Zalamegye, 1889. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1889-11-17 / 46. szám

VT iI.­ folyam. Zala-Egerszeg, 1889. november 17. 40>. szám. Előfizetési di­­j: Egészévre 4 ft., Félévre 2 ft., Negyedévre 7 f­t.. Hirdetmények : :1 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirde­tésnél 7 kr., b­élyegdij 30 kr. Nyilttér |i elitsora 1­ kr. ZALAMEGTE tr & n­r­i­si es i JL A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szer­kesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fo­gadunk el. Kéziratokat nem kíisilunk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kam­ara" hivatalos közlönye. Meg­jelenik minden vasárnap. A női emancipatió. Tengernyi papiros, tengernyi tinta és ten­gernyi nyomdafesték elfogyott már, mióta a vén I Európában is napirendre került a női életh­iva­­­­tás kérdése.­­ A conservativ szellemű egyének nem igen tudnak még máig sem megbékülni azzal a gon­dolattal, hogy a nők elszállíttatván a tulajdon­képeni anyagi szent hivatástól, oly foglalkozási kört kapjanak, mely ez ideig csupán férfiak számára volt nyitva. Tagadhatatlan is, hogy rengeteg sok kö­rülmén­nyel meg lehet okolni az ő álláspont­jukat, de viszont rengeteg sok ok harcol mellett, hogy a nők ne szoríttassanak le a fér­­­fiaknak szánt életpályák mindegyikéről. Igen természetes, hogy a két tábor között van a helyes út. És a tapasztalat csakugyan azt bizonyítja, hogy nálunk a gyakorlati téren ezt a közép­utat igyekeztek követni. Így azu­tán nálunk az Amerikából importált női eman­cipatió kérdése csupán az elmélet­ terén vert erősebb hullámokat; a gyakorlati téren egészen simán, minden társadalmi forrongás vagy vis­sza­hatás nélkül lett megoldva. Ugy, de az amerikai szellem folytonosan erősebb mértékben hódít. A haladásában pilla­natra sem nyugvó új­ világ meg-megmozdítja a csendesebb természetű Európa fölött is a leve­gőt; az ott történő dolgok hatástalanul nem maradhatnak ideát sem­ s így folyton felszínre kerülnek oly dolgok, mik nálunk igen szokat­lanok s a mi közszellemünk rendkívül nehezen bírja azokat assimilálni. Legutóbb történt, hogy egy nő folyamo­dott az egyetemre való fölvételért. Az egyetemi tanács egybegyűlt s azt a határozatot hozták, hogy miután ez nálunk szokatlan dolog s a hazai törvények erre nézve semmiféle utasítást nem adnak, a kérelemnek hely nem adható. Így azután az egyetemi tanulmányok nyilvános végzésétől az ambiciózus hölgy ez­úttal elültetett. Igaz, hogy kissé különös szaktudományok hallgatására akart beiratkozni; többek között a hittudományokat is hallgatni akarta. De ez a dolog elvi oldalán nem változtat. Ezzel az eset­tel, mint, most már konkrét esettel szemben, mindenkiben az a kérdés merülhet föl: vajjon a nőknek van-e, lehet-e jogosultságuk ily irány­ban követni magasabb ambiciókat? Erre a kérdésre is volna és van is bizo­nyosan egy egész tábor, mely azt a feleletet adná vagy adja, hogy a tulajdonképeni női rendeltetés szempontjából nincs. De akad egy egész tábor másfélül, mely azt hangsúlyozza, hogy föltétlenül van, — az emberi egyenlőség magasztos elvénél fogva. És íme itt is középen van a helyes, az elfogadható ut. Sem azoknak, kik a nők előtt föltétlenül meg akarnak nyit­tatni minden férfi életpályát, — sem azoknak, kik előttük kivétel nélkül minden foglalkozási kört el akarnak zárni, — nincsen igazuk. Nincs pedig igazuk azért, mert kizárólag a nőkre való tekintettel, illetőleg azok helyzetének tekintetbe vételével, kik valamely pályára törekesznek, ítélik meg a dolgot. Pedig midőn arról van vagy lehet szó, hogy a nők beeresztessenek-e a férfiak foglal­kozási köreibe, életpályájába? — nem kizárólag azok helyzetét kell figyelembe venni, akik ily­ként maguknak existentiát akarnak teremteni, hanem tekintetbe kell venni éppen oly mérték­ben, hogy annak a jognak vagy előnynek meg­adása a közérdek szempontjából szükséges-e ? előnyt biztosító-e? Na és, ha ily szempontból taglaljuk a dol­got, akkor föltétlenül nem nyitnak ugyan törekvő nőinknek utat az egyetem minden szakjára, de be fogjuk látni, hogy bizonyos mértékben az orvosi szakot okvetlenül m­eg kellene nyitni előttük. A fölvételt lehetne bizonyos föltételek­hez szabni, mi­által az egyetem a túltömöttség ellen biztosítható volna, de más részről magra i­s a foglalkozási kör természete is meglehetősen korlátozná a belépők számát. Hogy ezáltal mily általános óhaj, mily nagy, a szükséges kívánalom menne teljesedésbe. —­ azt következmények mutatnák meg! Szomorú stat­istikát lehetne összeállítani azokról a nőkről, kik csekély, a fejlődés stádiumában m­ég kön­­nyen gyógyíth­ató bajukat inkább halálos kime­netelűvé engedték fejlődni, hogysem férfi orvossal közölték volna azt, mintsem a szakvizsgálatnak alávetették volna magukat. Legföljebb a végső kétségbeesésben s akkor vetették annak magu­kat alá, mikor már a segítség késő volt. És hányan haltak és halnak meg a­nélkül, hogy szakértő orvoshoz fordultak volna, vagy for­dulnának. Kétségtelen tehát, hogy ily irányban vajmi szükséges volna egy lépést tennünk Amerika felé. És hisszük is, hogy jelenlegi kultusminisz­terünk, ki — úgy látszik — igen sok tekin­tetben úttörője leszen a józan haladásnak, — meg is fogja tenni a lépéseket, hogy a közér­deknek ez irányban is elég tétessék. HIRDETÉS: A zalamegyei gazdasági egyesület kertjé­ből több ezerre menő, válogatott fajú, minden nemű gyümölcsfa, akácz, gledicia és körisfa eladó. Egyesületi tagoknak a gyümölcsfa darabja 15 kr. és 2 kr. kiszedési, összesen 17 akácz, gledicia, körisfa nagyság szerint krért, 2—5 krig szolgál­tatik ki. ö a Nem tagoknak a gyümölcsfák darabja 20 kr. és 2 kr. szedési díj mellett, a többi csemete j pedig 5—10 kvig számíttatik. A megrendelések Zala-Egerszegre a gazda­o­r o­a­sági egyesület elnökségéhez intézendők. Zala-Egerszeg, 1889. évi november 12-én. Orosz Pál egyesületi titkár. Megyei élet. .A megyei közigazgatási bizottság november havi ülé­sét Svastits Benő főispán őméltóságának elnöklete alatt f. hó 12-én tartotta. Őméltósága üdvözölvén a bizottság tagjait, jelenté, hogy a földmivelésügyi miniszter a közigazgatási bizott­ságba a vármegye közgazdasági előadójául Orosz Pált nevezte ki s ajánlá­tt a bizottság figyelmébe, mit a bizottság tagjai lelkes éljennel fogadtak. „Zalamegye" tárcája. Almanach.* Már már azt hittük, hogy az Almanachok kora örökre lejárt minálunk. A sajtó rohamos fejlődése álta­lában egyre kisebb területre kezdé szorítani a szépiro­dalmi könyveket s az utolsó tíz évben még gondolni is alig mertek kiadók arra, hogy a kedves Almanachokat fölkeltsék mohlepte sírjaikból. emlékezetű Körülbelül így okoskodtak : minek almanach, mikor a napi sajtó elárasztja a közönséget regén­nyel, novellával, tárcával­? Vajjon van-e nálunk még publikum, mely kedvelt íróit, a­kikkel külön-külön mindegyre találkozik, együtt is szeresse látni. Ez a kérdés sok fejtörést okozott kiadók­nak és íróknak egyaránt, mígnem a Singer és Wolfner kiadó­cég, szövetkezve Mikszáth Kálmánnal, „mert és nyert". A közönség hamar megadta a választ: szereti együtt látni kedvelt íróit. A Mikszáth féle Igenis, Alma­nach váratlanul fényes sikert aratott első föllépésével s ma már az Almanach a legnépszerűbb szépirodalmi könyv Magyarországon. A magyarázat igen egyszerű: az Al­manach a régibb és ujabb írói nemzedék legjobbjainak a találkozója,­­ mert valamennyi nem találhat helyet egyszerre, minden esztendővel ujabb meg ujabb, a kö­zönség előtt azonban nem ismeretlen név vegyül a ré­gibbek közé. Minden esztendőben 14 —15 elbeszélő ta­lálkozik a­­ Almanachban s mesél egy nálunk szokatla­nul nagy számú közönségnek. A magyar írók általában fájdalom — még mindig szenvednek az ősrégi ma­gyar betegségben, de csodák csodája, mihelyt arról van szó, hogy az Almanach közönségének kell írni, levet­kőzik e betegséget s igazi becsület, kérdésévé teszik, hogy az Almanachba a legszebb dolgukat írják meg a legszebben, a legtöbb gonddal. Mert egy napi­lapban a sok mindenféle közlemény közt elvész a gyenge, hirte­lenében összehányt-vetett dolgozat is, ám az Almanach­ban valamennyi igyekszik kitenni magáért, tudván, hogy nem olyan közönség elé lép, a­mely csak olvas, de a­mely bírál is. Valóságos nemes verseny az, melyre kel­nek íróink, — öregek és ifjak — minden esztendőben egyszer. Ennek természetesen a közönség örül a leg­jobban. Innen van aztán, hogy az Almanach évről évre emelkedik nemcsak érdekességében, de irodalmi érté­kében is. Előttem fekszik az 1890-re szóló Almanach, harmadik évfolyam e nagybecsű vállalatból. S mindjárt a kellemesen lep meg, hogy Mikszáth szellemes előszava után Jókai, a magyar költők fejedelme, nyitja meg a sor­t. Jókai mindig érdekes, most különösen az, mert csakugyan beváltja fenyegetését az aradi hölgyekkel szemben: vázát adja ama színművének, melynek aradi nők lesznek a hősei. Az aradi nők voltak t. i. a­kik megfogadták, hogy Jókaitól, a 26. § megszavazása után, nem olvasnak többet. De egy regényírón bajos kifogni, főként ha az a regényíró Jókai. Mindjárt megfenyegette (?) az ara­di nőket, hogy csak azért is drámát ír, melynek ők lesznek a hősnői s mint az Almanachban jelzi, e kedves fenyegetését tényleg be is váltotta. Hogy tapsol­nak majd e drámának az aradi hölgyek, csupa öröm lesz látni. Jókai után mindjárt egy fiatal leány : Tutsek Anna. A szerkesztőtől mindenesetre szép figyelem volt, hogy a nagyobb közönség előtt most először föllépő fiatal leány kezét a Jókai kezébe teszi. Ám hogy ma­gára is biztosra menne, azt mindenki el fogja ismerni, a­ki elolvassa a „Reggeltől estig” című költői szép 110 vellát. Uj név e helyen a Márai Károlyé is, de pom­pásan beillik az előkelő társaságba. Egy kis vígjáték játszódik le előttünk egészséges humortól pezsgő novel­lájában. Csak jelenetezni kellene s kész a vígjáték, méltó társa a „ Virágfakadás"-nak, mely ma is repertoire­darabja a nemzeti színháznak. Megint egy uj név: Justh Zsigmond. Egy pár éve, hogy feltűnt e fiatal író, ki nemcsak az életben, de az író­világban is méltó helyet foglal el az előkelő­ségek közt. A­ki „A két Ernesztiná"-t elolvassa, annak kedvencévé lesz Justh Zsigmond, ki nemcsak éleslátású megfigyelő, de ügyes elbeszélő is. Nemcsak színez, de mesél is s alakjai valósággal el vannak lesve az életből. Több uj alak nincs az Almanachban. A többivel találkozott az olvasó az Almanachnak vagy első, vagy második évfolyamában. Újra találkozunk a régi gárda egy jelesével : Vadnai Károlylyal, kinek Bolla Nella sajátságos című novellája a szabadságharc és az azt követő sötét korszakból veszi érdekes tárgyát. Bolla Nella vén leány s megindító történet mondja el , hogyan lett azzá. A hölgyvilágot Tutsek Annán kivü­l Beninczkyné Bajza Lenke és Gyarmathy Zsigáné képviselik. Beniczky­né idegen földön játszat le egy romantikus, érdekes meséjű történetet, míg a Gyarmathy Zsigáné története („Házasság, hadverés Isten dolga") az ő kedves Kalota­szegjén játszódik le s egyike az Almanach legszebb darabjainak. Most jön a fiatal gárda, Petelei István, a rajzok kitűnő mestere (Az Öreg legény), Tóth Béla az ő Gül­babájával, aztán Bársony István, a „Szabad ég alatt" írója, ki nemcsak a leírásokban, de a mesélésben is nagyhirtelen elsőrendű íróvá lett, Rákosi Viktor, kit sokkal többen ismernek Sipulusz néven. Hevesi József *) A m­an­ach­ az 1890. évre. Szerkeszti Mikszáth Kálm­ in Kisvelem­es Regény­tár V. évfolyam V. VI. kötete. Singer és Wolfiir kiaüa­ a Ara diszkütésben 1 forint. Mai számunkhoz negyed iv melleklet van csatolva.

Next