Zalai Hírlap, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-19 / 220. szám
2 Golda Meir megkezdte washingtoni tárgyalásait Golda Meir, izraeli miniszterelnök pénteken megkezdte washingtoni hivatalos tárgyalásait. Először Rogers amerikai külügyminiszterrel tárgyalt majdnem két óra hoszszat. Mint a megbeszélés után McCloskey, a külügyminisztérium szóvivője közölte, Rogers és Meir asszony főleg „a Gunnar Jarring svéd diplomata irányításával folytatandó békemegbeszélések újrafelvételének kérdését vitatta meg, tekintettel a megváltozott körülményekre’. Szó volt ezenkívül a Jordániában kialakult helyzetről és a Jordániába térített repülőgépek utasainak kérdésérőől is. Hirgers-szel folytatott tanácskozása után Golda Meir a Fehér Házba hajtatott, ahol a híres ovális teremben Nixon elnökkel tárgyalt. ★ Megfigyelők ennek megfelelően most arra számítanak, hogy Nixon elnök messzemenően biztosítani kívánja Golda Meirt, hogy teljesítik az amerikai fegyverszállítványok fokozására vonatkozó izraeli igényeket, de ezek fejében határozottan szorgalmazni fogja, hogy Izrael „hajlékonyabban’ működjék együtt az amerikai diplomáciával egy „tűrhető közel-keleti kompromisszum” elérése céljából. A vasárnapi svéd képviselői választások előkészületei A választáson részvevő pártok kis információs központokat állítottak fel Stockholm utcáin programjuk hatásosabb propagálására. Képünkön: a szociáldemokrata párt információs pavilonja Stockholm utcáján. (Telefoto — AP—MTI—RS) Véres zavargások az olaszországi Reggio Calabriában a hét eleje óta tartó zavargásokat csütörtökön a tüntetők és a városi rendőrség között újabb véres összecsapások tetézték. Az első lövések csütörtökön este a városi pályaudvar környékén dördültek el. A pályaudvari tűzpárharcban egy 43 éves munkás meghalt, és egy rendőr életveszélyesen megsérült. A pályaudvari összecsapást követően elszabadult a pokol a városban. Mint a rendőrség közölte, fegyveres csoportok szállták meg a város egyes pontjait, barrikádokat emeltek, lőfegyverekkel és kövekkel támadtak a szétoszlatásukra kivezényelt rendőri alakulatokra. A kritikus pontokon a rendőrség könnygázgránátokat használt. Mint a UPI hírügynökség írja, heves zavargások robbantak ki a dokkok körül is, ahol a tüntetők felgyújtották a vasúti berendezéseket. Egy csoport tüntető megkísérelt bejutni a városi rendőrkapitányságra, hogy kiszabadítsa az egyik akcióbizottság letartóztatott vezetőjét. A hírügynökség jelentése szerint a kapitányságon, az átélt izgalmak következtében egy rendőr szívroham következtében meghalt. Francesco Cattanei, az olasz parlamenti maffia-ellenes bizottság vezetője szerint a zavargások nagyrészt a maffia mesterkedéseinek tulajdoníthatók, akik szeretnék fenntartani befolyásukat a városban. Reggio Calabriában július óta szinte szüntelenül folynak a zavargások amiatt, hogy a szomszédos Catanzarot jelölték ki tartományi székhelynek. ............. ......■..................................................... ■ Egyesült Izzó Nagykanizsai Fényforrásgyára ! felvételre keres női dolgozókat könnyű betanított munkára, 18—40 éves korig. Vidékieknek útiköltséget térítünk Naponta egyszeri kedvezményes étkeztetést biztosítunk. Minden második hét szabad szombat. Jelentkezés a fenti cím Munkaügyi Osztályán. Higedűs elvtársnál. A Dunántúli Kőolajipari Gépgyár (Nagykanizsa, Vár u. 9.) esztergályos, lakatos szakmunkásokat és betanított munkásokat felvesz. Jó kereseti lehetőség! Heti 44, illetve 4,2 órás munkaidő! Vállalati étkezdénkben napi egyszeri, kiváló minőségű, választékos étkezést bizosítunk 4,80 Ft-os térítés ellenében! Vidéki dolgozóink részére bejárás esetén útiköltség térítést fizetünk. . 35 ZALAI HÍRLAP Aiz amerikaiak Laoszban táboroznak újoncokat ily visszautasította a DIFK javaslatát A saigoni amerikai parancsnokság szóvivőjének pénteki közléséből kitűnik, hogy a dél-vietnami hazafias erők csütörtökön Saigon közelében lelőttek két amerikai helikoptert, ezzel 10-re emelkedett az egy hét alatt Laosz és Dél- Vietnam felett lelőtt amerikai helikopterek száma. Kambodzsában a hivatalos katonai szóvivők úgy nyilatkoznak, hogy „nincs veszélyben’ a kormányhadseregnek az a 4000 katonája, akit a hazafias erők a fővárostól északra körülzártak. A UPI egyik tudósítójának azonban csütörtökön az utánpótlási műveleteket irányító egyik vezető tiszt kijelentette, nincs lehetőségük arra, hogy a körülzárt csapatoknak az országutakon juttassanak el utánpótlást, erre az egyetlen mód a helikopter maradt. Hozzátette, hogy a csapatoknak kifogyóban van az élelmiszer- és lőszerkészletük. Hongkong. (MTI). A laoszi hazafiak hírügynökségének jelentését idézve'' írja az AFP, hogy az amerikaiak 4 zászlóaljnyi „különleges fegyveres erőt” toboroznak Laoszban, és erőszakkal kényszerítik a laoszi fiatalokat, hogy beálljanak a bábhadseregbe. Több ezer fiatalt szedtek így össze már 12 éves kortól, és kiképzésükre Vientiane és Pakszane környékén létesítették központokat. A vientianei hatóságok több száz szerzetest is arra kényszerítettek, hogy hagyják el kolostorukat és lépjenek be a hadseregbe. Saigon (AFP), Egy dél-vietnami alelnök szóvivője pénteken elfogadhatatlannak minősítette a DIFK által a párizsi tanácskozáson előterjesztett újabb tervezetet. Ugyanakkor a dél-vietnami külügyminisztérium egy közleményben azt állította, hogy a Párizsban előterjesztett javaslat „semmi újat sem tartalmaz” a DNFF tíz pontból álló javaslatával szemben. A dél-vietnami szenátus pénteken egy törvényjavaslat megszavazásával megnyitotta az utat a piaszter részleges devalválásához, miután a dél-vietnami valuta értéke az öt éve tartó háborús infláció következtében az eredetinek egyötödére csökkent. A törvényjavaslat csupán arra vonatkozik, hogy Thieu elnököt különleges gazdasági hatalommal ruházzák fel, de megfigyelők szerint a leértékelés is beletartozik a tervezett kormányreformokba. Figyelemre méltó, hogy a piaszter hivatalos árfolyama — 1 dollár egyenlő 118 piaszter — változatlan marad, de amerikai katonáknak 1 dollárt 275 piaszterre váltanak majd be. Párizs. (MTI).. Párizsi diplomáciai körökben élénk figyelmet keltett Nguyen Thi Binh asszonynak, a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány külügyminiszterének a párizsi tárgyaláson csütörtökön előterjesztett új javaslata. Diplomáciai megfigyelők rámutatnak, hogy a javaslat szemmel láthatóan meglepte és zavarba hozta Bruce amerikai fődelegátust, annál is inkább, mert a délvietnami forradalmi kormánynak ez a kezdeményezése előreláthatóan jelentős befolyást gyakorol majd az amerikai közvéleményre. A javaslat ugyanis nem csupán megkímélné újabb vérveszteségtől a Vietnamban tartózkodó amerikai csapatokat, hanem elfogadása megnyitná az utat a hadifoglyok mielőbbi szabadon bocsátása előtt is, márpedig ez a kérdés különösen érdekli az amerikai közvélemény széles rétegeit. NSZK kormánynyilatkozat a szovjet—nyugatnémet szerződésről Bonn (MTI) Pénteken Willy Brandt kancellár kormánynyilatkozatot tett, s ezzel formálisan is tájékoztatta a parlamentet a szovjet—nyugatnémet szerződés aláírásáról. Brandt nyilatkozatát a három parlamenti párt nyilatkozata követte. Brandt egész beszéde láthatólag egyetlen célt szolgált: a közvélemény megnyugtatása egyes ellenzéki politikusok nyugtalanság-terjesztő propagandájával szemben. Barrel a CDU-CSU parlamenti frakciójának elnöke az ellenzék nevében főleg azt vetette a kormány szemére, hogy aláírta a szerződést, mielőtt elérte volna a „berlini helyzet javulását”. Az ellenzék szónoka nem utasította el a szerződést de megismételte, hogy a végleges értékelés csak akkor válik lehetővé, ha a lengyelekkel, a csehszlovákokkal és az NRK-val is megegyezés történik, s ha Berlin kérdésében is létrejön a „rendezés". A Szabad Demokrata Párt nevében Wolfgang Mischnick, a parlamenti frakció elnöke megelégedését fejezte ki, hogy hosszú egyhelyben topogás után Bonn keleti politikája fontos lépést tett az európai béke megszilárdítása felé. Az FDP is elvárja — mondta —, hogy Berlin körül a feszültség enyhüljön, s hogy a moszkvai szerződés hatással legyen a két Németország közötti viszonyra. A Szociáldemokrata Párt nevében Herbert Wehner kijelentette, pártja a moszkvai szerződésben fontos eszközt lát az európai szocialista országokkal való viszony megjavítására. Elismerte, hogy a berlini helyzet javulása mércéje lehet a feszültség enyhülésérvek, de óvott olyan illusióktól, hogy Bonn most elérheti egy olyan probléma megoldását, amelyet a négy nagyhatalom 25 éven át nem tudott rendezni. A moszkvai szerződést élő tartalommal kell megtölteni — mondotta — s bár ez nemcsak Bonntól függ, a nyugatnémeteken nem szabad a pozitív eredménynek meghiúsulnia. 1970. szeptember 19. KÖZLEMÉNY Jani Markónak, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság külügyminisztereinek magyarországi látogatásáról Péter Jánosnak, a Magyar Népköztársaság külügyminiszterének meghívására 1970. szeptember 15—18 között látogatást tett Magyarországon Jan Marko, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság külügyminisztere és felesége. A csehszlovák külügyminisztert szívélyes baráti beszélgetésen fogadta Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, valamint Fock Jenő, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke. A tárgyalások során a külügyminiszterek részletesen áttekintették a két testvéri ország kapcsolatait és véleményt cseréltek a nemzetközi helyzet legfontosabb, időszerű kérdéseiről. A miniszterek megelégedéssel állapították meg, hogy a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság közötti kapcsolatok a szocialista internacionalizmus elvei alapján eredményesen fejlődnek. Ezen elvek szellemében alakul a Magyarországon élő szlovákok és a Csehszlovákiában élő magyarok élete, s ez erősíti a két szocialista ország barátságát. Mindkét ország érdeke, hogy az élet minden területén feltárják a kölcsönösen előnyös együttműködés szélesítésének lehetőségeit. Ezzel egyúttal hozzájáruljanak a szocialista országok egységének szilárdításához. A felek rendkívül fontos feladatnak tekintik a KGST- tagországok gazdasági együttműködésének sokoldalú fejlesztését. Meggyőződésük, hogy a szocialista nemzetközi munkamegosztás elmélyítése, a kooperáció, az integráció és a szorosabb koordinálás hozzájárul mind a gazdasági megerősödésükhöz, mint politikai egységük megszilárdításához. A két miniszter véleményt cserélt az időszerű európai problémákról. Megelégedéssel alapították meg, hogy az európai biztonsági és együttműködési konferencia összehívásának gondolata szilárd gyökereket vert az európai országokban. A két ország arra törekszik, hogy ezt a konferenciát Európa minden nemzete érdekében, minél előbb hívják össze. Jelenleg a legfontosabb feladat gyakorlatilag hozzákezdeni a konferencia előkészítési munkálataihoz. Ehhez kedvező feltételeket teremtenek a Varsói Szerződés tagállamai külügyminisztereinek legutóbbi budapesti tanácskozásáról kiadott memorandum-javaslatai. A két ország kormánya az európai általános légkör javulása szempontjából igen jelentős lépésnek tekinti a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság képviselői között aláírt szerződést, melyben az NSZK kormánya elismeri az összes európai ország határainak sérthetetlenségét. A szerződés egyben megteremti a további nyitott európai kérdések megoldásának a feltételeit, beleértve a müncheni egyezmény kezdettől fogva való érvénytelenségét, valamint a Német Demokratikus Köztársaság elismerését. A Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság határozottan elítéli az USA-nak a vietnami nép, valamint Kambodzsa és Laosz népei ellen irányuló agresszió akcióit. A proletár internacionalizmus szellemében továbbra is megadnak minden támogatást a vietnami népnek és Indokína más népeinek igazságos és hősies harcához. A felek nagy nyugtalansággal figyelik a közel-keleti helyzet alakulását. A békét és az igazságos rendezést e térségben a Biztonsági Tanács 1987. november 22-i határozatának következetes végrehajtásával lehet elérni. A felek nagyra becsülik az Egyesült Arab Köztársaságnak más arab országok által is támogatott békés kezdeményezését, amely pozitívan befolyásolhatja a válság politikai rendezésére irányuló törekvéseket. Ugyanakkor elítélik Izrael folytatódó agresszióját, valamint a nemrég megindult tárgyalások szabotálását. A felek ismét megerősítették elhatározásukat, hogy a két ország szorosan együttműködik a közös célok, a nemzetközi biztonság és a béke érdekében a nemzetközi fórumokon, különösen az ENSZ-ben. A két külügyminisztérium céltudatosan koordinálja a jelentősebb kérdésekben külpolitikai lépéseit. Jan Marko-nak a Csehszlovák Szocialista Köztársaság külügyminiszterének látogatását, fogadtatását, minden tárgyalását és megbeszélését a testvéri barátság, a nyíltság és a teljes egyetértés légköre vette körül. Jan Marko, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság külügyminisztere csehszlovákiai látogatásra hívta meg Péter Jánost, a Magyar Népköztársaság külügyminiszterét, aki a meghívást örömmel elfogadta (MTI). 24 ÓRA A NAGYVILÁGBAN n nm 11 h mmmnT 11111111111111 Hmmn m w i mi mi immn Németh Károly hazautazott Prágából Prága, (MTI). Pénteken délután hazautazott a budapesti pártbizottság küldöttsége, amely Németh Károlynak, az MSZMP Politikai Bizottsága póttagjának, a pártbizottság első titkárának vezetésével többnapos látogatást tett a csehszlovák fővárosban. Átadta megbízólevelét az Egyesült Arab Köztársaság új magyarországi nagykövete Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke pénteken fogadta Moustafa Ahmed Moukhtar rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet, az Egyesült Arab Köztársaság új magyarországi nagykövetet, aki átadta megbízólevelét. Vasil Bilak fogadta Gosztonyi Jánost Prága. (MTI), Vasil Bilak, a CSKP KB elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára a szocialista országok központi pártlapjai és a nyugati államok kommunista újságjai főszerkesztőinek társaságában pénteken délután fogadta Gosztonyi Jánost, a Népszabadság főszerkesztőjét, aki a Rudé Právo megjelenésének ötvenedik évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségekre érkezett a csehszlovák fővárosba. Az algériai külügyminiszter Párizsba utazott Algír (MTI). Abdel Aziz Buteflika algériai külügyminiszter pénteken hivatalos látogatásra Párizsba utazott. A külügyminiszter a tervek szerint Pompidou elnökkel és a francia kormány más tagjaival folytat tárgyalásokat. Tímár Mátyás Olaszországba utazik Mario Zagari olasz külkereskedelmi miniszter meghívására Tímár Mátyás, a Miniszter-* tanács elnökhelyettese hivatalos látogatásra a közeljövőben Olaszországba utazik. »■«•»a*J ■■■■■■■pH Ilii» Mmmmmmmmsm Aranyékszer javítása, kőfoglalás és pótlás, vésés garanciával az IperMinóra és ékszerboltban Zalaegerszeg. Kossuth Lajos u. 13—15. Új szolgáltatás!