Zenelap, 1899 (13. évfolyam, 1-31. szám)
1899-01-05 / 1. szám
ZENELAP3 Végre igaz szeretettel, őszinte elismeréssel kell megemlékeznünk dalosköreinkről, kiknek áldásos jótékony működéséről a Zenelap mindig részletesen számolt be. Az utóbbi hónapokban három elsőrangú dalegylet jubilált és csak azt kívánjuk, hogy folytassák munkálkodásukat a jó ügyhöz méltóan oly kitartással, oly kedvvel,, mint eddig és örömmel élvezzék aztán fáradságuknak igazán szép és édes gyümölcseit. Amidőn most belépünk az új esztendőbe sok szépreménynyel, csak azt kívánhatjuk, ne legyenek e remények hiúk, hanem mindazok, akik zenével foglalkoznak és a zene iránt érdeklődnek hassanak oda, hogy mennél tágabb teresítjették hazánkban, a zenei értelemnek és a zenei műveltségnek, ápolják elsősorban a klassikus zenét, mert annak művelő tehetsége mérhetlen és mert csak annak hatásaalatt születhetik meg valódi jó új zene. Eredeti klassikus zeneirodalom nagggyá tehet bármely nemzetet; ennek megteremtése legyen főczélunk, ne tekintsük azt utópiának, hanem oly távol álló czélpontnak, mely felé minden derék hazáját szerető embernek kötelessége törekedni kitartást és buzgalmat az új esztendőre ! Énekeljetek az Úrgall, igazi egyházi zene szépségeibe, s csak ha már • Ízlésük és érzékük eléggé fejlett, akkor legyünk kizárólagos ceciliánusok. Fokozatosan, lépésről-lépésre, mindig több és több tért hódítva a hivek szivében, haladjunk előre■! ■ Ennek a teóriának híve az előttünk fekvő imaés énekkönyv zenei részének összeállítója, összhangosítója és részben szerzője is. Érdekes dolog, mily szakavatottsággal, következetességgel és ügyességgel, és mondhatjuk sikerrel viszi keresztül elméletét. Mindenekelőtt kiküszöböli az ízléstelenség nonplusultráját a közönségesen szokásos responsoriumokat és a gregorián ének szellemének megfelelő összhangosításban adja azokat. Kiküszöbölt minden olyasfajta émelyítően szentimentális éneket, ami határozottan ellenkezik az egyházias szellemmel, amilyenek azonban sajnos, manapság rendkívül használatosak (mint : Jézus szivének szóljon örömdal stb.) ; amelyiknek nem volt megfelelő a harmonizácziója, azt lehetőleg az egyházi ízlés szerint újra összhangositotta s igy elfogadhatóvá tette ; közbeszúrt egyes saját szerzeményt is, melyek bár egészen modern egyházi zene termékei, de a jó ízlést egyik se sérti, csak azt az operázó kórust „Zengjen az ének“ azt nem szeretjük itt látni. Nem is tudjuk, hogyan csusszant be, mert nemcsak nem templomi ének, de még csak világi hymnusz sem. Az ifjúság ünnepén, hangversenyein azonban ez is kitűnően megállja helyét. Végül a nagymesterektől is vett föl egy csinos kis gyűjteményt, mintegy ujjmutatásul arra, mi az igazán szép, hová kell az ízlésnek fejlődnie. Itt találjuk: Giovanni Battista Martinit és Palestrinát, három Giacomo A. Pertit két Megregalit, Mozartot, Rainit, Claudio Casciolittit, Ludovico Viadacrat, Arcadestet, Fr. Sorianot, Giuseppe Antonio Bernabeit, Antonio Lottit, Matteo Palottat egy-egy szerzeménynyel, melyek mindenike az igazi egyházi zene ideálja lehet. Nagy súlyt fektetett Kersch a hangterjedelemre, amire az eddigi magyar énekes könyvek nem voltak tekintettek és mindenhol a szoros harmonizálási fűzést, használta, melynek előnye, hogy akadályozza az esést. -A legőszintébb köszönetet kell szavaznunk végre a mű bőkezű kiadójának, dr. Kiss János egyetemi tanárnak, ki az énekeskönyv elé praktikus imakönyvecskét illesztett, véve, eljön a czirkuszba s Parbleyné úgy intézi adolgot, hogy Roland lássa őket, anélkül, hogy tudná, Yvette mily állhatatosan utasitá vissza Damoiseant. Sikerült is Rolandot eltántorítania Parblennének, aki erre diadalmasan határozza el, hogy újra föllép a kötélre. Levesol pedig boszut esküszik, hogy levágja a kötelet. A harmadik felvonás két változásból áll. Az elsőben a czirkusz mögötti jelenetben megtudja Roland, hogy Yvette nem volt hozzá hűtelen, mert Damoiseau maga ismeri be amire Roland bocsánatát kéri, Parbieunét megfenyegetve, hogy lelövi, ha Yvettet bántani meri. De Yvette figyelmezteti Parbieunét, hogy a kötél el van vágva. (Nem viselheti el lelkén, hogy halálát okozza neki atyja.) Nagy zavar támad erre. Az igazgató megnyugtatja a közönséget, hogy Parbieuné rossz tréfa áldozata, de amíg meggyőződik a valóságról, Roland mester fogja megtenni híres rózsalövését. Parbieuné azonban nem olyan nemes természet, mint Yvette, mert páholyába vonul udvarlóival s onnan csúfolja Yvettet. Roland inti, hogy maradjon nyugodtan. De mikor Roland számlálja a czélzásnál, egy-kettő, Parleyné lekiált: Bravo Roland ! Yvette a féltékenység dühétől ökölbe szorítja kezét s előle lép , de ez a veszte, mert ha a lövés éppen akkor dördül el s találja őt. Roland messier iszonyodva fordul meg. — Ott a gyilkos ! — szól Parblennére mutatva, azután gyorsan célba teszi S lelövi ’öt. Ezzel a függöny legördül. Lassan lassan, de végre mégis a tett mezejére jutunk a szószaporítás helyett, az egyházi zene reformácziója ügyében. Aki résztvett az Országos Cecilia egylet utolsó ülésén, örömmel láthatta a lelkesedést, de viszont sajnálattal az elhamarkodást, melylyel egyes tagok az ügyet rendezni akarták, mintha ajtóstul kellene berohanni a házba. Ha ezen urak akarata teljesednék, ép úgy kiénekelnék a híveket a templomból, mint ahogy ez mindenütt megtörtént, ahol átmenet nélkül azonnal a cecilián s gregorián éneket hozták be s minden mást kidobtak. Ez ugyan a czélunk és kell is, hogy minden az egyházi zene ügyét szivén viselő, ízléssel biró embernek ez legyen a czélja. Csak a módban van eltérés. Mert azok, akik a jó ügyet féltik az erőszakos, átmenet nélküli rázkódtatástól és azt mondják, hogy apránként vezessük be a híveket az Levesol figyelmezteti Yvettet, hogy Roland meg fogja csalni, mondjon le róla, de Yvette megtagadja ezt. Ha belehal is, azért szereti Rolandot, mert: Ai. szerelem nem számit, • A szerelem szeret, !•■ ο: - d : Azért is mindhalálig Övé a kis Yvette.’ ■ - Övé vagyok, ő mindenem, • Mennyország, föld és kárhozat. Ő vele szemben nittes jogom, Előtte nincs akaratom, Szerelmem töviskorona S én büszke fővel hordozom. • Ő érte mind csak boldogság, Erényeim rongyai alatt Szivem oly tiszta maradott, Hagyjátok meg hát énnekem Szerelmemet, szerelmemet, E szent gyalázatot. Levesel azonban nem akar többé kiállani, hogy ő legyen Roland czéltáblája, erre Yvette maga ugrik be s nem reszket szerelmesének fegyvere előtt, ki a közönség nagy tetszése mellett lövi ki szájából a rózsát. Erre Roland kijelenti az apa előtt, hogy feleségül veszi lányát. A második felvonásban azonban Parbiennének sikerül cselvetése. Elküldi, a szivet Damoiseaunak, aki azt jelnek