Zalai Hírlap, 1971. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-23 / 120. szám
Születésnapi köszöntő Az elmúlt esztendő szeptembere óta több mint egymillió magyar —, köztük 33 ezer zalai — gyermek születésnapra készül a Magyar Úttörők Szövetsége zászlóbontásának 25. évfordulójára. A hivatalosan 1946. június 2-án útjára indult mozgalom az elmúlt negyedszázad alatt — Kádár János szavaival élve — a szocialista Magyarország egyik legszebb, leghasznosabb mozgalmává vált, teljes joggal vívta ki társadalmunk megbecsülését, s örvend közkedveltségnek a gyermekek körében. Ebben a széleskörű elismerésben nagy szerepe van annak, hogy bár a szervezet nevelési céljai és pedagógiai alapelvei változatlanok maradtak, a módszerek, az akciók, a feltételek évről-évre változtak, fejlődtek, azaz a mozgalom lépést tudott tartani mind a társadalom, mind a gyermekek részéről állandóan növekvő elvárásokkal. A Magyar Úttörők Szövetsége büszkén vallhat magáénak olyan eredeti, új tartalmú és formájú, nagy sikerrel lezajlott — a mozgalmi célokat játékkal, romantikával ötvöző — akciókat, rendezvényeket, amilyenekkel még a világ egyetlen gyermekszervezete sem próbálkozott. Az úttörő mozgalom — ha az eltelt 25 esztendő nem is volt mentes megtorpanásoktól — mindenkor sikerrel töltötte be a zászlóbontáskor kapott igen fontos társadalmi szerepét. 1946 óta több mint három millióan tevékenykedtek, illetve tevékenykednek gyermekszervezetünkben, azaz az ország lakosságának egyharmada viselte, vagy viseli a kék, illetve vörös nyakkendőt. Ez a szám úgy hisszük már önmagában is sokatmondó adat, de a kitűzött nevelési célok alapvető teljesítését méginkább bizonyítja az, hogy az úttörőcsapatokból kikerült százezrek a KISZ- ben, a legjobbak pedig a pártban folytatták mozgalmi tevékenységüket. A Magyar Úttörők Szövetsége vitathatatlanul a negyedszázados eredményes munka tudatában ünnepelheti meg jubileumi születésnapját. Ez az ünnepi évforduló azonban nemcsak az eddig elért szép eredmények összegezésére és — ezt szolgálják a megyénkben ma kezdődő Zalai Úttörő Napok is — reprezentálására nyújt alkalmat, hanem előretekintésre is. Az úttörőmozgalomra az eddiginél is nagyobb feladatok várnak. Szocializmust építő társadalmunknak a jövőben méginkább olyan politikai gyermekszervezetre lesz szüksége, amely minden kisdiák számára elérhető, lehetőleg minden gyermekre hatást gyakorol, segítséget nyújt az iskolának és a családnak a gyermekek szocialista emberré formálásában. Az MSZMP Központi Bizottságának elmúlt év eleji ifjúságpolitikai állásfoglalása világosan megmutatta az utat a szövetség negyedszázados történelmének továbbvitelére, helyes irányú folytatásához. S egyben arra is rámutatott, hogy ennek az útnak a végigjárása csak a társadalom eddiginél hathatósabb anyagi és erkölcsi támogatásával sikerül. Amenynyiben ezt a joggal elvárt támogatást —, amelynek megadása a társadalom saját jövőjével szembeni kötelessége is — az elkövetkezendő években megkapja az úttörőmozgalom, akkor aligha kétséges, hogy a második negyedszázad eredményei messze túlszárnyalják a most lezáruló huszonöt esztendő nagyszerű sikereit... I 1 ~HÍ£m:'lek F» I ZZ—.....——......... A lengyel külügyminiszter láteprésa a Budapesti Nemzetközi Vásáron Stefan Jedrychowski elutazott Budapestről Stefan Jedrychowski lengyel külügyminiszter szombat délelőtt Péter János külügyminiszter társaságában megtekintette a Budapesti Nemzetközi Vásárt. Elkísérte Marjai József külügyminiszterhelyettes, Némety Béla, hazánk varsói nagykövete, továbbá Tadeusz Hanuszek budapesti lengyel nagykövet és a lengyel külügyminiszter kíséretének tagjai. A vendégek felkeresték a Magyar Tudományos Akadémia pavilonját, majd a könynyűipari termékeket bemutató kiállítási csarnokot, ezt követően pedig a KGM elektrotechnikai berendezéseit tekintették meg. Meglátogatták a Szovjetunió, Csehszlovákia és a Német Demokratikus Köztársaság pavilonját is. Útjuk utolsó állomása a Lengyel Népköztársaság vásári pavilonja volt. Stefan Jedrychowski a nemzetközi vásáron szerzett benyomásairól nyilatkozott az MTI munkatársának: — őszintén örülök, hogy ismét alkalmam nyílott megtekinteni a Budapesti Nemzetközi Vásárt. Évekkel ezelőtt már jártam itt. A most bemutatott termékek nagyszerűen tükrözik, milyen nagyot lépett előre a magyar ipar. A seregszemle meggyőző bizonyítéka a magyar népgazdaság legutóbbi években elért fejlődésének. Egyben a látogató elé tárja azokat a lehetőségeket is, amellyel a magyar ipar exportja növelése és bővítése terén rendelkezik.XStefan Jedrychowski, a Lengyel Népköztársaság külügyminisztere, aki Péter János külügyminiszter meghívására három napos hivatalos baráti látogatást tett hazánkban, felesége társaságában szombat este elutazott Budapestről. A lengyel külügyminiszterrel együtt utaztak el kíséretének tagjai is. Úttörő dalos nap Nagykanizsán A hétvége nagykanizsai kulturális eseményei közé tartozott az úttörőmozgalom 25 évfordulója, a Bartók Béla év és a Thury György Történelmi Napok tiszteletére megrendezett Úttörő dalos találkozó. Az eseményre szombaton délután három órai kezdettel a Fabik Károly Úttörőházban került sor. Az eseményen részt vett Bárdos Lajos Kossuth-díjas, kiváló művész zeneszerző is. Zalavári Gyula, a városi tanács művelődési osztályának vezetője mondott köszöntőt, majd a Hunyadi János ált. iskola énekkara Simon István vezénylésével, az Andrejka úti általános iskola énekkara Bánki Erzsébet vezényletével, a Szabadság téri ált. iskola énekkara Serfőző Sándorné vezényletével, a Nagyrácz utcai ált. iskola énekkara Gaál Gyuláné vezényletével, az Ady Endre utcai ált. iskola énekkara Russay Olivérné vezényletével, a Tanácsköztársaság téri ált. iskola énekkara Tóth Attiláné vezényletével, a Fabik Károly Úttörőház énekkara Kemény Lászlóné és Csizmadia Ferenc vezényletével Bartók, Bárdos, Szentkút, Karai és más zeneszerzők kórusműveit szólaltatta meg, aztán öt általános iskola egyesített énekkara Bárdos-Vargha: Napfényes utakon és Kodály-Berzsenyi: A magyarokhoz című kórusművét adta elő. Ma: hétezer úttörő megyei seregszemléje Zalaegerszegen Régen látott esemény színhelye lesz ma a megyeszékhely. Az úttörő jubileumi év csúcspontját jelentő Zalai Úttörőnapok nyitórendezvényére, hétezer pajtás felvonulására és szemléjére kerül sor. Négy különvonattal, autóbuszokkal hat úttörő ezred érkezik a megye minden részéből. A felvonulók öt egerszegi általános iskolából indulnak a Lenin szobornál tartandó ünnepségre, közülük egy ezrednyi pajtás úttörő honvédelmi, határőr, rendőr, munkásőr és tűzoltó szakaszokból érkezik. Kétezer lobogó, sok-sok úttörő szimbólum ékesíti majd a hatalmas gyermek demonstrációt A délelőtti ünnepségen kerül sor az úttörő fogadalom megújítására is. Délután több mint tízféle színes, izgalmas program várja a megye a pajtásait, este pedig tábortűz és tűzijáték lesz. Keszthelyen megnyitotta kapuit a Balatonpart legújabb szállodája, a Hotel Helikon. A tízszintes, 240 kétágyas, fürdőszobás szobák felét téli vendégfogadásra is berendeztek 250 személyes étterem, eszpresszó és drink bár áll a vendégek rendelkezésére. A szálló elé épített napozó-szigetre érdekes megoldású függőhídon keresztül juthatnak el a vendégek. Képünkön: az Új szálloda. (MTI fotó Kovács Sándor felvétele — KS) Mai számunkból: Áramellátási zavarok Letenyén Erőskezű asszonyok Thury György Történelmi Napok Nagykanizsán Tudósítás a BNV-ről Magyar lányok az NDK-ban Tüzérségi támadás három amerikai támaszpont ellen Saigon (MTI). A saigoni amerikai parancsnokság szóvivivője bejelentette, hogy szombaton heves tüzérségi támadás érte az amerikaiak három támaszpontját, illetve megerősített állását. A három támadás következtében együttvéve harminc amerikai katona vesztette életét, ötven másik pedig megsebesült A legnagyobb veszteségeket a hazafiak a „Charlie 2” tüzérségi támaszponton okozták, de erről közelebbi adatokat nem hoztak nyilvánosságra. A tüzérségi akciót megelőzően az amerikai légierő megfigyelő helikopterei állítólag a hazafiak rakétaállásait fedezték fel a fegyvermentes övezeten belül, és harci helikoptereket hívtak a helyszínre. A szabadságharcosok légvédelme egy megfigyelő helikoptert lelőtt. A pénteki nap folyamán — mint katonai körökben közölték — dél-vietnami kormánycsapatok erőteljes amerikai légi támogatással folytatták akcióikat az A Shau völgyben. Említett körök szerint a dél-vietnamiak is jelentős veszteségeket szenvedtek a harcban, de hivatalos adatokat nem közöltek. Egy Phmon Penh-ből keltezett Reuter-jelentés ismerteti a kambodzsai kormánycsapatok főparancsnokságának közlését, amely szerint a hazafiak szombaton aknákkal lőtték a kormánycsapatok egy megerősített állását a főváros közelében. Több támadás célpontját képezték a kambodzsai hadsereg állásai az ország északi ré-RTPhATI IC Hanoi (MTI): A DIFK külügyminisztériuma pénteki nyilatkozatában támogatásáról biztosította a Laoszi Hazafias Front Pártjának a laoszi probléma békés rendezésére tett új javaslatait. Peking (MTI): A Norodom Szihanuk vezetése alatt álló kambodzsai királyi nemzeti egységkormány május 18-i nyilatkozatában határozott támogatásáról biztosította a Laoszi Hazafias Front Pártja május 12-i javaslatait a laoszi probléma politikai rendezésére. A nyilatkozat újból támogatásáról biztosítja a Laoszi Hazafias Front Pártja 1970. március 6-i ötpontos nyilatkozatában és a párt Központi Bizottságának 1970. július 20-i memorandumában foglaltakat Az Egyesült Államokbeli Kentben a négy diák életét Holtó tavalyi rendőrsortűz évfordulóján ismét hatalmas tüntetés volt az indokínai háború ellen. A rendőrség hatvan személyt őrizetbe vett. (Telefoto — AP—am—RS) Kekkonen fogadta Aldo Morot Helsinki (MTI) Urho Kekkonen finn elnök fogadta Aldo Moro olasz külügyminisztert, aki hivatalos látogatáson van Helsinkiben. Moro tárgyalásokat folytatott Leskinen finn külügyminiszterrel is. Moro sajtókonferencián közölte, hogy a tárgyalásokon nagy figyelmet, szenteltek az összeurópai biztonsági érte- I kezletnek. Befejeztek az előkészületek a CSKP XIV. kongresszusára Prága. (MTI). A kongreszszusi dokumentumoknak a Központi Bizottság által történt jóváhagyásával, valamint a Szlovák Kommunisták tanácskozásával ezekben a napokban befejeződtek az előkészületek a CSKP XIV. kongresszusára, melyet mintegy nyolcvan külföldi vendégdelegátus jelenlétében körülbelül 1300 küldött méri fel a legutóbbi kongreszszus óta megtett nehéz utat és jelöli ki a következő feladatokat. A május 25-én a prágai Julius Fucik park kongresszusi palotájában sorra kerülő nemzetközi jelentőségű eseményre már minden készen áll, s az ecuadori, guayanai és izraeli kommunisták személyében megérkeztek az első vendégek is. A csehszlovák kommunisták legfelső fórumának tanácskozása — mint ezt a központi pártszervek képviselői többször hangsúlyozták — logikus lezárása lesz annak az időszaknak, amelyben a CSKP jobbára belső problémáival volt kénytelen foglalkozni, s egyidejűleg megnyitja az utat a szocializmus további építése, a szocialista demokrácia elmélyítése, valamint a hatékony gazdaságfejlesztés számára. Az általános konszolidáció előrehaladásának eredményeképpen a jelenlegi helyzet fő jellemvonása, hogy a párt- és állami szervek figyelmüket a társadalmi élet kulcsterületére a gazdaságra fordíthatják. Ezt fejezte ki az a tény is, hogy a CSKP KB elnöksége éppen a kongresszus előtt nyilvánosságra hozhatta az új ötéves terv irányelveit.