Zalai Hírlap, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-04 / 80. szám

/ —T-----------------------------7“^\ Fordulópont és szimbólum is/Magyarország földjét nem tapossa többé egyetlen terrorlegény csizmája sem. Bukarest, Szófia, Belgrád, Varsó és Budapest diadalmas megvívása után a Vörös Hadsereg Bécs és Berlin kapuit döngeti ...” A Szabad Nép híres, 1945. április 5-i vezércikke kezdődik e szavakkal — fölötte a szalagcím: „Egész Magyarország felszabadult”. A cikkből nem az ünneplés, az eufória hangja csendül ki, hanem a felismert történelmi felelősség roppant súlya: felelősség a múltért és felelősség a már megkezdődött jövőért. 1944. december 21-től, az Ideiglenes Nemzetgyűlés megalakulásától — a nemzeti újjászületés, az új Magyarország létrejöttének időpontjától — az új hatalomban képviselt valamennyi párt és az Ideiglenes Nemzeti Kormányban, valamint a többi hatalmi-képviseleti formában részt vállaló pártonkívüli politikus között nem volt véleménykülönbség abban, hogy az ország teljes függetlenségét csakis a Vörös Hadsereg felszabadító hadműveletei nyomán nyerheti el, és a függetlenség birtokában egy politikai berendezésében és társadalmi viszonyaiban is új Magyarországot kell teremteni. 1944 végétől az újjáteremtésnek is egyik legalapvetőbb kérdése az volt, hogy a nagybirtokos-arisztokrata osztály uralmát megtestesítő Horthyrendszerrel szakítani akaró, s a továbbfejlődés útját és célját illetően persze rendkívül eltérő nézeteket valló erők milyen nemzetközi feltételeket találnak, illetve tudnak elérni. Jóllehet a magyar demokratikus erők már 1944 december elején — mindenekelőtt a Szovjetunió támogatását élvezve — igen kedvező fogadtatásra találtak az antifasiszta koalíció három vezető hatalmának kormányainál, a bizalmatlanság szétoszlatása még nem volt azonos a bizalom és főleg a rokonszenv elnyerésével. A szovjet kormány már akkor biztosította a Moszkvában tárgyaló magyar küldöttséget, hogy a demokratikus erők Ideiglenes Nemzetgyűlésként léphetnek a történelem színterére, ezzel helyreállíthatják azt a jogfolytonosságot, amelyik október 15-én a nyilas hatalomátvétellel —, amelyet egyetlen antifasiszta ország sem ismert el törvényes hatalomként — megszakadt. Roppant jelentős volt ez a körülmény, mert az Ideiglenes Nemzetgyűlés nemcsak jogfolytonosságot állított helyre, hanem új jogforrást is teremtett: egy már ténylegesen működő új hatalom nemzetközileg is elismert legmagasabb fórumaként létének tényével és tevékenységével együtt fordulóponttá lett a magyar történelemben, legújabbkori történelmünkben nemcsak jelképesen, hanem ténylegesen is korszakhatárt nyitott. Kivált létérdeke volt a felszabadító hadműveletek előrehaladtával területileg növekvő és belső hatalmi szerveivel belülről is erősödő népi demokráciának a külföld bizalma, mert alapvető külpolitikai törekvése — a jószomszédi viszony és az őszinte együttműködés megteremtése az „összes környező országokkal” — éppen a szomszédos államokban nem talált kedvező visszhangra. Jóllehet Németország csatlósaiként nemcsak az államiságukban csak a nácik által elfogadott nyilasok álltak harcban, hanem szlovák és horvát fasiszta katonai alakulatok is, a szomszédos államokban — főleg a korábbi uralkodó körökben — erős törekvés volt arra, hogy a Horthyrendszer bűneiért Magyarország népét és saját országuk magyar nemzetiségű lakosságát tegyék felelőssé. E politika várható következményei különösen fenyegetőnek mutatkoztak, mert tényleges népi demokratikus rendszer ekkor még csak Jugoszláviában valósult meg, sőt, annak sem az egész területén. Bár kétségtelen, hogy Magyarország és a szomszédos kis országok közötti kapcsolatok az egymáshoz való közeledés irányába mutattak, e tendenciát a régi osztályerőkön kívül régi reflexek és indulatok is súlyosan veszélyeztették. Erdélyben 1945 márciusában—áprilisában a Maniu-gárdisták kegyetlenkedései állták útját a kapcsolatok javításának — a két ország viszonyában az új fejezet csak akkor következett be, miután a Szovjetunió közbelépése nyomán megalakult a Groza-kormány. 1945 tavaszára, a német és magyar fasiszta uralom alól teljesen fölszabadított Magyarország valamennyi progresszív gondolkodású emberében még tovább erősödött a meggyőződés: a formálódó, hatalmi szerveiben már megszületett új Magyarországot belső megújulásához és társadalomépítő tervei megvalósításához, a szükséges elemi külső feltételek eléréséhez a legközvetlenebbül és a leghatékonyabban a Szovjetunió segítheti hozzá. Ha az idők sodrában az emelkedettségre csak „egy pillanatnyi idő” volt is, a kormány orientációjának és a nemzet legőszintébb hálájának kinyilvánítása nem késett. A még Debrecenben székelő Ideiglenes Nemzeti Kormány már április 7-én elhatározta, hogy Magyarország felszabadításának napját nemzeti ünneppé nyilvánítja. Ugyanazon a napon Dálnoki Miklós Béla miniszterelnök és Gyöngyösy János külügyminiszter látogatást tett Vorosilov marsallnál, s a magyar nép köszönetét kifejezve, a felszabadítóknak és személyesen Sztálinnak, a kormány elhatározását is bejelentette. A felszabadítás napját tulajdonképpen már 1945-ben megünnepelte az orrszág. Április 8-án , délelőtt — azon a napon, amelyiken a kormány hivatalosan Budapestre költözött, s a romokban álló város ismét ■ az ország közigazgatási központja lett — a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front pártjai a kormány tagjainak részvételével a 48-as március színhelyén, a Nemzeti Múzeum előtt, a Vörös Hadsereg és a felszabadulás tiszteletére ünnepi nagygyűlést tartottak, amelynek egyik alaphangját a Szabadság című napilap tudósításának címével fejezett ki: „A nemzet függetlensége ma egy a nép szabadságával”. Az ünneplés ezen a napon nem szorítkozott az ismét fővárossá lett Budapestre, hanem ünnepelt a vidék és a falu is, amely — mint a parasztpárti Kovács Imre hangsúlyozta —, kettős ünnepet ült: „az ország teljes felszabadulását és ugyanakkor azt a felmérhetetlen jelentőségű mozzanatot, hogy birtokába veszi a földet.” Két héttel a Múzeum-kerti nagygyűlés után, április 23-án az Ideiglenes Nemzeti Kormány már rendeletben hozta nyilvánosságra az új Magyarország ünnepeit: március 15-ét nemzeti ünneppé, április 4-ét a felszabadulás ünnepévé és május 1-jét a munka ünnepévé nyilvánította. A felszabadítók, a hősi halottak előtt hajtott fejet Budapest az emlékezetes 1945-ös május elsején, ezen a napon leplezték le a Szabadság téri szovjet hősi emlékművet, és a pesti Vígadó előtti, valamint a Gellért téri emlékművet. A Szabadság téri hatalmas obeliszk ünnepségére a frontvonalról jött vissza Malinovszkij marsall, a 2. Ukrán Front főparancsnoka, s a megindító megemlékezésen részt vett a miniszterelnök és a kormány többi tagja. Ha 1945 áprilisában és május elsején az ünneplés elsősorban a roppant véráldo-zatok iránti hálát fejezte ki, április 4. első évfordulóján a megemlékezők már a fel- szabadító történelmi helyét is méltathatták. * Hogy mit jelent számunkra ma április 4., Losonczi Pált idézzük, az Ideiglenes Nem- *zetgyűlés megalakulásának 40. évfordulóján mondta: „Népünk minden évben tisztelettel hajt fejet a felszabadítók emléke előtt, és meg-indultan tekint vissza a felszabadulásra, a nemzeti felemelkedés e kiindulópontjára. Ezért vált április negyediké hazánk legnagyobb nemzeti ünnepévé... A felszabadu- lás ünnepnapjával együvé sorakoznak más jeles napok is: szeptember 23., a magyar-országi felszabadító harcok kezdete; de-cember 3., a Magyar Nemzeti Független- ségi Front megszületése; december 21., az Ideiglenes Nemzetgyűlés alakuló ülése és az Ideiglenes Nemzeti Kormány létrejötte; február 13., a főváros felszabadulása. Ha méltóan emlékezünk az április negyedikéhez vezető út fontos állomásaira, az nemhogy halványítaná a nagy nap tiszta fényét, hanem még inkább felragyogtatja azt.” _ _____________________ _ (Mészáros László fotomontázsa) ALAI HÍRLAP A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT ZALA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLIII. évfolyam, 80. szám Ara: 2,20 forint 1987. április 4., szombat 7 Ktüntetési ünnepség a megyei tanácson a felszabadulási évforduló alkalmából Tegnap délelőtt 10 órai kezdettel a megyei tanács székházában kitüntetések átadására került sor. Az ünnepségen, amelyen részt vett dr. Karvalits Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára, Újvári Sándor, a megyei tanács elnöke a megyei pártbizottság és a megyei tanács nevében köszöntötte azokat az elvtársakat, akik az ünnepségen hazánk felszabadulásának 42. évfordulója alkalmából — eredményes munkájuk elismeréseként — kitüntetésben részesülnek. Beszédében szólt arról, hogy ezekben a napokban szerte az országban a felszabadulás évfordulójára emlékezünk és ezen a napon dolgozó népünk hálával és tisztelettel adózik a Szovjetuniónak, a szovjet népnek, hős katonáinak, a bolgár, a román, a jugoszláv, az angol és amerikai katonák emlékének, a magyar ellenállóknak, akik népünk szabadságáért harcoltak, felszabadító harcuk közben életüket áldozták népünkért, hazánkért. Megemlékező szavaiban méltatta az elmúlt 42 esztendőben végzett, új országot építő munkát, azt, hogy a felszabadulással lehetővé vált a szocializmus építése hazánkban, amelynek során gyökeresen megváltozott népünk élete, jelentősen fejlődött az ipar, kialakult a mezőgazdaság szocialista nagyüzemi rendszere, s nagy léptekkel fejlődött tudományos és kulturális életünk. Hangsúlyt adott beszédében annak, hogy eredményeink forrása a párt politikája, amely a dolgozó nép érdekeit képviseli; dolgozó népünk szorgalmas, odaadó munkája, amellyel megvalósította terveinket, célkitűzéseinket; továbbá a Szovjetunióval és a szocialista országokkal való szoros együttműködés közös céljaink érdekében. A továbbiakban áttekintést adott az elmúlt évtizedek kemény munkájáról, melynek során Zala megye dolgozóinak szorgalma, hozzáértő tenniakarása gyökeresen megváltoztatta a megye arculatát, melynek eredményeként korszerű ipar és mezőgazdaság jött létre, jelentősen fejlődött az infrastruktúra, korszerű lakások tízezrei épültek, modern iskolák, művelődési házak, üzletek százai valósultak meg, s jelentősen javultak a lakosság életkörülményei, emelkedett életszínvonala. Ezt követően szólt gondjainkról, feladatainkról, hangsúlyt adva annak, hogy az ünnepi megemlékezés során előre is kell tekinteni. — Pártunk XIII. kongresszusa, a megyei pártértekezlet és legutóbb a Központi Bizottság 1986. novemberi határozata kijelölte a jelen és a következő időszak főbb politikai, gazdasági, társadalmi célkitűzéseit, s most ezek végrehajtásán munkálkodunk — mondotta többek közt, majd végezetül hangsúlyozta: — Az ünnep alkalmából megtisztelő feladatunknak teszünk eleget akkor, amikor Önöknek a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa megbízásából — kiemelkedő társadalmi és gazdasági munkájuk elismeréseként — kitüntetéseket adunk át. Kérem, fogadják ezért a megyei párt- és tanácsi vezetés őszinte köszönetét és elismerését. A beszédet követően Újvári Sándor és dr. Karvalits Ferenc átadták a kormánykitüntetéseket. (A kitüntetettek névsorát lapunk 6. oldalán ismertetjük.) A kitüntetettek nevében Szabó János, a Hazafias Népfront Megyei Bizottságának titkára mondott köszönetet, majd ezt követően baráti beszélgetésre került sor, ahol dr. Karvalits Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára mondott pohárköszöntőt, amelyben kifejezésre juttatta, hogy az elmúlt évtizedek, az élet gazdagon adott lehetőséget a tevékeny, gyakran nagy erőfeszítéseket is megkövetelő munkához, mégpedig olyan értelmes cél érdekében, amely a szocializmus építését, a jobb, emberibb élet megteremtését szolgálta. Méltató szavaiban hangsúlyt adott annak, hogy vannak gondjaink, jelentős teendőink, ez azonban nem jelenti azt, hogy nincsenek olyan egyének és kollektívák, akik érdemesek az elismerésre, kitüntetésre. Pohárköszöntője befejezéseként a következőket mondotta: " A kitüntetés alkalmat ad arra is, hogy áttekintsük, átgondoljuk azt, ki, hogyan járult hozzá a feladatok végrehajtásához és arra is, hogy az elkövetkező időben milyen erőfeszítéseket kell tenni az egyéneknek és a kollektíváknak egyaránt a még hatékonyabb, még eredményesebb munka érdekében. Ehhez kívánunk önöknek a jövőben is sok sikert, jó egészséget. Újvári Sándor köszönti a kitüntetetteket (ZH fotó — Polgár Tam felvétel Zászlófelvonások Hazánk felszabadulásának 42. évfordulója alkalmából pénteken ünnepélyes külsőségek között, katonai tiszteletadással felvonták a magyar nemzeti lobogót és nemzetközi munkásmozgalom vörös zászlaját a gellérthegyi Felszabadulási Emlékműnél. Ünnepséget tartottak az Országház előtt, a Kossuth Lajos téren is, ahol ugyancsak katonai tiszteletadással vonták fel az állami zászlót. (MTI) !Éljen április negyedike, hazánk felszabadulásának ünnepe!