Magyar Muzsikaszó, 1935 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1935-07-01 / 7-8. szám

Magyar muzsikaszó A hangszóró mellől Utry Anna legutóbbi szereplése sem okozott csalódást híveinek. Hangja édesen csengő, a tavaszt árasztja a hangszóróból. Ica, rica, kukorica... énekli Karácsonyi Margit a rádióban és az első benyomása a hallgatónak az, mintha itt valami versenyfutás lenne. Talán az is, talán azt akarja bizonyítani a jóhangú énekesnő, hogy birja úgy, mint Bodán, vagy Utry. Hát birja, birja, de mi értelme van ennek. Nem versenyéneklést akarunk hallani, hanem jó előadást, jó változatos műsort, szép nótákat, dalokat kedves Ka­rácsonyi Margit. Kishonti József a Székesfővárosi Zenekar élén énekelt. Büszkeséggel hallgattuk a Magyar Mu­zsikaszó felfedezettjét és örömmel tölt el bennünket pályájának felfelé ívelése Úgy halljuk egy jelentős külföldi szereplése azon hiúsult meg, hogy nem tud anyanyel­vén kívül más nyelven énekelni. (Most szorgalmasan tanul..) Heinemann Sándornak nem fontos­­ újra, hogy magyar műsort adjon. Bizo­nyára azért, mert elsején ismét külföldre indul. Javuljon meg igen tisztelt Sándor úr. Most lesz alkalma külföldön kitom­bolni magát idegen számokkal. Vagy ta­lán ott magyarokat játszik? Mert akkor mindent megbocsájtunk, bár ,sajnos, ez teljesen valószínűtlennek látszik ... Az új Mandits jazz kellemes meglepetést jelent. Az eddig is nagyszerűen szereplő művészzenekar, most még nagyszerűbb produkciót nyújt. (Úgy halljuk a télire az Ostendébe szer­ződtek.) A sokoldalú Bachmann zenekar értékes műsorszáma a rádiónak. Tökéletes szalonzenekar­, remek jazz, nagyszerű kísérő zenekar. A népszerű Szántó Gyulával mindig érdemes meg­hallgatni. Pataky Vilmos kifogástalan muzsikát ad, jól válogatott műsorral, kár, hogy ritkán szerepel. Kósa József bemutatkozása teljes sikerrel járt. A be­ígért nagy magyar műsor bizonyára kelle­mes meglepetést jelentett a hallgatóknak. Húsz szám közül alig volt külföldi jazz Kóla műsorösszeállítása irányadó lehet a többi zenekarokna­k is. Weygand Tibor szépen énekelt. Berend Endrét is csak elismeréssel jegyezhetjük fel. Zene jeles, műsor kitűnő. László Imre ismét énekelt jó volt hallgatni. Itt nem is jut eszébe gon­dolkodni a hallgatónak, hogy milyen az előadás, mert érezni az előadó dobogó szívét, dalolásának minden mondatán, Sárosi Mihály gitár-ének műsort adott. A kitűnő művész ebben a műfajban valóságos iskolát csinált Ma­gyarországot­, különösen az orosz dalok­kal. Ezzel a műsorával eltért ugyan az orosz stílustól, mert nagyon helyesen a magyar dalok szerepeltek túlsúlyban, ez­zel is igazolva, hogy Sárosi mindenben kiválót tud nyújtani. Aki mer az nyer táblás házakkal megy a Budai Színkörben. Dr­. Sándor Jenő, Kellér Dezső és Rejtő operettje száz százalékos sikert aratott, amit őszinte örömmel jegyzünk fel. S­zépségkirálynő a címe a Király Színházban bemutatott Martos-Szenes operettnek, mely új szer­zőt avat, Paksy Józsefet. Örülnénk, ha az új vállalkozás sikerrel járna, amelynek ér­dekében a szerzők mindent elkövettek. Martos Ferenc és Szenes Andor márká­zása rendes körülmények között elég is volna, de a nyár alaposan keresztülhúz­hatja vállalkozását az új zeneszerzőnek, aki elfogadta szerző elődei útmutatását és nem kereste a járatlan utakat... Remél­jük a legjobbakat... Szabadtéri előadások a Szigeten Nívós művészi vállalkozás, a legkitűnőbb művészek, a Budapesti Hangversenyzene­kar közreműködésével s a Szigetadta pom­pás természetes kulisszáival opera-, ope­rettelőadások és hangversenyek szerepel­nek váltakozva a műsoron. Csodarevüt ad a városligeti Angol Park. Kár, hogy nem magyar zenét, hanem amerikai slágert használtak fel az egyébként pompás szem­kápráztató mutatványhoz. Miért kell erre figyelmeztetni a magyarországi vállalko­zókat? Bár a szövegíró is gondolhatott volna szerzőtársaira. Muzsikaszó a Dunán július 13.-án 15 (Kéziratokat nem őrzünk meg, nem küldjük vissza s azokért semmiféle fele­lősséget nem vállalunk. Levélbeli választ csak válaszbélyeg ellenében küldünk.) L. Maca­­unvásárhely: A Magyar Muzsikaszó kótarésze minden tehetséges szerző rendelkezésére áll. Előbb azon­ban a Nagy Magyar Nótaalbum­­ban kell megjelen­ni. Az évente legtöbb pontot elért 12 mű innen a lapba kerül. Pataky János Pécs. A régi számokat példányonkint 60 fillérért megkaphatja. Ha sorozatosan óhajtja úgy visszamenő­leg is rendes előfizetési áron egyévi­­sorozatot , 5.50 előzetes beküldése el­lenében portálmentesen küldünk. Többeknek: Válaszbélyeg nélküli le­velekre nem válaszolunk. BELFÖLDÖN: Negyed évre — — — — P 1.66 Fél évre — — — — P 3 — Egész évre — — — — P 5.50 Egyes szám ára 60 fillér. KÜLFÖLDÖN: ll2 év 1/1 év egyes szám Romániában Lei N­O200 20 Csehországban Csk 28 505 Jugoszláviában Din 50 go 10 Egyéb külföldön P 4.—7-50 --.80 Az utódállamokból az előfizetés nemzet­közi válaszutalvánnyal eszközölhető. Lapunk úgy Budapesten, mint vidéken minden könyv- és zeneműkereskedésben kapható. Főbizományosaink: Budapesten: A Magyar Muzsikaszó Kiadóhivatala. Vidékre: Földes Imre, Budapest, IV., Vörösmarty­ tér 3. Előfizetéseket felvesz a kiadóhivatal Budapest, VII., Dohány-utca 68. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: VAS HENRIK Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII., Dohány-utca 68. Telefon: 45—3—33. Hivatalos órák: Kiadóhivatal: Naponta 10—2-ig Szerkesztőség: Minden szerdán délután S-7-ig­Kottarész nyomatott Preszler Mihály kőnyomd­ájában, VIL, Dob­ utca 87.

Next