Zászlónk, 1929. szeptember - 1930. június (28. évfolyam, 1-10. szám)
1930-03-15 / 7. szám
1930 március 15. ZÁSZLÓNK ment a vízből 35 angolt. Az elsülyesztett hajók száma csakhamar tizenkettőre emelkedik, más tíz hajót pedig hasznavehetetlenné tesznek a mieink. A tulajdonképeni csata reggel 8-kor fejlődik ki, amikor az ellenséges hadihajók fölsorakoznak. A vezérhajót a „Csepel“ szerencsésen lövi és kiállítja a harcból. A csata első része az ellenség vereségével végződik. Visszavonulnak. Az ellenséges repülők bombázzák a Novarát, de sikertelenül. Horthy Miklós ügyes manőverezéssel kijátssza őket. Megérkeznek a francia hadihajók. Rövid csata után ezek is visszavonulnak. Most következik az együttes támadás: olasz, angol és francia hajók vonulnak ellenünk. — Horthy Miklós működésbe hozza a ködfejlesztő készülékeket s a mesterséges köd védelme alatt megközelíti az ellenséget. Az ütközet borzalmas. Jobbról az angolok, balról az olaszok tüzelnek a mieinkre. A Novara egyik ágyújának a legénységét lesöpri a gránát. Hajóink tűzgeszben száguldanak át. A vezérlőtorony posztján áll Horthy Miklós s vakmerő, határozott mozdulatokkal kiparírozza az ellenség lövéseit. A harc kiterjedt a levegőbe s a víz alá is. 10 óra 10 perckor egy gránát csap le a Novara parancsnoki hídja mögé. Mérges gáz fejlődik, acélszilánkok röpülnek szét. Horthy Miklós több sebtől vérzik, lábát égési sebek fedik. Az orvos bekötözi. Széken a parancsnoki hídra viteti magát s tovább vezeti az ütközetet. J/211-kor a Novarát egy 15-ös gránát harcképtelenné teszi. Szerencsére újabb repülőink érkeznek s bombázzák az ellenség hajóit, amelyek hirtelen tüzet szüntetnek és visszavonulnak. Horthy Miklós öt hajója legyőzte az ellenség tizenhét hajóját. Ágyúink 2629 lövést adtak le. Horthyt ilyen erőfeszítések nevelték vezérünkké. (R.) Horthy Miklós a Novara cirkáló parancsnoki hídján. NYIROKEREK ÉS NYÍRÓ KMIRIGYEK. A vér önmagába visszatérő körpályán bonyolítja le a test anyagforgalmát. Kifogyhatatlan hőséggel szállítja a levegőből lehasított oxigént, a táplálékból kibányászott szenet, hogy minden sejtpolgárnak jusson a megelégülésig. Közben felszedi a fojtogató széndioxidot, a mérgező salaktermékeket, hogy útját állja a végzetes összeomlásnak. „Körüljár, jót cselekedvén”, de mindig tisztes távolban marad a nyomortanyáktól. A hajszálerek állomásain a korlátok mögött tolongó sejtpolgárok rongyos plundrában, étlen-szomjan, dideregve várják a drága nedűt, amely szennyet mos, éhséget csillapít, meleget pezsdít. A drága nedűtől kotyogó hajó azonban nem áll meg az állomásokon, csak lassít. Fütty nélkül, nesztelenül iramlik tovább. Nem törődik az éhes verebek csiripelésével, varjak károgásával. Szeme túlnéz a látóhatáron: nem egyeseknek, hanem az egész birodalomnak viszi az élet ígéretét. Ki törjön hát kenyeret a vérparton morajló, jajveszéklő tömegnek? Mit ér a méltóságteljesen elsuhanó hajó gyönyörű alkotása a szeretetadományok olajos korsóival, ha még az állomásokon sem sikerül a nyomor háborgó tengerét lecsendesíteni? A látványosság lukullusi gyönyörűségeitől nem csitul el az éhes gyomor sikoltó lármája. Csak türelem! A szervezet csodálatos leleményességgel hidalja át azt a mély szakadékot, amely a hömpölygő vér s az élelemre váró sejtpolgárok között tátong. Nem engedi meg a kordon áttörését, az üdvhajó megrohanását, mert az forradalmat jelentene. Forradalommal nem lehet sokáig fenntartani az éhező társadalmat. Az élelmesek szétkapkodnák az elkommunizált kenyeret, a szemérmes koldusok pedig éhen halnának. A szervezet abból az elvből indul ki, hogy mindenkinek egyforma joga van az élethez. Ezért a hajóállomásokon a sejttársadalom szabad rendelkezésére hordárokat, fuvarosokat alkalmaz. A hordárok sebtében kihajigálják az élelmiszerládákat az átvonuló hajóból, a fuvarosok felrakják s tipegve vontatják a tanyákra. Így aztán nemcsak a lármásoknak, a hajóállomásokon tülekedőknek, hanem a visszavonultan élőknek, a betegeknek, árváknak és csendesen agonizálóknak is egyformán jut az édes ,,hazai”-ból. S hogy ez a céltudatos, az osztó igazság jegyében folyó szeretetmunka egy pillanatra se rekedjen meg a kátyúban, nem szárazon, hanem vizen történik a közvetítés. Ezért a főforgalmat irányító véren kívül még egy más folyadékrendszerre is van szükség, amely az átmenő, tranzitó forgalmat bonyolítja le a vér és testszövetek között. Ez az összekötő folyadékrendszer a nyirok, lympha. Latin neve kristálytiszta vizet jelent, mert a nyirok a vérhez viszonyítva átlátszó, színtelen. A nyirok szülőanyja a vér. A vér, mint tudjuk, zárt csőrendszerben forog. Szilárd, sejtes elemei sohasem hagyják el a vezetéket. Legfeljebb néhány fehér vérsejt szokott ellógni, nem hűtlenségből, hanem kötelességből, hogy felkeresse és oldalba kenje a veszedelmes utonállókat, a baktériumokat. A vér folyékony része, a vérnedv, azonban nem fér a bőrébe. Lassan átszikkad a véredények fajzatán, majd behatolva minden apró résen és szakadékon, annyira alámossa és átitatja a testszöveteket, hogy minden oldalról körülnyaldossa a sejteket. A sejtek megelégedetten nyújtózkodnak a vérizzadmány- 195