Zalai Hírlap, 1970. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-26 / 121. szám
2 Mindenki segíteni akar (Folytatás az 1. oldalról) megsegítésére fizetjük be. Sok lehetőség nincs, de szerény erőnkkel mi is segíteni szeretnénk azoknak, akiknek még kevesebbje maradt az árvíz után, mint az otthon lakóinak.” ★ A Kanizsa Bútorgyár kárpitos szabász Vörös Október szocialista brigádja szintén levelet küldött. Azt írják: május 20-án az árvíz sújtotta terület lakóinak megsegítésére egy műszaknak megfelelő munkabérük felajánlása mellett döntöttek. A brigád arra kérte a gyár többi kollektíváját csatlakozzanak kezdeményezésükhöz. ★ Iskolabál lesz szombaton, május 30-án a zalaegerszegi szakközépiskola és gimnáziumban. Az intézeti KISZ bizottság kezdeményezésére elhatározták, hogy a bál teljes bevételét az árvízkárosultak megsegítésére ajánlják fel. A tanulók ezenkívül megtakarított zsebpénzükből is adnak. Az iskola nevelőtestületének tagjai pedig egy napi munkabérüket ajánlották fel. Egy napi keresetnek megfelelő összeget ajánlottak fel a kehidai, a baki, a tótszerdahelyi és a zalaegerszegi ÁFÉSZ dolgozói. A zalaszentgróti járási tanács dolgozói havi bérük 5 százalékát ajánlották fel. A szakszervezeti bizottság megtakarított pénzéből 5 ezer forintot utal át a segélyszámlára. A nagykanizsai Vízgazdálkodási Társulás 10 ezer forinttal segít. Tanácskozik a Magyar Írók Szövetségének közgyűlése Hétfőn az új városháza üléstermében megkezdődött a Magyar Írók Szövetségének közgyűlése. Az elnökségben foglalt helyet Aczél György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, dr. Orbán László, a művelődésügyi miniszter első helyettese, az irodalmi élet több vezető képviselője. A tanácskozáson részt vesznek a társszövetségek, művészeti testületek képviselői is. A jelenleg 383 tagú Írószövetség közgyűlésének részvevői egyperces felállással adóztak a legutóbbi, 1965-ös közgyűlés óta elhunyt pályatársak emlékének. Dobozy Imre főtitkár mondott megnyitót, majd Darvas Józsefnek, a Magyar Írók Szövetsége elnökének előadásával kezdődött a tanácskozás érdemi része. Dobozy Imre főtitkár tartott ezután beszámolót az írószövetségnek a legutóbbi közgyűlés óta végzett munkájáról, jelenlegi és soron következő feladatairól. A két beszámoló feletti vitával folytatódik ma a közgyűlés. ZALAI HÍRLAP Magyar katonai személyiségek csehszlovák kitüntetése Csehszlovákia felszabadulásának 25. évfordulója alkalmából a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke „Fegyverbarátság megerősítéséért” kitüntetés első fokozatát adományozta Czinege Lajos vezérezredesnek, a Magyar Népköztársaság honvédelmi miniszterének, Csémi Károly altábornagynak, a honvédelmi miniszter első helyettesének, a Magyar Néphadsereg vezérkari főnökének, Kálazi József vezérőrnagynak, Kiss Lajos vezérőrnagynak, Szűcs Ferenc vezérőrnagynak, Lakatos Béla vezérőrnagynak és Török Mihály ezredesnek. ,,A fegyverbarátság megerősítéséért” kitüntetés második fokozatát négyen, harmadik fokozatát tizen kapták meg. A februári győzelem 22. évfordulója alkalmából a Csehszlovák Szocialista Köztársaság munkásőrségének parancsnoksága a „Munkásőrség becsületrendje” kitüntetést adományozta Papp Árpádnak, a Magyar Munkásőrség országos parancsnokának és Nagy György helyettes parancsnoknak. A kitüntetéseket hétfőn ünnepélyesen nyújtotta át Frantisek Dvorsky, Csehszlovákia budapesti nagykövete. A kitüntetettek nevében Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter mondott köszönetet. Az ünnepélyes aktusnál jelen volt Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, Erdélyi Károly és Borbándi János, az MSZMP KB osztályvezetői, Gyenes András külügyminiszterhelyettes, továbbá a tábornoki kar több tagja, a Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium több vezető beosztású munkatársa. (MTI) Izraeli bombatámadás a szuezi fronton Makiacsúcs Khartoumban — Dajan fenyegetéisik Kairó. (MTI). Katonai díszszemlével köszöntötték hétfőn Khartoumban a szudáni forradalom első évfordulóját A díszszemlén felvonuló egységek között ott meneteltek a szövetséges Egyiptom és Líbia alakulatai is. Mint ismeretes, az ünnepségekre Khartoumba érkezett Nasszer, az EAK és Kadhafi ezredes, Líbia elnöke. A szudáni, egyiptomi és líbiai vezetők az alkalommal élve, értekezletet tartanak, és megvitatják a hármas szövetség Izraellel szemben folytatott politikájának egyes elemeit. A csúcstalálkozót ma nyitják meg. Tel Aviv. (MTI). Az izraeli légierő hétfőn délelőtt két ízben is bombatámadást intézett a szuezi fronton levő egyiptomi létesítmények ellen — közölte egy szóvivő Tel Aviv-ban. Tel Aviv—New York. (MTI). Újabb fenyegetést intézett Libanon címére vasárnap Mosé Dajan izraeli hadügyminiszter. A libanoni határ mentén fekvő Avibim községben kijelentette, hogy amennyiben a beiruti kormány „nem őrzi a határokat és nem ellenőrzi a terroristák tevékenységét, Izrael maga fogja ezt a munkát elvégezni”. Dajan sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy Izraelnek — úgymond — egy harmadik fronton is háborút kell viselnie. Hozzátette, hogy az izraeli hadsereg nem fog különbséget tenni a libanoni és más határok között. Biztosítani fogja „állampolgárai biztonságát” mindenütt. Washington (MTI). Az ame- rikai cionista szervezetek 1967 óta 500 millió dollárt utaltak át segélyképpen Izraelbe. Sajtójelentések szerint hasonló összeget kívánnak összegyűjteni 1970-ben az egész világon A pénz oroszlánrésze az Egyesült Államokból jön majd. A Tel Aviv-ba áramló amerikai dollárok fő csatornája az United Jewish Appeal nevű szervezet, Jeruzsálem. (UPI). Röviddel azután, hogy hazaérkezett, Abba Eban izraeli külügyminiszter felkereste Golda Meir miniszterelnököt, hogy beszámoljon kanadai—amerikaiangliai körútjának eredményeiről. Jeruzsálemben időközben ismeretessé vált, hogy az izraeli kormány szerdán rendkívüli ülésen értékeli Eban útját. Beirut (AFP). Bahdzsat Talhuni jordániai miniszterelnök hétfőn reggel Damaszkuszba utazott, majd a délelőtt folyamán átnyújtotta Nureddin Atasszi szíriai állam- és kormányfőnek Husszein király üzenetét. A szíriai haladó (baathista) rendszer uralomra jutása óta ez az első eset, hogy a jordániai kormány feje Damaszkuszba látogat. Beirut. (MTI). Egy libanoni katonai szóvivő közlése szerint egy izraeli páncélos egység légi és tüzérségi támogatással támadást intézett libanoni terület ellen Bentjbail város közelében. Libanoni páncélosok harcba bocsátkoztak az izraeli erőkkel Jarun falutól közvetlenül északra a határ közelében. Bentjbail a libanoni határ középső szektora mentén fekszik, és három közeli faluval együtt az izraeli tüzérség támadásának célpontja volt a múlt hét péntekén. A tudósításban az AFP megjegyzi, ez volt két héten belül a második izraeli szárazföldi támadás Libanon déli része ellen. A Libanon elleni mai izraeli támadás kapcsán a szíriai hadsereg vezérkari főnöke felajánlotta országa segítségét a libanoni honvédelmi miniszternek — jelenti az AFP jólértesült beirúti körökre hivatkozva. i.e.31 lázadások Guruson Nicosia (MTI): ötvenre emelkedett azoknak a személyeknek a száma, akiket a limaszovi rendőrkapitányság megtámadásának kapcsán őrizetbe vettek a hatóságok — közölte vasárnap délután egy hivatalos nicosiai nyilatkozat. A razzia azonban tart, és még mindig négy fontos személy van a „körözöttek listáján Az elrabolt fegyverek négy részét Limgszol közelében egy gödörben megtalálták. A ciprusi kormány szóvivője közölte, hogy bár a mostani letartóztatásokat az érvényben levő büntetőtörvénykönyv előírásainak megfelelően foganatosították, a kormány nem fog habozni, hogy éljen új jogkörével és három hónapig terjedő időszakra őrizetbe tartson embereket, az előzetes letartóztatással kapcsolatos rendkívüli törvény értelmében. Ismeretessé vált, hogy az eddig őrizetbe vett ötven ember közül öten tagjai a rendőrségnek, egy ember pedig a hadsereg őrmestere. Bahr beszámolt moszkvai tárgyalásáról Bonn, (MTI): Egon Bahr nyugatnémet államtitkár vasárnap beszámolt Willy Brandt kancellárnak és Walter Scheel külügyminiszternek Moszkvában folytatott tárgyalásai eredményéről. Bahr szombaton érkezett vissza Bonnba, miután Moszkvában több megbeszélést folytatott Andrej Gromiko szovjet külügyminiszterrel az erőszak alkalmazását kizáró szerződés megkötéséről. A bonni minisztertanács szerdán vitatja meg azt a jelentést, amelyet Egon Bahr államtitkár Gromiko szovjet külügyminiszterrel megtartott tárgyalásairól tett a kancellárnak és Scheel külügyminiszternek. Mint Adlers szóvivő hétfőn sajtóértekezletén mondotta, Bahr azt javasolta, hogy az NSZK kormánya kezdjen hivatalos tárgyalásokat a szovjet kormánnyal szerződés kötéséről, amelynek tárgya az erőszakról való lemondás lenne Ahlers szerint Bahr értékeléséből az tűnik ki, hogy a szovjet kormány kész ilyen tárgyalások felvételére. A szerdai minisztertanácson — Ahlers szerint — már a tárgyalások megkezdésének időpontjáról is szó lenne. Brandt egyébként hétfőn délután tájékoztatta az ellenzék vezetőit a kasseli találkozóról. Bonnban egyébként olyan híresztelések terjedtek el, melyek szerint Scheel külügyminiszter személyesen utazna Moszkvába a szovjet—nyugatnémet tárgyalások megkezdésére. Adlers szóvivő nem erősítette meg ezeket a híreszteléseket. Maga Scheel, aki Párizsba utazott, majd onnan Rómába megy a NATO miniszteri értekezletére, kijelentette: nem lehetetlen, hogy a közeljövőben a szovjet fővárosba utazik, de erről egyelőre még nincs szó. Tüntetés egy houstoni orvoskongresszuson Houston (MTI): Az indoghai békéért tüntető fiatalok vasárnap délután megzavarták a Houstonban megrendezett rákkutató világkongreszszus megnyitó ülését. Amikor Agnew amerikai alelnök szólásra emelkedett, a kongreszszusnak mintegy 50 amerikai résztvevője ütemesen kezdte kiáltani: „békét akarunk most!”, majd kivonultak a teremből, kint a háború ellen tüntető diákok fogadták őket angol és francia nyelvű feliratokkal, amelyek Agnew megjelenése ellen tiltakoztak. Renato Dulbecco professzor, a San Diego-i Salk-intézet ismert kutatója bejelentette, hogy nem vesz részt a kongresszuson, mert az amerikai alelnököt is meghívták a kongresszus ünnepélyes megnyitására. asbt MgvMgMD Igazságügyi küldöttség utazott az NDK-ba Dr. Korom Mihály igazságügyminiszter vezetésével igazságügyi küldöttség utazott hétfőn délután a Német Demokratikus Köztársaságba. (MTI) Gromiko Jedrychowskival tárgyalt Moszkva (MTI, TASZSZ), Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter és a Moszkvába érkezett Jedrychowski lengyel külügyminiszter hétfőn eszmecserét folytatott a két felet érdeklő kérdésekről, így többek között az európai biztonságról Jedrychowski tegnap hazautazott. Maro—Rogers találkozó Róma (Reuter): A Reuter jelentése szerint Aldo Moro olasz külügyminiszter hétfőn délelőtt fogadta William Rogers amerikai külügyminisztert. A két külügyminiszter beszélgetésének homlokterében a közel-keleti válság kérdése állt. Hazaérkezett a SZOT-küldöttség Jugoszláviából Gáspár Sándornak, a SZOT főtitkárának vezetésével Jugoszláviában járt SZOT küldöttség vasárnap hazaérkezett. (MTI) Jónás elnök Bulgáriába utazik Szófia (MTI). Franz Jonaosztrák köztársasági elnök június 10-től 15-ig hivatalos látogatásra a Bolgár Népköztársaságba érkezik — közölték Szófiában. Az osztrák államfő Georgi Trajkov és Todor Zsivkov meghívásának tesz eleget. 1970. május 20. Szovjet fiatalok kongresszusa ••• A SZOVJETUNIÓ fiatal nemzedékének képviselői ma összeülnek a moszkvai Kremlben, hogy XVI. rendes kongresszusukon megvitassák fontos problémáikat. Feltehető, hogy mind a vitában, mind pedig a kongresszusi határozatokban helyet kapnak az olyan kérdések, mint az oktatás, szakmai továbbképzés, társadalmi aktivitás, a mindennapi élet ügyes-bajos dolgai, a pihenés. Az eddigi sajtóhírek szerint azonban két kérdésre különös figyelmet fordítanak majd a delegátusok. Az egyik az ideológiai és az erkölcsi nevelés, a másik pedig a fiatalok szerepe a gazdasági tervek megvalósításában. A Komszomol, a maga huszonöt milliós tagságával, döntően befolyásolja a szovjet fiatalok törekvéseit. A kongreszszus döntései tehát valamiféle életprogramnak tekinthetők a szovjet fiatalság egésze számára a legközelebbi évekre. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a demográfiai robbanás nagyon megfiatalította a szovjet lakosságot: ma minden második szovjet állampolgár életkora átlag 30 év. A kongresszus tehát szinte a lakosság felének a problémáit vitatja meg, és hoz döntéseket ezekről EZ A KÖRÜLMÉNY összpontosítja a figyelmet a Kremlben tartandó ifjúsági kongresszusra. Az utóbbi évek során a Szovjetunióban olyan intézkedések történtek, amelyek lehetővé tették a fiatalok számára, hogy jobban előtérbe kerülhessenek állampolgári és szellemi törekvéseik. A hatalom szerveinél, kezdve a parlamenttől a helyi tanácsokig, állandó ifjúsági bizottságokat hívtak életre, amelyek feladata egyrészt a fiatalok érdekvédelme, másrészt pedig az, hogy alaposabban, konkrétabban bevonják őket a hatalmi szervek munkájába. A Komszomol komoly szerepet kapott a vállalatoknál és az intézményeknél. A gyárigazgató például a Komszomol Bizottság megkérdezése nélkül nem bocsáthat el, nem helyezhet át alacsonyabb munkakörbe egyetlen fiatal munkást, vagy dolgozót sem. A Komszomol illetékes lett munkaügyi kérdésekben, sőt a pihenés, az üdültetés kérdéseiben is. Az állam úgy gondolja, hogy amikor bevonja a fiatalokat a tanácsok, a szakszervezetek és a társadalmi szervezetek munkájába, ezzel elősegíti, hogy „tanulják a kommunizmust”, amint azt Lenin meghagyta, az Általános középiskolai tankötelezettség bevezetéséről hozott döntés annak idején vitát keltett. Egyes szakértők és publicisták attól tartottak, hogy ez a lépés időelőtti, korai, hogy a mai élet még nem teszi szükségszerűvé. Más szempont kerekedett felül. Ez a szempont számolt a Szovjetunió gazdasági fejlődésének távlataival, az ember változásával. A szociológusok kimondták: törvényszerű, hogy minél műveltebb és képzettebb a fiatalság, annál nagyobb a társadalmi aktivitása. A szovjet állam tehát megvalósította az oktatási reformot. A Szovjetunió ma a belpolitikában szinte minden területen — legyen az gazdasági reform, tudományos és műszaki haladás, vagy fejlesztés, legyen az építkezés — számít a fiatalokra. Számít — különösen Szibériában, a Távol-Keleten, vagy a messzi Északon. A statisztika azt mutatja, hogy a szovjet tudósok majd fele 32 évesnél fiatalabb. A Szovjetunió ma számos tudományágban vezető helyet foglal el a világon. Ez főképp a fiataloknak köszönhető Hiányosság azonban, hogy jelenleg még nem a legmegfelelőbb a kapcsolat a tudomány és a termelés között. A legnagyobb erőfeszítéseket most épp ezen a téren teszik, s és itt is elsőrendű szerepet kapnak a fiatalok. A KOMSZOMOL Kremlbeli ülésezése egyáltalán nem ígérkezik valamiféle látványos rendezvénynek. Az egyes szakcsoportok ülései, számos magas beosztású vezető részvétele adják majd meg a kongresszus „munkaértekezlet” jellegét. Jevgenyij Dvornyikov APN KISZ-kisfülöttség utazott a Komszomol kongresszusára Háromtagú KISZ-küldöttségi ráció tagjai: Csillik András, a utazott Moszkvába, a Lenini KISZ Budapesti Bizottságának Komszomol ma kezdődő XVI első titkára és Papp Anna, a kongresszusára dr. Horváth KISZ KB Nemzetközi Kapcsó Istvánnak, a KISZ KB első tulatok Osztályának munkatitkárának vezetésével. Adele- Isa. (MTI). Az NDK Minsztertácsának kiszlemnénye Stoph hosxemot a kaaseli tanitcskoránról Berlin. (MTI). Az NDK minisztertanácsa hétfői üléséről nyilvánosságra hozott közlemény ilyen készségét fejezte ki az NDK és az NSZK kormányfői eszmecseréjének folytatására, „mihelyt a szövetségi kormány reális magatartást tanúsít a két német állam viszonyának alapkérdésében, azaz az egyenlő, nemzetközi jogi kapcsolatok felvételének kérdésében”. A minisztertanács egyúttal síkraszállt azért, hogy a két német államot egyenlő jogú tagállamokként minél hamarabb felvegyék a világszervezetbe. Az NDK minisztertanácsa elvárja a Német Szövetségi Köztársaságtól, hogy a jövőben tartózkodjék az NDK-val és annak polgáraival szembeni bármiféle megkülönböztető intézkedéstől, továbbá az NDK belügyeibe való beavatkozástól. A minisztertanács elvárja azt is, hogy az NSZK haladéktalanul és feltétel nélkül hatálytalanítsa azokat a törvényeit és egyéb jogszabályait, amelyek az NEK jelenlegi rendszere, valamint az NDK polgárai ellen irányulnak, és ellentmondanak a nemzetközi jognak — hangsúlyozza a közlemény. Willi Stoph, az NDK miniszterelnöke hétfőn a minisztertanácsban beszámolt a Brandt kancellárral Kasselben folytatott eszmecseréjéről. A minisztertanács jóváhagyólag tudomásul vette Stoph beszámolóját. V écsi Postaigazgatóság Hálózatépítő Üzeme 16 éven felüli munkásokat FELVESZ Jelentkezés: Tátrai Ferenc főépítésvezető, Nagykanizsa, 1.sz. postaépület, vagy bármely postahivatalnál.