Zempléni Múzsa, 2005 (5. évfolyam, 17-20. szám)
2005-12-01 / 4. szám
Zempléni Múzsa és esszéista, már 1890-ben rámutatott Maupassant stílusának egyáltalán nem mellékes értékű formai fölényére Zolával és a többi francia naturalistával összevetve. „Abban az időben és abban az országban, amelyben a legjelesebb írók abban tetszelegtek, hogy féloldalon vagy egész oldalon írták a mondatot, míg az állítmány következett: üvegházak százféle virága, vásárcsarnokok tömérdek halai és főzelékfajtája felsorolásával igyekeztek hatást elérni: rövid volt, rövid és tömör, rövid és merész. Kíméletlenül érzéki, ironikus egészen a cinizmusig, vidám, vagy csípős, de mindig rövid.” William Somerset Maugham kijelentette, hogy Maupassant-t illeti „a XIX. század legjobb elbeszélőjének” rangja. Hatása az angol nyelvű irodalomban tetten érhető Katherine Mansfield, John Galsworthy és David Herbert Lawrence műveiben. (Míg Thomas Hardyt az angol Zolának, addig Lawrence-t az angol Maupassant-nak is nevezték.) Az amerikai írók közül csodálta őt William Saroyan, Theodore Dreiser, John Dos Passos, Henry Miller és általában a naturalista ízű színezetű realista irányzat. Ivan Szergejevics Turgenyev még kéziratban megismerhette az Egy asszony élete című regényt, bő három hónappal a Gil Bias-ban való folytatásos megjelenése előtt. „A regény tartalmát ismerem — írta Sztaszjulevicsnek 1882 novemberében kelt levelében egyáltalában nem sikamlós, mint Maupassant némely más írása. A napokban felolvasott belőle néhány hosszabb részletet, és el voltam tőle ragadtatva; a Bovaryné óta nem jelent meg ehhez fogható mű. Ez aztán más, mint Zola és társai. Tudom, az a hírem, hogy túlságosan elnéző bíró és kritikus vagyok, de vagy nem értek az irodalomhoz, vagy Maupassant regénye igazán kimagasló munka, valódi remekmű!” Lev Nyikolajevics Tolsztoj Turgenyev közvetítésével ismerte meg Maupassant-t. Neki ajánlotta és ajándékozta 1881-ben A Tellier ház című novelláskötetet, amelyet Turgenyev fordított le oroszra. Tolsztoj is az Egy asszony életét tartotta a francia és a kortárs világirodalom egyik legjobb regényének. Válogatásában és szerkesztésében jelent meg 1893-ban Maupassant műveinek orosz kiadása, a következő évben pedig a Mont-Oriol, amelyhez tanulmányméretű előszót írt. Ebből idézünk egy jellemző, etikai bírálatot is hozzáfűző részletet. „Olvasmányomból ítélve, meggyőződtem róla, hogy Maupassant tehetséggel, vagyis a figyelem adottságával rendelkezik, s ez az élet tárgyaiban és jelenségeiben feltárja előtte azokat a tulajdonságokat, amelyeket mások nem látnak; művében megvan a forma szépsége, vagyis világosan, egyszerűen és szépen fejezi ki mondanivalóját; megvan benne a művészi alkotás értékének az a feltétele is, amely nélkül az nem kelt hatást - az őszinteség, vagyis nem színlelte a szeretetet és gyűlöletet, hanem valóban szerette és gyűlölte azt, amiről írt. Sajnos azonban, az értékes műalkotás első s alighanem legfontosabb feltételének, az ábrázolt téma helyes, erkölcsi felfogásának - azaz a jó és a rossz közti különbség tudatának - híján azt szerette és ábrázolta, amit nem kell szeretni és ábrázolni, s nem szerette, nem ábrázolta azt, ami szeretni és ábrázolni kell.” Anton Pavlovics Csehov Nőuralom című elbeszélésében (1894) Liszevics áradozva beszél arról Anna Akimovának, hogy Maupassant „egyetlen lapja többet nyújt, mint a világ minden kincse! Ahány sor, annyi új távlat. Nála a lélek leghalkabb, leggyöngédebb rezzenései erős, viharzó érzetekkel váltakoznak, a lelke mintha negyvenezer atmoszféra nyomás alatt fordulna valamely elmosódottan rózsaszínű tárgy parányi darabja felé, mely, ha egyáltalán lehetséges volna ajkára vennie, bizonyára bódítóan érzéki ízű lenne. Milyen őrületes tánca az átmenetnek, motívumoknak, dallamoknak!” Maupassant magyarországi ismertsége és népszerűsége szinte a franciaországival egyidős. Publicisztikáján és egy-két útikönyvén kívül minden munkája olvasható magyarul. „Valaha mindenki őt olvasta” - írta Kosztolányi Dezső 1924. február 1-jén a Nyugatban. „Még emlékszünk 18