Zalai Hírlap, 1979. március (35. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-15 / 62. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek ! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT ZALA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXV. évfolyam, 62. szám___________Ára: 1,20 Ft__________1979. március 15, csütörtök Vietnami területen építenek támaszpontokat a kínai csapatok Laosz a kínai munkások visszavonását kérte Hanoi (MTI). A kínai csapatok által provokált harcok, erőszakos cselekmények és fosztogatások következtében a helyzet Vietnam északi határtartományaiban kedden is változatlan volt. Peking megerősítette, hogy a visszavonulási nyilatkozat ellenére csapatai továbbra is harcban állnak a vietnami erőkkel. Egy, a kínai fővárosból keltezett hír nagyhangúan „hatalmas csapásról” szól, amelyet a kínai csapatok napokkal kivonásuk bejelentése után hajtottak végre. Ezzel kapcsolatban a TASZSZ a következőket írja: „Pekingi újságírók között utalások hallhatók arra vonatkozólag, hogy a kínai csapatok a Peking által kínai—vietnami határnak tekintett vonalra vonulnak vissza, s ez a vonal nem azonos a két ország között történelmileg kialakult határral.” A terület, amelyre Kína igényt tart, több tucat négyzetkilométer nagyságú. Hírügynökségi jelentések szerint a kínai egységek máris megkezdték a támaszpontok építését a Peking által jogtalanul követelt területen. A hanoi rádió kedden hangsúlyozta, hogy ha kínai csapatok maradnak Vietnam területén, ez automatikusan a háború folytatását jelenti. A VNA hírügynökség szerint a kínai agresszorok elpusztították a Cam Duong-i apatitbánya minden berendezését, mielőtt kivonultak e térségből. (Folytatás a 2. oldalon.) Párt- és állami vezetők látogatásai Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke befejezte kétnapos Szabolcs- Szatmár megyei látogatását. Szerdán a megye északi részét kereste fel. Elkísérte útjára Tar Imre, a megyei pártbizottság első titkára, Pénzes János, a megyei tanács elnöke is. Losonczi Pál délelőtt a MÁV záhonyi átrakókörzetével ismerkedett. A hazai vasúti szállítások több, mint 13 százalékát lebonyolító nagyüzem munkájáról Kulcsár József, a debreceni MÁV- igazgatóság vezetője, Rigó Zoltán, a záhonyi üzemfőnökség vezetője és Gerőcs István, a záhonyi vasúti pártbizottság titkára tájékoztatta az Elnöki Tanács elnökét. A hatalmas kiterjedésű körzet dolgozói az elmúlt esztendőben 17 millió tonna áru átrakását és továbbítását oldották meg. A hétezres munkáskollektíva 1978-ban az előző évi 3,7 napról, 2,8-re csökkentette a szélesnyomtávú kocsik átlagos tartózkodási idejét a körzetben. Losonczi Pál ellátogatott az eperjeskei rendező- és átrakópályaudvarra, s megtekintette a Hungarofruct tuzséri hűtőházát és a MÁV fényeslitkei rakodóbázisát is. Az Elnöki Tanács elnökének útja ezután Kisvárdára vezetett. A 17 ezer lakosú település tanácsának székházában Varga András, a városi pártbizottság első titkára tájékoztatta Kisvárda életéről. Losonczi Pál a tájékoztatót követően felkereste a város korszerű, 472 ágyas kórházát amely a 16 munkahelyes szakorvosi rendelőintézettel együtt, 120 ezer ember egészségügyi ellátásáról gondoskodik. Az Elnöki Tanács elnöke végül a Baromfifeldolgozó Vállalat, évente 1600 vagon élő baromfit feldolgozó üze(Folytatás a 2. oldalon.) Már fényvisszaverővel készülnek iskolatáskák Zalaegerszegről kesztül a Szovjetunióba kerül, ahol már ismert márka az RBM aktatáska, vagy bevásárlótáska. Az ebben az esztendőben elkészülő 400 ezer darab termékükből természetesen a hazai boltokba is kerül, az idén először például iskolatáska is. Kis szériákban, mintegy harminc fajta iskolatáskát gyártanak Zalaegerszegen, ezek a cikkek régebben a Bőr- és Műanyagfeldolgozó Vállalat sárvári gyárában készültek. A hetvenezer iskolatáska több színben, színkombinációval kerül ki a gyáregységből, s a közlekedésbiztonsági követelményeknek megfelelően már fényvisszaverővel is ellátják. A gyáregységben két hónappal ezelőtt szervezték át a termelőegységeket, az új, háromszáz négyzetméteres csarnok üzembeléptével enyhült a zsúfoltság, az alagsori és emeleti munkatermekből az új helyre költöztették a gépeket. A régi csarnokban tanműhelyt alakítottak ki, ahol a gyárban használatos Adler típusú gépeken tanulhatnak a jövő bőrdíszművesei. Az idén 96 millió forintos tervet teljesít a Rákospalotai Bőr- és Műanyagfeldolgozó Vállalat zalaegerszegi gyáregysége. Termékeik túlnyomó többsége a Raznoexport Külkereskedelmi Vállalaton be •• Ütemesen haladnak a mezőgazdasági beruházások Az Agrober megyei kirendeltsége ebben az évben eddig 52 megrendelést kapott a megye termelőszövetkezeteitől, és állami gazdaságaitól. Legjelentősebb megbízatásuk a tavalyi év közepén elkezdett és a csak jövőre befejeződő zalaapáti és bocföldei szakosított tehenészeti telepek építtetése. A 453, illetve 423 férőhelyes telepek készültségi foka túl van már az ötven százalékon. Ezzel két újabb fekvőboxos , fejőházas teleppel gyarapodik a megye. Szintén átmenő beruházás a zalabéri tsz 311 vagonos burgonyatárolójának építése. Ütemesen haladnak a munkával, tartani akarják az augusztus huszadiki határidőt. Ugyancsak burgonyatárolót épít a Dél-somogyi Állami Gazdaság Zalaegerszegen. A 622 vagonosra tervezett létesítményben zalaiak is érdekeltek, a megyei Zöldért és a zalaegerszegi tsz is hozzájárul a költségekhez. Az év első napjaiban kezdődött meg a nagykapornaki tsz-ben a tehenészeti telep rekonstrukciója. A modernizálás a tervek szerint 9,2 millió forintba kerül. Időrendi sorrendben, várhatóan a második félévben kezdődik egy kétéves rekonstrukció a Nagykanizsai Állami Gazdaságban. A szepetneki sertéstelepek felújítása, bővítése után várhatóan 1620-ra gyarapodik az állatférőhely. Az Agrober tervező gárdája a félszáznál is több megrendelésen kívül, már a jövő évre előre dolgozik. A kimondottan mezőgazdasági termelést szolgáló létesítményen kívül terveznek szociális épületeket, szolgálati lakásokat is. Jelenleg is két mezőgazdasági üzem tárgyal az Agroberrel újabb két baromfinevelő épület tervezéséről, kivitelezéséről. Az Agrober ezt a két megrendelőjét is a nagylengyel példára szeretné kielégíteni. Ugyanis az elmúlt évben márciusban megtervezték a 75 ezer férőhelyes broiler nevelőt, és decemberben már üzembe is állították. Sipül a 622 vagonos burgonyatároló A NAGYJAVÍTÁS UTÁN A KÉV zalaegerszegi aszfaltkeverő üzemében befejezték a két és fél hónapos téli nagyjavítást. A telep új, 80 tonna befogadóképességű készanyagtárolóval bővült. A berendezés üzemi próbáját március 16-án indítják, 19-én már teljes kapacitással dolgoznak. A biztonságos gázszolgáltatásról (3. o.) 'tdBKWHíb Közgazdaság, gazdasági élet (4. o.) UHHHIDM Évente százezer beteg (5. o.) Lázár György Kuvaitba látogat Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke Szaad al Abdullah al-Szalem al-Szabah trónörökösnek, Kuvait állam miniszterelnökének meghívására a közeli napokban hivatalos látogatásra Kuvaitba utazik. (MTI) a Tanácsköztársaság kikiáltásának 60 évfordulójára Mintegy félszáz kötet megjelentetésével, korabeli dokumentumokból, könyvekből rendezett könyvkiállítással, zenés irodalmi műsorral készül a könyvszakma a Tanácsköztársaság közelgő 60. évfordulójának megünneplésére. Közoktatásügyi Népbiztossá® által kiadott Vörös Könyvtár füzetei, korabeli folyóiratok láthatók majd egyebek között „A munkásmozgalom és a könyv” címmel március 20-án Budapesten a Liszt Ferenc téri könyvklubban megnyíló kiállításon. A tárlatot rendező Állami Könyvterjesztő Vállalat és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése mintegy 300 kötettel, dokumentummal idézi a dicső napok emlékét. Március 20-án a XIV. kerületi Teleki Blanka gimnáziumban reprezentatív könyvkiállítás nyílik a jubileumra megjelent, illetve a történelemformáló napokat idéző művekből. A magyar könyvkiadók mintegy félszáz kötetet jelentetnek meg a jubileumra. Az első magyar proletárforradalom történetét napjainkig sugárzó hatását elemzi Liptai Ervin a Magyar Tanácsköztársaság című művében. A kötetben eddig még nem publikált írások is megtalálhatók ..A Tanácsköztársaság és szomszédaink” című könyvben, amely csehszlovák, jugoszláv, orosz, osztrák, román és ukrán történészek munkáiból összeállított tanulmánygyűjtemény. A Szkirodalmi Kiadó évfordulós kiadványa József Farkas tanulmánya. Írók, eszmék, forradalmak címmel. A szerző a magyar irodalom forradalmi, szocialista vonulatát rajzolja meg könyvében az első világháborútól 1945-ig. Ugyancsak a jubileumra jelenik meg ismét Illés Béla: Ég a Tisza című regénye. A Corvina Kiadó Aradi Nóra: A szocialista képzőművészet története című tanulmánykötetet bocsátja közre, második kiadásban. Szintén a Corvina Kiadó műhelyéből kerül ki Siklós Andrásnak magyarul már publikált nagysikerű kötete, a Magyarország 1918 —1919 ezúttal német nyelven. , (MTI) Tanácskozás a Balaton környezetvédelméről lezajlott tanácskozáson — melyen részt vett dr. Csokona Sándor, a megyei pártbizottság titkára is — az egyetem rektora, dr. Varga János üdvözölte a résztvevőket, köztük dr. Lang Istvánt, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettesét, a koordináló tanács elnökét Az ülésen két fő napirendi téma szerepelt. Elsőként Karászi Kálmán, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője adott tájékoztatást a Balaton vízszintszabályozásának elmúlt évi tapasztalatairól, felvázolva a további teendőket is. Tájékoztatás hangzott el továbbá a Balatoni Regionális Környezetvédelmi Adatbank kialakításával kapcsolatosan. A két témát élénk vita követte, melynek során a résztvevők az együttes felelősségen belül az egyes szervekre jutó részfeladatok fontosságát hangsúlyozták. A koordináló tanács ülésén kiegészítésképpen dr. Kárpáti István, a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem tanára, a Veszprémi Akadémiai Bizottság környezetvédelmi és tájhasznosítási bizottságának elnöke adott tájékoztatót a Balaton-kutatás újabb eredményeit tárgyaló, hamarosan Veszprémben megrendezendő magasszintű tanácskozók programjairól. Tegnap Keszthelyen tartotta soros ülését a Balatoni Intéző Bizottság balatoni környezetvédelmi kutatásokat koordináló tanácsa. A Keszthelyi Agrártudományi Egyetem rektori tanácstermében 110 ezer új gépkocsi Félmillióra csökkent a várakozók száma Az idén értékesített új személyautókkal és a korábbi megrendelések egy részének visszavonásával valamivel több, mint félmillióra csökkent a gépkocsira várakozók száma. Ennyi történt a személygépkocsi forgalmazásának módosításáról megjelent rendelet óta. Nincs még két hónapja, hogy a rendelet életbe lépett. Azóta a régi megrendelők közül 17 500-an fizették be az előleg 30 százalékos különbözetét, 18 ezren viszont elállva vételi szándékuktól, visszakérték a pénzüket. Nem enynyivel csökkent azonban a gépkocsira várakozók száma, hiszen mintegy 2600-an rendeltek autót 50 százalék előleggel. A Merkur ebben az évben eddig 20 000 megrendelést teljesített. Mindezeket figyelembe véve, a rendelet megjelenése előtti 541 578 helyett, jelenleg mintegy 507 000 megrendelőt tart nyilván a vállalat. A használt autók forgalmazásában alig érezhető változás. Nem „tolonganak” a kocsieladók. A Merkur, lehetőségeihez képest, igyekszik csökkenteni a gépkocsira várakozók "'számát, az import fokozásával is. A tervidőszak előirányzat 1978-ban 87 800, 1979-ben 93 300 személygépkocsi importja volt. Ezzel szemben tavaly csaknem 107 ezret szereztek be, az idén pedig 109 100 autó importját és 111 000 értékesítését tervezik. Ehhez ez ideig 92 000 kocsi szállítására kötöttek magánjogi szerződést. .