Zalai Hírlap, 1984. március (40. évfolyam, 51-75. szám)

1984-03-01 / 51. szám

a Párt- és állami vezetők látogatásai Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szerdán Bács-Kiskun megyébe látogatott. Kecskeméten a­ me­gyei pártbizottság székházában Romány Pál, a megyei pártbi­zottság első titkára és Gajdó­­csi István, a megyei tanács el­nöke köszöntötte. Ezután Ko­rom Mihály felkereste a Ma­gyar Néphadsereg egyik repülő alakulatát, s ott tájékozódott az egység feladatáról, a szol­gálatot teljesítő katonák élet­­körüményeiről, majd kiképzési objektumokat tekintett meg. A vendég az alakulat hivatásos katonáinak, valamint a fegy­veres erők és testületek , me­gyei képviselőinek aktívaérte­kezletén tájékoztatót tartott időszerű politikai kérdésekről. Délután a Központi Bizott­ság titkára Kecskeméten a Szalvay Mihály Úttörő és Ifjú­sági Otthont kereste fel, végül a Magyar Néphadsereg Hely­őrségi Művelődési Központjá­ban tett látogatást Szűrös Mátyás, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának titkára szerdán Heves megyébe láto­gatott. Egerben a pártszékház­ban Virág Károly, a megyei pártbizottság titkára fogadta és tájékoztatta a megye gaz­dasági, politikai és kulturális életéről. Ezután Szűrös Mátyás felke­reste a Ho Si Minh Tanárkép­ző Főiskolát, délután pedig az MSZMP Heves megyei Bizott­sága Oktatási Igazgatóságán tartott aktívaülésen időszerű politikai kérdésekről tájékoz­tatta a résztvevőket. Párt- és állami vezetők teg­nap termelőszövetkezeti zár­számadó közgyűlésekre is ellá­togattak. Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese a kerepestar­­csai Szilasmenti tsz-ben, Ma­­róthy László, a Politikai Bi­zottság tagja, a budapesti pártbizottság első titkára a miskei Március 15. termelőszö­vetkezetben, Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnökhelyette­se, az Országos Tervhivatal el­­nöke pedig a Sasad tsz-ben vett részt zárszámadó közgyű­lésen. Bajtársi találkozó A Magyar Ellenállók, Anti­fasiszták Szövetsége bajtársi találkozót rendezett szerdán a Belügyminisztérium Művelő­dési Házában a szovjet hadse­regben és a szovjetunióbeli partizán egységek kötelékében harcolt, valamint az antifa­siszta iskolákat végzett tagjai számára. Ispánovits Márton, a MEASZ főtitkára üdvözölte a megje­lenteket és megemlékezett az egykori eseményekről. Végh László, a MEASZ szovjet ta­gozatának elnöke ismertette a szövetség célkitűzéseit és a ta­gozat előtt álló feladatokat Ülést tartott a KISZ Központi Bizottsága Fejti Györgynek, a KISZ KB első titkárának elnökleté­vel szerdán ülést tartott a Ma­gyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága. A KISZ Központi Bizottsá­ga Kovács Jenőnek, a KB tit­kárának szóbeli kiegészítése után előterjesztést vitatott meg és fogadott el a KISZ ideológiai munkájának javítá­sával összefüggő feladatokról. A dokumentum megállapítja, hogy ifjúságunk túlnyomó többsége magáénak vallja a szocialista eszményeket, meg­becsüli eredményeinket, büsz­ke hazánk nemzetközi tekin­télyére. Az ifjúsági szövetség­nek elő kell segítenie, hogy mai helyzetünk, előrehaladá­sunk nehezebb körülményei a fiatalokból ne csüggedést, vagy félreállást váltsanak ki, hanem a kihívás elfogadását, a gon­dok leküzdéséhez szükséges erőfeszítések vállalását. A KISZ egyik legidőszerűbb te­endője, hogy ifjúságunkat megnyerje annak a program­nak, melyet pártunk a gazda­sági és társadalmi életben szükséges változások megvaló­sítására alakított ki. Ezt követően a KISZ Köz­ponti Bizottsága Szórádi Sán­dor titkár előterjesztése alap­ján megvitatta és elfogadta az ifjúsági szövetség környezet­védelmi feladatairól szóló ha­tározatot. Végezetül a Központi Bi­zottság személyi kérdésekben döntött Kovács Jenát érdemei elismerése mellett, más fon­tos megbízatása miatt felmen­tette titkári tisztségéből. Köz­ponti Bizottsági, Iratég, Bizott­sági és titkársági tagsága alól. Em­őd Pétert kooptálta a Köz­ponti Bizottság tagjai sorába és megválasztotta a Központi Bizottság titkárává, az Intéző Bizottság és a titkárság tagjá­vá. A Köz­ponti Bizottság Ba­rabás Miklóst — akit az Or­szágos Béketanács főtitkárá­vá választott — érdemei elis­merése mellett felmentette titkársági tagsága alól. Cser­vény Vilmost, a Központi Bi­zottság tagját megválasztotta a titkárság tagjává, és megbíz­ta a Demokratikus Ifjúsági Vi­lágszövetség főtitkári teendői­nek ellátásával. (MTI) Gorbacsov választási beszéde Moszkva, (MTI): Mihail Gorbacsov, az SZKP KB Po­litikai Bizottságának tagja, az SZKP KB titkára szerdán a sztavropol határterületen lévő Ipatovóban mondott beszédet választói előtt. Az SZKP Központi Bizott­ságának februári rendkívüli plénuma hangsúlyozta a párt politikai irányvonalt­ámarc fo­lyamatosságát, s azt, hogy ez a politika a fejlett szocializmus tökéletesítésére, a világbéke megszilárdítására, valamint arra irányul, hogy töretlenül megvalósuljanak a párt XXVI -ik kongresszusának határoza­tai, amelyeket az azt követő KB-plénumok alkotó módon gazdagítottak és fejlesztettek tovább. A szovjet emberek egyhan­gú helyesléssel fogadták, hogy Konsztantyin Csemvenkót vá­lasztották meg az SZKP KB főti­tikárává. Konsztantyin Csemyertkónak a februári KB-plénumo­n mon­dott beszéd mély, marxista- leninista elemzést adott az SZKP bel- és külpolitikájáról, s meg­h­atározta a munkának azon legfőbb irányvonalait, amelyekre most a kommunis­ták és az egész nép erőfeszíté­seit összpontosítani kell. Szélit az előző választások óta eltelt öt év gazdasági ered­ményeiről, s megállapította: ez alatt az idő alatt jelentős mér­tékben nőtt a szovjet emberek életszínvonala. A jelenlegi ötéves terv dön­tő időszak a termelés, az egész népgazdaság hatékonyságának növelése terén. E feladatok si­keres megoldása érdekeinek kell alárendelni a beruházási politikát, a termelés szerkeze­tének javítását, a termelőerők elosztását, a nagyszabású,, komplex célprogramok kidol­gozását és végrehajtását. A számítások szerint egye­dül a­z iparban a rendelkezés­re álló alapok termelésének egy százalékos növelése nyolc miliárd rubel értékű plusz termék kibocsátását eredmé­nyezi. Jogosnak nevezte azo­kat a bíráló észrevételeket, amelyek néhány termék minő­ségére vonatkoznak. Új főtitkár az Olasz KDP elen­ leg öt napra tervezett kong­resszusa. A XVI. kongresszus arra lett volna hivatott, hogy a DC történetének legsúlyosabb vá­lasztási veresége után megte­remtse az egységet és kijelöl­je a további programot. Ehe­lyett, mint a választás ered­ménye is jelzi, a kongresszus­ra a pártvezetés különböző ér­dekcsoportjai közötti hatalmi harc nyomta rá bélyegét. De Mita az érvényes szava­zatok 56,6 százalékát kapta. Ez különösen nagy visszaesés, hiszen a főtitkár az előjelek szerint a szavazók 90 százalé­kának támogatására számított. Ciriaco De Mita beszédében azt hangoztatta, hogy a ke­reszténydemokraták támogat­ják a jelenlegi kormányszö­vetséget, és feladatuknak ter­kintik a kommunisták hata­lomtól való távoltartását. Róma, (MTI): Ciriaco De Mita pártfőtitkárrá választá­sával szerdán délután véget ért az Olasz Kereszténydemokrata Párt péntek óta tartó, eredeti- Gyorslista tr. 1994. február 2*-án megtartott február havi lottó jutalomsorso­lásról, melyen a 8. heti szelvények vettek részt. A gyorslistában az alábbi rövidítéseket használtuk: a: Vásárlási utalvány (1 000 Ft), b: Wartburg Llm. tip. személygép­kocsira szóló utalvány, c: Polski Fiat 126. P tip. személygépkocsira szóló utalvány, d: RT 402 tip. Vi­deoton Hi-Fi torony (37 900 Ft), e: Szerencse utalvány (40 000 Ft), f: Otthon lakberendezési utalvány (30 000 Ft), g: Zenesarok utálvány (20 000 Ft), h: Iparcikk utalvány (23 000 Ft), i: Vásárlási utalvány (20 000 Ft), j: Televízió I. (7 900 Ft), k: Televízió n. (7 600 Ft). 1: Vá­sárlási utalvány (10 000 Ft), m: Vásárlási utalvány (9 000 Ft), n: Vásárlási utalvány (7 000 Ft), o: Vásárlási utalvány (5 000 Ft), p: Vásárlási utalvány (4 000 Ft), r: Vásárlási utalvány (3 000 Ft), s: Vásárlási utalvány (2 Ó00 Ft). A nyertes szelvényeket 1984. március 25-ig kell a Totó-Lottó ki­rendeltségek, az OTP-fiókok, vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (1873 Budapest V., Münnich Ferenc u, 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sor­solás után készült, az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. 2 399 378 m, 2 412 884 1, 2 419 637 m 2 433 143 S, 2 44« 649 O, 2 453 402 e 2 46Ö 155 e, 2 466 908 1, 2 473 «61 f: 2 4Ä0 414 1, 2 487 167 m, 2 493 920 m 2 500 673 p, 2 507 426 o, 2 514 179 m. 2 520 932 f. 2 534 438 p, 2 541 191 p 2 547 944 r. 2 554 697 S, 2 561 450 s, 2 068 2Ó3 r, Z 374 »06 O, 3 081 r, 2 588 462 í, 2 595 215 S, 2 601 968 m, 2 615 474 jn, 2 622 227 s, 2 628 980 e, 2 669 498 f, 2 683 004 O, 2 696 510 o, 2 703 263 s, 2 710 016 e, 2 716 769 S, 2 723 522 s, 2 743 781 m, 2 750 534 e, 2 757 287 f, 2 764 040 n, 2 770 793 p, 2 777 546 g, 2 784 299 p, 2 791 052 r, 2 797 805 r, 2 804 558 e, 2 811 311 S, 2 »18 064 s, 2 824 817 P, 2 831 570 s, 2 851 829 s, 2 865 335 í, 2 872 088 g, 2 878 841 i, 2 885 594 m, 2 892 347 s, 2 899 100 1 2 905 853 m, 2 926 112 i, 2 946 371 e, 2 933 124 l 2‘959 877 j, 2 966 630 S, 2 973 383 O, 2 980 136 e, 2 986 889 j, 2 993 842 O, 7 876 061 r, 44 652 899 s, 44 659 652 f, 44 666 405 g. 44 875 748 g, 55 653 536 e, 55 660 289 r. 55 667 042 f, 55 673 795 m, 55 869 632 e, 55 876 385 u, 76 007 078 s, 76 031 831 f, 76 027 337 k, 76 034 090 f. 76 054 349 n, 79 005 410 p, 79 012 163 r, 79 018 916 r, 79 025 669 r, 79032 422 p. 79 039 175 S, 79 045 928 S, 79 052 681 p, 79 059 434 o, 79 066 187 s, 79 072 940 m, 79 979 693 n, 79 086 446 m, 79 093 199 o, 79 099 952 p. 79 106 705 S, 79 113 458 S. 79 120 211 s. 79 126 964 s, 79 133 717 k, 79 140 470 S, 79 160 729 h, 79 187 741 O, 79 201 247 S, 79 214 758 S, 79 221 508 o, 79 228 259 s, 79 285 012 j, 79 241 765 f. 79 248 518 i, 79 255 271 f, 79 262 024 p, 79 268 777 S, 79 282 283 e. 79 289 036 s. 79 302 542 s. 79 316 048 r, 79 322 801 i, 79 336 307 a, 79 349 813 O, 79 356 566 o. 79 363 319 s. 79 370 072 1, 79 383 578 s. 79 390 331 h. 79 397 084 f, 79 403 837 j. 79 410 590 m, 79 417 343 n. 79 424 096 n, 79 430 849 p, 79 444 355 S, 79 451 108 g, 79 457 861 -S, 79 471 367 S, 79 491 626 p, 79 498 379 m, 79 505 132 o, 79 511 885 s, 79 518 638 o, 79 532 144 1, 79 538 897 s, 79 545 650 1, 79 55S 156 1, 79 565 909 r, 79 572 622 j, 79 579 415 s, 79 586 168 s. ZALAI HÍRLAP Mondáié súlyos veresége a New hampshire-i előválasztáson Washington, (MTI): Azame-, rikai elnökválasztások megle­petésekben gazdag történeté­ben is politikai bombának szá­mít a keddi New Hampshire-i elnökválasztások eredménye: Gary Hart, coloradói szenátor hatalmas arányú vereséget mért Walter Mondale-re, az Egyesült Államok volt alelnö­kére, aki az elnökválasztások fő esélyese volt. Hart győzelmének lehetősé­ge csak a legutolsó, kedd reggeli előrejelzésben merült fel, s furcsa módon a meteo­rológiai jelentésekben, ame­lyek az idei nehéz tél egyik nagy hóviharát­­ zúdították az egymilliónál is kevesebb lako­sú New Hampshire államra, ezzel is a fiatal szavazók kö­rében különösen népszerű Hartnak kedvezve A mérsékelten liberális sze­nátor csaknem végleges adatok szerint a szavazatok 41 száza­lékát szerezte meg, míg Wal­ter Mondale csupán 28 száza­lékot kapott, s ez azt jelenti, hogy Hart 1952 ósta a legna­gyobb arányú győzelmét arat­ta New Hampshire-ben. A harmadik helyen Glenn, ohiói szenátor, a volt asztronauta végzett, javítva katasztrofális iowai eredményein, a szavaza­tok 13 százalékával. A negye­dik helyet saját várakozásai­nak megfelelően George McGovern szenátor, az 1972. évi liberális demokrata elnök­jelölt szerezte meg 6 százalék­kal Ugyancsak a szavazatok 6 százalékával saját várakozásai alatt szerepelt Jesse Jackson néger lelkész és polgárjogi ve­zető, őt követte Ernest Hol­lings észak-karolinai szenátor, a demokrata párti konzervatív szárny kevéssé sikeres képvi­selője a szavazatok 4 százalé­kával. A nem teljesen követ­kezetes és egyetlen kérdésre — a nukleáris háború elleni küz­delemre — koncentráló Alan Cranston szenátor a szavaza­tok 2 százalékát, az erősen jobboldali volt floridai kor­mányzó , Ruben Askew a szavazatok mindössze 1 száza­lékát szerezte meg. A Republikánus Párt elővá­lasztásain nem nagy meglepe­tésre Reagan elnök szerezte meg a szavazatok mintegy 97 százalékát, ám győzelme még ebben az arányban is átlagos­nak számít hivatalban levő el­nökről lévén szó, akinek rá­adásul New Hampshire-ben is csak névleges ellenfelei vol­tak az előválasztások jelölőlis­táin. Nagyobb aggodalom tár­gya lehet a demokrata párti jelöltek számára, hogy a re­publikánus kampány a demok­ratapárti előválasztásokon is némi sikert ért el. A demok­rata párti szavazók 6 százalé­ka saját pártjának jelöltjei helyett Reagan nevét írta be a szavazólapra. 19SL március L Március 1.: A nukleáris fegyverek elleni harc nemzetközi napja H Harminc esztendővel ez­­e­k­előtt, 1954. március 1-én a Csendes-óceáni Mar­sha­­l-­sz­igetekhez tartozó Bi­­kini-korallszigettől nem messze robbantották fel az első amerikai hidrogénbom­bát. A kísérlet következtében egy japán halászhajó legény­sége sugárfertőzést szenve­dett A tragédia emlékére március 1-e a nukleáris fegy­verek elleni harc nemzetközi napja, Bikini-nap. Miután az Egyenlítőtől északra fekvő Marshall-szi­­getek a második világháború után az Egyesült Államok fennhatósága alá kerültek, a Bikini-korallsziget és kör­nyéke az amerikai nukleáris robbantások egyik fontos kí­sérleti terepe lett. Nem egé­szen egy esztendővel Japán kapitulációja után, 1946. jú­lius elsején az amerikaiak ott robbantották fel a háború utáni első atombombát A Bikini és a környező ko­­rali szigetek lakosságát kitele­pítették. A Crossroad (Ke­res­ztút) hadgyakorlatra új­ságírók és fotóriporterek ez­reit hívták meg, a vissza­számlálást amerikai rádióál­lomások egyenesben közvetí­tették. A gyakorlat hivatalos célja az volt, hogy felmérjék, milyen az atombomba hatá­sa a haditengerészeti erőkre. Ezért a világháborúban zsák­mányolt hadihajókat vontat­ták ide, köztük a náci hadi­tengerészeti flotta egykori büszkeségét, a Prinz Eugen nehézcirkálót is. A bombát az Egyesült Államok légi ere­jének 509. alegységéhez tar­tozó repülőgépek dobták le: ez a repülőszázad dobta le az első két atombombát 1945 augusztusában Hirosimára és Nagaszakira is. A negyven­ezer katona és műszaki szak­ember részvételével megren­dezett atomshow-műsorral Washington azt kívánta de­monstrálni, hogy nem haj­landó lemondani az atom­fegyver fejlesztéséről. Tulaj­donképpen a Bikini-korallszi­­geten végrehajtott robban­tással vette kezdetét a nuk­leáris fegyverkezési hajsza. Az ötvenes évek elején az amerikai katonai vezetés hid­rogénbomba kifejlesztésébe kezdett. Addigra már meg­szűnt az amerikai atommono­pólium. Az újfajta bombát szintén a korallszigetek kör­zetében próbálták ki. A rob­bantáskor azonban nem mér­ték fel előre a hidrogénbom­ba lehetséges hatásait, és ez okozta a Bikinitől nem mesz­­sze békésen halászó Fukuryu Maru (Szerencsés Sárkány) japán hajó 23 tagú legénysé­gének tragédiáját­ A japán halászok 1954. március 1-én hajnalban ton­halra vadásztak. A kapitány tudta, hogy nukleáris robban­tási kísérletet hajtanak végre az­ Eniwetok-atollon, ezért gondosan elkerülte a Penta­gon által körbehatárolt tér­séget és a Bikini előtti par­tokon horganyzott le. A tra­gédia mégis megtörtént. Az amerikai szakértők nem számoltak a légköri viszo­nyok hirtelen megváltozásá­val és azzal sem, hogy a hi­­rosimainál 750-szer nagyobb hatóerejű hidrogénbomba ál­tal a levegőbe röpített korall a hő hatására szinte elpárol­gott A­ hűlés közben ismét megszilárduló és aláhulló korallhamu pedig már radio­aktív részecskékkel telítődött. A robbanás után nem sok­kal a Fukuryu Maru fedél­zetére szürkésfehér hamu kezdett hullani. A halászok nem tudhatták, hogy ez mér­gező rádióaktív­ eső volt. Másnapra többen rosszul let­tek, kiütések keletkeztek a halászok bőrén, egyeseknek fogínyük vérzett, másoknak a hajuk hullott ki csomókban. Később kiderült: a bomba­kísérlet 18 ezer négyzetkilo­méternyi területet fertőzött meg. A kapitány azonnal visszafordította hajóját a ja­pán kikötőbe. Amikor két hét múlva hazaérkeztek, a halászok már alig álltak a lábukon. A rádiós már 1954. szeptemberben sugárfertőzés következtében meghalt, a többiek gyógyíthatatlan su­gárbetegséggel élték le hát­ralevő, rövidre szabott éle­tüket Az utolsó, 23. nukleáris bomba július 22-én robbant a Bikini-szigeten. 1969-ben Johnson amerikai elnök ki­jelentette, hogy a sugárfer­tőzés veszélye megszűnt vissza lehet települni Bikini­re. Az addig az egyik kör­nyező szigetről a másikra vándorló, valósággal az éh­halálnak kitett emberek bol­dogan visszatértek — és so­kan közülük sugárbetegséget kaptak, mert a talaj — kö­vetkezésképp az élelmiszer — és a víz még mindig fertő­zött volt A szigetlakóknak ismét menniük kellett A megbetegedett szerencsétlen emberek évek óta hiába kö­vetelnek megfelelő összegű kártérítést az amerikai kor­mánytól ■Úja, huszonhat évvel az utolsó atomkísérlet után nem sokkal jobb a hely­zet Bikinis­: egy amerikai kongresszusi vizsgáló bizott­ság állapította meg nemrégi­ben, hogy a sziget talaja még mindig fertőzött, életveszé­lyes helyi termesztésű élel­miszert fogyasztani. Ha a szigetlakók visszatelepülné­nek, beláthatatlan ideig élel­miszerimportra lennének szo­rulva, s ha a szállítás bármi miatt késne, Bikini lakói is­mét a fertőzött kókuszdiókra lennének utalva. Hegedűs György Befejeződött a fuvarozók sztrájkja Koma, (Mti): A nyugat­európai fuvarozók sztrájkbi­zottsága szerdán reggel úgy döntött, hogy azonnal felfüg­gesztik a több min­t egy hete tar­tó, a közutak forgalmát bénító akcióikat. A szállítók ugyanis ígéretet kaptak arra, hogy az NSZK és Ausztria kormánya azonnal tárgyalásokat kezd az olasz kormánnyal a vámellen­őrzés egyszerűsítéséről Az osztrák határ mellett fek­vő nyugatnémet városban, Kiefersfeldenben született dön­tés értelmében a sztrájkolók­­ szerdán reggel nyolc órakor­­ leállítják akciójukat. Ezen az ülésen az osztrá­k fuvarozók képviselői nem vettek részt, de ők már kedden este Innsbruck­ban egyoldalúan befejezettnek nyilvánították a maguk részé­ről a sztrájkot. Kiefersfeldenben Rudolf Bayer nyugatnémet szállítási miniszter és Franz Neubauer bajor tartományi belügyi ál­lamtitkár egyezményt írtak alá, amelyben kötelezettséget vállaltak, hogy azonnal tár­gyalni kezdenek az olasz kor­mánnyal a vámellenőrzési el­­járások gyorsításáról, illetve egyszerűsítéséről. A keddi megbeszélésen jelen volt Karl Lausecker osztrák közlekedési miniszter is. Bruno Visentini olasz pénz­ügyminiszter szerdára találko­zóra hívta az olasz fuvarozók szakszer­vezetének vezetőit, hogy megvitassák a vámellen­őrzéssel kapcsolatos intézke­déseket. Claudio Signorile szál­lítási miniszter felszólította Bettino Craxi kormányfőt és a vámügyekért felelős Visenti­­nit, hogy a legsürgősebb lépés­ként biztosítsák a szállítóknak a Brenner-hágónál a 24 órás, tehát folyamatos vámellenőr­zést, a kevesebb formasággal járó, gyorsabb határátkelést. A sztrájkot eredetileg az olasz vámtisztviselők kezdték, válaszul az olasz kormány február 15-én bejelentett bér­­befagyasztási intézkedéseire. Ezután a francia fuvarozók, majd az NSZK-beli, osztrák és olasz, a brit, a görög a dán és­ holland társaik is sztrájkba léptek. A francia fuvarozók még a múlt héten engedmé­nyeket­ kaptak kormányuktól, és ezért felfüggesztették a sztrájkot. Kirchschläger a Fehér Házhan Washington, 1 (AFP, Reuter,­­ AP, APA). A kelet-nyugati­­ kapcsolatok álltak Ronald Rea­­j­gan amerikai elnök és Rudolf Kirchschläger osztrák köztár­sasági elnök keddi megbeszé­léseinek középpontjában. Az amerikai elnök kedden a Fe­hér Házban fogadta Kirch­schläger osztrák államfőt, aki­nek személyében első ízben tesz hivatalos látogatást oszt­rák államfő az Egyesült Álla­mokban. Az osztrák köztársasági el­nök a találkozón síkra szállt a nemzetközi feszültség csökken­téséért, amelyben — hangsú­lyozta — a semleges Ausztria földrajzi fekvésénél fogva is őszintén érdekelt és, amelynél előmozdítására minden tőle telhetőt megtesz. Kirchschlä­ger ezzel kapcsolatban külön hangsúlyozta a szovjet—ame­rikai párbeszéd felújításának fontosságát. Amerikai források szerint­­ mind Reagan elnök, mind ven­dége kifejezte azt a reményét, hogy a bécsi haderőcsökken­tési tárgyalások március 16-án kezdődő újabb fordulója „olyan jelentős előrelépés lesz, amely elvezethet a nukleáris fegyver­zet korlátozását célzó genfi tárgyalások felújításához”. A két államfő egyezményt írt alá amerikai—osztrák együttműködésről a tudomá­nyos alapkutatások területén.

Next