Magyar Muzsikaszó, 1936 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1936-01-01 / 1. szám
MAGYAR MUZSIKASZÓ E számával ötödik évfolyamába lép a Magyar Muzsikaszó. Büszkén írjuk le ez évfordulót. Büszkén és megelégedetten tekintünk vissza az elmúlt évekre, a merész elindulástól a mai napig. Merész volt az elindulás, mert elgondolásunk valóraváltása sokak és főleg szakemberek előtt anyagilag keresztülvihetetlennek látszott. Minden anyagi támogatás nélkül indultunk el zászlónkon azzal a jelszóval: Mindent a közönségért! Egyik kiváló munkatársunk, aki mint szerző mindig ott állt buzdítólag lapunk mellett, jelentette ki első évfordulónkkor: ,,A Magyar Muzsikaszó nagyszerű pályafutása életem legkellemesebb csalódása.” Az elért sikerek, a nagyközönség példátlan szeretete további nagy munkára köteleznek. A jövőben még fokozottabb buzgalommal és igyekezettel akarjuk meghálálni a közönség szeretetét és ragaszkodását. Amellett, hogy a magyar dalkultúrát minden rendelkezésünkre álló eszközzel akarjuk továbbra is felkarolni, amellett, hogy az új szerzői generációnak alkalmat nyújtunk tehetségük nyilvánítására, továbbra is a legértékesebb népszerű magyar szerzők nótáit, műdalait és táncdalait találjuk lapunk nótaoldalain Elsősorban mindnyájunk féltet kincsét a magyar nótát istápoljuk, szorítjuk szívünkre. De helyet adunk a magyar táncdalszerzők műveinek és divatos dalainak, mert minden muzsika szívügyünk, ha magyar. A klasszikus népszerű művek közléseinél azonban elfogadjuk és átnyújtjuk a nagy mesterek örökbecsű szerzeményeit, mint az egész világ közkincseit. Mindenki megtalálhatja a Magyar Muzsikaszóban azt, ami kedvére való. Mindenkinek hozzáférhetővé tesszük lapunkat, mert hiszen fillérekért adjuk azt, amihez csak nagyobb anyagi áldozatok útján lehetne hozzáférni. Sajtórészünkben mindennel foglalkozunk, ami könnyű zene, vagy ehhez közel áll. Minden zenei ügyben ezenkívül is rendelkezésére állunk anagyközönségnek és segítségére sietünk mindenkinek, aki hozzánk fordul. Kérjük barátainkat, szeressék a Magyar Muzsikaszót, úgy mint eddig. Mi pedig továbbra is azalatt a trikolór alatt dolgozunk, melynek egyik oldalára az van írva: magyar dal, a másikra pedig: mindent aközönségért. Januári számunkban ismét hét válogatott kótát adunk. 1. Gimbelem-gombolom népdal-csárdás. 2. Offenbach: Orfeusz a pokolban c. operettjének egyik népszerű örökbecsű számát a Kánkán-t. 3. Vas Henrik új magyar táncdala a Magyaroska, mely állandó műsorszáma a rádiónak. Ilniczky László írt egészen eredeti lüktető verset a táncdalhoz, melyben elénk varázsolja a magyar rónákat, bérceket, érzékelteti a magyar élniakarást. 4. Ányos Laci a kiváló nótaköltő nagyszerű egyénisége, aranyos humora lüktet új nótájában: Bolond ember volt az aki... Ha a tréfás nótáknak tanszéket állítanának az egyetemen Ányos biztosan megkapná ... 5. Eross Béla, Petőfi klasszikus humorú versét zenésítette meg a Szomjas ember tűnődése címűt. Erőss mindig a nehezebb végén fogja meg a dolgokat. Nem pályázik olcsó sikerekre. Nemcsak a dallamra, hanem a harmóniákra is nagy súlyt helyez. Ez adja a nagy múltú magyar dalszerző értékét. A dal egyébként egy Petőfi életéből vett és Petőfi versekkel átszőtt daljáték egyik száma. Miután ilyen tárgyú és zenéjű daljátéknak ma színpada nem igen van, valószínű, hogy hangosfilmre fogják átdolgozni. Ezirányú tárgyalások folynak. 6. Kádas György új nótája: Ki az, aki szereti a magyar nótát... Kádas biztosan szereti, mert aki ilyen lelkesedéssel írja nótáit, az biztos szerelmese. 7. Kurucz János az Amerikából nemrég hazatért világhírű magyar dalszerző, új dala: Csak álmomban érzem. .. Szebenyei József versével. Kurucz a tengerentúl is hírt, dicsőséget szerzett nótáival. Egy-egy szerzeményének megjelenése eseményt jelent. 8. Szaucsek István a Nagy Magyar Nótaalbum pontozási versenyén beérkezett csárdása: Disznótorba nem árulnak bilétát. . . Víg György írt huncut rímeket ehhez a jól sikerült jutalmazott muzsikához. ... Mert hát érdemes még tovább ? Miért? Mit hozhat még neki ez az élet? Hiszen minden elhagyta. Minden eltűnt, él bezuhant, előle, minden és mindenki, akit szeretett ,amit szeretett... Az aszszony, a munkája .. . Hát nem rosszabb, halálnál is kegyetlenebb az ilyen tengődő, szürke lézengés, örök sétálás a nyikorgó padlón, a rozzant bútorok ijesztő csontvázai alatt, egyre hurcolni a szép múlt visszafájó emlékeit. És a szívét, ezt a beteg, vérző, sóhajosan dobbanó szívet. Odaállt az ablakhoz, erősen szorította az acélt, míg kihúzta a derekát, mint valamikor katonáéknál. Mintha csak haptákba akarta volna vágni magát a halálúr előtt. Mégegyszer kinézett a szüntelenül áradó hópihékre, mégegyszer elindított egy sóhajt és egy nevet: Vera, a rebegte dermedő ajka ösztönös tudattalanul. Egy perc telt el, talán még annyi se és ezalatt a villanásnyi idő alatt elszáguldott behúnyt szemei előtt az egész élete. Az anyja, az édes, ha élne, akkor bizony nem tenné meg ... Nem, soha ezt a szomorúságot nem okozná a kis öregasszonynak ... Nagy szaladások, iskolapad, és játék, játék, meg munka, micsoda szilaj lendület és akarni, akarni, hej, de tudott valamikor... Aztán az a halovány édes arc ... A merengő szép szemek. Nem, ezt nem lehet kibinni, ezt nem lehet!.. Fölemelte a fegyvert, föl a lüktető homlokához. Másik keze is meglendült, valami átöröklött, titokzatos mozdulat volt ez, tán a halni készek örök jele ... Akkor valami halk, sejtelemszerű énekfoszlányt hallott meg. A szomszéd szobában énekeltek. A háziasszonya, a gyerekek, igen, azok most karácsonyestét ünnepelnek. Beszűrődött hozzá most a csodálatosan egyszerű, bizakodóan szép melódia: „Mennyből az angyal Lejött hozzátok Pásztorok, pásztorok ...” Mintha valami lágy hullám emelkedne, süllyedne feléje, a vízbefutó felé és a hullámból kéz nyúlna ki, mentő kéz .. . Mert megszületett... most született, a betlehemi éjszakán, a szegénység és az elhagyatottság sötétjében, hogy elhozza az embereknek az örök fényt. A békét, a szeretetet és a bizakodást... Mindenkinek, neki is, igen, érezte, őneki is kell, hogy jusson mindabból a napszerű, csodálatos valamiből... Az élet kínálja ezt és az életet nem ölheti meg nem vetheti el magától. . • „Mennyből az angyal...”. igen, egy angyal suhant le tán, most a mennyből, egy tündöklő, eszményesült arc néz le reá aggodalommal, félős vigyázattal. . . Az ő, gyöngéd keze rántotta meg tán a konok elhatározás görcsébe merevedett férfikart. A nehéz revolver koppanva hullott a padlóra. — Vera... — ezt mondta a fiatalember, csak ennyi, mint egy gyerekkori kurta kis imádságot. Odaát még egyre tartott az ének, mikor bekopogott az ajtón. Örvendező suttogás kelt a gyerekek közé.• — A szobaúr... azt mondja, látni akarja a karácsonyfát... Meg szeretne énekelni ő is ... ”