Zalai Hírlap, 1989. február (45. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-01 / 27. szám

2 [ntíni dírfi A tudományos értékelésből nem egy ember, nem egy bizottság, hanem a Központi Bizottság vonja le a konzekvenciát Svájcból hazafele a Malév Zürich—Budapest menetrendszerű járatának fedélzetén Grósz Károly, az MSZMP főtitkára interjút adott a Magyar Hírlap és a Népszabadság tudósítójának, melyben — többek között— a Pozsgay Imre által a KB történelmi albizottsága üléséről közöltekre reagált. Technikai okokból — az anyag késői érkezése miatt — legfeljebb kivonatosan tudtuk volna közölni az interjút, ezt az önkényes rövidítést azonban nem hajtottuk végre. Az interjút az alábbiakban bocsátjuk olvasóink rendelkezésére. — „Mi az ön véleménye arról az igényről, amely tavaszra a parlamenti választásokat, s többpártrendszer tényleges bevezetését szorgalmazza? Utalunk a hétvégén elhangzott megnyilatkozásokra, amelyek azt mutatják, hogy erről is megoszlik a vélemény a pártvezetésben. Berecz János szerint: „veszélyt jelent ugyanakkor, hogy a jelenleg legnagyobb létszámú, legerősebb politikai szervezet, az MSZMP, nem teljesen alkalmas a folyamatok irányítására, ugyanis rendeznie kell saját sorait." S hallottuk, hogy 1956 értékelése során Pozsgay Imre rádiónyilatkozatában olyan terminológiát használt, amelyről a párton belül nincs közös nevező." Én i a repülőgépen értesültem arról, hogy elhangzott egy interjú, olvasni itt a repülőgépen olvastam az újságban — mondotta Grósz Károly. — így tehát semmi közelebbit nem tudok. Nem tudok az interjú előzményeiről, és körülményeiről sem. Pozsgay Imrével az elutazásom előtt pár nappal együtt voltunk, kedden a politikai bizottsági ülésen. Ott erről nem szólt. Hangsúlyozom, annyit tudok, mint amennyit most olvastam a Népszabadságban. Amikor a Központi Bizottság kiküldte az általa vezetett munkabizottságot — ez nem valamiféle albizottság, hanem olyan, amelynek át kell tekintenie négy évtized tanulságait —, azért küldte ki, hogy elkészítse a XIV. kongresszus számára a programot, vagy a programnyilatkozatot. Attól függően, hogy a pártvita meddig jut el az 1989-es esztendőben a koncepció kidolgozásában. Ennek 1956 nyilván nem megkerülhető része. Nem tudom, hogy milyen indíték, milyen motiváció vezette Pozsgay Imrét, hogy a négy évtizedes elemző munkának ezt az egyetlen elemét megfogalmazza. Magát a minősítést illetően, amikor mi azt mondjuk, tekintsük át a négy évtized tanulságait tudományosan, abban az is benne van, hogy újraértékelünk dolgokat. Ám azt,hogy a tudományos értékelésből milyen politikai konzekvenciákat vonunk le, előre nem lehet eldönteni, a politikai konzekvencáit nem egy ember, nem egy bizottság, hanem a Központi Bizottság vonja le. Ezt a Központi Bizottságnak kell megtárgyalnia, amely kiküldte a munkacsoportot. A munkacsoport nem a Politikai Bizottságnak tartozik jelenteni, hanem a Központi Bizottságnak. Nyilvánvaló, hogy egy tudományos vitában sokféle politikai konzekvencia levonható, de ez avita még hátra van. Úgy gondolom, hogy Pozsgay Imrének és a bizottságnak talán vannak dokumentumai, amelyekre építik ezt a megállapítást — én ilyen dokumentumokkal eddig nem találkoztam. Szeretném hangsúlyozni: elvileg nem zárom ki, hogy új ismeretek birtokában új tudományos, és ennek alapján új politikai minősítést fogalmazunk meg. Ami a stratégiát illeti, a Központi Bizottság az elmúlt 10 hónap alatt kétszer fogott hozzá ennek a stratégiának a kidolgozásához; két ülésen volt sikertelen a vita. A legutóbbi központi bizottsági ülés külön munkabizottságot küldött ki, s a főtitkárt bízta meg, hogy vezesse azt, továbbá a KB februári ülése elé terjesszen egy jelentést a stratégiáról. Nem hallottam, hogy Berecz János hol nyilatkozott úgy, hogy a legerősebb politikai szervezet, az MSZMP nem teljesen alkalmas a folyamatok irányítására. Ha egy politikai párt nem akarja befolyásolni a politikai folyamatokat, akkor lemond fő feladatáról. Létjogosultságát épp az adja, hogy a társadalom érdekében a politikai folyamatokat befolyásolja. Nekünk tehát két próbálkozás után a februári központi bizottsági ülésen harmadszor kell megpróbálni — most már egy bizottsági jelentéssel és nem politikai bizottsági jelentéssel — meghatározni a főbb tartalmi kérdéseket. — E sikertelen szakaszok sajátos reform-retorikai versenyre adtak módot meddig terjed a platformszabadság? Először is ez nem platformszabadság, ez az önfegyelem hiánya. A platformszabadság azt jelenti, hogy a testületen belüli nézetkülönbségek képviselhetők. Azok után is, hogy a testület elfogadta valamelyik álláspontot. Ennek értelmében a testületen belül lehet — ha indokolt — különböző meggyőző munkát végezni. De amíg ,a testület nem dönt, az az álláspont van érvényben, amit kialakított és elfogadott. Tehát a platformszabadság nem az összevissza-ságot és a káoszt jelenti, hanem a testületen belüli szabadabb politikai vitát, amely a kisebbségi véleményt képviselők számára ad lehetőséget ahhoz, hogy szövetségeseket és támogatókat gyűjtsenek álláspontjukhoz. Ezt mi nem tekintjük frakciónak. De addig, míg a többségi álláspont van érvényben, addig a kisebbségnek a magatartásában, a gyakorlatában a többségi álláspontot kell képviselnie akkor is, ha nem ért vele egyet. Joga és lehetősége, hogy véleményét terjessze a testületen belül. Ami a reform-retorikát illeti , azzal bőségesen el vagyunk látva, s így sok-sok illúzió keveredik. Egyesek azt hiszik, hogyha reformról beszélnek, az már reformot is jelent. A reformnak a tettekben, a magatartásban kell megnyilvánulnia. Minden reformnak időigénye van, az időtényezőt nem szabad lebecsülni. Felvetődik tehát a kérdés, hogy az elmúlt tíz hónap alatt a pártértekezlet óta megtett út sok-e, vagy kevés, önmagunk letisztulásához és a folyamatok kibontakoztatásához kevés- nem tettünk eleget, ezért az elmúlt tíz hónappal nem vagyok elégedett. Ami ennél fontosabb , önmagunkban megvívunk egy csatát, amelynek szerintem a vége felé járunk. Jobban tudjuk, hogy mit kell tennünk a jövőt illetően. Igaz, többet tehettünk volna, s hogy ennek mi az oka, ezt sem lehet megkerülni: a vezetésben a pártértekezlet óta nem alakult ki emberi egység. Hangsúlyozom: nem politikai, hanem emberi egység. Nem alakult ki olyan emberi viszony, amely nélkül nem lehet egy ütőképes testületet elképzelni a vezetésben. Különböző életutat jártunk meg, különbözőképpen mérlegeljük a folyamatokat. Ugyanakkor be kell látni, hogy ez egy nagy korszaknak az utóélete, amikor is egy nagy egyéniség saját értékes, esetenként vitatható tulajdonságaival rányomta a bélyegét az őt követő generációra. És míg az őt követő gárda megtalálja saját arculatát, ahhoz nem hónapok, hanem sokkal több idő kell! Ezt nem lehet közkívánatra, vagy határozattal elrendelni. Van azonban egy másik ok is. Úgy látom, hogy kezd a vezetésben levő — eddig is szubjektumból származó felfogás — tulajdonságbéli, munkastílusbéli különbség politikai különbözőséggé válni. Ilyen a saját múltunkhoz, a nacionalizmushoz való viszony, a fejlődés ütemének a megítélése, és sorolhatnék még két-három olyan kérdést, amelyben úgy látom, kibontakozik a véleménykülönbség a legszűkebb vezetésen belül is. Ami a választásokat illeti. Elképzelésem szerint — azért mondom az én elképzelésemet, mert utaltam rá, hogy erről ezután fog határozni a Központi Bizottság — a választásokat az új alkotmány alapján kellene megtervezni. Az új alkotmány a társadalmi vita után, az év végére elkészíthető. Ezt követően ennek a Parlamentnek kellene elfogadnia az új alkotmányt majd a népszavazással megerősíteni. Ezt követően kellene a választási törvény szellemében lebonyolítani a helyhatósági választásokat. S amennyiben úgy dönt a Parlament, hogy ő akarja megválasztani a köztársasági elnököt, azt is, de ha az ország népe akar választani népszavazással, akkor legyen így. Az új Parlament megválasztásával kellene befejezni ezt a menetrendet. Végére kellene hagyni a párt XIV. kongreszszusát, megfordítva a sok évtizedes gyakorlatot, így a párt meríteni tudna a választások során felhalmozódott politikai tapasztalatokból. Nem utolsó sorban támaszkodhatna azokra, akik a választási csatában meg tudták vívni a maguk harcát, és egy választói közösség által megmérettek. Ezáltal a pártvezetés erkölcsipolitikai bázisa "markánsabbá és szilárdabbá válhatna. Erre lehet azt mondani, hogy eltér a gyakorlattól, de jogos ez a megközelítés. De felvetődhet az a kérdés is, hogy a választásokon milyen platformmal lépnek fel a párttagok. Ha nincs kongresszus, nincs program sem. Én azt gondolom, a Központi Bizottság programelőkészítő munkáját úgy kell meggyorsítani, hogy a program fő elemeit a választások előtt a párttagság megismerje, és legyen mit képviselnie. A programnak is jót tenne, ha a választási viták során felvetődő ellenvélemények, vagy véleménykülönbségek elemzésével gazdagodhatna. Változatlanul az a véleményem, hogy a párt reformpolitikáját kívülről jobbról, belülről balról támadják. A párton belüli, elsősorban baloldali típusú — nagyon nehéz itt jelzőket használni, ezt szeretném leszögezni — szemlélet mögött nagyon sajátos leegyszerűsítés húzódik meg. Változást akarnak, a változás káros mellékterméke nélkül. Márpedig én nem hiszem, hogy egy ilyen társadalmi átszerveződésben, amikor új modellt alakítunk ki, a változást némi „rendetlenség” nélkül keresztülvihetjük. A vélemények is megoszlanak, és nem tudunk minden részkérdést megválaszolni. Nem is beszélve arról, hogy mi sem tudjuk pontosan, milyen is lesz az új rendszer. A közvélemény részéről viszont egy másik típusú nyomást érzek, a parttalanság nyomását. Abban, hogy mindent tagad, ami az elmúlt harminc év alatt érték volt. Ma ez sikk, s óriási öntévesztés. Mert az 1956 utáni korszak valódi hibái minőségileg más természetűek, mint az 1956 előtti korszak hibái voltak. 1956 előtt egy klasszikus sztálini modell hibái jelentek meg, míg 1956 után ezek a durva és nyers hibák eltűntek a politika színpadáról. Nem volt törvénysértés, nem tudok róla, hogy lett volna! Nem volt önkény, ami korábban volt. Az 1956 utáni időszakban 10—15 évig helyes törekvés volt, hogy a társadalmi szervek közötti szereposztás markánsabban fogalmazódjon meg. Új szellemiség, új gyakorlat honosodott meg. Új sikerek is születtek és hibák is előfordultak. De mondom, a hibák természete más volt. Miben látom az 1956 utáni szakasz problémáját? Az 1956 utáni vezetés alapjaiban felszámolta a korábbi struktúrát, de nem épített ki egy intézményes rendszert, hogy még egyszer ne fordulhassanak elő a korábbi hibák. Az 1956 utáni vezetés eleve elutasította ezeket a torzulásokat és saját bőrén érezte annak összes káros következményét. De tény: ez a vezetés egy idő után túlzottan megszokta azt a közeget, amelyben dolgozott; egy idő után túlzottan kötődött önmaga korábbi döntéseihez, önkontrollja meggyengült, nem volt elég kritikus önmagával szemben, és ezáltal felerősödtek a szubjektív természetű tévedések. És itt van egy lényeges különbség: míg korábban 1956-ig, majd később, mondjuk az 1970-es évekig a párt- és az állami tevékenység különválasztása tudatos munka volt. Később ismét megkezdődött a „párt—állam” koncepciójának a megerősödése. Gondunkat növeli, hogy a gazdaságból nem meríthettünk elég sikerélményt. A társadalom türelmetlen és ez nyom bennünket. Pedig 1988 — másfél évtized után — az egyik legsikeresebb gazdasági esztendő volt, szinte teljesült a rövidtávú hároméves programunknak első esztendejére megtervezett időarányos leckéje. Azért mondom, hogy szinte, mert a szerkezetátalakításban nem tudtunk nagyob- bat lépni, de ezt nem tartom komoly hibának. Ez egy év után nem számonkérhető — a szerkezetátalakítás évtizedek terméke lehet. Mivel nincs elegendő sikerélmény, a társadalom türelme tovább csökkent. Dehát emlékeztetni kell rá, hogy a növekvő terheket már 1987-ben jeleztük! Mi most semmi mást nem csinálunk, mint amit 1987-ben elterveztünk, megmondtunk, s amihez türelmet kértünk! Grósz Károly annak az érzésének adott hangot, hogy a türelmetlenség egy szőkébb réteg álláspontját fejezi ki, és van egy csendes többség. A többség — mondotta — támogatja ezt a politikát. De egy szűkebb réteg valóban nagyon hangos, messzebb hallatszik a hangja, mint a türelmes és áldozatokat vállalni kész rétegéé. Az egyik oldalon tehát nincs elég sikerélmény, s ez objektíve nagy teher, s ezzel egy-két évig számolni kell. A vezetésnek jó idegekre lesz szüksége, hogy bírja a ránehezedő terheket. A dolog másik része az, hogy sok figyelemre méltó, értékes vélemény is van. Ezt szeretném leszögezni. A hangoskodók nemcsak demagógok, valódi reális dolgokat kértek és kérnek számon, de nem számolnak az objektív körülményekkel, a lehetőségekkel. Azt hiszik, hogy csak a szándékoktól függ, hogy terveinket teljesítjük-e. Ezek is nyomnak bennünket. Éppen ezért úgy érzem, hogy a májusi pártértekezlet óta a gazdasági és a politikai reformprograim végrehajtásához nem javultak, hanem romlanak a feltételek. Részben a társadalmi körülmények romlanak, részben a vezetésben meglévő különbözőségek nehezítik a helyzetet. Ezt kellene megfontolnia a párt vezetésének. A Központi Bizottságnak megvannak a lehetőségei ahhoz, hogy ezt megoldja, egyrészt ítélje meg a vezetés munkáját, s ha arra a következtetésre jut, hogy a Politikai Bizottság, vagy a főtitkár, vagy a titkárok nem tudják betölteni ebben a helyzetben a feladatukat, akkor vonja le a konzekvenciát. Ez minden kultúrájt pártban természetes dolog. Ennek a lehetőségét mindig meg kell tartani a testület számára. És akkor meg kell próbálni egy új vezetéssel, hátha sikeresebben és eredményesebben tudja a programot megvalósítani. Ezzel számolnia kell egy vezetőségnek és egy vezetőnek — hangoztatta az MSZMP főtitkára. (MTI) Grósz Károly,interjúja 1989. február 1., szerda Szovjet csapatkivonás Magyarországról (Folytatás az 1. oldalról.) egy 900 lakást, illetve 19 laktanyát, s felszabadul negyven olyan objektum, amelyet mintegy 38 millió rubeles költséggel a déli hadseregcsoport épített. A létesítmények átadásának rendjét és módját az illetékes szovjet és magyar hatóságok a közeljövőben egyeztetik. A parancsnok külön kiemelte, hogy a "Varsói Szerződés védelmi doktrínájával összhangban visszavonják a csapatokat az osztrák határtól. Meggyőződését fejezte ki, hogy a csapatok kivonása Szombathelyről, Mosonmagyaróvárról, Fertődről és Győrből, jó példája lesz a biztonsági övezet gyakorlati megteremtésének. A csapatkivonás menetrendjének ismertetése után a sajtókonferencián részt vevő szovjet vezetők válaszoltak a nagy számban megjelent újságírók kérdéseire. A Heti Világgazdaság munkatársa az iránt érdeklődött: hosszabb távon elképzelhető-e szovjet csapatok teljes kivonása Magyarországról. Borisz Sztukalin nagykövet válaszában emlékeztetett arra, hogy a szovjet kormány már többször szorgalmazta a két szembenálló katonai-politikai tömb, a NATO és a Varsói Szerződés feloszlatásának szükségességét. Amíg azonban a katonai tömbök léteznek, elkerülhetetlen, hogy a Varsói Szerződéshez tartozó csapatok a stratégia követelményeit figyelembe véve — az érintett országok kormányközi megállapodása alapján — különböző régiókban állomásozzanak. A Szovjetunió továbbra is fenntartja javaslatát: egyidejűleg történjék meg a külföldön állomásozó idegen csapatok kivonása. A javaslat valóra váltásához jó feltételeket teremt a Bécsben tavasszal megnyíló európai hagyományos haderőcsökkentési fórum. A televízió tudósítója azt kérdezte Fedor Krivda hadseregtábornoktól, milyen a szovjet hadsereg vezetésében a peresztrojka híveinek és a konzervatív erőknek a viszonya, akadtak-e ellenzői az egyoldalú csapatcsökkentése* nek. A szovjet katonai vezető válasza: „Az egész nép egységes abban, hogy a csapatcsökkentéseket olyan mértékben kell végrehajtani, ahogy azt Gorbacsov főtitkár az ENSZ közgyűlés 43. ülésszakán bejelentette. Mi az egész világ előtt kijelentettük — és ez a Varsói Szerződés védelmi doktrínájának kulcseleme —, hogy nem törekszünk nagyobb fegyveres erők fenntartására, mint amilyennel NATO-beli ellenfelünk rendelkezik. Fegyveres erőink csak azt a célt szolgálják, hogy szavatolják biztonságunkat és barátaink biztonságát." (MTI) A másik fél nézeteinek jobb ismeretével kezdődhetnek az új tárgyalások NATO-reagálása Brüsszel (Reuter). A NATO részéről hétfőn üdvözölték a Varsói Szerződésnek azt a lépését, hogy fennállása óta első ízben részletes adatokat tett közzé fegyveres erőinek felépítéséről. Ugyanakkor elutasították a VSZ-nek azt a véleményét, hogy a két szervezet között lényegében erőegyensúly áll fenn. A NATO szóvivője Brüszszelben hétfőn kijelentette, hogy a paritásról szóló kimutatás „nem felel meg a tényleges helyzetnek”. (A NATO tavaly novemberben hozta nyilvánosságra saját változatát a kelet—nyugati hagyományos katonai erők helyze- VSZ-nyilatkozatra tével, azt állítva, hogy a VSZ csaknem minden területen jelentős fölényben van.) John Galvin tábornok, a NATO európai egyesített erőinek főparancsnoka , szintén kétségbe vonta, hogy a két katonai szervezet között erőegyensúly áll fenn. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a NATO és a Varsói Szerződés „a másik fél nézeteinek jobb megértésével kezdheti meg az új tárgyalásokat a hagyományos fegyverzetek csökkentéséről”. Mint ismeretes, Bécsben március elején kezdődik meg a NATO 16 és a VSZ hét tagállamának új tárgyalássorozata. Miből választja új ruháit Raisza Gorbacsov fizetése 1500 rubel Moszkva (Reuter): Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár és államelnök havi illetménye valamivel haladja meg az 1500 rubelt — erről is szólt kedden megjelent interjújában Vitalij Korotics, az Ogonyok című népszerű folyóirat szerkesztője. Korotics a Mologyozs Moldavii hasábjain kifejtette: az emberek között — információ híján — szóbeszéd tárgya például az, hogy Raisza Gorbacsova miből vásárolja új ruuháit. A kérdés könnyen megválaszolható az első számú szovjet politikus fizetésének ismeretében — mondotta. (Az átlagbér jelenleg 200 rubel körül mozog a Szovjetunióban.) A szerkesztő elmondta azt is, hogy Gorbacsov az Amerikában megjelent könyve után járó 600 ezer dollárt teljes egészében a központi bizottság rendelkezésére bocsátotta. TELEX TELEX TELEX Németh Miklós nyilatkozata az ORF-nek Németh Miklós kormányfő időszerű magyar bel- és külpolitikai kérdésekről, a kormányzati munka személyi feltételeiről nyilatkozott Lendvai Pálnak, az Osztrák Televízió főintendánsának. Az ORF hétfői híradóműsorában sugározta a nyilatkozatot. NSZK-beli képviselők Debrecenben Az Otto Schilynek, a „zöldek” képviselőcsoportja tagjának vezetésével hazánkban tartózkodó NSZK-beli parlamenti küldöttség kedden Debrecenbe látogatott. A bonni törvényhozás német—magyar baráti csoportjának tagjaiból álló küldöttség, amelyben minden parlamenti párt képviselteti magát, a Romániából áttelepültek helyzetét tanulmányozta Hajdú-Bihar megye székhelyén. Rehabilitálások a Szovjetunióban Újabb, mintegy 25 ezer, a sztálini uralom idején igazságtalanul elítélt személy rehabilitálásáról rendelkezett egyik legutóbbi, január 16-ikán kelt határozatában a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége. Magyar—görög baráti kör alakul A magyar—görög kulturális kapcsolatok ápolására baráti kört alakítanak hazánkban élő görögök és a magyar kulturális és szellemi élet elismert személyiségei. Az alakuló közgyűlést március 31-ig kívánják megrendezni.