátos helyzettől függően, amely egy adott pillanatban alakul ki egyes országok között. (MTI). 1964. március 1.