Zenevilág, 1902. január-augusztus (2. évfolyam, 20-51. szám)

1902-04-29 / 36. szám

1091/2 De együtt meghalunk. Sorsod, urad, szerelmesed, Az kéri csókodat, Hiába intsz, pirulsz, remegsz, Szíved már csókot ad. Dolores: Megőrjít a láz heve, Bocsáss, eressz, futok . . . Fernandó: E homlok, a mely int nem­ et S feszül rajt az ideg, Míg lent a hullámzó kebel Igen-t, igen-t liheg. Dolores: Igaz, Fernandó, úgy vagyon. Nem titkolom . . . S a két szerelmes megszökik. A harmadik részben a szerelmes pár szökése van meg­írva. Fernandó lovon ül, ölében Dolores, a paripa pihegve vágtat. Az üldözők már-már elérik őket, Dolores pedig arra kéri lovagját, hogy szúrja le őt tőrével, maga pedig mene­küljön. Fernandó bátorítja kedvesét, ez azonban leveti magát a lóról s véresen fekszik a köveken. Fernandó leszáll a lóról, karjain viszi haldokló aráját, a ló pedig fut egyedül tovább. Az üldözők tovább futnak az üres paripa után. Az üldözött vitéz pedig egy remete kunyhójához ér. Dolorest itt lefekteti moh­ágyra, hol az apáczanő pár percz múlva meghal : — Fernandó, csókolj meg, én megyek, már megyek ... A lovag megcsókolja nőjét s aztán tőrt szúr a maga szívébe. . . . s ott feküdt A második halott A költeményt a kar éneke fejezi be: . . . Bár porába szállt a test, Nem halhat meg soha Az isten­ áldott, tiszta szent Legelső szerelem. Az egész műnek úgy a zenéje, mint a librettója bizonyos drámai erővel van föl­építve s így sikere nagy volt. A szerző az előadást maga dirigálta az aradi színházban. OPERAI SZEMLE. Hiába szépítenek a dolgot, bizony az inten­dáns úr az ország színe előtt szellemi arctul­­csapást, vagy nem bánom, mondjuk, hátba­­lökést kapott felülről, ami azt jelenti: „ugyan menj már el a helyedről!“ Azt csak belátja­­ mindenki, hogy a­melyik színháznak két igazgatója van (főleg, ha azonfelül ott benn ülnek a belügyminisztériumból Payer és Nebenführer urak), annak már ingyen sem kell intendáns. A belügyminiszter pedig, a­ki alatt még az államtitkár, ez alatt pedig egy miniszteri tanácsos, mind egy-egy fel­sőbb ellenőrző közeg az intendáns úr ő fölöslegességével szemben —; a belügy­miniszter úr, a­ki valaha, mindenesetre a Beőthy-Liptai per előtt, igen jó barátja volt az intendáns úrnak: ugyanez a belügyminisz­ter második operaigazgatónak nevezte ki a Máder előtt volt igazgatót, Mészáros Imrét. Tegyük hozzá, hogy 8000 korona évi fize­téssel, a­mit egy fölösleges állásért a belügy­miniszter ■— a­ki igazi nagy pénzügyi kapa­­c­itás — nem dobna ki. Az is igaz, hogy Mészáros képességei az operának még hasz­nára válhatnak:probatum est, — az intendáns úr képességeiről épen az ellenkező bizonyult be — eddig legalább, ezentúl pedig (gon­dolják meg, kérem! 61 éves az ember), intendánsi erények új hajtása aligha zsen­­dülhet, a régi, azaz megrögzött hibák pedig megcsontosodnak. Brrry Szerelmes ember szokott mindig szerelme tárgyával foglalkozni; 1. olvasóinktól bocsá­natot kérünk, hogy nem vagyunk szerel­­­­mesek az intendánsba, mégis annyit foglal­kozunk vele, de a kegyelmes úr szörnyen korlátolt szaktudásával és szörnyűségesen korlátlan hatalmával olyan súlyosan neheze­dik rá operánkra és általában művészeti tényezőinkre (a sajtóra is!), hogy ezt a bru­tális nyomást nem lehet jajszó nélkül eltűrni. Szegény , szánandó alattasai nem mernek zsarnokuk ellen nyilvánosan vádat emelni, a­minekünk az intendáns, hál’ Istennek, nem ZENEVILÁG 381

Next