Zalai Hírlap, 2018. szeptember (74. évfolyam, 203-227. szám)
2018-09-20 / 219. szám
Az Ariel 500 D megelőzte a korát. Marad a napos idő, csapadék nem várható. Ma Friderika nevű olvasóinkat köszöntjük! Jó reggelt, Zala megye! Valamikor leállt a forgalom a faluban, amikor a jószágot beterelték a legelőről. Lassan bandukoltak az úttest közepén a kövér tehenek, és valamennyi hazatalált. Nem tudom, létezik-e ilyen vidék még. Pár éve az egyik faluban elmondták, már egyetlen háznál sem tartanak szarvasmarhát. Egy másik zalai faluban a szomszédai rá akarták kényszeríteni az egyetlen marhatartót, hogy takarítsa fel a közutat, mivel a legelőről hazatérő jószágai otthagyták a nyomukat. Ez hozzátartozott valamikor a falusi életformához, ma már nem. A termelést támogató rendszer is inkább a növénytermesztőknek kínált biztosabb jövedelmet. Az agrárkormányzat évek óta hangoztatja az állattenyésztés fejlesztését, a szarvasmarhatartás propagálását, s állítólag elindult a változás. Vajon eljön az idő, amikor ismét hazatalálnak a tehenek? HAJDÚ PÉTER__________ peter.hajdu@zalaihirlap.hu Jért újabb szabadtéri pálya az edzéshez Társadalmi munkában, széles körű összefogásnak köszönhetően nyílt meg szerdán a megyeszékhely második szabadtéri edzőpályája az Apáczai művelődési központ északi oldalán. Itt számos eszköz várja a sportolni vágyókat, hogy elsősorban a saját testsúlyukat felhasználva fejlesszék erőnlétüket. A streetworkout-pálya létrejöttének történetéről továbbiakat a 4. oldalon olvashatnak. AG Fotó: Pezzetta A járóbeteg-ellátás és a várólisták BALATONFÜREDA járóbeteg-szakellátás előtt álló feladatokról tanácskoznak Balatonfüreden. A háromnapos konferencián egyebek mellett a várólisták csökkentésére irányuló intézkedések kerülnek napirendre. A nyitónapon Kiss Zsolt, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő főigazgató-helyettese arról beszélt, hogy mintegy ötmilliárd forintból megoldható lehet a várakozási idő csökkentése a járóbeteg-ellátásban. Tóth Tibor, a Medicina 2000 Szövetség elnökhelyettese a Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalását ismertetve elmondta, meg kell szüntetni az ambuláns és egynapos sebészeti beavatkozások volumenkorlátját, és szólt egyebek mellett a szakemberek elöregedésének és a külföldi munkavállalásnak a problémájáról is. MTI Tóth Norbert római impressziói Tavaszi, római tanulmányútja során gyűjtött impresszióit formálta kiállítássá Tóth Norbert megyeszékhelyi képzőművész, aki korábban 15 éven át az Ady-iskola tanára volt. Az installációkat, digitális printeket, lemeszelt szekkókat, vízben feloldott agyagszobrokat egyaránt felvonultató tárlat a jelenlét erejét, a megismételhetetlen pillanat megélését helyezte fókuszba. Felvételünkön épp oltott mésszel keni át egyik művét Tóth Norbert. Az alkotói koncepció jobb megértéséhez lapunk 12. oldalán kínálunk segítséget. MH Fotó: Pezzetta Umberto Megéri a gazdáknak szarvasmarhát tartani ZALAEGERSZEG A marhatartásnak hagyománya volt Zalában is, de a rendszerváltást követően ez a helyzet az egész országban megváltozott. Az utóbbi években azonban - noha a mezőgazdasági termelésben most is a növénytermesztés a vezető ágazat - növekszik az állattenyésztés volumene, azon belül is kimagasló a húsmarhatartás jelentősége. A közelmúltban a charolais szarvasmarhafajtát tenyésztők egyesülete tartott szakmai fórumot a megyében. A francia eredetű, húshasznú fajtát tenyésztők regionális szakmai napjának célja a fajta népszerűsítése és a gazdasági lehetőségeinek ismertetése volt. A marhahúsfogyasztás propagálását a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is zászlajára tűzte. HP Részletek az 5. oldalon KRÓNIKA A szakképzés előtt álló kihívásokról, a felnőttképzés változásairól volt szó a tegnapi tanévnyitón. 4. KRÓNIKA A kanizsai városüzemeltető a játszótéri eszközök karbantartásán dolgozik. 3. FÓKUSZ A Batthyány-iskola Virág Benedek Kórusa megtartotta a Dallamok Éjszakáját. 7. Idősek hónapja ZALAEGERSZEG Október 1. az idősek világnapja, ám a megyeszékhelyen már az ezt megelőző időszak, és az egész október az ezüst generációt köszöntő programok jegyében telik. Erről tartottak szerdán sajtótájékoztatót a polgármesteri hivatalban. Balaicz Zoltán polgármester kiemelte, a szépkorúakkal való törődés fontos pillér az önkormányzat munkájában, bizonyítják ezt az elnyert idősbarát díjak is. 2016 óta fokozatosan emelkedik a megyeszékhely lakóinak száma, ám az újszülöttek érkezése feletti öröm sem homályosíja el a gondoskodó felelősséget, amivel a közösség azoknak a generációknak tartozik, amelyek felépítették a várost, a megyét. E cél megvalósításában az önkormányzatnak nagy segítségére van az Idősügyi Tanács és az Életet az Éveknek Országos Szövetség Zala Megyei Szervezete. Az egy hónapos színes programkavalkádból kiemelte a Zalaegerszegi Honvéd Klub 50 éves jubileumi ünnepségét (szeptember 26. Keresztury VMK), a díszokleveles pedagógusok köszöntését (október II. , Városi Hangverseny- és Kiállítóterem), az immár háromszáz fős hallgatói létszámot felmutató Szenior Akadémia összejöveteleit, valamint az ünnepélyes zárórendezvényt (október 30., Városi Hangverseny- és Kiállítóterem), amelyen fellép többek között Berecz András ének- és mesemondó. Folytatás a 4. oldalon hasonló címmel Több mint kétszáz kilós óriástök termett Zalában PÓRSZOMBAT Kiss Attila pórszombati dísz- és sütőtöktermelő idén először foglalkozott óriástökkel, s máris szép sikert ért el vele: a rácalmási tökfesztiválon rendezett versenyen országos második helyezett lett egy hatalmas, 218 kilogrammos sütőtökkel. Ennél kisebb példányokkal is megelégedhetünk azonban, ha sütőtökből szeretnénk finom csemegét készíteni. Legtöbben egyszerűen megsütik a sütőben a tököt, lapunk 11. oldalán ugyanakkor közzéteszünk néhány ötletet arra vonatkozóan, hogyan ehetjük főfogásként is az egészséges és ízletes termést. ZH Kiss Attila pórszombati termelő a rácalmási fesztiválon országos második díjat nyert az óriástökkel