Zenetudományi dolgozatok, 2015-2016

Régi zenetörténet - Gilányi Gabriella: Használatitól a műremekig: a 15. századi hangjelzett esztergom-budai kódexek

HASZNÁLATITÓL A MŰREMEKIG 25 szavaival élve „olyan alkotás (volt), amely nemcsak elérte a kor legmagasabb európai színvonalát, hanem hozzá mérhető gyűjtemény, a maga nemében és a maga korában, az Alpoktól északra sehol sem akadt.”4 Az erős vonzódás a drága, kézzel másolt kódexekhez a 15. század végi Magyaror­szágon egyúttal anakronisztikusnak állapotot is tükröz. A nyomtatás elterjedésével Európa nyugati felében a könyvkereskedelem és a könyvterjesztés robbanásszerű fejlődésnek indult, s ezzel Magyarország a könyvek előállításának és sokszorozásá- nak technológiáját tekintve hátrányba került. A magas színvonalú szkriptóriumok mellett az igazi tömegigényeket kiszolgáló nyomdák nem tudtak megtelepedni, ahogy Hess András úttörő vállalkozása sem, amely megrendelő híján 1474-ben, két évvel alapítása után tönkrement.5 A budai udvar kódexmásoló műhelyének árnyékában a katolikus egyházhoz kapcsolódó, évszázadok óta működő szkriptóriumok és kódexgyűjtemények is fejlődésnek indultak. A 15. századi magyar káptalani egyházakban, de a plébá­niákon is egyre nagyobb számban szerepelnek a magisterek filozófiai és a dogma­tikai olvasmányai,6 ezek növekvő aránya az állományban nyilvánvaló összefüg­gésben állt a külföldi egyetemi tanulmányok népszerűsödésével, s bizonyos fokú demokratizálódásával. A szórványosan fennmaradt könyvtárjegyzékek ugyanak­kor rávilágítanak, hogy a legbiztosabb helye a század végi könyvgyűjtemények­ben még mindig a napi használatú liturgikus kódexeknek, s ezek között a liturgi­kus zenét tartalmazó kóruskönyveknek volt. Az esztergomi székesegyházban az 1397-es kanonoki egyházlátogatás két antifonálét és két graduálét regisztrál, amelyekről a káptalannak kellett gondoskodnia,7 de a könyvigényt az alsóbb rangú plébániákon hasonlóképp szigorúan szabhatták meg. A beszámolók szerint a liturgikus zenei kódexeket elkülönítették a többi könyvtől, nem a könyvtárban, hanem a sekrestyében a kóruson tartották őket, hogy a liturgia mindennapi énekalkalmai számára rendelkezésre álljanak.8 A 15. század derekáról fennmaradt gregorián díszkódexeket ebben a környe­zetben kell elképzelnünk. Sajnos a magyar zenetudomány csak néhány fennma­radt forrással számolhat ebből az időszakból vizsgálatai során,9 ezek között első­4 Csapodi Csaba—Csapodiné Gárdonyi Klára, Biblioteca Corviniana, „A Corvina Könyvtár tör­ténete”, 7. 5 Lásd Kókay György, „A reneszánsz és a humanizmus. A nyomdászat kezdetei”, online: http:// mek.oszk.hu/03200/03233/html/kokayl4.htm 6 Madas Edit, „A latin nyelvű egyházi műveltség könyvei”, in A könyvkultúra Magyarországon, szerk. Madas Edit-Monok István, 54—57. Lásd Körmendy Kinga, A Knauz-hagyaték kódextöredékei és az esztergomi egyház középkori könyv­tárának sorsa in A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Közleményei 7 (82) (Budapest: MTA Könyvtár, 1979), 23. 8 Madas Edit, „Kódextől a nyomtatott könyvig, A könyvek tárolása”, 29, továbbá „Káptalani könyvtárak, a kanonokok könyvhasználata, káptalani iskolák”, 43—47, itt: 45. 9 Az ide tartozó teljes és hiányos kódexek: Pálóczi György missaléja (15. sz. eleje, H-Bn Clmae 359; SzJ: M 6); Esztergomi I. és II. Antifonále (15. sz. közepe, H-Efkö Mss. I. 3. d, c; SzJ: C 8, 9); Futaki Graduále (1463, TR-ltks 242, SzJ: C 45); Budai Antifonále (15. sz. vége, —>

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék