Szórakoztató Zenészek, 1986 (27. évfolyam, 1-6. szám)

1986 / 1. szám

A X. kongresszusról jelentjük (1985. XII. 16—17.) Tavaszt idéző decemberi regge­len nyílt meg az ÉDOSZ székház­ban a művészeti szakszervezetek X. kongresszusa. Több mint háromszáz küldött képviselte e fórumon a szervezett művészeket és művészeti dolgozó­kat. A megnyitó előtti percek ünnepi hangulatát emelte az a kiállítás, amely a kongresszus színhelyének egyik tágas folyosóján adott szem­léletes összképet az MSZSZ 1980 óta végzett tevékenységéről, mun­kájáról, nemzetközi kapcsolatairól. Itt kell megjegyezni azt is, hogy a kongresszus napjaiban a művé­szetekkel kapcsolatos, nagy sikerű bélyegkiállítás volt a Fészek Mű­vészklubban „ARTFILEX ’85” címmel. ...Közvetlenül az elnöki meg­nyitó mondatok előtt Hegedűs D. Géza színművész adta elő Jevtu­senko: „Nehogymá' baj legyen isták” című nagyhatású versét. Az elnökség széksorai fölött az MSZMP XIII. kongresszusa ha­tározatából kiemelt idézet hirdette: „A társadalom igényli, hogy az irodalom, a film, a színház, a zene-, a képző- és iparművészet, valamint minden más művészeti ág értékes al­kotásokkal járuljon hozzá valóság­ismeretünk gazdagításához, az em­berek életszemléletének, ízlésének alakításához.’’ A kongresszus első napi munká­jában részt vett Pál Lénárd, az MSZMP KB titkára, Baranyai Ti­bor, a SZOT főtitkára, Virszlay Gyula, a SZOT titkára, Köpeczi Béla művelődési miniszter. Vass Imre, az MSZSZ elnöke üdvözölte a megjelenteket, majd megnyitotta a kongresszust. Java­solta, hogy az írásos jelentések, a szóbeli kiegészítők, valamint a ha­tározati javaslat feletti vitát együt­tesen folytassák le. Miután a kongresszus a napi­rendre és az ügyrendre vonatkozó javaslatot egyhangúlag elfogadta, valamint a küldöttek egyetértet­tek a munkabizottságokra vonat­kozó javaslattal. Vass elvtárs fel­kérte Simó Tibort, az MSZSZ fő­titkárát, hogy a központi vezető­ség írásos beszámolójához tegye meg a szóbeli kiegészítést. Simó elvtárs többek között a kö­vetkezőket mondta: “ Nem a mi feladatunk, hogy magát a művészetet önmagában értékeljük. A kongresszus küldöt­teinek arra kell választ adniuk, hogy helyesek voltak-e a IX. kong­resszus határozatai, és hogy meg­­tett-e mindent a központi vezető­ség azért, hogy a vállalt feladatok teljesüljenek. Reálisak-e azok a tervek, célok, amelyeket most ter­jeszt a kongresszus elé a központi vezetőség? . . .Izgalmas kérdések állnak a magyar művészeti élet homlokte­rében. Nem vitatható az sem, hogy számos kedvezőtlen jelenség is ta­pasztalható. Nevezetesen: elbi­zonytalanodás a művészi mondani­való elviségében, eszmei tisztázat­lanság, és olykor az irányítás bi­zonytalansága. Az új értékrend lassan alakul, nehézkesen bontakozik ki. Nem mindig világos, hogy mi az érték, és bármennyire is növekedett a gazdaságosság szerepe, a művészi értékeket nem feltétlenül a piaci érdekek hatása dönti el. Nem könnyű tehát a valódi ér­tékek támogatása, annál is inkább, mert semmiképp nem lehet szem­beállítani a művészi értéket és a jövedelmezőséget. Egymást rész­ben kiegészítő, részben ellentmon­dó hatások között kell végezni a művészetek berkeiben a szakszer­vezeti munkát. Társadalmi érdek, hogy a nehéz viszonyok között is értékeket kell létrehozni. Az MSZSZ főtitkára ezután ki­tért arra, hogy a kulturális kor­mányzat, a párt és a művészeti szakszervezetek vezetősége tisztá­ban van azzal, hogy a jelenlegi helyzetben súlyos gond nehezedik a művészi pályát kezdő fiatalokra éppúgy, mint az alacsony jövedel­mű nyugdíjasokra. Simó elvtárs ezután a legutóbbi pártkongres­­­szuson elhangzottakból idézett, amelyből vitathatatlanul megfo­galmazódott: a párt változatlanul számít és épít a művészetek szere­pére, hatására. A főtitkár ezt követően elemezte az elmúlt öt év eredményeit. Hang­súlyozta: a szakszervezeti munkát felvállalók szerepe, a bizalmiak be­leszólási joga növekedett. Akik a mai helyzetben mozgalmi munkát vállalnak, minden támogatást meg­érdemelnek. Kétségtelen, hogy az elmúlt években a kulturális támogatás reálértéke csökkent és ez zavarokat okozott. Ezért az árak emelkedé­sét kell ellensúlyozni, a rendelke­zésre álló erőforrásokat kell felku­tatni. Úgy kell változtatni a gaz­dasági szabályozók rendszerén, hogy növekedjék az alkotóműhe­lyek önállósága, eredményessége, javuljanak a bér- és honorárium­viszonyok. Korszerűsíteni kell a kulturális szolgáltatásokat. Ezért a központi vezetőség vál­tozatlanul helyesli a gazdasági kor­szerűsítés folyamatosságát az egész magyar közélet területén. Visszatérve a konkrét szakszer­vezeti tevékenységre, Simó Tibor elvtárs a következőket említette: “ Az érdekképviseletnek és érdekérvényesítésnek természete­sen vannak határai. A szubjektív tényezők mellett a gazdasági be­­határoltság. A kép mindenképpen akkor le­het teljes, ha nemcsak a negatívu­mokat emlegetjük és soroljuk, ha­nem az eredményeket is. Eredmények Az eredmények jelentősége ép­pen azért kardinális kérdés, mert azokat a megnehezedett körülmé­nyek között értük el. Előreléptünk az előadóművészi jogok terén. Az előadóművészet tár­sadalmi presztízse emelkedett, a most következő fél évtizedben is jelentős előrehaladásnak kell kö­vetkeznie ebben a vonatkozásban. Megkezdődik az új Nemzeti Színház építése. Folytatódik más színházi épületek rekonstrukciója, figyelembe véve a népgazdaság te­herbírását. Szembe kell nézni politikailag, eszmeileg, gazdaságilag a műhol­das tévéprogramok számtalan — ma még jórészt ismeretlen — új kérdésével. A művészeti élet valamennyi te­rületén érvényesíteni kell a törvé­nyes munkaidő betartását. Egyez­tetni kell a munkaprogramokat a Művelődési Minisztériummal, a Magyar Televízióval, a Magyar Rá­dióval, be kell vonni a közös mun­kába — partnerként — a Pénzügy­minisztériumot és az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatalt. .. .Minden jel egyértelműen azt mutatja, hogy nem csökkent a szakszervezetek szerepe. Ezt bizo­nyították az elmúlt hónapokban művészeti szövetségünk valamen­­­nyi ágazatában lezajlott választá­sok, a szakmai küldöttértekezletek közéletisége, az ott felszólalók fe­lelős mondatai, a tagok elkötele­zettségének számtalan megnyilvá­nulása ... A bizalom ereje A szóbeli kiegészítés befejező ré­szében a Művészeti Szakszerveze­tek Szövetségének főtitkára hang­súlyozta: Az emberek bíznak a szakszervezetekben, a jelenlegi kö­rülmények között is várják a ponto­san körvonalazott, határozottabb érdekvédelmet. A művészeti terüle­ten tehát élő a szakszervezeti moz­galom, jelen van a magyar társada­lom számtalan megnyilvánulásában, szerves része annak. Simó elvtárs szavait élénk figye­lem kísérte. Különösen a beszéd összefoglaló részénél vált szinte kézzelfoghatóvá a figyelem, ami­kor kiemelte: — A demokrácia nemcsak a be­leszólás joga. A viták csak akkor le­hetnek előremutatóak, ha nem pó­tolják, hanem megelőzik a munkát. A szakszervezeti demokratizmus kiterebélyesedett. A többes jelölés lehetőségével és a titkos szavazás­sal felelősen élt a tagság. Gyakor­lattá vált, hogy a bizalmiak való­ban a rétegek, csoportok nevében mondtak véleményt és ezek meg­alapozottak voltak, nem egyéni sé­relmeket tükröztek. Jobbá vált — de még tökélete­sebben kell, hogy működjön — a „visszajelzés” rendszere, a mindkét irányban működő információáram­lás. A művészeti szakszervezetek lényege, hogy egyrészt sajátos és egyedülálló munkát végeznek a ma­gyar szakszervezeti életben, más­részt szorosan együttműködnek az össznépi célok és érdekek elérése és érvényesítése érdekében. Az MSZSZ főtitkárának szavait nagy taps fogadta. Mielőtt részle­tesen rátérnénk a vitára, szólnunk kell a kongresszus hangulatáról, politikai légköréről. Jó politikai légkör Már az első nap délelőttjén ha­tározottan érezhető volt: az utóbbi években nehezebbé vált gazdasági helyzetben valamennyi küldött számára világos, amit már a hatá­rozat tervezete is leszögezett: „Csak a problémák egy részének megoldását vállalhatjuk. Újabb gondok és feszültségek keletkeztek, melyek feloldása az elkövetkező idő­szak feladata lesz." A kongresszuson kibontakozó vitában (már az első napon közel húszan kértek szót!) nyilvánvalóvá vált, hogy a nemzetközi és hazai viszonyok arra ösztökélik a szak­­szervezeti mozgalmat, hogy az imént idézett, folyamatosan újra­termelődő feszültségek állandó szorításában is jól végezze mun­káját. Éppen ebben rejlik a művészeti életben végzett szakszervezeti mun­ka szépsége, felelősségteljessége, humanitása, mozgalmassága is. Az emberek, rétegek, a művészi érdekek és értékek állandó válto­zását minden időben figyelemmel kísérték a mozgalom tisztségvise­lői. Tudják, hogy a művészi pro­duktumot teremtő ember a saját maga által létrehozott zeneművet, szobrot, festményt, filmet, színészi alakítást tartja a legfontosabbnak. Ez az „egoizmus” lényegében a mű­vészet egyféle katalizátora, mert a művet kiváltandó és jobbító szán­dékú hit nélkül nem jöhet létre maga az alkotás. Kétségtelen — és ez a kongres­­­szuson is bebizonyosodott —, hogy a művészi alkotás szárnyaló sza­badságához nemcsak hitre van szükség, hanem gazdasági, anyagi háttérre, magyarán pénzre is. A kongresszusi küldöttek fele­lősségérzetét, a művészek és művé­szeti dolgozók politikai érettségét bizonyította, hogy nem valamiféle „számlát” kívántak benyújtani a kulturális kormányzatnak, jóllehet szinte valamennyi felszólalásban szerepet kapott a gazdasági háttér, az olykor nyomasztóan jelentkező pénzhiány. Bebizonyosodott, hogy felnőtté, éretté vált a művészek társadalma. A párt, az állam irányítása a mi szocialista viszonyaink között nem csupán anyagi istápolást jelent, hanem elvi, eszmei és művészi ér­tékek támogatását. Mint ahogy nincs önmagában lévő ún. „tiszta” művészet, úgy nincs, és nem lehet öncélú szakszervezeti demokrácia sem. Mindebből következik, hogy a régebben bőkezűbb állami támo­gatás utáni jelenlegi helyzetben a szakszervezeti mozgalomban is fel kell mérni, mit és mennyit lehet jogosan kérni. Közben kutatni kell mind a mozgalom, mind a művészi alkotóműhelyek új belső lehetősé­geit, anyagi erőforrásait. Mindezeket a gondolatokat sok­színűen tükrözték a felszólaló kül­döttek és az elnökség soraiból hoz­zászólásra jelentkezettek is. A felszólalók elmondták Horváth Sándor színművész sze­rint a művészeti munka veszített presztízséből, kissé leértékelődött, de szembe kell szállni ugyanakkor mindazokkal, akik krízist emleget­nek. Ha valaha, úgy most van iga­zán szükség arra a sokszínű part­neri viszonyra, amelyet a művészet és a párt úgy teremthet meg, ha a kultúrában minden ágazat „vissza­jelző” az életet, a maga eszközeivel. Császár Ferenc, a filmesek kül­dötte kifejtette: A pénzemberek, közgazdászok racionalitása tiszte­letre méltó, de a művészeti életben sokszor nem érvényesek a racioná­lis érvek, koncepciók. Virszlay Gyula, a SZOT titkára, többek között kifejtette: A kong­resszus írásos anyagai és a főtit­kári szóbeli kiegészítés reális alap ahhoz, hogy a szakszervezet a mai követelményeknek megfelelően teljesítse sajátos feladatait. Az min­denképpen biztató jel volt a szak­­szervezeti választások során, hogy nem uralkodott el a pesszimizmus és az ehhez gyakran kapcsolódó ér­dektelenség. A célok, a politikai távlatok, a tényleges helyzet ismerete nélkül nem lehet szakszervezeti munkát végezni. Érvényes ez a bizalmiakra és a felső szinteken dolgozó tiszt­ségviselőkre .. . Ami a művészek mai helyzetét il­leti, Virszlay elvtárs kijelentette, hogy a művészet egyik célja az a kettősség, aminek lényege egyik ol­dalról a hiteles feltárás, a valóban meglévő negatívumok jelzése, más­részt tükrözni kell mindazt az erő­feszítést, amelyet az élet valamen­­­nyi régiójában a jobbító szándék vezérel és ahol az eredmények is vi­lágosan kirajzolódnak... A helyzet megváltozott Sztevanovity Zorán, a Szabad­foglalkozású Zenei Előadóművé­szek stb-elnöke nem titkolta fel­szólalásának első mondataiban, hogy kissé elfogódott. Ennek a lámpaláznak — mint mondotta — az a fő oka, hogy személyén keresz­tül egy olyan művészeti ág kap szót, amelyik csupán ötödik éve tagja a szövetségnek. E művészeti ág —­ tette hozzá — a hatvanas évek elején fejlődött ki, az akkor még beat-nek nevezett zenéből vált elismert műfajjá az évek során. „Adva volt a lehetőség 1980-ban, hogy a teljesen »szétszórt« jellegű műfaj belépjen a szakszervezeti mozgalomba. Régebben nem volt ez a pop-rock szakma sem »táp­pénzes«, sem »nyugdíjas«. Most megnyugtatónak látszik a helyzet számunkra. A már több alkalom­ (Folytatás az 5. oldalon) A kongresszus elnöksége Simó Tibor főtitkár a beszámoló szóbeli kiegészítését tartja Tanácskozik a kongresszus 4 SZÓRAKOZTATÓ ZENÉSZEK

Next