Zalai Hírlap, 1983. október (39. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-11 / 240. szám

1383. október 11. Ruha István és Rohmann Isire szonáta-estje Egerszegen és Kanizsán Vasárnap este a zalaegerszegi Városi Művelődési Központ Hangverseny- és Kiállítótermében, hétfőn este a nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Központban Ruha István hegedűművész Rohmann Imre zongoraművésszel ugyanazzal a műsorral adott szonáta-estet: egy barokk, klasszikus és romantikus szonátát hallottunk tőlük. Beszármolónk a zalaegerszegi forró sikerű koncertről készült. Ez a hangverseny az első volt a filharmóniai bérleti sorozatban, újra telt ház előtt tartották. Az elmúlt években különböző helyeken mostoha körülmények között rendezték a hangversenyeket, a közönség száma erősen meg is ritkult. Most méltó helyre kerültek a zenei események: a kamarakoncertek az új hangversenyteremben a zenekari estek a színházban lesznek. Még élénken emlékszünk Kocsis Zoltán nemrég tartott gyönyörű szólóestjére, most az Erdélyben élő magyar Ruha István személyében újra világhírű művészt hallhattunk. Első számként Tartini gmoll ördögtrilla szonátáját játszotta. Tartini két esztendőt töltött az assisi kolostorban és ebben az időben keletkezett a közismert hegedűszoonátája. Egy éjszaka az ördöggel álmodott, áld neki hegedülni kezdett. Amikor felébredt, megpróbálta utánozni az álmában hallottakat és megírta „Az ördög szonátáját”, s valamennyi műve között ezt tartotta a legjobbnak. A három tételes szonáta nyitó tételében az ábrándos és gyengéd dallamosságot Ruha István lágyan játszotta, a második tétel gyors tempójú volt és a záró tétel „ördög trilláját”, a felső hangon kitartott trilla és az alatta kibontakozó dallam rendkívüli technikai nehézségeit a művész lélegzetelállítóan hegedülte. Beethoven hegedűre és zon-gorára írt duó-szonátái általában alkalmi művek, egy-egy jeles virtuóz számára készültek és nekik is szól ajánlásuk. A szerző mindkét hangszerjátszóval szemben magas zenei és technikai követelményeket támaszt. A technika csillogtatására, a szólista rátermettségének bizonyítására, különösen alkalmasak, időnként a zenekari kíséret nélkül megszólaltatott kettősverseny konvertáló stílusához közelítenek. Az op. 30. No. 2. c-moll szonáta nem véletlenül került a sorozat középpontjába mondanivalójának szimfonikus súllya] folytán. A moll hangnem komor témáját sötét fénnyel hallottuk, ezzel ellentétes volt a melléktéma kifejező dallama. Ruha István megrázóan bontotta ki az ellentéteket és használta ki a drámai lehetőséget. A második tétel bensőséges zene volt, a Scherzo szaggatott menetei és a negyedik tétel dinamikus anyaga egészében feszültségben gazdag előadást tükrözött, az ember vívódását sorsával. Bahms d-moll szonátája a szünet után következett, szintén négy tételes monumentális alkotás. Ruha István Brahms férfias líráját, boron- gós hangulatvilágát, megkapó melegséggel, közvetlenséggel éreztette meg velünk, a zárótétel ünnepélyesen zárult, mindvégig a figyelmet magá- val ragadva. Három ráadást adott, közülük kiemeljük az utolsóként hallott Kreisler Szerelmi örömét, lenyűgöző virtuozitása miatt. A zorigoránál Rohmann Imre mindvégig jó társa volt, mindig biztos támaszt jelentett Ruha Istvánnak. Tóthmátyás Lajos Az EGYT körmendi Laci? Tápszergyárának új gyógyszerüzemében évente másfél milliárd tablettát, illetve drazsét gyártanak. A képen: a késztermék csomagolása. A tárgyalóterembírl Meghalt egy kisfiú A húsz esztendős Tóth Editet (Bak, Kossuth u. 89.) dolgos, szorgalmas édesanyja és édesapja mindig törvénytisztelő, becsületes életre okította. Nem is volt Edittel soha baj. Úgy élt, szórakozott, mint a hozzá hasonló fiatal lányok, mígnem valami végzetes történt vele Terhes lett, s miután megszülte, megölte gyermekét. — A múlt év októberében ismerkedtem meg a fiúval, kapcsolatunk decembertől volt szorosabb — vallotta a zalaegerszegi megyei bíróság büntető tanácsa előtt, ahol emberölés vádja miatt állt. — Próbált-e védekezni a terhesség ellen? — kérdezte a bíró. — Igen, fogamzásgátlót szedtem, bár időnként előfordult, hogy elfelejtettem bevenni a tablettát. Márciusban gyanakodtam először, hogy terhes lehetek, de teljesen biztos csak májusban voltam. — Nem gondolt arra, hogy megszakíthassa a terhességét? — Hamarosan megmozdult a magzat, így tudtam, hogy már késő, az ötödik hónap végén járok. Próbálkoztam forró vízibe üléssel, de nem ment el a gyerek. Tóth Edit egészségügyi szakközépiskolát végzett, így az átlagot meghaladó egészségügyi ismeretekkel rendelkezett a terhesség, a szülés lefolyásánról is. I — Július 31-én reggel elkezdtem görcsölni. Anyám r Unszolt, tegyem rendbe magamat, mert észre vette, hogy vérzek. Tudtam, hogy szülni fogok, kirohantam az udvari I WC-re. — Adott életjelt a gyermek? I — Nem hallottam semmit, i Meg se néztem, csak bementem a lakásba és lefeküdtem Az orvosi vélemény szerint a csecsemő élő, 8 hónapos, 2 kiló 25 dekás fiú volt. Minden esélye megvolt rá, hogy életben maradjon ... ! Edit édesanyja fájdalmasan mondta: — Láttam, hogy nagyon rosszul van "a lányom. Mondjam, hívok mentőt, mert lát- I tam, hogy nagyon vérzik. Eleinte tiltakozott, hogy ne. A szülészeten megvizsgálták, ki- s jött az orvos, hogy szült a lányom és azt kérdezte, hol a gyerek? Milyen gyerek? Nem I tudtam semmit. — Hogyan létezhet, hogy nem vette észre a lányán a terhességet? — Csak az látszott rajta, hogy egy kicsit jobban néz ki. — Mi történt volna, ha a lánya megmondja, hogy terhes? — Biztos, hogy nem ez. Nem dobtam volna el sem a lányomat, sem a gyerekét. Nem ő lett volna az első, s az utolsó , sem, aki lányfejjel szül gyereket. A fiatalember, a kisfiú apja — aki szintén nem tudott Edit terhességéről — erre a kérdésre a következőt válaszolta: — Feleségül vettem volna Editet és felneveltük volna a kicsit, hiszen az én gyerekem is volt. . A zalaegerszegi megyei bíróság emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek Tóth Edi♦-t és — a szüléssel járó normálistól eltérő lelkióllatotát is figyelembe véve -73 évi bör-ítésre ítélte és 3 évre «futotta a köznevek «vakorásától. A vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. Fincza Zsuzsa ZALAI HÍRLAP A nyolcvanéves Erzsébet Ha a hölgyek már elértek egy bizonyos kort, már nem illetlenség születésnapjukon nemcsak virággal köszönteni őket, hanem kil elismerően megemlíteni: mi mindent éljek át Nos, a mi ünnepeltünk ezúttal egy olyan hölgy, ami ... híd. Erzsébetnek nevezték el, Ferenc József nem túlságosan jóemlékű uralkodó állítólag magyar érzelmű feleségéről. De nyolc évtizeddel az avatás után (1904. október 10-én adta át a forgalomnak József főherceg) ki emlékszik már arra, hogy ez az Erzsébet milyen Erzsébet A főváros jelképévé vált, világszerte ismert, hiszen a televízió korszakában ahányszor Budapest jelentkezik a képernyőkön, ennek a remek műszaki alkotásnak kecses íve látható. Éljen soká a mi Erzsébetünk, hiszen nemcsak megszületett, hanem meg is gyilkolták, s csaknem két évtizedes nemlét után támadt fel halottaiból. Az Erzsébet-hidat a múlt század utolsó esztendejében csodálta meg először a világ. A párizsi világkiállításon nagy szenzációt keltett, nemcsak a közönség, hanem a szakértők körében is a híd makettje. A látogatók szerint a makettet kiállító Magyarország e híd felépítésével a hídépítő országok között az első helyre került. A híd tervéről szerteröppentek a tudósítások Párizsból. A Budapesti Hírlap idézte a France Soirt, amely így írt: „Micsoda híd, micsoda merész terv. Két láncsor szilárdan a magasban tart egy 293 méter hosszú nehéz testet!" Az osztatlan elismerés, a csodálkozás azért csapott ilyen magasra, mert Európában még addig soha nem épült ekkora ! méretű, szinte monumentálisnak nevezhető egyívű lánchíd. Nem telt bele 3 év — a nagy-szerű alkotás ott állt a Duna fölött, összekötve a két partot ... Kábelhidat az akkori műszaki fejlettség mellett Magyarországon nem tudtak volna építeni. De tudtak lánchidat És bár voltak, akik ellenkeztek, váltig azt bizonygatták, hogy a hazai mérnökök és munkások nem tudnak ilyen nagy feladattal megbirkózni, a műszaki újítások egész sorával létrehozták a művet, amely egészen 1926-ig a brazíliai flopianopolisbeli 340 méter nyílású lánchíd felépítéséig. 290 méteres nyílásával a világ legnagyobb lánchídja volt Avatása után éppen azok használták a legkevesebbet akik orcájuk verítékével építették. A főváros munkásnépének ugyanis nagyon sok volt a két krajcáros hídvám. A Pesti Napló írta: , „Egész sereg szegény ember van, aki 13 kilométert tesz meg naponta a vasúti összekötő híd felé és vissza, hogy megtakarítsa a két krajcárt.” A hídvámot az 1918-as őszirózsás forradalom törölte el. s 1919 augusztusában a forradalmak után már nem merték visszaállítani. Azezsébet-híd a főváros közönségének szívéhez nőtt 1936-ban átépítették a pesti oldalnak a hídfeljáróját, mert a belvárosi plébániatemplom miatt korábbiban a járművek gyakran öszszetorlódtak a feljárónál. És egymást követték — igaz hogy csak egyik irányában, — a járművek és a menekülő katonák mielőtt — Pest felszabadulása előtt, az 1945. január 17-ről 18-ra virradó éjszakán — a hitleristák a levegőbe röpítették volna a Duna ékességét Egy ideig gondolni sem lehetett újjáépítésére, de a roncskiemelést megkezdték, az ideiglenes Kossuth-híd vasanyagának egy része innen került ki. 1960-ban megkezdődött az újjáépítés. A magyar ipar ekkor már képes volt kábelhíd megalkotására. És ezért e mellett döntöttek, tekintetbe véve, hogy a kábelhíd sokkalta olcsóbb, mert a kábel súlyét csak egynegyede a lánc súlyának. Az új híd külsőleg megőrizte régi képét, de alaposan kiszélesítették. Hat pályásra tervezte Sávoly Pál és munkatársi gárdája. A híd hossza: 378 méter. Az új Erzsébetet 1964 novemberében adták át a forgalomnak. Pintér István Az újjászületett Erzsébet S ELMEBAJNOKSÁG finis előtt 'kk'k Egri János műsora az Elmebajnokság elérkezett a középdöntőkhöz. Úgy tervezik, hogy két hét múlva már azok a versenyzők ülnek a „villamosszékbe”, megmérkőzni egymással, akik már nyertek az addigi adások során. Nem tudom, hogy ettől vajon izgalmasabb lesz-e a műsor, mint eddig volt, de talán ez nem is fontos. Megvallom, én szívesen voltam eddig és leszek ezután is nézője. Általában szeretem az úgynevezett quiz-műsorokat. Ebben valószínűleg a átlagos tévénézőre hasonlítok, mivel számára találta ki a televízió ezt a műsorfajtát. Valamikor az osztrák televízió adásaiból ismerkedtem a quiz eredeti formájával. Ebben az volt az érdekes, hogy bárki, aki bement az utcáról azzal, hogy nyerni szeretne valamennyi pénzt, versenyezhetett. Ha sikerült válaszolni a maga választotta, majd a játékvezető által kijelölt témakörökben, nyert, fölmarkolta a pénzt, ha nem, nyeretlenül elkullogott. A quiznek ezt a meztelen anyagi érdekeltségét később szépen felöltöztették, tetszetős show-val körítették, s azóta is sokféle formában fellelhető a szomszédok televízióján. Egri az Elmebajnokságban nyilván a réti formát újította fel és honosította — „villamosszékkel” fontoskodó bejelentkezéssel, Képcsarnok reklámmal. A hókusz-pókuszok azonban szerencsére nem takarják el a lényeget: jó a játék, érdekelnek a kérdések és a válaszok. S mindenekelőtt érdekes az ember, aki sok mindennel foglalkozik és sok mindent tud. • • * Hári Sándor fl HÉtT?17 IWŰSORflBÓL AZ ISMÉT — SIKER ★★★★★ Az Ismét — siker. S ismét csak Vitray Tamás sikere. Ezt már most, a nyolc részesre tervezett sorozat első adása alapján — miközben még mindig a péntek este elhangzottak, látottak hatása alatt meghatott-zavarodottan köszörülgetem torkomat — bízvást megjósolhatom. Vitray ugyanis a sajtómunka mesterségének ismeretében egyebek között azt is tudja, hogyan lehet arról a bizonyos rókáról újabb és újabb bőröket lehúzni úgy, hogy az újabb bőr mindig legalább azonos értékű legyen az előzővel. Az ismérben tudniillik régebbi műsorait, riportjait eleveníti fel, megvilágítva, hogy mi történt szereplőivel azok bemutatása után. Alapjában véve nincs is nehéz dolga, mivel olyan riportok között válogat, amelyek bemutatásuk idején nagy port vertek fel, igazán megmozgatták a közvéleményt. Gondoljunk csak a naki amerikás magyarra és „csodaszerére”, az égési sebek kezelésére használható Naksol-ra. Aligha lehetne kitalálni sajtótémát, amelyre érzékenyebben reagál manapság, nehezedő világgazdasági helyzetünkben a közvélemény, mint a meg nem értett találmányok sorsa. De ha e találmányok ráadásul az egészségügy körébe vágnak, úgy az érzékenység különösen felfokozott, már-már az égési sebek érzékenységéhez hasonló. Egy ország hördült fel hát annak idején, amikor Vitrayék riportja a Csak ülök és mesélek műsor keretében ismertette a Naksol és feltalálójának kálváriáját az érvényesülés kanyargós és minduntalan torlaszokba ütköző útján. S a felhördülés nem is volt haszontalan. A közvélemény ereje kikényszerítette, hogy a „csodaszer” vonata ginre kerüljön, s ha lassan, döcögve is, de elindulhasson a gyógyszerré válás útján. Viszonylag rövid idő alatt kozmetikumként lett hozzáférhető, de mint az ismérből most kiderült, előbb-utóbb hazánkban is elismerésre és bejegyzésre kerül, mint a gyógyszer. Jó volt ezt hallani, miként jó volt — ha némileg szomorú is — találkozni ismét a 82 éves feltalálóval, s megtudni, hogy immár nyugodt körülmények között, megfelelő anyagi helyzetben pergeti hajlott korának lapjait, sok év után elérte célját, ajándékát, amilyet „ennek, a szép Magyarországnak" szánt, végülis elfogadta az ország. Hárman Istvánnak, a Generálimpex Külkereskedelmi Vállalat képviselőjének, a Naksol-ügy ismert harcosának információja szerint a szert már sok országban ismerik, használják, néhányban már — hazánkat megelőzve — gyógyszerként is. Ilyenformán már hasznot is hozott. (Bizonyára velem együtt mások is szívesen megtudták volna: mennyit?) De ki ne emlékezne Erzsébetre, arra a csodálatos akaraterőre és szorgalomra, amellyel legyűrte testi és anyagi nyomorúságát és felépítette magának a tartalmas emberi élet körülményeit. Élete teljességéhez immár csak a gyermek hiányzott, mert valamiféle hivatali szűklátókörűség kijelentette rá: „az anyai hivatásra — gyermek örökbefogadására — esztétikailag nem alkalmasKi ne lett volna kíváncsi rá, hogy mi történt vele? S ki ne vette volna most az ismétből meghatottan és örömmel tudomásul az asszony örömét. Vitrayék egykori riportja, mint az angyali harsonák Jerikó falait, leomlasztották a hivatali fontoskodás gátjait. Erzsébet azóta egy bájos kisgyermek túláradóan boldog anyja. Jól teszi tehát és sokszázezer tévénéző jóllehet lappangó, de jogos kíváncsiságát elégíti ki Vitray, hogy feleleveníti régebbi riportjait. Miként csak helyeselni lehet azt is, hogy ismét foglalkozik a Csak ülök és mesélek folytatásával és ehhez a riportalanyokat keresi RIPORTOK KÍNÁRÓL Sok évi információszegénység után egy héten két adásban is a Kínai Népköztársaság belső fejlődéséről kaptunk képet Aligha lehet túlbecsülni P. Szabó József Hármas tükör Kínáról című kedden este bemutatott mozgóképes összeállításának, illetve Sugár András a kínai tervbizottság elnökhelyettesével a Panoráma csütörtöki esti műsorában közvetített beszélgetésének információs jelentőségét. A több mint tíz éves elzárkózás nyilván nemcsak a kínaiakban fejlesztett ki torz képet a világ, köztük a szocialista országok valósijáról, hanem bennünk is ennek a nagy országnak az életéről. Erre a két műsor rádöbbenthette a magyar tévénézőt. P. Szabó összeállítása, és Sugár interjúalanyának nyílt, rokonszenves egyénisége mindenekelőtt azt a rossz, egzotikus képet segített eloszlatni, amely a kínaiakról, mint arctalan, hurrázó, vörös könyvecskét mutogató embertömegről alakult ki bennünk. Emberekként, egyénekként mutatkoztak meg most előttünk, akik tehetséggel dolgoznak, építik nemcsak országukat, de saját maguk életét. Egyéni véleményük van, amelyet őszintén, szófacsarás nélkül képesek kifejteni. Tehát emberek, mint mi! Különösképpen jó volt hallani Sugár beszélgetőtársát, aki megjelenésével, öltözködésével is, de mindenekelőtt a riporter kérdéseire adott határozott, nem köntörfalazó válaszaival mintegy jelezte: rokonszenves változások érlelődnek a Kínai Népköztársaság politikájában, olyan változások, amelyekre régen várunk. Jó lenne, ha e kínai információs nyitással (?) következetesen és rendszeresen élne a televízió. Erre nemcsak Kínának a világpolitikában betöltött súlyponti helyzete miatt, de a televízió külpolitikai műsorszerkezetének egyensúlya miatt is szükség lenne. Hiszen — valljuk be — néha már türelmetlenkedünk egy kissé, amikor a világpolitikában szereptelen országokról kapunk kimerítő tájékoztatást (lásd Kolumbia A hétben) vagy lecövekelnek a Közel-Kelet mellett, s elbolyonganak az áttekinthetetlen szövevényben.